Nógrád Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-125. szám)

2014-05-09 / 106. szám

ADornyay-bán toboroznak TÉu sportok. A Nord Sport KSE a SÁIK Dornyay Béla Tag­iskolájával összefogva kezdte meg a téli sportok utánpótlásá­nak toborzását. Az érdeklődő fiatalok a sífutással és biatlon­nal is megismerkedhetnek, a csoportot a magyar válogatott tagja, a világbajnokságot is megjárt Papp Ildikó edzi majd. A napokban egy bemutató ke­retében ismerkedtek a szülők és gyermekek a sírollere- zéssel, illetve a lövészetet ki is próbálhatták. Az edzéseket szerdánként 16.15 órától tart­ják majd az iskolánál, és bárki csatlakozhat a csoporthoz, az egyesület egyelőre az alsósok jelentkezését várja. Eddig huszonhat résztvevő IFJÚSÁGI OLIMPIA. Eddig 26 magyar sportoló részvétele biztos a 100 nap múlva kezdő­dő nankingi ifjúsági olimpián, de a Magyar Olimpiai Bizott­ság (MOB) szerint akár 46-ra is nőhet az indulók száma. Csütörtöki tájékoztatása sze­rint a MOB a 26 biztos résztve­vő mellett hat sportágban to­vábbi 18-20 kvótaszerzésre számít a hátralévő kvalifikáci­ós versenyeken, így 44-46 fős magyar csapat utazhat majd a kínai városba. Augusztus 16. és 28. között 204 ország 3600 sportolójának részvételével rendezik meg Nankingban. Blanc hosszabbított labdarúgás. Egy évvel meg­hosszabbították Laurent Blanc vezetőedzői szerződését a Paris Saint-Germain labdarúgócsa­patánál. A játékosként világ- és Európa-bajnok tréner - aki 2010 és 2012 között a francia válogatottat irányította - 2013- ban váltotta az olasz Carlo Ancelottit. Eredeti szerződése 2015 nyaráig szólt, így a módo­sítással 2016-ig marad. A PSG a mostani szezonban bajnok­ságot és Ligakupát nyert, a Baj­nokok Ligájában pedig a ne­gyeddöntőig jutott. A 48 éves Blanc - amint az a PSG közle­ményéből kiderül - örül, hogy hosszabb ideig folytathatja munkáját „Európa egyik leg- ambiciózusabb projektjében”, a klubelnök‘Nasszer al-Helaifi szerint pedig „elegáns és haté­kony játékstílust honosított meg” a vezetőedző. Erősít a Szeged kézilabda. Két világbaj­nokkal, a kapus Jósé Manuel Sierrával és a balátlövő García Robledóval erősödik a nyáron a Pick Szeged férfi ké­zilabdacsapata. A Tisza-parü klub csütörtö­kön jelentette be, hogy a két, idén Eb-bronzérmes játékossal egyformán kétéves szerződést kötöttek. Szögi Nándor, a sze­gediek klubmenedzsere el­mondta: hosszú egyeztetés után sikerült megállapodni Sierrável és Robledóval, akik jelenleg a Paris Saint- Germainben szerepelnek. A május 21-én 3ó esztendős, 194 centiméteres kapus korábban többek között játszott a Barce­lonában is, amellyel négyszer nyert Bajnokok Ligáját, ötször pedig spanyol bajnokságot. Pá­lyafutása során összesen 11 évig volt Pastor az edzője. szik, hogy a gyerekek kipróbálják magu­kat a különböző sportágakban és ami még ennél is fontosabb: örömüket leljék a já­tékban. - A csapatsport közösséget te­remt, megtanít arra, hogy hogyan kell tisz­telni a másikat, hogyan kell bajtársnak lenni a pályán és az életben. Ha ezt a gyer­mekeink megtanulják, akkor a felnőttként is példamutató életet fognak élni. Székyné dr. Sztrémi Melinda megkö­szönte az Ovi-foci Alapítványnak és sze­mély szerint Buzánszky Jenőnek, hogy együttműködtek Salgótarján önkormány­zatával a pálya létrehozásában. - Olyan célt választott az alapítvány, amely nagy ki­hívás, de hosszú távon sokszorosan meg­térülő befektetés - méltatta munkájukat. Dr. Molnár Andrea, az Ovi-foci Alapít­vány elnöke köszöntőjében ismertette a szervezet