Nógrád Megyei Hírlap, 2014. június (25. évfolyam, 126-149. szám)

2014-06-14 / 136. szám

FOTÓ. P. TÓTH LÁSZLÓ _________________________________ __________________________ FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ Mi nden jo, hn jo 3 vége... re jobban terjedő úgynevezett világzené­nek. így lett egyszerre dinamikus és kel­lemes, az egyes szereplőkre is egyémtett dallamvilágú a műfajteremtő „...Józsiás” muzsikája, amelyhez jól illeszkednek Bo­ri Tamás dalszövegei is. Bár a darabban szinte végig zene szól, énekelnek, táncolnak - csakúgy mint az operettben - az eredeti mű cselekménye is megfelelően érvényesül. Lámsza, Tün­dérország királya lovagi tornát hirdet, s a győztesnek nem kisebb jutalmakat ígér mint a korona, a trón és leányának, Jázminának a keze. Jönnek is sorba a pró­Rockoperett...Van ilyen műfaj egyálta­lán? A különös szóösszetétel mindkét tagja a zenére utal ugyan, de meglehető­sen távol áll egymástól. Pontosabban állt egészen 2013. március 30-áig: az elmúlt évi húsvétig: akkor volt ugyanis a Buda­pesti Operettszínházban az „Ördögölő Józsiás” premierje, amellyel megterem­tődött a rockoperett műfaja. S, hogy a ze­neszerző, Tolcsvay László részéről nem volt rossz döntés egybecsiszolni a rock és az operett eredendően eltérő jellegzetes­ségeit, azt az előadás permanens sikere is bizonyítja a - sok színház révén „pes­ti Broadway”-nek is nevezett - Nagyme­ző utcában. S most már nemcsak ott, ha­nem vidéken is, minthogy a produkció eljutott a fővároson kívülre is. Elsőként - a 2013/2014-es évad zárásaként - a salgótarjáni érdeklődők, színházbarátok illetve a bérlettulajdonosok láthatták e színvonalas, minden ízében professzio­nalista előadást. A vendégjáték - amely során a jeles operett- társulat először járt a nógrádi megyeszékhelyen - létrejötté­ben a Zenthe Ferenc Színház vezetői ját­szottak kezdeményező szerepet, megte­remtve a színrevitel feltételeit... De nemcsak a Salgótarjánig vezető út volt hosszú, annak számít az is, ahogy az erdélyi származású és lelkületű Tamási Ámn által 1952-ben megírt - főként fel­nőtteknek szóló - mese egyáltalán kö­zönség elé került, kerülhetett. Az alapve­tően a haza- és emberszeretetről, a jó és a gonosz ádáz küzdelméről, az előbbi megszenvedett győzelméről szóló erköl­csi példázatból kétségkívül kihallatszot­tak önkényuralmi túlkapásokra, hatalmi kihágásokra való utalások is, amelyek miatt sokáig politikai ellenállásba, de leg­alábbis ellenérzésbe ütköztek a színpad­ra állítás kísérletei. Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház jelenlegi fő­igazgatója, a „...Józsiás” dramaturgja elő­ször 1979-ben kecskeméti rendezőként akarta bemutatni Tamási áron meséjét, de nem kapott hozzá zöld utat. Végül is 1983-ban a Debreceni Csokonai Színház­ban Gáli László igazgatósága idején és rendezésében volt az ősbemutató. A ze­nés változat ötletét ugyancsak Kerényi Miklós Gábor vetette fel 2000-ben, annak viszont az író özvegye mondott ellent. Az­tán néhány évvel később minden aka­dály elhárult és elkezdődött az előkészí­tés időszaka. Ekkor került a képbe Tolcsvay László zeneszerző, aki nagy megtiszteltetésnek érezte a megbízást, ráadásul Somogyi Szilárd rendezővel va­ló közös munkában már voltak kedvező tapasztalatai. A komponista édesapja ré­vén erdélyi gyökerekkel rendelkezik, nem csoda ha örömmel fogott hozzá Ta­mási Áron meséjének megzenésítéséhez. Úgy vélte: akkor tud az eredeti műnek és a mai kor igényeinek is megfelelni, ha valamiféle egyvelegét tudja megteremte­ni a múltban gyökerező népzenének, az elmúlt évtizedekben nagy népszerűség­re szert tett rocknak és a manapság egy­legjobbnak a jó eszű, tisztességes Józsiás bizonyul és elnyeri Jázmina szerelmét. Az ördögök hercege, Bakszén azonban nem tudja megemészteni, hogy legyőze- tett és bosszút