Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-16 / 137. szám

MTJ/EPA/MAST IRHÁM Az olasz Mario Balotelli (j) gólt fejel Anglia ellen az Amazonja Arénában Manausban A holland labdarúgó-válogatott 5- 1-re legyőzte a címvédő spanyolokat a brazí­liai világbajnokság második pénteki mérkőzésén, így alaposan visszavágott a négy évvel ezelőtti fináléban elszenve­dett vereségért Az első félidőben még Xabi Alonso ugyan vezetést szerzett a spanyoloknak büntetőből, de a folytatás­ban már csak holland gól született: Robin van Persie és Arjen Robben kétszer-két- szer, míg Stefan de Vrij egyszer talált be. A spanyolok kapusa, Iker Casillas az első gólt a 44. percben kapta, így 477 perc után kapitulált vb-meccsen, azaz nem sikerült megdöntenie az olasz Walter Zenga 1990-ben felállított 517 perces rekordját, sőt az e tekintetben második angol Peter Shiltontól (500) is elmaradt. Az olasz válogatott szomba­ton 2-1-re legyőzte az angol csapatot a D csoport első fordulójában. Az Európa- bajnoki ezüstérmes Squadra Azzurra Claudio Marchisio révén a 35. percben szerzett vezetést, de két perccel később Daniel Sturridge egyenlített, azonban Mario Balotelli 50. percben fejelt góljá­ra már nem tudtak válaszolni a sziget- országiak. A Gianluigi Buffon kapust bokasérülés miatt nélkülöző olaszok legutóbb tavaly szeptemberben nyertek mérkőzést, azóta hét meccsen hatszor döntetlent értek el és egyszer kikaptak. A-csoport, 1. forduló Mexikó-Kamerun 1-0 (0-0) Natal, Arena das Dunas, 38 958 né­ző, vezette: Roldán (kolumbiai). Mexikó: Ochoa - Aguilar, Márquez, Rodriguez, Moreno, Layún - Herrera (Salcido, 92.), Vázquez, Guardado (Fábián, 69.) - G. Dos Santos, Peralta (J. Hernández, 74.). Szövetségi kapitány: Miguel Herrera. Kamerun: Itandje - Chedjou, Djeu- goue (Nounkeu, a szünetben), Nkoulou, Assou-Ekotto - Mbia, Song (Webó, 79.), Enoh - Moukandjo, Eto'o, Choupo-Mo- ting. Szövetségi kapitány: Volker Finke. Gl: Peralta (61.). A csoport állása 1. Brazília 1 1 0 0 3-1 3 2. Mexikó 1 1 0 0 1-0 3 3. Kamerun 1 0 0 1 0-1 0 4. Horvátország 1 0 0 1 1-3 0 B-csoport, 1. forduló Spanyolország-Hollandia 1-5 (1-1) Salvador, Arena Fonté Nova, 45 000 néző, vezette: Rizzoli (olasz). Spanyolország: Casillas - Azpili- cueta, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Álba - Xabi Alonso (Pedro, 63.), Busquets - D. Silva (Fabregas, 78.), Xavi, Iniesta - Diego Costa (Fernando Torres, 63.). Pinto. GL: Cavani (24. - 11-esből), ill. Campbell (54.), Duarte (58.), Urena (83.). Kiállítva: Maxi Pereira (94.). Anglia-Olaszország 1-2 (1-1) Manaus, Arena Amazonia, 39 800 néző, vezette: Kuipers (holland). Anglia: Hart - G. Johnson, Cahill, Jagielka, Baines - Gerrard, Henderson (Wilshere, 73.) - Welbeck (Barkley, 61.), Sterling, Rooney - Sturridge (Lallana, 80.). Szövetségi kapitány: Roy Hodgson. Olaszország: Sirigu - Darmian, Barzagli, Paletta, Chiellini - De Rossi - Candreva (Parolo, 79.), Pirlo, Verratti (Motta, 57.), Marchisio - Balotelli (Immobile, 73.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli. Gl: Sturridge (37.), ill. Marchisio (35.), Balotelli (50.). A csoport állása 1. Costa Rica 110 0 3-1 3 2. Olaszország 110 0 2-1 3 3. Anglia 10 0 1 1-2 0 4. Uruguay 10 0 1 1-3 0 Chile-Ausztrália 3-1 (2-1) Cuiabá, Arena Pantanal, 40 275 né­ző, vezette: Doué (elefántcsontparti). Chile: Bravo - Mena, Medel, Jara - Isla, Vidal (F. Gutiérrez, 60.), Valdivia (Beausejour, 68.), Aránguiz, Díaz - A. Sánchez, E. Vargas (Pinilla, 88.). Szövet­ségi kapitány: Jorge Sampaoli. Ausztrália: Ryan - Franjic (McGo­wan, 49.), Davidson, Spiranovic, Wil­kinson - Bresciano (Troisi, 78.), Jedinak- Milligan, T. Cahill, Oar (Halloran, 69.)