Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-05 / 80. szám
FOTÓ: P. TÓTH LÁSZLÓ Min denki tehetséges valamiben A legtöbben az idén is a képzőművészeti versenyre érkeztek A salgótarjáni Cogito Általános Művelődési Központ Hlbó Tamás grafikus- művészről elnevezett művészeti Iskolájában egyébként is mozgalmasan telnek a napok, az elmúlt öt azonban különösen élménygazdagnak bizonyult elsősorban a növendékek számára, de a tanárok továbbképzése szempontjából is. Most rendezték ugyanis az úgynevezett „Hibó het”-et, amely kiemelkedő eseménye a művészeti iskolának. Mint Tóth László intézményegység-ve- zető elmondta, immár négy éve, tehát az idén már ötödik alkalommal rendezték meg ezt a programot kifejezetten a tehetséggondozás jegyében. Az egyes napokon különböző művészeti ágakban mérték össze tudásukat a tanulók a Cogito Úttörők út 6. sz. alatti központi épületében. Hétfőn a képzőművészeti versenyre érkeztek egyéni indulók. Ezúttal is ez volt a legnépszerűbb kategória, mintegy nyolc- vanan vállalkoztak a megmérettetésre. A 6-10 éves korosztályhoz tartozóknak illusztrációt kellett készíteniük meghatározott idő alatt, megadott méretben szabadon választott technikával. A10 év felettiek csendéletet rajzoltak, festettek. A keddi drámajátékdélutánra tíz csapat nevezett több mint ötven fő körüli létszámban. A színjátszóknak rögtönzött helyzetgyakorlatokat kellett bemutatniuk, megoldaniuk. Szerdán a bábcsoportok dolgoztak fel egy rövid mesét. A következő nap egyéni zenei (szintetizátor- keyboard) versenyt rendeztek. Nevezni szabadon választott művel vagy válogatással lehetett. A sorozatot tegnap a versmondók zárták, akiknek egy huszadik vagy huszonegyedik századi magyar költő művét kellett a pódiumon tolmácsolniuk. Összesen kétszáz körül volt azoknak a száma, akik a hét eseményeire elfogadták a meghívást. A résztvevők döntő többsége általános iskolás korú volt, de akadt közöttük középiskolai tanuló is. A Nógrádban működő művészeti iskolák mellett képviseltették magukat megyén kívüli, de a Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskolához tartozó intézmények is. A produkciókat - amelyeknek nagy szerepük volt az úgynevezett továbbképzőn való részvétel szempontjából - szakmai zsűrik értékelték és arany-, ezüst, bronz fokozattal illetve oklevéllel jutalmazták, de a társak tapsa, tetszésnyilvánítása is sokat ért a fellépőknek. Annál is inkább, mert a „Hibó hét” céljai között a különböző helyeken tanuló növendékek találkozása, az együttlét, a közös játék öröme is szerepel. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kifejezetten motiválja a tanulókat a részvétel lehetősége, helyileg szinte versengenek, hogy bekerüljenek a csapatba, az indulók közé. Ezt igazolta a drámajáték-verseny hangulata is. Tóth Emese, a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általános Iskola és Gimnázium nyolcadik osztályos tanulója ugyancsak szívesen jött Salgótarjánba, ahol már tavaly is részese volt e programnak és akkor is kellemes benyomásokat szerzett. Bár a gimnáziumi évek jelenlegi iskolájában még előtte állnak, de Orosz Gábor tanár úr irányításával már most tudatosan készül felsőfokú színművészeti tanulmányaira. A Somoskőújfaluból - ahol a dr. Krepuska Géza nevével fémjelzett általános iskolája működik a Cogito Általános Művelődési Központnak - érkezett tanulók Is nagy élvezettel vettek részt a szituációs játékokban, különböző drámajáték-feladatok megoldásában. Hasznosíthatták improvizációs, beszéd- és mozgáskészségüket, az e témakörökben tanult ismereteiket. Tanáruk, Rács Katalin elmondta, hogy az iskolában három éve működik a jelenleg mintegy húsz fős drámacsoport: harmadik osztályosoktól nyolcadikosokig a tagjai. Rendszeres közreműködői az iskolai és a települési ünnepségeknek. Legutóbb a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 90. évfordulóján, a február 15-i hazatérés napján szerepeltek. Az ötnapos rendezvénysorozat ezúttal is sikerrel zárult, bizonyítva, hogy a művészeti iskola tanulói között milyen nagy számban vannak tehetséges gyerekek, akiknek a talentuma érdemes a gondozásra, továbbfejlesztésre. Csongrády