Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-03 / 78. szám
Bűnügyként kezelik az eltűnést Kuala Lumpur. Malajzia még mindig bűnügyként kezeli az eltűnt utasszállító repülőgép tragédiáját, és négy lehetőségre koncentrál: gépeltérítés vagy szabotázs történt, illetve a gépen lévők közül valakinek volt valamilyen egyéni vagy pszichológiai problémája - közölte szerdai sajtóértekezletén a malajziai országos rendőrfőkapitány. Khalid Abu Bakar elmondta: minden lehetséges kis részletet ki kell deríteni, de elképzelhető, hogy soha nem sikerül felderíteni az ügyet. Kender a tanyán- A gyanú szerint indiaikénder-ültet- vényt találtak a rendőrök egy zákányszéki tanyán, a két gyanúsított 140 növényt nevelt az épületben mesterséges megvilágítás mellett - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, hogy egy betörés nyomozása során tartottak házkutatást, a lopott tévé helyett azonban 140 tő, cserépben termesztett kendernövényt találtak. A nyomozók a tanyán élő párt előállították. Elvált az államfő Elvált az orosz államfő; ennek tényét Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő megerősítette. A fejleményről semmilyen közlést sem helyeztek el a Kreml honlapján. Vlagyimir Putyin hivatalos életrajzát viszont megváltoztatták olyan módon, hogy abban már nem tüntetik fel családi állapotát. Az eddigi „nős” kifejezés helyett semmilyen más meghatározás nem szerepel, és a politikus volt feleségének, Ljudmila Putyinának a neve sem lelhető már fel a családtagok felsorolásában. Hatalmas erejű földrengés Öt halálos áldozata van a helyi idő szerint kedd este történt, 8,2-es erősségű földrengésnek Chile északi részén, Iquiquében és Alto Hospicióban - közölte Rodrigo Penalillo belügyminiszter. Santiago de Chile, illetékesek szerint az áldozatok - négy férfi és egy nő - összeomló házak romjai alatt vesztették életüket, illetve volt, akivel szívroham végzett. Michelle Bachelet elnök katasztrófasújtott területnek nyilvánította az ország északi részén fekvő de Arica, Parinacota és Tarapacá régiókat. Az államfő lemondta szerdára tervezett programjait, hogy a térségbe látogasson, és személyesen felügyelje az intézkedések végrehajtását. Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a földrengés fészke nagyon kis mélységben, mindössze 10 kilométerre volt a tengerfenék alatt, 99 kilométerre északnyugatra Iquique bányászvárostól. A közép-európai idő szerint szerda hajnali 1 óra 46 perckor történt első földmozgást legalább húsz utórengés köen azonnal felharsantak a szirénák és a chilei katasztrófaelhárítók felszólítása, akik elrendelték a lakosság evakuálását. „Az utcákon a közvilágítás valamennyi lámpája kialudt, az emberek pánikban rohantak az utcákra” - mondta el az AFP francia hír- ügynökségnek egy aricai lakos. A földrengés megrongálta az iquiquei repülőtér irányító tornyát, és töröltek minden anto- fagastai, iquiquei és aricai járatot. A telefonhálózatot és a vízszolgáltatást nem rongálta meg a földrengés, de több térségben akadozott az áramszolgáltatás. A fővárostól 1500 kilométerre északra fekvő Iquique kikötővárosban működő, a világ elsőszámú vörösréz-kitermelőjének számító bányavállalatok működésében az elsődleges jelentések szerint nem történek jelentősebb fennakadások, de a helyi női börtönből 300 rab megszökött. A hatóságok közlése szerint 2ó-ot sikerült elfogni közülük. Chile a geológusok által a csendes-óceáni tűzgyűrűnek nevezett térségben fekszik, ahol rendkívül intenzívek a földmozgások. A legutóbbi nagy erejű - 8,8-as fokozatú - földrengést 2010. február 27-én regisztrálták Chilében. A természeti katasztrófának akkor 526 halottja volt. Az országban csak az elmúlt hatvan évben 40 718 ember halálát okozták földrengések. A valaha mért legsúlyosabb földrengés ugyancsak Chilében volt: az 1960-as 9,5-es fokozatú földrengésben ötezernél többen haltak meg. Fizikailag alkalmas a mászásra Laboratóriumi és terheléses vizsgálaton vett részt a Mount Everest oxigénpalack nélküli megmászására készülő Klein Dávid, aki az eredmények és orvosai véleménye szerint fizikailag alkalmas állapotban van. Budapest Az expedíció sajtóügynökségének tájékoztatása szerint a hegymászó állapotfelmérése az érrendszer vizsgálatával kezdődött: kardiológus vezetésével elemezték a pulzushullám terjedési sebességét, intenzitását, meghatározták