forral Józsiás és barátai el­len. Erőszakos, eléggé el nem ítélhető esz­közökkel, a női ármánykodást is igénybe véve már-már megvalósítja szó szerint ördögi tervét, de végül is alulmarad a jó ügy képviselőjével szemben s életét vesz­ti a Józsiással vívott párviadalban. Somogyi Szilárd a bajai születésű harmincöt éves rendező erdélyi munka­tapasztalatokkal is rendelkezik s ezeket jól hasznosítja nemcsak a mondandó - az összehangolt egyéni és közösségi ér­dekek - érvényre juttatásában, a szí­nészvezetésben, de a Bátonyi György ter­vezte díszletek mozgatásában, a „min­dent tudó” látványos színpadkép, az összhatás megteremtésben is. A kifeje­ző és nagyon szép jelmezek Túri Erzsé­bet tervezését dicsérik, a néptáncot és a modern táncformákat - köztük hip-hop elemeket is - egyaránt használó koreog­ráfia Vári Bertalan nevéhez fűződik. Kö­zös munkájukat sokan mások - köztük Bolha Tamás karmester - is segítik. Ugyancsak nélkülözhetetlen funkciót tölt be az előadásban a színház értelem­szerűen jó szakmai felkészültségű ének- és balettkara. A szerzők gondolatainak, érzelmeinek megjelenítésében azonban - mint min­dig - ezúttal is a színészek a legfonto­sabb szereplők. A József Attila Művelő­dési és Konferencia-központban látott változatban Józsiást Kerényi Miklós Má­té, Jázminát Danes Annamari, Bakszént Kocsis Dénes, Matuzsa tündérhoni vént Janza Kata, Villikót, Józsiás emberét Bá­lint Ádám, Idilló tündért Kékkovács Ma­ra, Dilió tündért Vörös Edit, Lámsza ki­rályt Földes Tamás, Durmonyás ördögöt Józsa Imre formálta meg. Valamennyien kiválóan énekelnek és táncolnak (egyéb­ként aligha játszhatnának az operett­színházban ) s hitelesek a mesebeli figu­rák életre keltésében is. Joggal érdemel­ték ki mindkét előadáson a közönség ro- konszenvét, heves tetszésnyilvánítását S a nézők még nem is tudták - mert nem is kell tudniuk - hogy a kulisszák mö­gött, a háttérben a stáb milyen fegyelme­zett és összehangolt munkát végzett másfél napon át, hogy a Budapesten már begyakorolt produkció lehetőleg Salgó­tarjánban, az első vidéki színhelyen se veszítsen varázsából... Csongrády Béla Nyárnyitány gitárvirtuózzal Simon Lajos (jobbról) a salgótarjániak nevében köszöntötte a Kossuth-dí- jas Snétberger Ferencet Június 5-én már sokadszor lé­pett fel újra szülővárosában az 1988 óta Berlinben élő s a fél vi­lágot - Európától Távol-Keleten át az Egyesület Államokig - végig­koncertező gitárművész, zene­szerző, Snétberger Ferenc. Mindig igyekezett a városnak - amely­nek díszpolgára - a salgótarjáni­aknak a lehető legtöbbet adni ki­vételes talentumából, utánozha­tatlan tudásából, a múlt heti sze­replése azonban „primus inter pares”-nek, azaz „első az egyen­lők között”-nek bizonyult. Talán még soha nem sikerült ilyen ele­mentáris erővel s ennyire elmé- lyülten megszólaltatni kedvenc hangszerét s a zene közvetítésé­vel megfogalmazni gondolatait, érzelmeit. Ebben bizonyára sze­repe volt az eleddig legmagasabb szintű magyar művészeti elisme­résnek, a Kossuth-díjnak - amit az idei március 15-én vehetett át - is. Hiszen az olyan, végtelenül szerény, tisztelettudó - mondhat­ni alázatos - minden szituáció­ban természetesen, póztalanul vi­selkedő személyiség számára, mint amilyen Snétberger Ferenc, e kitüntetés mindenekelőtt ösz­tönző erővel hat, felelősséggel jár. S - mint lapunknak ugyancsak visszafogottan nyilatkozta - külö­nösen nagy kihívást jelent immár e díj birtokában családtagok, ro­konok, barátok, jó ismerősök és az általa művelt sajátos zenét sze­rető ismeretlenek előtt szerepel­ni a József Attila Művelődési és Konferencia-központ színpadán. Örül és mindig szívesen jön haza, ha meghívják - mondta. Másfél órás, nagy koncentráci­ót igénylő műsorát egyedül, bár­mely - a figyelmet elterelő - dísz­let, külső látványosság nélkül s egyvégtébeh