Béla Egy városrész története Már jó Ideje Fáy András körút a neve, de Salgótarján szibériai kapcsolatait szimbolizálva sokáig hívták Kemerovo-lakótelepnek is. Eredetileg azonban a bányászváros jelleggel összefüggésben „Öreg-Józsefi”-nek majd Platónak nevezték és nevezik sokan ma is ezt az északnyugati lakóövezetnek helyt adó viszonylag sík dombtetőt E szép természeti környezetű városrésznek sajátos múltja van, nem csoda, hogy az ott lakó, a helyismeret, a helytörténet iránt mondhatni szenvedélyesen elkötelezett, azt kutató Póczos Sándornak kiváltotta az érdeklődését. Olyannyira, hogy 2012-ben - mintegy Salgótarján várossá válásának 90. évfordulója tiszteletére - feldolgozta a telep históriáját, amellyel helyezést ért el a Nagy Iván Honismereti Pályázaton. A „Bányától a lakótelepig, a Plató története” című dolgozat 2013-ban nyomtatásban is napvilágot látott. Az A/4-es méretű 60 oldalas kiadványnak öt fejezete van. A címek önmagukért beszélnek: Történeti előzmények, a bányászmúlt - Bánya után, lakótelep előtt- Lakótelep az erdő gyűrűjében - Egy ikonnak szánt létesítmény, a Tajga teázó- Amikor a múlt „tiszteletét teszi” a jelenben. Valamennyi rész sok tényanyagot sorakoztat fel (ilyen például a bányatelep utolsó lakóinak névsora, vagy a teázó mint a „szocializmus propagandacélokat szolgáló vidéki zászlóshajójának” a története) az opus egésze gazdag kuriózumértékű illusztrációkban, térképekben, rajzokban, fotókban. A szerző konkrét szak- irodalomra - dokumentációkra, írott forrásanyagra - támaszkodik, a megkérdezettek visszaemlékezései illetve a személyes emlékek, élmények pedig kifejezetten olvasmányosak. Csak egyet.lehet érteniBódi.Györgyné dr.-al, aki az előszóban megállapítja, hogy Póczos Sándor mindvégig szeretet- tel, szelíd humorral ír lakóhelyéről, az ott élőkről. A Dornyay Béla Múzeum Baráti Körének elnöke elsősorban nekik ajánlja e könyvet, de jogosan hívja fel rá mindazok figyelmét, akiket érdekel Salgótarján illetve az egyes városrészek múltja, hiteles története. csébé Fekete táskák oda-vissza A kevesebb több lenne: azaz elégnek bizonyulna, ha nem három, hanem két egyforma táskát cserélgetne unos-untig a főhős és nem szűk három órán keresztül tenné ezt, hanem mondjuk bő kettőn. A lényeg csorbítása nélkül lehetett volna ugyanis rövidíteni Claude Magnier francia színész, író „Oscar” című vígjátékának szövegkönyvét, minthogy a két felvonás közepe táján igencsak „leül”, majdhogynem unalmassá válik a cselekmény. Pedig a sztori nem rossz, akár még hihető is. Bertrand Barnier, a gazdag párizsi szappangyáros egyik reggel azzal a helyzettel kényszerül szembesülni, hogy lánya férjhez megy, sőt gyereket vár. Csakhogy az alkalmazottja, a fizetésemelést akaró menedzser nem Barnier lányába, csak egy annak hazudott hölgybe szerelmes, az igazi lánya pedig, hogy nagyobb esélye legyen sofőr szerelmével, Oscarral egybekelni, terhesnek mondja magát A férfi azonban eltűnik, így a látszat érdekében apát kell keríteni a születendő gyermeknek. S e szerepre akár a masszőr is megfelelhet... Előbb- utóbb aztán - mint lenni szokott sok-sok humoros jelenet és kevésbé vicces, erőltetett mozzanat köz- beiktatásával - fény derül az igazságra, mégpedig remek csattanóval: az új, nem éppen csitri szobalány bevallja, hogy egy negyedszázaddal korábban viszonya volt a háziúrral és bizony kapcsolatuk gyümölcsét kívánja feleségül venni a zsaroló fiatalember. Közben röpködnek a többszörösen elsikkasztott pénzkötegek, a már említett fekete táskákban pedig hol ékszerek, hol iratok, hol pedig női fehérneműk jönnek-mennek kézről-kézre. Mondani sem kell, hogy a konkurens cégre is figyelő gyáros melyik tartalmat szeretné magáénak tudni... A darabot a közelmúltban a budapesti Hadart Stúdió vitte színre a József Attila Művelődési Központ Zenthe Ferenc bérlete keretében. Az elnevezés Háda Jánosra utal, aki 2013 óta művészeti vezetője a József Attila Színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Madách Színház volt tagjaiból alakult társulatnak. Ezt az előadást is ő rendezte, úgymond klasszikus vígjátéki stílusban, hagyományos díszletelemek és