Nógrád Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-125. szám)

2014-05-26 / 120. szám

Labdarúgó-világbajnokságok története <6.) Patkó Canriav^fro és a 2006'Os blasz hősök A XX. brazíliai labdarú- gó-vüágbajnokság - júni­us 12 és július 13 között lesz megrendezve - előtt a múltról, az eddigi vb-k legfontosabb eseményei­ről, érdekességeiről adunk áttekintést. XVI. világbajnokság, Franciaország (1998.06.10.-07.12.) Az 1998-as labdarúgó-világ­bajnokságra a címvédő brazilok, s a házigazda franciák mellett 172 ország nevezett, közülük 30 harcolta ki a döntős szereplést. A magyar együttes az 1986 óta tar­tó rossz sorozat folytatásaként ezúttal sem jutott az elitmezőny­be, bár Norvégia mögött, Finnor­szág, Svájc és Azerbajdzsán előtt 2. lett a 3. csoportban. Követke­zett a két pótselejtező: a jugoszlá- vok ellen budapesti 1 -7, s a belg­rádi 0-5 eldöntötte a Csank- csapat sorsát. A világbajnokság történetében először 32-es volt a mezőny, s számtalan meglepe­tés született. A jó szereplésben bizakodó angolok már a legjobb 16 között búcsúztak az argenti­nok ellen, akiket egy körrel ké­sőbb a hollandok győztek le. A németek sem lehettek büszkék arra, hogy a negyeddöntőben 3- 0-ás vereséget szenvedtek a horvátoktól, akik később a 3. he­lyen zártak. A toronymagas esé­lyes brazilok a döntőben 3-0-ra kaptak ki a franciáktól, ehhez alaposan hozzájárult a Ronaldót övező hisztéria. A világ akkori legjobb csatára rosszul lett a fi­nálé előtt, először nem is nevez­ték, majd mégis játszott, de kiáb­rándítóan futballozott. Nyolcaddöntő: Olaszország - Norvégia 1-0, Brazília - Chile 4- 1, Franciaország - Paraguay 1 -0 - hosszabbítás után, arany­góllal, Dánia - Nigéria 4-1, Né­metország - Mexikó 2-1, Hollan­dia - Jugoszlávia 2-1, Horvátor­szág - Románia 1 -0, Argentína- Anglia 2-2,11-esekkel: 4-3. Negyeddöntő: Hollandia - Ar­gentína 2-1, Franciaország - Olaszország 0-0, 11-esekkel: 4-3, Brazília - Dánia 3-2, Hor­vátország - Németország 3-0. Elődöntő: Franciaország - Horvátország 2-1 (0-0), Brazüia -Hollandia 1-1 (0-0,1-1,1-1) -11-esekkel: 4-2. Döntő (1998.07.12.) Franciaország - Brazília 3-0 (2-0) Saint-Dennis, Stade de France, 80 ezer néző, vezette: Belkola (marokkói). Franciaország: Barthez - Thuram, Leboeuf, Desailly, Lizarazu - Karembeu (Boghossian, 57.), Deschamps, Zidane, Petit, Djorkaeff (Vieira, 75.) - Guivarc,h (Dugarry (66.). Szövetségi kapitány: Aimé Jacquet. Brazília: Taffarel - Cafü, Aldair, Júnior Baiano, Roberto Carlos - Leonardo (Denilson, a szünetben), César Sampaio (Edmundo, 74.), Dunga, Rivaldo- Ronaldo, Bebeto. Szövetségi ka­pitány: Mário Zagallo. GL: Zidane (27., 45.), Petit (90.). Kiállítva: Desailly (68.). A 3. helyéit Horvátország - Hollandia 2-1 (2-1). A torna végeredménye: 1. Franciaország, 2. Brazília, 3. Horvátország, 4. Hollandia, 5. Olaszország, 6. Argentína, 7. Né­metország, 8. Dánia, 9. Anglia, 10. Jugoszlávia, 11. Románia, 12. Nigéria, 13. Mexikó, 14. Paraguay, 15. Norvégia, 16. Chile, 17. Spa­nyolország, 18. Marokkó, 19. Bel­gium, 20. Irán, 21. Kolumbia, 22. Jamaika, 23. Ausztria, 24. Dél-Af­rika, 25. Kamerun, 26. Tunézia, 27. Skócia 28. Szaúd-Arábia, 29. Bulgária, 30. Dél-Korea, 31. Japán, 32. Egyesült Államok. Érdekességek. Gólkirály:Suker (horvát) 6 találattal. Afrikai já­tékvezető először dirigált vb- döntőt. A brazil válogatott egy­más után másodszor volt ered­ménytelen a vb-döntőben, az 1994-es diadallal ellentétben ez­úttal azonban vesztesként hagy­ta el a pályát. 64 mérkőzésén 171 gólt született, az 573 játékos­ból 111 volt eredményes. XVII. világbajnokság, Koreai Köztársaság és Japán (2002.05.31.-06.30.) A legutóbbi, 2002-es labdarúgó­világbajnokságot a torna történe­tében először két ország, a Koreai Köztársaság és Japán közösen ren­dezte. A magyar együttes ezúttal sem jutott a 32-es elitmezőnybe, a selejtezők során 2-2 győzelmet és döntetíent ért el, négyszer viszont kikapott, így Olaszország, Romá­nia és Grúzia mögött, valamint a sereghajtó Litvánia előtt a negye­dik helyet szerezte meg a csoport­jában. Az ázsiai torna bővelkedett szenzációkban, sztárokban és tra­gikus hősökben, de sokaknak el­sősorban a téves bírói ítéletek so­rozata jut róla először eszébe. Már a nyitómérkőzés bombameglepe­tést hozott: a címvédő franciák 1-0-ra kikaptak Szenegáltól, ké­sőbb aztán szégyenszemre rúgott gól nélkül búcsúztak. Rajtuk kí­vül olyan csapatok estek ki a cso­portkörben, mint Argentína, Hor­vátország és Portugália. A társren­dező dél-koreaiak váratlanul egé­szen az elődöntőig meneteltek, bár a nyolcaddöntőben és a negyed­döntőben is játékvezetői segítség kellett a sikerükhöz. A favoritnak tartott brazüok mind a hét találko­zójukat megnyerték, a döntőben a gólkirály Ronaldo két találatával 2- 0-ra verték a németeket, s ezzel történetük ötödik vbcímét hódí­tották el. A finálé tragikus hőse az addig hibátlanul védő kapus, Oliver Kahn volt, aki az első gólnál hibázott. Nyolcaddöntő: Németország - Paraguay 1-0, Anglia - Dánia 3- 0, Szenegál - Svédország 2-1 - aranygóllal, Spanyolország - Íror­szág 1-1, 11-esekkel: 3-2, Egye- sültÁllamok - Mexikó 2-0, Brazí­lia - Belgium 2-0, Törökország - Japán 1-0, Koreai Köztársaság - Olaszország 2-1 - aranygóllal. Negyeddöntő: Brazüia - Ang­lia 2-1, Németország - Egyesült Államok 1-0, Koreai Köztársa­ság - Spanyolország 0-0, 11- esekkel: 5-3, Törökország - Sze­negál 1 -0 - aranygóllal. Elődöntő: Németország - Ko­reai Köztársaság 1-0 (0-0), Bra­züia - Törökország 1-0 (0-0). Döntő (2002.06.30.) Brazüia - Németország 2-0 (0-0) Jokohama, 72 370 ezer néző, vezette: Collina (olasz). lóba. A vb mérkőzéseit összesen 20 stadionban rendezték. A hely­színek: Ibaraki, Jokohama, Kóbe, Mijagi, Niigata, Oita, Oszaka, Sidzuoka, Szaitama, Szapporo (Ja­pán), Puszan, Tedzson, Csondzsu, Incshon, Kvangdzsu, Szogvipo, Szöul, Szuvon, Tegu, Ulszan (Ko­reai Köztársaság). A 64 mérkőzé­sen 161 gól született, ez 2,52-es átlagot jelent. XVIII. világbajnokság, Németország (2006.06.09.-07.09.) A legutóbbi, 2006-os világbaj­nokságra 198 csapat próbált kijut­ni, s akkor először a címvédőnek, azaz Brazíliának is részt kellett vennie a selejtezőkön, így egyedül a házigazda németek nem szorul­tak kvalifikációra. A magyar együttes folytatva 1986 óta tartó rossz szériáját ezúttal sem jutott a 32-es elitmezőnybe: a selejtezők során 44 győzelmet és vereséget ért el, kétszer pedig döntetlent ját­szott, így Horvátország, Svédor­szág és Bulgária mögött, valamint Izland és a sereghajtó Málta előtt a negyedik helyet szerezte meg Olaszország - Ukrajna 3-0 Portu­gália - Anglia 0-0,11-esekkel: 3- 1 Franciaország - Brazília 1-0. Elődöntő: Olaszország - Német­ország 2-0 (0-0, 0-0, 0-0). GL: Grosso (119.), Del Piero (121.), Franciaország - Portugália 1-0 (1-0). GL: Zidane (33., 11-esból). Döntő (2006.07.09.) Olaszország - Franciaország 1-1 (1-1,1-1,1-1)- 11-esekkel: 5-3. Berlin, Olimpiai stadion, 72 ezer néző, v.: Horacio Elizondo (argentin). Olaszország: Buffon Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso - Perrotta (Iaquinta, 61.), Pirlo, Gattuso, Camoranesi (Del Piero, 86.) - Totti (De Rossi, ól.) - Toni. Szövet­ségi kapitány: Marcello Lippi. Franciaország: Barthez - Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal - Vieira (Diarra, 56.), Makelele - Ribery (Trezeguet, 100.), Zidane, Malouda - Henry (Wiltord, 107.). Szövetségi kapitány: Raymond Domenech. GL: Materazzi (19.), ill. Zidane (7., 11-esből). Kiállítva: Zidane (110.). A 11-eseketértéke­Brazüia: Marcos - Cafú, Lucio, Edmilson, Roque Junior - Kleberson, Gilberto Silva, Roberto Carlos - Rivaldo - Ronaldinho (Juninho, 85.), Ronaldo (Denilson, 90.). Szövet­ségi kapitány: Luiz Felipe Scolari. Németország: Kahn - Frings, Linke, Ramelow, Metzelder - Schneider, Hamann, Jeremies (Asamoah, 78.), Bode (Ziege, 84.) - Neuville, Klose (Bierhoff, 74.). Szövetségi kapitány: Rudi Völler. Gl.: Ronaldo (67., 79.). A 3. helyért: Törökország - Koreai Köztársaság 3-2 (3-1). A torna végeredménye: 1. Brazília, 2. Németország, 3. Tö­rökország, 4. Dél-Korea, 5. Spa­nyolország, 6. Anglia, 7. Szene­gál, 8. Egyesült Államok, 9. Japán, 10. Dánia, 11. Mexikó, 12. Írország, 13. Svédország, 14. Belgium, 15. Olaszország, 16. Pa­raguay, 17. Dél-Afrika, 18. Argen­tína, 19. Costa Rica, 20. Kamerun, 21. Portugália, 22. Oroszország, 23. Horvátország, 24. Ecuador, 25. Lengyelország, 26. Uruguay, 27. Nigéria, 28. Franciaország, 29. Tu­nézia, 30. Szlovénia, 31. Kína, 32. Szaúd-Arábia. Érdekességek. Gólkirály: Rondalo (brazil) 8 találattal. A tö­rök Hakan Sükür szerezte a világ- bajnokságok történetének leg­gyorsabb gólját: a csatár a Koreai Köztársaság elleni bronzmérkő­zés 11. másodpercében talált a há­csoportjában. A négy közé csupa esélyes gárda jutott Portugália, a címvédő brazilokat a negyeddön­tőben búcsúztató Franciaország, a házigazda Németország és a vé­gül győztes Olaszország révén. Igaz, utóbbi kiváló szereplése any- nyiban meglepetés volt, hogy so­kan a Serie A bundabotránya mi­att nem hitték, hogy Marcello Lippi együttese képes lesz ilyen kiemelkedő teljesítményre, ugyanis a vb előtti edzőtáborból számos játékos járt a rendőrségre különböző kihallgatásokra. Ennek ellenére az olaszok nemcsak a tő­lük megszokott elsőrangú védeke­zésben - a hét meccsen mindösz- sze egy öngól és egy értékesített büntető után rezdült meg Gianluigi Buffon hálója -, hanem attraktív támadójátékban is jeles­kedett. Maga a finálé elsősorban nem az izgalmas, de nem túl lát­ványos csatáról marad emlékeze­tes, hanem Zinedine Zidane-ról. A torna legjobbjának választott já­tékmester pályafutásának utolsó meccse volt a finálé, amelyen ő szerezte büntetőből a franciák ve­zető gólját, azonban a hosszabbí­tásban összeszólalkozott az egyen­lítő találatot szerző Marco Materazzival, akit nagy erővel mellkason fejelt, s ezért kiállítot­ták. Olaszország negyedik vb-dia- dalát aratta, ezzel a legeredménye­sebb európai gárda lett. Negyeddöntő: Németország - Argentína 1-1, 11-esekkel: 4-2 sítette: Pirlo, Materazzi, De Rossi, Del Piero, Grosso, ill. Wiltord, Abidal, Sagnol a 11-eseket ki­hagyta: Trezeguet. A 3. helyért Németország - Portugália 3-1 (0-0). Érdekességek. Gólkirály: Klose (Németország) 5 találattal. A bra­zil Ronaldo a Ghána elleni 3-O-ra megnyert nyolcaddöntőn szerzett találata a 15. gólja volt a világbaj­nokságokon, így a nyugatnémet Gerd Müllert megelőzve ő lett min­den idők legeredményesebb játé­kosa a vb-ken. Másodszor fordult elő, hogy a vb-döntő 11-esekkel dőlt el: 1994-ben az olaszok így bukták el a finálét, ezúttal viszont megnyerték a büntetőpárbajt. Az olaszok első ízben nyertek bünte­tőpárbajt a vb-ken: 1990ben az ar­gentinok elleni elődöntőben, 1994- ben a brazilok eüeni fináléban, 1998-ban a franciák elleni negyed­döntőben maradtak alul 11-esek- kel. Svájc úgy esett ki a nyolcaddöntőben Ukrajnával szemben, hogy négy vb-mérkőzé- sén egyeüen gólt sem kapott. A vb mérkőzéseit összesen 12 stadion­ban rendezték. A helyszínek: Stuttgart, Nürnberg, Lipcse, Köln, Frankfurt, München, Gelsenkirchen, Hamburg, Hanno­ver, Dortmund, Kaiserslautern, Berlin. A 64 mérkőzésen 147 gól született, ez 2,30-as átlagot jelent, ami a második legalacsonyabb a vb-k történetében. (Folytatjuk...) Zidane aranyig vezette a franciákat 1998-ban I A brazil Ronaldo kétszer mattolta a német Oliver Kahnt a 2002-es fináléban

Next

/
Oldalképek
Tartalom