Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-26 / 97. szám

2014. ÁPRILIS 26., SZOMBAT Nem tartja jó ötletnek a Dallas újraélesztését Nemcsák Károly. A Szomszédok egykori Vágási Ferijét megformáló színész sze­rint már a teleregényt sem le­hetne újra kezdeni a régi sze­replőkkel. Egyébként is, a for­gatások helyett most színházat igazat. Egy éve nevezték ki a József Attila Színház élére, di­rektori szobájában fogad. Előre elnézést kér azért, ha nyűgö­sebb lesz a beszélgetés során, mert nem aludt jól. Azt mond­ja, valami lehetett a levegőben találkozónk napjának reggelén. Sándor András- Rosszul aludtam az éjjel. Még a gye­rekek is nehezen keltek fel.- Gyakran vannak álmatlan éjszakái?- Bizonyos kor után az ember egyre kevesebbet alszik. És a napi gondok is befolyásolnak. Ritkán kerülök ágyba éj­fél előtt, a gyerekek pedig fél hétkor kel­nek az iskola miatt, ez ad egy ritmust a napjainknak. Általában én viszem őket, aztán jövök be a színházba. A legtöbb­ször már fél kilenckor itt vagyok.-Ön az első a színházban?- Nem, van, aki korábban érkezik. Kedd és csütörtök reggelente focizunk a bará­taimmal, s olyankor csak tízre érek be.- Hivatalnok lett?- Isten ments! Igaz, hogy színészként sokkal szabadabb életem volt, és ahhoz képest megtízszereződött a munkám. És az is igaz, hogy reggeltől estig bent va­gyok a színházban. Az igazgatáshoz tar­tozó adminisztráció sok energiát elvesz az embertől, amit akkor is el kell intéz­ni, amikor nincs hozzá semmi kedvem. De úgy állok a feladathoz, hogy kaptam az élettől egy nagy szerepet, és most eb­ben kell megállnom a helyem. Szeren­csére a sok megbeszélés, tárgyalás mel­lett próbák is vannak, és játszom is.- Milyen évet zártak?- Nagyon nehéz időszakot élt át a színház, és vele együtt magam is. Kész csoda, hogy létezünk és stabilizáltuk a helyzetünket. Felülemelkedtünk az anyagi nehézségeken. A mai világban ez óriási eredmény. Szerencsére krea­tív, jól dolgozó munkatársakkal vettem magam körül, mindenki tudja a dolgát. Ma már a szakma sem talál kivetniva­lót a működésünkben, holott korábban intenzíven próbálkoztak. Bátran mond­hatom, hogy művészileg is fogyasztha­tó produkciókat hozunk létre. „SOKAN FÉLTETTEK ETTŐL A POZÍCIÓTÓL"- Mi az, ami leginkább megviseli a di­rektori pozícióban?- A konfliktusok. Azok borzasztóan kikészítenek. Alapvetően színész va­gyok, ezért az áüagnál talán érzékenyebb is. Nehezen birkózom meg az ilyen hely­zetekkel, valószínűleg ezért is vannak időnként álmatlan éjszakáim. A direkto­ri munka nem egy leányálom. Sokan fél­tettek ettől a pozíciótól, hiszen itt a leg­kényesebb ügyekben is nekem kell ki­mondanom az utolsó szót. Minden kollé­gámtól - beleértve a nagy sztárokat is - azt kérem, hogy legyenek nyitottak ve­lem, és beszéljünk meg mindent, ne hor­dozzunk sérelmeket.- Kik azok, akik féltették?