történetét, amelyből kiderült: eleinte négy-öt pálya megépítésében bíz­tak évente, de a TAO-törvény életbe lépé­sével megsokszorozódtak lehetőségeik, immár a 77. pályaavatáson vesznek részt, s évről-évre nő a sikeres projektek száma. Buzánszky Jenő legendás labdarúgó beszédében felhívta a figyelmet, hogy az ovi-foci a világon egyedülálló kezdemé­nyezés, sehol máshol nem dolgoznak ilyen módon a legkisebbek egészséges életmódra nevelésében, csak Magyaror­szágon. Kiemelte, hogy a városvezetés tá­mogató hozzáállása nélkül nem jöhetett volna létre ez a projekt, amelyet szemé­lyesen köszönt meg polgármester asz- szonynak. A legkisebbekhez szólva el­mondta, bízik abban, hogy a jövő nagy sportemberei ülnek köztük. Végül egy kö­zös „Hajrá Salgótarján!” felkiáltásra kér­te a kis focistákat, akik hozzátették azt is: - Köszönjük a pályát, Jenő bácsi! A pályaavatást a májusi időjárás sze­szélyessége miatt az intézmény falai kö­zött tartották meg, így a gyerekek is itt, a sportteremben mutatták be zenés, tán­cos, focis műsorukat. A rendezvény végé­re azonban kisütött a nap, így a gyerekek­nek lehetőségük nyílt a sportlegendák­kal együtt kipróbálni a létesítményt. Lakatos Katalin ■g Balról: Szalay Miklós, diMolnár Andrea, Répás Béla, 1 Básti István, Székyné difSHf&ti Kiféflff^”é8“Bn8!gWSail<y Buzánszky Jenő, az Aranycsapat legendás jobbhátvédje is meg­tisztelte jelenlétével a Salgótarjá­ni Összevont Óvoda Gyermek­kert Tagóvoda ovi-foci pályájá­nak átadó ünnepségét tegnap délelőtt. A sportlétesítmény 9,4 millió forintból készült el. Ez a negyedik műfüves pálya, amely az elmúlt években épült meg és a salgótarjáni sportolókat, sport­növendékeket szolgálja. Dr. Molnár Andrea sportjo­gász magánkezdeményezéséből indult a kezdeményezés, majd Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja segítő hozzáállásá­val 2011-ben megalakult az Ovi-Foci Ala­pítvány azzal a céllal, hogy közreműköd­jön az óvodák sportfejlesztésében. Azóta 77 kerítéssel és hálóval körbevett, min­den igényt kielégítő modern műfüves pá­lya készült el az ország óvodáiban, ame­lyek összesen 15 ezer kisgyermeket moz­gatnak meg nap mint nap. Tavaly a sal­gótarjáni Beszterce-lakótelepi Tagóvoda is bekerült programjukba, ahol most egy 9,4 millió forintos beruházás elkészültét gyűltek össze ünnepelni. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgár- mester köszöntőjében ismertette, hogy az önkormányzat 2011 óta folytat tudatos fo­ci-nevelést, azóta több mint 200 millió fo­rint ráfordítással épült meg ezzel együtt négy műfüves pálya a városban. Ez a be­ruházás - mint ahogy a többi is - igényelt önrészt, 2,8 millió forintot. A város elhiva­tott a legkisebbek egészséges életmódra nevelésében, ezért nem kérdés, hogy ha le­hetőség van, áldozni kell a sportra.- Most kezdik építeni a lelátós, LED­világítással is felszerelt műfüves pályát a sportcentrumban - jelentette be, s el­mondta azt is, hogy egy pályázatuk még „várólistás”, a Beszterce-lakótelepi Tagis­kola sportudvarán remélhetőleg jövőre készül el a műfüves pálya. A városvezető nagy szeretettel köszöntötte a május ne­gyedikén 89. születésnapját ünneplő Buzánszky Jenőt Salgótarjánban, illetve megköszönte a helyi legendáknak, a Szalay-Básti-Répás triónak, hogy jelenlét­ükkel megtisztelték a rendezvényt. Utalt rá, hogy Salgótarjánban különös hang­súlyt fektetnek arra, hogy a gyermekek megismerjék a példaképeket, Szojka Fe­renc neve és a fent említett sportemberek sikerei soha ne vesszenek homályba, hi­szen létük, eredményeik ösztönözhetik a mai fiatalokat is.