- Leckie. Szövetségi kapitány: Angelos Postecoglou. GL: Alexis Sánchez (11.), Valdivia (14.), Beausejour (92.), ill. T. Cahill (35.). D-csoport, 1. forduló Uruguay-Costa Rica 1-3 (1-0) Fortaleza, Estadio Castelao, 58 679 néző, vezette: Felix Brych (német). Uruguay: Muslera - M. Cáceres, Lugano, Godin, Maxi Pereira - Stuani, Gargano (Á. González, 60.), Arévalo, C. Rodriguez (A. Hernández, 76.) - Forlán (Lodeiro, 60.), Cavani. Szövetsé­gi kapitány: Óscar Tabárez. Costa Rica: K. Navas - J. Diaz, G. González, Umana, Duarte, Gamboa - Tejeda (Cubero, 75.), Ruiz (Urena, 83.), Borges, Bolanos (Barrantes, 89.) - Campbell. Szövetségi kapitány: Jorge PályántívaH I Hegedűs Henrik rovata Ha a nyitómeccs kapcsán hiá­ba kerestem a braziloknál a „jogo bonito” szépségeit, úgy azt hi­szem, nyugodtan megkondítható , a vészharang a „tiki-taka” fölött j is. A spanyolok híres-nevezetes rövidpasszos futballja csak ím- mel-ámmal működött, aztán Robben és van Persie gyorsvona- ti „viharban" mutatta meg a se- l bességbeli különbséget. Tessék | csak nyugodtan visszaemlékez­ni, hogy derék Arjen „koma” mi­ll csoda Usain Bolt-ra emlékeztető vágtában futotta le Sergio Ramos- t az ötödik gól előtt. A címvédő vé­delme teljes betlit mondott pénte­ken - és lehet, nem először ezen > a világbajnokságon. A négy évvel ezelőtti hősök kö­zül Uruguay szekere szintén erő­sen döcög. Sőt, elakadt a sárban. Név szerint szinte ugyanazzal a csapattal álltak ki, mint Dél-Afri- II kában, ahol a bronzmérkőzésig meneteltek. De azóta öregedett a társaság, tekintsünk csak rá Forlán teljesítményére. Szóval, alakulnak szépen a meglepetések. Vehetjük ebbe a sorba Costa Rica érett játékát is, és amit ez a Campbell legény mű- | vei a bal lábával - hát nem „kétballábas”. Még valami: kiszámoltam, az első nyolc meccsen 28 gól esett Brazíliában. 2010-ben ugyaneb­ben a szakaszban mindössze 13 i alkalommal találtak a labdarú­gók az ellenfél kapujába. Új di­menziók a fociban?! Sj Szövetségi kapitány: Vicente del | Bosque. | Hollandia: Cillessen - Janmaat, | Vlaar, De Vrij (Veltman, 77.), Martins 1 Indi, Blind - De Guzmán (Wijnaldum, 62.), Sneijder, N. de Jong - Robben, Van Persie (Lens, 79.). Szövetségi kapitány: Louis van Gaal. Gl.: Xabi Alonso (27. - 11-esből), ill. Van Persie (44., 72.), Robben (53., 80.), De Vrij (64.). A csoport állása 1. Hollandia 1 1 0 0 5-1 3 2. Chile 1 1 0 0 3-1 3 3. Ausztrália 1 0 0 1 1-3 0 4, Spanyolország 1 0 0 1 1-5 0 C-csoport, 1. forduló Kolumbia-Görögország 3-0 (1-0) Belő Horizonte, Estádio Governador Magalhaes Pinto, 57 174 néző, vezette: Geiger (egyesült államokbeli). Kolumbia: Ospina - Zúniga, C. Zapata, Yepes, Armero (Arias, 74.) - Cuadrado, Aguilar (Mejia, 68.), C. Sánchez, J. Rodriguez - Ibarbo, T. Gutiérrez (I. Martinez, 76.). Szövetségi kapitány: Jósé Pékerman. Görögország: Karnezisz - Toroszi- disz, Papasztathopulosz, Manolasz, Holebasz - Kone (Karagunisz, 78.), Mania-tisz, Kacuranisz - Szalpingidisz (Fet-facidisz, 57.), Gekasz (Mitroglu, 64.), Szamarasz. Szövetségi kapitány: Fer-nando Santos. Gl.: Armero (6.), T. Gutiérrez (58.), J. Rodriguez (93.) Elefántcsontpart-Japán 2-1 (0-1) Recife, Itaipava Arena Pernam- bucano, 40 267 néző. vezette: Osses (chilei). Elefántcsontpart: Barry - Aurier, Zokora, Bamba, Boka (Djakpa, 75.) - Tioté, Y. Touré, Serey (Drogba, 62.) - Kalou, Bony (YaKonan, 78.), Gervinho. Szövetségi kapitány: Sabri Lamouchi. Japán: Kavasima - Ucsida, Josida, Mo- risige, Nagatomo - Jamagucsi, Ha-szebe (Endo, 54.) - Okazaki, Honda, Kagava (Kakitani, 86.) - Oszako (Oku-bo, 68.). Szövetségi kapitány: Alberto Zaccheroni. Gl: Bony (64.), Gervinho (66.), ill. Honda (16.). A csoport állása 1. Kolumbia 110 0 3-0 3 2. Elefántcsontpart 110 0 2-1 3 3.Japán 10 0 1 1-2 0 4. Görögország ■10 0 1 0-3 0 » XX. labdarúgó-világbajnokság, Brazília A spanyol Gerard Piqué (b) es a holland Arjen Robben ' a salvadori Fonté Nova Arénába#

Next

/
Oldalképek
Tartalom