Zsigmond Éva jelmezei megteremtette környezetben. Kár, hogy a rendező nem volt merészebb a már szóvá tett rövidítésben. Az abszolút főszerepet - tekintve, hogy Bertrand Barnier jószerivel mindig színen van - Józsa Imrére bízta, aki rutinosan - szebben mondva sokasok tapasztalatát ügyesen hasznosítva - oldja meg a nem könnyű feladatot. A gyártulajdonost már-már őrületbe kergető családtagok, váratlan vendégek figuráit nagyjában-egészében azonos színvonalon jelenítik meg az ismertebb (Vándor Éva, Zöld Csaba, Kocsis Judit) és az egyelőre kevésbé ismert (Márkó Eszter, Fila Balázs, Kovalik Ágnes, Jakus Szilvia, Juhász György és Gieler Csaba) színészek. Senki nem „lóg ki” semmilyen irányban. Bizonyára ennek is szerepe van a közönség- sikerben. Cs. B. Kínos helyzetben a szappangyáros (Józsa Imre). Feleségét Vándor Éva, az alkalmazottját Zöld Csaba (jobbra) formálta meg. Hazatért fényképek... Szomorú hangulatúra sikeredett annak a fotókiállításnak a megnyitója, amelyet Lantos István képeiből rendezett a család, a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület, a Baglyaskő Idősek Otthona és Baglyasalja Barátainak Köre a Baglyaskő Galériában. De lehetett volna-e más légkörű az a rendezvény, amelynek főszereplője néhány héttel ezelőtt, januárban távozott az élők Sorából s így a „Hazatérés a szülőföldre” című bemutatója emlékkiállítás jelleget öltött. Pedig Lantos István betegsége ellenére nagyon bízott abban, hogy a nagy sikerű őszi tárlata után - amelynek a József Attila Művelődési Központban a fotógaléria volt a helyszíne - személyesen is jelen lehet ott, ahol 1947-ben meglátta a napvilágot. Sajnos erre már nem kerülhetett sor, a családot az elhunyt felesége képviselte. A megnyitóünnepség Szomszéd Terézia fuvolajátékával kezdődött, aki Ch. W. Gluck „Boldog lelkek tánca” és az „Orpheus...” című műveit adta elő majd Juhász Istvánná egy klasszikus magyar költő, Juhász Gyula „Himnusz az emberhez” című, igencsak az alkalomhoz illő versét tolmácsolta. A kiállításon megjelenteket - a vendégeket, az otthonlakókat és az Ezüstfenyő Idősek Klubja látogatóit - Holecz Istvánná, a házigazda intézmény igazgatója köszöntötte, a képeket Homoga József fotóművész, a NMFE elnöke ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Kiemelte, hogy mintegy másfél évtizedes kapcsolat, barátság fűzte Lantos Istvánhoz, aki eleinte „csak" érdeklődött a fotózás iránt - amellyel, mint legtöbben kisiskolás korában ismerkedett meg - majd elment a fotóklubba, megmutatta kollekcióját és kikérte a véleményüket. Szorgalmas, igyekvő „tanítványnak” bizonyult. Néhány évvel ezelőtt együtt voltak egy szlovákiai fotótáborban és ott kerültek igazán közel egymáshoz szakmailag és emberileg egyaránt. Lantos Istvánt mindig is vonzották a hegyek, erdők, hiszen korábban sokáig vadászott és amikor választania kellett a puska és a fényképezőgép között, az utóbbi győzött. E döntése következtében rendezhette meg első önálló kiállítását a fotógalériában. Nagyon örült a kedvező fogadtatásnak s természetesen boldog volt akkor is, amikor az Észak-Magyarországi Fotószemlén díjat nyert egyik felvételével. - Büszke volt képeire, mi meg rá, remek fotós lett, de megmaradt szerény, jó embernek. Most már nem tehetünk mást, minthogy méltón őrizzük emlékét. Ezt tesszük ezzel a kiállítással is - mondta Homoga József. Báti Jánosné, Baglyasalja Barátainak Köre elnöke emléklapot adott át az özvegynek, amely arról tanúsít, hogy Lantos István tárlata a 36. kiállítás a Baglyaskő Galéria történetében. Szilasi András a szervezők, a rendezők s nem utolsósorban a barátok nevében rózsával köszöntötte Lantos István feleségét, mondván, hogy a tehetség, az alkotómunka kibontakozásának hátterében rendszerint ott van a család, a megértő társ. A megnyitó meghitt percei után a közönség nagy tetszéssel „vette birtokba” Lantos István természetszerető képeit, köztük a „Kitörés”-t, az „Útelágazások”-at, a „Tátrai panorámá”-t, az „Örök hó birodalmáét, a „Medvesi naplementé”- t, a „Vihar után”-t. -dybAz emlékkiállítást Homoga József (balra) nyitotta meg. Mellette Lantos István özvegye, jobbra Szilasi András. I t
