Nógrád Megyei Hírlap, 2014. május (25. évfolyam, 101-125. szám)
2014-05-13 / 109. szám
ÍÓ PÉTER (KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ) Vá ltozások a védőoltásoknál NMH-információ (Folytatás az 1. oldalról.)- A Streptococcus pneumoniae (pneumococcus) elleni oltásokat 2. és 4. hónapban és egyéves korban fogják megkapni a 2014. június 30- a után született csecsemó'k. Addig azonban a megkezdett védőoltást a korábbi rend szerint kell folytatni, illetve befejezni. Mindez nem jelent többlet terhet sem a szülők, sem a gyermekorvosok számára, ugyanis az oltóanyag beadása együtt történik egyéb kötelező oltásokkal, vagy egybe esik a babák egyéves kori státusz vizsgálatával. A cseppfertőzéssel terjedő mikroba a felső légutakban telepszik meg sokszor tünetmentesen. Ha a kórokozó a torkunkban ott élő normál flóra rovására elszaporodik és az immunrendszer egyéni, vagy életkori okból csökkent működésű, akkor változó súlyosságé fertőzést okozhat. A gyermekek közül főleg a két év alattiak érzékenyek ebből a szempontból. Súlyos lehet az általa előidézett vérmérgezés, tüdő-, agyhártya-, középfül- és arcüreggyulladás. Ezek a betegségek sok szenvedéssel, szövődményekkel, esetenként halálos kimenettel is járhatnak. A szülők változásokról az előzőekhez hasonlóan a háziorvostól és a védőnőtől kapnak részletes tájékoztatást - fejtette ki dr. Surján Orsolya, Nógrád megyei tiszti főorvos. A szakember a humán papilloma vírusról (HPV) egyebek mellett elmondta: az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés. A hámsejtekben szaporodik, illetve növedékek, szemölcsök keletkezését váltja ki, amik lehetnek jó- (nemi szemölcsök) és rosszin- dulatúak (méhnyakrák) egyaránt Mivel vírus jelenléte nélkül nincs méhnyakrák, ezért a legjobb rákmegelőzés a védőoltás igény- bevétele, valamint 25 év felett a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel. Ez tette indokolttá az ingyenes, önkéntes védőoltás bevezetését, amiből elsőként a 2014/2015-ös tanévben 7. osztályos lányok részesülhetnek. Az oltóanyag csak a megfelelő immunválaszt váltja ki, s ennek következtében a szervezet ellenanyag szintje az eredeti 40-60 szorosára nő, ami megakadályozza a fertőzést A vakcina elsősorban a szexuális életet még el nem kezdett serdülőknél javasolt, ugyanis üyenkor érhető el a legjobb eredmény.- A szeptemberben bevezetésre kerülő önkéntes, térítésmentes HPV-oltásról a szülők széleskörű tájékoztatást fognak majd kapni az orvosokon, védőnőkön, és informáló nyomtatványokon keresztül, azért hogy helyesen tudjanak dönteni a kérdésben. A védőoltás szervezése és lebonyolítása az iskolaorvosokra és védőnőkre hárul, de ez nem jelent jelentős plusz terhet számukra, hiszen az őszi egyéb kampányoltások terén már nagy rutinnal rendelkeznek - tájékoztatta lapunkat dr. Surján Orsolya. * Szigeti András Hargitai tölgyből faragott keresztek a kápolnánál Hármas kereszt állítás a hej NMH-információ Hosszú utat tett meg a szándék a tett utolsó mozdulatáig, hosszú utat tettek meg az új keresztek a Karancs-hegyi kápolnáig. A történet magvát magában hordozó gondolat, hogy a hegyi szent helyen az enyészeté lett régiek helyett új kereszteknek volna helye még a múlt év őszén született meg: a Karancslapujtőn élő Rozgonyi József és Hegedűs Ferenc el is határozta, hogy valóra váltja ezt az elhatározást. Tájékozódás, kutakodások után úgy látták jónak, hogy nem itthon, hanem Hegedűs Ferenc ismeretsége révén Erdélyben keresik meg tervükkel Szabő Gábort, a Zetelakán élő fafaragót, s őt kérik meg a nem mindennapi feladatra, amelynek egyik fontos momentuma, hogy a mester a Hargitán felnövekedett tölgyeket választotta ki arra, hogy amit azokból formáz, egy másik hegyvonulat magasán az idő vasfogával dacolva hirdessék majd a Teremtő dicsőségét. Rozgonyi József osztotta meg velünk az előkészületek fázisait, s elmondta azt is, hogy a zetelaki fafaragó egész télen át a fák megformálásán dolgozott, s folyamatosan tartották vele a kapcsolatot. Aztán eljött az idő, hogy hazaszállítsák a faragványokat. Ennek, a készítésüknek és a későbbi felállításnak a költségeit is ők vállalták és fizették. Mindezek után itthon folytatódtak a tennivalók: a darabokban hozott keresztfák helyszínre juttatásához szinte utat kellett törni, tisztítani, hiszen teherautóval juttatták el ezeket a hegyi kápolnához. Ott beton talapzatot csináltak a felállításukhoz, amely mintegy három hete meg is történt: „így a két kereszt már a középen álló feszületet vigyázza. Ünnepélyes megáldásuk a Közeljövőben lesz. Szeptemberétől a HPV elleni vakcinát térítésmentesen, önkéntes alapon kaphatják meg a 12 éves kort betöltött lányok Lopni mentek Zaba?. Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 28 éves férfi és egy 15 esztendős fiú ellen a Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya. A két helyi lakos lemezből készült öltözőszekrényeket, vízvezetékcsöveket és zártszelvényeket tulajdonított el egy magántulajdonban lévő, volt állami gazdaság iparterületének épületből a napokban Zabaron.- A rendőrök a házkutatás során lefoglalták az ellopott és feldarabolt tárgyakat, az elkövetés eszközét, valamint az elkövetők által használt kézikocsit. A gyanúsítottakat a lakásukon elfogták és előállították - közölte Fajcsák Mónika, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hősök napi búcsú Karancsság, „...míg te élsz a csillagok felett, e hazának veszni nem lehet!” - ezzel az idézettel várnak minden kedves érdeklődőt a Hősök napi búcsúra, amelyet május 31-én, szombaton tartanak a Karancssági Szentkúton. A hagyományok szerint a helyi Nepomuki Szent János kápolna előtt (Mikszáth út 24.) lesz a gyülekező, ahonnan délelőtt 9.30-kor indul a gyalogos zarándoklat a Szentkúthoz. A szentmise 11 órától kezdődik. A szertartást bemutatják: Rolik Róbert, a Deákvári Jézus Szíve Plébánia plébánosa és Kapás Attila, a település lelkipásztora. Kedvezőtlen időjárás esetén az istentisztelet a helyi templomban lesz megtartva! A Magyar Nemzeti Levéltár vagyonkezelésébe kerül a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság hét éve üresen álló salgótarjáni épülete - közölte a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója. Tyekvicska Árpád elmondta: évtizedes raktározási gondjaik oldódnak meg ezzel. Az épületet - amelyet ünnepélyes keretek közt ma vesz birtokba a levéltár - 180 millió forintból alakítják át az új funkciójára. Tarnóczi László Salgótarján. Beteltek dokumentumokkal a Nógrád Megyei Levéltár raktárai, az intézmény jelenleg nem képes a közfeladatot ellátó szervek iratainak folyamatos átvételére, így csak részben tud az alapfeladatának megfelelni - mondta a levéltár igazgatója. Tyekvicska Árpád hozzátette: évtizedes gondjuk a raktárak szűkössége, de problémát jelentett eddig az is, hogy nem rendelkeztek olyan közösségi terekkel, amelyekben közművelődési és oktatási programjaiknak megfelelő helyszínt tudtak volna biztosítani. Az igazgató megjegyezte: intézményük 2012 végétől a Magyar Nemzeti Levéltár szervezeti egységeként működik, a helyi és a felső szintű egyeztetések tették lehetővé, hogy a salgótarjáni volt Hadkiegészítő Parancsnokság épületének vagyonkezelői jogát a Honvédelmi Minisztériumtól megkaphassák. Hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális állam- titkárságának döntése alapján az épületet még ebben az évben felújítják, a háromszintes épületbe a levéltár közösségi és munkaterei költöznek majd. A pincével együtt négyszintes épület alapterülete összességében meghaladja az 1200 négyzetmétert. Tyekvicska Árpád hangsúlyozta: a raktározási problémáik megoldásán túl az intézményükben az eddig csak részben létező szolgáltató funkciókat is bővíthetik és a munkatársaik remélhetőleg jobb körülmények között dolgozhatnak majd. Az épületet ünnepélyes keretek közt kedden délután veszi birtokba a levéltár. Az eseményen részt vesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Halász János, Vanyur Tibor ezredes, HM Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka, Székyné dr. Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere, valamint dr. Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója. A nógrádi levéltár az idők során egyre szűkebbnek bizonyuló alispáni és nótáriusi levelesládából nőtt ki. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményét tűzvész, háborús körülmények, valamint a hozzá nem értő kezek sorvasztották a 17. és a 20. században is. Iratai jelentős csonkulást szenvedtek amikor a hadikórházi célokra igénybe vett balassagyarmati megyeházából 1945-ben kiköltöztetették a levéltárat, de már a tanácskorszak kezdetén is több ezer kilogrammnyi történeti dokumentumuk vált itt a papírgyűjtési kampányok áldozatává. Az iratgyűjtést, az iratőrzést és az iratfeldolgozást 1968- tól egyre szakszerűbben végzik az intézményben, amely 1974-ben balassagyarmati, 1993-ban bátonyterenyei részleggel bővült ki. A Nógrád Megyei Levéltár több mint 300 közfeladatot ellátó szerv iratkezelésének ellenőrzését végzi, kiadványainak száma mára meghaladta a hetvenet. Huszonnégy betöltött státusszal, közel 10 ezer irat-folyóméter maradandó értékű iratot őriznek, illetve további 12 ezer irat-folyómétert a felszámolt és végelszámolással megszűnt gazdasági társaságok munkaügyi és pénzügyi irataiból. Mára valamennyi, maradandó értékű iratok őrzésére alkalmas raktára betelt, bővítését a Levéltári törvényben rárótt iratátvételi kötelezettségei indokolják. \ Levéltár lesz a hadkiegészítési parancsnokság tarjáni épületéből