a főverőér és a nagyartériák merevségét. Ezek azért fontosak, mert oxigénhiányos légkörben a szervezet elkezd vörösvérsejteket termelni, így a vér besűrűsödik és nehezebben kering. Ezt követte a testösszetétel-mérés, a teljes laboratóriumi vér- és EKG-vizsgálat, valamint egy speciális terheléses mérés: Klein Dávidnak a futópadon - rövid bemelegítés után - úgy kellett sprintelnie, ahogy csak bírt egy speciális maszkkal az arcán, ami a be- és kilélegzett gázok összetételét vizsgálta. Ezen keresztül mérik a szervezet energiaforgalmát a légzéstől a keringési rendszeren át az izomzatig, hogy teljes képet kapjanak a test edzettségi szintjéről, terhelhetőségéről, a fizikai erőfeszítéskor várható kockázatokról. Az orvosi és laboratóriumi eredmények alapján Klein Dávid egészséges és jó eséllyel indulhat el a Mount Everestre. A hegymászó az április 6-án induló expedíció keretében ismét oxigénpalack nélkül próbálja megmászni a Himalája és egyben a világ legmagasabb, 8848 méteres csúcsát A csúcstámadás május végére-június elejére várható. HIRDETÉS |j|| SZÉCHENYI TERV Meghívó INGYENES KOMPOSZTÁLÓ LÁDÁK FELSŐPETÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JÓVOLTÁBÓL Fetsőpetény és Ősagárd Község Önkormányzata komposztálást népszerűsítő rendezvényt tart. Felsőpetényen 2014. Április 3-án, Csütörtökön, 18:00-tól a Művelődési Házban (2611 Fetsőpetény, Szabadság út 1.) Ősagárdon 2014. Április 3-án, Csütörtökön, 16:00-tól a Faluházban (2610 Ősagárd, Rákóczi út 93.) A rendezvény programja:- Az önkormányzat KEOP-6.2.0/A/11-2011-0222 számú Komposztáljunk együtt Felsőpetényen és Ősagárdon című uniós pályázatának ismertetése- Mi az a komposztálás?- Hogyan komposztáljunk?- Mire jó a komposzt? A pályázat keretében 280 db tölgyfa komposztáló ládát osztunk ki az érdeklődők számára, akiket megtanítunk arra, hogy a helyes komposztálási eljárással hogyan tehetnek a környezet védelme érdekében. Igényeljen Ön is ingyenes komposztáló ládát! Előzetes regisztrációhoz hívja a 35/560-005 (Fetsőpetény) vagy a 35/360-001 (Ősagárd) telefonszámot. Ne feledje, az ingyenes komposztálóláda feltétele, hogy Ön vagy családtagja a rendezvényre eljöjjön! A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásában valósul meg. Kedvezményezett: Fetsőpetény Község Önkormányzata Pályázat azonosítója: KEÖP-6.2.0/A/11-2011-0222 mmmmsmmmm Parádésan felvételizett fel - Az Egyesült Államok legjobb egyetemei közé sorolt mind a nyolc felsőoktatási intézménybe felvettek egy 17 éves ghánai származású New York-i fiút. A Long Island- i tanuló az orvosi karokra jelentkezett az úgynevezett Ivy League soraiba tartozó egyetemeken, amelyek évente csak a jelentkezők alig kilenc százalékát veszik fel soraikba. Kwasi Enin csak szerencsét akart próbálni azzal, hogy mind a nyolc egyetemre jelentkezett, végül azonban mindenhová, tehát a Harvard, a Yale, a Columbia, a Princeton, a Dartmouth, a Brown, a Pennsylvania és a Cornell Egyetemre is felvették. A felvételi vizsgán 2250 pontot ért el a lehetséges 2500-ból, és elmondása szerint neurológus vagy kardiológus akar lenni.- Az orvosok a közösség vezető alakjai, védelmezők, akik segítenek az embereknek, amikor szükség van rájuk - fogalmazott a New York Daily News című lapnak. Kwasi Enin azt még nem döntötte el, hogy melyik egyetemet választja. Elárverezik a levelet Londc A Titanic jéghegynek ütközése estéjén írt - egyetlen ismert, fennmaradt - levelet árvereznek el április végén Angliában, az aukciósház 4Ű millió forintnak megfelelő összeget remél érte. A soha fel nem adott levelet a brit Esther Hart, a Titanic egyik túlélője írta 1912. április 14-én este, röviddel az előtt, hogy az óceánjáró 23 óra 40 perckor jéghegynek ütközött, másnap 2 óra 20 perckor pedig elsüllyedt. Esther Hart és lánya túlélte a katasztrófát. 1996-ban bekövetkezett haláláig Éva Hart számított a Titanic egyik legismertebb túlélőjének. HIRDETÉS Gépi földmunka, sóder, homok, kő szállítása mélyépítési munkák, útépítés, épületbontási munkák, közmű építése. f t Egymást vigasztalják az emberek egy lakóház felső szintjén a 8,2-es fokozatú földrengés után Chile középső részében, Iquique városban *«'ff vette, amelyek többsége jóval az 5-ös fokozat fölött volt. A földmozgást Arica, Iquique és Antofagasta régiójában lehetett érezni. A földrengést követő