- Főleg a barátaim. Nem értették, mi­ért kell ez nekem. Tüdták, hogy jóval empatikusabb vagyok az átlagnál, ami nem feltétlenül az igazgatók erénye. Ugyanakkor nagy a munkabírásom, a tárgyalások, a rohangálások, az intézke­dések soha nem fárasztanak. A szín­házvezetés határozottabbá tett, kemé­nyített. Korábban jobban ki tudtam tér­ni dolgok elől. Itt ez nem lehetséges, nincs mese, dönteni kell. Az ember alapvetően nem változik, a mentalitása megmarad. Sok jót hoztam Borsod me­gyéből, ahol születtem. Becsületet, az egymáshoz való viszonyulást. Az em­bereket soha nem a vallásuk, a bőrszí­nük, vagy a hovatartozásuk alapján íté­lem meg. Vagy jók, vagy rosszak. Azo­Nemcsák Károly: „Borzasztóan megviselnek a konfliktusok" „VEREBES ELTANÁCSOLT APÁLYÁTÓL.." kát kedvelem, akik a szakmájukat pro­fi szinten űzik. Sok pálfordulást láttam már, a mai világban naponta rácsodál­kozom arra, hogyan fordulnak ki önma­gukból emberek. Éppen ezért próbá­lunk olyan darabokat bemutatni, ame­lyekkel példát lehet mutatni az embe­te át a vezetést. Az egész társulat átszer­veződött. A Nemzeti Színházba pedig Csiszár Imre hozta a csapatát, s hozzá­juk csatlakoztam. Imádtam az újabb és újabb lehetőségeket. Nehezen tudtam volta öreg medveként hosszú évtizede­ken keresztül egy helyen lenni.- A kinevezése óta hord zakót és nyak­kendőt?- Épp ellenkezőleg. Már korábban is így jártam. Sőt, 1995 óta folyamatosan így öltözöm. Akkor volt az esküvőm, és azóta a feleségem öltöztet. Sok egyéb dol­got csináltam már az életben, ami nem feltétlenül a színészettel kapcsolatos. Ha tárgyalni mentem, a zakó és a nyakken­dő alapöltözék volt. A színészválogatott kapitányaként sem tehettem meg egy szponzori megbeszélésen, hogy kinőtt garbóban ülök le tárgyalni...- Miskolctól nem messze, Mocsolyás- telepen született, húszéves koráig ott is élt? Hazajár?- Ritkán van lehetőségem ennyi elfog­laltság mellett, de a rokonaimmal rendsze­resen tartom a kapcsolatot Nagy örömöm, hogy a házat, ahol felnőttem, a keresztlá­nyom lakja. Az azonban elszomorít, hogy ha hazamegyek, több időt töltök a teme­tőben, mint otthon. Szeretek hazamenni, de az életem már a fővároshoz köt. Annak idején, főiskolás koromban, ha nagyon el­fáradtam, két-három nap fantasztikusan Itöltött otthon. Tökéletesen kiszedett ab­ból a pesti mókuskerékből, ami egy idő után természetesen már hiányzott.- A fővárosban is családi ház­ban élnek?- Természetesen! Ráadásul a sa­ját kezemmel építettem. Amikor a Szomszédok futott, valamivel jobban kerestünk az átlagnál, így 1989-bjyi vettem egysei­ket. Négy évig épült a házam. A család rengeteget segített, hogy elkészüljön. Vidékről jöttek a rokonok dolgozni. Édesapám kőműves volt, sok mindent megtanultam mellette, így magam is tud­tam, mit hogyan kell csi­nálni. reknek, hogy igenis, lehet még normá­lisan is élni. A jellemtelenséget gyűlölöm.- Szegedtől Zalaegerszegen át a fővá­rosi teátrumokig számos színháznak volt tagja. Annak idején gyakorta bejárt az igazgatói szobákba?- Nem. Minek jártam volna oda?- Mondjuk pénzt kérni, vagy lelkizni.- Inkább a színészbüfébe jártam, mint az igazgatói szobába. Mindig egy évadra szerződtem. Tisztában voltam azzal, hogy milyen feltételekkel vállal­tam a munkát, és az évad végén össze­geztem, hogy teljesítve lettek-e az ígére­tek. Nyilvánvalóan azért voltam több helyen, mert nem mindig teljesítették. Soha nem azért mentem el egy adott színházba, hogy elmondhassam, ott dol­gozom. Az sem érdekelt, hogy presz­tízsből legyek a Nemzeti Színház tagja, inkább átmentem a Budapesti Kamara- színházhoz, mert abban több kihívást éreztem. Szeretem, amikor pezseg körü­löttem az élet. Nem akarom rosszul érezni magam. Inkább elmegyek.- Azért kötött kompromisszumokat?- Hogyne, rengeteget. Volt olyan szín­ház, ahonnan már jóval hamarabb el kellett volna jönnöm. Nem voltam én vagabund színész, aki tör, zúz, csapkod. Miután általában mindenki egy évadra szerződött, volt idő gondolkodni. Ben­nem talán több volt a kíváncsiság az új iránt... Nem tett volna boldoggá, ha egy helyen eltöltők 30 évet. Ez a fajta ké­nyelmesség abszolút nem jellemző rám. Izgattak az új célok. Amikor a Radnóti Színházhoz szerződtem, épp átalakult az Irodalmi Színpad, Bálint András vet­- Ha mára múltnál tartunk, engedjen meg egy személyes élményt. 12 éves ko­rom óta készítek interjúkat neves művé­szekkel. Az általános iskola ötödik osztá­lyától fogva, ha bárki a szülővárosom­ban, Salgótarjánban szerepelt, megvár­tam a helyi művelődési ház hátsó bejára­tánál, és kértem, hogy szánjon rám néhány percet. Mindig mindenki készsé­ges volt Egyvalakit kivéve...- Most nem mondja, hogy én voltam?- Pedig mondom. Emlékszem, a Buda­pesti Kamaraszínház vendég-előadása volt, akkoriban ön országosan ünnepelt sztár volt a Szomszédok miatt, és szeret­tem volna megszólaltatni Vágási Feri megformálóját Be is jutottam a színfalak mögé, sőt az öltözőbe is. Bekopogtam, önt éppen sminkelték, majd közölte, hogy nincs ilyenekre ideje. Én pedig 12 évesen szomorúan ballagtam haza.- Ennek pontosan hány éve?- Lassan 21 esztendeje.- Akkor most két évtized után elné­zést kérek! Egyetlen mentségem van er­re. Gyakran kérdezik, van-e példaké­pem. Olyankor mindig azt válaszolom, hogy Király Leventét, vagy Mentes Jó­zsefet tartom a mestereimnek. Hihetet­lenül jó színészek voltak. Tőlük tanul­tam, hogy előadás előtt fél órával már nem szabad senkivel beszélgetni, hi­szen át kell szellemülni, és az a har­minc perc igenis legyen a nyugalom időszaka. Éppen ezért a mai napig rosz- szul vagyok, ha valami miatt nem érek oda időben, ahol éppen játszom. Hiszen kell ennyi idő a rákészüléshez. Ez az egy oka lehetett annak, amiért annak idején nem adtam interjút.- Ha nem tévedek, a fizikai munkát fi­atalon sem tagadta meg.- De nem ám! Amikor másodszorra sem vettek fel a Színművészeti Főisko­lára, egy évig a mocsolyástelepi erdő- gazdaság raktárosaként dolgoztam. Ké­sőbb - mivel mindenáron színház köze­lébe akartam kerülni - díszletmunkás lettem Miskolcon. Komoly fizikai mun­ka volt, előfordult, hogy ötven mázsa fa­anyagot kellett megmozgatni.- Ebben az időszakban ment oda Ve­rebes Istvánhoz tanácsot kérni?- Igen. (nevet) Egy alkalommal felke­restem Verebest, aki akkor a miskolci társulat tagja volt. Kértem, hallgasson meg, mert szeretnék jelentkezni a Szín- művészeti Főiskolára. Szinte eltanácsolt a pályáról. Úgy találta, az én lényem - tiszta, naiv, vidéki parasztgyerek voltam - nem összeegyeztethető a színészmes­terséggel, elvesznék a főiskola forgatagá­ban. Alkatilag is vékonydongájú, kis nö­vésű srác voltam. Egy dolgot viszont nem látott bennem: azt a hihetetlen belső erőt és szívósságot, amivel kitartottam az el­határozásom mellett. Nem bántott a vé­leménye, utólag örülök is, hogy nem el­sőre, hanem harmadjára vettek fel.- Vágási Feri kísért még?