abszolválta. Nem akarta szünettel megtörni a prog­ram hangulatát, „építkező” ívét. Repertoárján - amelyet hiába gondol át előre, sőt ír fel egy cet­lire, úgyis kedve, pillanatnyi ötle­te alapján véglegesít - ezúttal is helyet kaptak brazil zenei motí­vumok, roma hagyományok és jazzbetétek, de Johann Sebastian Bach - aki mindig is nagy hatás­sal volt rá - muzsikája is improvizatív variációkra késztet­te. Valóságos varázslat, amit létre­hoz egyrészt a műfajok közti át­járással, másrészt a dallamok, rit­musok újraértelmezésével. A lassabb és a dinamikusabb szá­mok esetében egyaránt jól érvé­nyesül bravúros hangszerkeze­lő technikája: úgy tudja megszó­laltatni a gitárt, mintha egy komplett zenekar lenne a szí­nen, ennélfogva üresjárat nél­kül, hosszú perceken át képes le­kötni hallgatóit, nézőit. Joggal köszöntötte a szűkebb és tágabb hazájában ismert és el­ismert, de külföldön is rangot szerzett Snétberger Ferencet - s nemcsak a jelenvoltak nevében - Simon Lajos, a Salgótarjáni Köz- művelődési Nonprofit Kft., ügy­vezető igazgatója. Mint ahogyan e koncert igazán méltónak bizo­nyult arra, hogy megnyitó esemé­nye lehessen a Tarjám Nyár egyébként is rendkívül gazdag kulturális, művészeti rendez­vénysorozatának. Cs. B. Szülőföldi hívogató „Anya, mi az, hogy hogy „ság”? A Karancs, az a hegy, aminek ká­polna van a tetején. Azt tudom. - A régi magyar nyelvben a „ság” azt jelentette: erdős domboldal. Ma már nem használjuk ezt a szót, a nevekben megmaradt Pél­dául Rétságnál, Ságújfalunál, ahol az a szép templom áll az út mentén, abban esküdtek örök hű­séget Dodi bácsi és Manci néni. A templomot Szent László királyunk tiszteletére és a bányász hősök em­lékére emelték... ” E néhány sor is bi­zonyítja, hogy miféle párbeszé­dek esnek meg a „Nógrádi mese” című könyv képze­letbeli családjának tagjai - Anyuka, Apuka, a két óvodás, Zsófi, Zsolt és más szereplők között. A harmadik gyermek, Zsuzsika még „Pocak­lakó”: karácsonyra vár­ják az érkezését. Szóval az Óperenciás tengeren innen, az igencsak való­ságos Nógrádban éldegél e kedves família, s miköz­ben az olvasó betekintést nyer mindennapjaikba, éle­tükbe, arról is sok szó esik, amit a környező települések - például Szentkút, Rimóc, Kazár, Somoskő, Salgóbánya, Salgótarján - nevezetességeiről, a megye néhány neves szülötté­ről - Madách Imréről, Mikszáth Kálmánról, Tolnay Kláriról, Zenthe Ferencről - tudni érdemes már az is­kolába indulás előtt is. Felvállaltan, tudatosan di­Tóth András, a Nógrádi Tudás-központ Egyesület nevében mutatta be a könyvet daktikusak ezek a salgótarjáni Maruzs Éva ál­tal írott mesék, hogy e szövegekből életko­ruknak megfelelő módon okuljanak az apró­ságok és mielőbb megkezdődjék érzelmi azonosulásuk szülőföldjükkel. S, hogy na­gyobb legyen a kedvük hozzá, a helyszínek és a történések a fővárosi Fazekas Nóra gyönyörűséges színes rajzain meg is ele­venednek. Sőt a könyv végi memóriajá­tékkal még próbára is tehetők a friss is­meretek, a Maruzs Éva gyűjteményéből származó palóc babák fotóit nézegetni ugyancsak érdekes, szép élményt jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A Nógrádi Falvak Tudás-központ Egyesület által megjelentetett kiad­vány bemutatója a minap volt Salgótarján­ban, a Stécé Kávéházban. Az egyesületet és azon belül Karancsságot képviselő, Budapesten élő Tóth András újságíró elmondta, hogy ez a 4. szubjektív műfajú könyvük (a „Szerelmünk, Nógrád” című vallomáskötet és két fotóalbum után) amelyekkel a helyi erőforrásokat mobilizálva a lokálpatrióta ér­zelmeket kívánják erősíteni. csébé fazekas Nóta * t A látványos színpadképben egy székely kapu kontúrjai is felsejlenek A gonoszok csapata mindent elkövet, hogy a jo oldaliak föle kerekedjen. De csak időlegesen sikerül...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom