Nógrád Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-125. szám)

2014-05-20 / 115. szám

Kigyulladt egy mezőgazdasági épület Cered. Leégett egy kétszáz négyzetméter alapterületű mezőgazdasági épület és az abban tárolt száznegyven körbála a napokban. A két salgótarjáni hivatásos tűzol­tó egység és a Nógrád Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavé­delmi Műveleti Szolgálata mellett a pétervásárai őrs munkatársait is a helyszínre riasztották. A nagy területen keletke­zett lángok oltásán összesen tizenhárom szakember dol­gozott, akik négy vízsugár és kéziszerszámok segítségé­vel három és fél óra megfe­szített munkával oltották el a tüzet. Az épület tetőszerke­zete teljes terjedelmében megsemmisült, beszakadt az épület belsejébe, valamint a körbálák zöme is elégett. A káreset keletkezési körül­ményeit a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazga­tóság tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja. Élettársát bántalmazta Balassagyarmat Súlyos tes­ti sértés bűntett elkövetésé­nek megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 58 éves férfi ellen a vá­rosi rendőrkapitányság bűn­ügyi osztálya. A gyanúsított hangosan vitatkozott élettár­sával pár napja, balassagyar­mati családi házukban, s en­nek során többször megütöt­te a 33 esztendős nőt és egy késsel megvágta a karját. A rendőrök a helyszínen elfog­ták és előállították, majd ki­hallgatását követően őrizet­be vették őt. Bottal rabolt Balassagyarmat, vádemelé­si javaslattal zárta le a rend­őrség a büntetőeljárást az el­len a 22 éves balassagyar­mati férfi ellen, aki bottal ütött le, majd kirabolt egy idős asszonyt. Felfegyverkezve elköve­tett rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 22 éves férfi ellen a vá­rosi rendőrkapitányság bűn­ügyi osztálya. A helybeli fi­atalember bottal többször is megütött egy 61 esztendős nőt még tavaly december 8- án Balassagyarmat belváro­sában, majd eltulajdonította annak kézitáskáját - egye­bek mellett a benne lévő aranylánccal, mobiltelefon­nal és -töltővel - és elmene­kült a helyszínről. Az asszony a bántalmazás következtében könnyű sérü­lést szenvedett. A férfit a rendőrök rövid időn belül el­fogták, az eltulajdonított ér­tékeket pedig felkutatták és lefoglalták. A nyomozók gya­núsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a fiatalem­bert. Kezdeményezték az elő­zetes letartóztatását is, ame­lyet a bíróság elrendelt. A 22 éves balassagyarma­ti férfi ellen az eljárást a na­pokban befejezték és az irato­kat vádemelési javaslattal küldték meg a Balassagyar­mati Járási Ügyészségnek. Egészségnap és vetélkedő a suliban A szécsényi Páter Bárkányi János Katolikus Iskolában zajlik a diák­élet. Az ünnep miatti munkanap át­helyezés okán nemrégiben, az egyik szombaton is mentek a diá­kok az alma materbe, de az alsós évfolyamok számára nem a szoká­sos tanórai foglalkozások voltak, hanem egészségnapon vettek részt, a felsősöknek pedig a diákönkor­mányzat szervezett vetélkedőt. Sz. F. Szécsény. Az alsósoknak reggel egy ze­nés testébresztő tornával indult a nap, majd ezt követően három előadást hallgat­hattak meg: dr. Kerényi Csaba fogorvos a fogápolással kapcsolatos tudnivalókat igyekezte elmélyíteni, bevetve a korszerű technika és a demonstrációs anyagok lát­A rendezvény egyik fontos eleme az elsősegélynyújtás bemutatása volt mozgás érdekében a foglalkozások között sorversenyek voltak. A tízórai és az uzson­na a helyi malomtól kapott különböző lisz­tekből készült. A kakaós csigát és a lekvá­ros buktát helyben az iskola konyháján csi­nálták. Ebédre az ott elkészített roston sült csirkemell és franciasaláta mellé a tanulók által megalkotott ízletes gyümölcs- és zöld­ségsalátákat fogyasztottak, valamint külön­böző turmixokat is megkóstolhattak. A jó hangulatú program gyorsan eltelt, s az isko­la pedagógusai remélik, hogy az eseményen hallottak beépülnek majd a fiatalok táplál­kozási szokásaikba. A nagyobbaknál a diáknap keretjátékát mesék adták. A klasszikus Frédi és Béni, Hófehérke, Micimackó és Mickey Egér mel­lett kalózok, gumimacik és egyéb rajzfilmek figuráinak megszemélyesítői is fel-felbuk- kantak a folyosókon. Meseírás, tortasütés, ügyességi és tréfás feladatok váltogatták egy­mást egész délelőtt. A rendezvényt a legidő­A kép is bizonyítja az érdeklődést és a program sikerét... ványos eszközeit. Műanyag fogsorbemuta­tó modelleket vehettek kezükbe a gyere­kek, ahol üvegszálas optikával bepillant­hattak a fogak közé, s egy kis kijelző meg­mutatta, hogy mennyire alaposan súrolja a fogközöket a fogkefe. Minden tanuló lel­kesen dörzsölte, tisztította a kézbe vehető fogsort, hogy elérje a kellő eredményt. Re­méljük ezután a saját fogaik mosására is alaposabb gondot fordítanak - fejtette ki Kovalcsik István igazgató. Hozzátette: az iskola védőnője, Frischné Szeredai Emese a táplálkozásról mesélt, és jó tanácsokkal látta el a kisdiákokat. Sok tév­eszme és fél információ kering az egészsé­ges ételekről, de néhány apróságnak tűnő dolog fontos lehet, ha nem csak divatosan, hanem tudatosan szeretnénk étkezni. Végül, de nem utolsó sorban Pifka Zsolt a Salgótarjáni Mentőállomás vezetője az el­sősegélynyújtásról tartott bemutatót. Majd törött kar egyszerű és praktikus rögzítését is gyakorolhatták a gyerekek, valamint bá­bukon az újraélesztés fontos lépéseit is ki­próbálhatták. Pontosan végighaladtak a se­gítő teendőin is, aki az újraélesztés közben biztosítja a helyszínt, és értesíti a mentőket is. Minden diák végigmondta a telefonban közlendő információkat, amikre a mentők kiküldéséhez szükség van. Kovalcsik Ist­ván azt is elmondta: az elengedhetetlen sebb gimnáziumi diákok vezényelték le, de a diákönkormányzat alsóbb osztályokba já­ró tagjai is aktívan részt vettek a remek han­gulatú program lebonyolításában. Nonprofit szervezetek figyelmébe ként besorolt felsőoktatási intézmény, foglal- Nemzeti nyugdíjszolgáltató intézmény, eu­rópai területi együttműködési csoportosu- és Vámhivatal1^)figyelmét- hogy amennyiben 2013-ban vállalkozási tevékenységből származó be­vételt nem értek el, vagy e tevékenységükhöz kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem szá­moltak el, akkor idén is lehetőségük van ar­ra, hogy a 1329-es társaságiadó-bevallás be­nyújtása helyett egy egyszerű nyilatkozattal teljesítsék bevallási kötelezettségüket. A tár­6, Felhívjuk vala­mennyi érintett szervezet (alapítvány, közala­pítvány, egyesület, köztestület, egyházi jogi személy, lakásszövetkezet, önkéntes kölcsö­nös biztosítópénztár, közhasznú szervezet­saságiadó-bevallást helyettesítő nyilatkozat megtételére ebben az évben a 1301-es beval­lás szolgál. A nyilatkozatot tartalmazó nyom­tatványt az új szabályok szerint elegendő 2014. május 31-ig a Nemzeti Adó- és Vámhi­vatalhoz megküldeniük. A társaságiadó-bevallást helyettesítő nyi­latkozatot a 1301-es bevallás főlapjának E blokkjában lehet megtenni. Dr. Körtvélyesi Zsuzsanna sajtóreferens, főosztályvezető Ásóval, késsel... NagylÓC. Garázdaság és más bűncselekmények miatt folytatott büntetőeljárást egy 47 éves férfi ellen a Szécsényi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A helyi lakos ásóval tett szúró mozdulatokat gép­kocsijában ülő ismerőse felé a közelmúltban Nagylócon. A 62 esztendős férfi könnyű sé­rülést szenvedett. A gyanúsított két hét múl­va, a mozi előtt homlokon fe­jelte őt, majd még aznap dél­után a lakásán felkereste és az ajtót berúgva, erőszakkal bement hozzá. Megállapítást nyert, hogy a 47 éves férfi édesanyja nagylóci lakásá­nak udvarára is bemászott be, ahol egy késsel hado­nászva fenyegette meg az asszonyt.- A 47 éves férfit a szé­csényi nyomozók garázda­ság, magánlaksértés, zakla­tás és könnyű testi sértés vétség elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt hall­gatták ki. A hatóság az eljá­rást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési ja­vaslattal küldte meg a Balas­sagyarmati Járási Ügyész­ségnek - tájékoztatta lapun­kat Fajcsák Mónika, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtóügyeletese. Babakocsiból lopott Salgótarján. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntető- eljárást egy 26 éves vizslási férfi ellen a városi rendőrka­pitányság bűnügyi osztálya. A fiatalember a megyeszék­helyen, az egyik orvosi rende­lő várótermében egy babako­csi alsó tároló részéből tulajdo­nította el a minap az ott gyer­mekével várakozó sértett öv­táskáját, a benne lévő kész­pénzzel és személyes iratok­kal. A bejelentést követően a járőrök a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény el­követésével megalapozottan gyanúsítható vizslási lakost, aki a felszólításra átadta szá­mukra a közeli bokros terüle­ten elrejtett értékeket.- A 26 éves férfit előállí­tását követően gyanúsított­ként hallgatták ki a nyomo­zók - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőr­ségi szóvivő. Bíróság elé áll Borsosberény. Zaklatás vét­ség elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 32 éves borsosberényi férfi ellen a Rétsági Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A fiatalem­ber szóváltásba került egy ott dolgozó nővel egy italbolt te­raszán Borsosberényben, akit sértegetett, majd megfe­nyegette, hogy megveri. Ezt követően az egyik ven­dég a kocsmából való távo­zásra szólította fel őt. A gya­núsított ekkor kijött az ital­boltból, de pár perc elteltével újra megjelent az ajtóban és onnan kiabált a pultosnak. A 32 esztendős borsosberényi férfi ellen folytatott büntetőel­járást a nyomozók befejezték és az ügy iratait bíróság elé állítás javaslatával küldték meg a Balassagyarmati Járá­si Ügyészségnek. Előtérbe került e helyes fogápolás is

Next

/
Oldalképek
Tartalom