- Arról a képviseletről, arról a spórtsze- retetről, emberszeretetről van itt szó, amelyről ezek a sportolók tanúbizonysá­got tettek. Gyermekeinknek, unokáink­nak is tudni kell, hogy mit jelentett az Aranycsapat az országnak, mit jelentett Salgótarjánban a Stécé. Mert amellett, hogy ezek a sportolók az istentől kapott te­hetségüket fejlesztették és megmutatták országnak-világnak, hogy mit tudnak, képviselték hazájukat, országukat, sző­kébb pátriájukat is - fejtette ki, majd hoz­zátette: - Ezek az emberek, mint Buzánszky Jenő is, később is tevékeny­kednek a köz érdekében. A legendás jobb hátvéd alapítványt hozott létre, így segíti a jövő generációját.A városvezető hang­súlyozta azt is, hogy az intézmények folya­matosan fejlődő létesítményei lehetővé te­Bajnokságok, eredmények, táblá LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei I. osz­tály, ifjúságiak. 24. forduló: Nagybátonyi SC - Karancskeszi SE 5-4, Somos SE - Berkenye SE-Diósjenő 2-2, Rimóc SE - Érsekvadkert SE O-ó, Karancslapujtő KSE - Szécsény VSE 0-0, Nőtincs SE - Palotási SE 3-1. 25. forduló: Rimóc SE - Nagybátonyi SC 8-2, Cered VSE - Karancslapujtő KSE 4-2, Karancskeszi SE - Héhalom SE 0-4, Berkenye SE-Diósjenő - Mátranováki VSC 1-2, Érsekvadkert SE - Szécsény VSE 1-5. A bajnokság állása 1. Szécsény 21 18 2 1 69-13 56 2. Nőtincs 20 14 4 2 56-23 42 3. Érsekvadkert 19 14 3 2 91-20 41 4. Karancslapujtő 21 9 4 8 38-46 31 5. Berkenye-D. 20 8 5 7 33-45 29 6. Mátranovák 20 8 4 8 55-34 28 7. Cered 20 8 4 8 55-42 28 8. Rimóc 20 8 2 10 45-55 26 9. Héhalom 19 7 3 9 44-45 23 10. Napvbátony 19 4 4 11 27-49 16 11. Somos SE 19 4 4 11 35-67 11 12. Palotás 20 4 2 14 22-75 11 13. Karancskeszi 20 2 1 17 26-82 7 Megjegyzés: A Somos SE-től 5, Érsekvadkerttől, Nőtincstől 4-4, Palotástól 3, míg Héhalomtól 1 pont levonva. Megyei serdülőbajnokság Keleti csoport, 14. forduló: Karancskeszi SE - Kisterenye SE 3-0 (játék nélkül), Somos SE - Nagbyátonyi SC 10-1, Karancslapjtő KSE - Jobbágyi HSE 3-4, SBTC - TSK Etes 7-2, Cered VSE - Mátranováki VSC 1-5. 15. forduló: TSK Etes - Karancskeszi KSE 4-2, Jobbágyi HSE - Karancskeszi SE 4-1, Mátranováki VSC - SBTC 2-6, Kisterenye SE - Nagybátonyi SC 0-3 (játék nélkül), Cered VSE - Somos SE 1-4. A bajnokság állása 1. SBTC 14 11 1 2 106-18 32 2. Karancskeszi 15 10 2 3 58-31 30 3. Jobbágyi 14 9 1 4 57-32 28 4. Etes 15 8 0 7 54-66 24 5. Karancslapujtő 14 6 3 5 49-40 21 6. Somos SE 14 6 1 7 49-64 19 7. Mátranoyák 15 5 1 9 34-62 16 8. Cered 15 4 1 10 35-71 13 9. Nagybátony 15 2 3 10 39-91 7 10. Kisterenye törölve Megjegyzés:Az SBTC-től, Karancskeszitől és a Nagybátonytól 2-2 pont levonva. Nyugati csoport, 10. forduló: Diósjenő SE - Bércéi KSK 2-6. 13. forduló: Diósjenő SE - Palotási SE 3-4, Érsekvadkert SE - Bujáki SC 1-14, Nőtincs SE - Héhalom SE 14-0.14. forduló: Diósjenő SE - Nőtincs SE 1-6, Bércéi KSK - Szécsény VSE 0-3, Bujáki SC - Palotási SE 6-0, Héhalom SE - Rimóc SE 0-7, Rétság VSE - Érsekvadkert SE 4-2. A bajnokság állása 1. Rétság 13 12 1 0 81-12 37 2. Nőtincs 14 12 0 2 68-11 36 3. Buják 14 10 1 3 78-17 30 4. Szécsény 13 10 0 3 74-16 30 5. Rimóc 14 6 0 8 57-53 18 6. Érsekvadkert 14 6 0 8 52-92 18 7. Palotás 14 4 0 10 19-73 11 8. Héhalom 14 3 0 11 22-84 9 9. Bércéi 14 2 1 11 27-72 6 10. Diósienő 14 2 1 11 31-79 4 Megjegyzés:A Diósjenőtől 3, Bujáktól, Palotástól és a Bércéitől 1-1 pont levonva. 1 i I A műfüves pálya

Next

/
Oldalképek
Tartalom