- Kísért, de abszolút jó értelemben. Nekem sosem volt bajom azzal a szerep­pel. Két évvel ezelőtt meghívtak egy egyetemi klubba, ahol régi Szomszédok rajongók fogadtak. Tele volt fiatalokkal a hely. Esküszöm, úgy éreztem magam, mint egy futballsztár a világ legnagyobb stadionjában, úgy ünnepeltek. Jó érzés volt látni, hogy ennyi év után is összeho­zott embereket ez a sorozat. A Szomszé­dokban az volt a jó, hogy színészek for­málták meg a karaktereket, egyéniségek alkották a csapatot Nem a sorozat csinált meg minket. Hiszen ha nincs a Szomszé­dok, akkor is lett volna ennek a szakmá­nak Kulka Jánosa, vagy Fehér Annája - és hadd' ne soroljam a többieket- Annak idején a Gazdagréti Batman becenevet is megkapta.- Ezt egy öltöztető ragasztotta rám a Szomszédok forgatásán. A sorozatban többször keveredtem zűrös ügyekbe. Egyszer egy hajnalig tartó, fárasztó for­gatás után mondta a kollégám: „nagyon unom már, hogy te vagy Gazdagrét Batmanje, mert vagy te versz valakit, vagy téged vernek". A valóságban azon­ban soha nem verekedtem.- Mindenesetre kultikus figura vált a karakteréből.- Azt magam is észrevettem, hogy va­lamiért közelebb áll a mai fiatalokhoz ez a szereplő. Annak idején is teljesen azonosítottak vele. Amikor a sorozat szerint kórházban ápoltak, vidéki fellé­pésem szervezői azt hitték, hogy elma­rad a műsorom. Mások meg arra kér­tek, meséljek arról, milyen volt az éle­tem a fóti nevelőotthonban...- Mit gondol, ha ma is forogna a Szom­szédok, Vágási Feri mivel foglalkozna?- Biztosan valamilyen vállalkozása lenne. Egy biztos: nem lenne hajlékta­lan, mert Vágásiban is nagy vitalitás volt, ahogyan bennem is.- Nemrég azt nyilatkozta, nem tartja jó ötletnek a Dallas újraindítását.- A káposzta sem jó felmelegítve. Nem akartam elhamarkodottan ítélni a Dallast, de sokan mondták, hogy már Jockeyt sem jó olyan állapotban látni, ahogyan ma kinéz. A régi Szomszédo­kat sem lehetne már újrakezdeni. Csak egy teljesen új történetet, néhány régi szereplővel. „HÁROMSZOR AKKORA GÁZSIT KAPTUNK, MINT MÁSOK"- Ha nem jön az életébe Vágási Feri, akkor nincs az a telek sem?- Dehogynem. Ahogyan ismerem magam, akkor is mindenképpen meg- szerzem. Megfontolt ember voltam, amit megkerestem, hasznos dolgokra fordítottam ahelyett, hogy éjszakánként eldorbézoltam volna.- Mindig voltak tartalékai?- (Nevet) Nem nagyon volt miből tar­talékolni... A pályám kezdetén kilógott a fenekem a nadrágból. Aztán a Szomszé­dok korszakában picit jobb helyzetbe ke­rültünk, mint más színészkollégák. Nem kell óriási különbségre gondolni, de tény, hogy nyugodtabb körülmények között kerestünk. Körülbelül háromszor akko­ra gázsink volt, mint másoknak.- Irigyelték ezért a színházi kollégái?- Nagyon más korszak volt az. Nem vol­tak ennyire kiszolgáltatott helyzetben az emberek. És nem is hajszolták bele ma­gukat olyan dolgokba, amelyek elérhetet­lenek. A svájci frankos hitelnek ez a leg­nagyobb csapdája. Annak idején gondol­kodtam, hogy felvegyek-e 500 ezer forin­tot 15 éves futamidőre, de végül úgy dön­töttem, nem élek vele. Rájöttem, ha az embernek vannak céljai, akkor előbb- utóbb olyan lehetőségeket sodor elé az élet, olyan plusz munkákhoz, s ezáltal plusz bevételekhez juthat, amik előrébb viszik a célok felé. Ilyen szempontból rop­pant izgalmas időszak volt a házépítés is. Amikor elkezdtük a munkát, és elmond­tam a tervezőnek, mennyi pénzem van, el­küldött a fenébe, hogy az semmire nem elég. Nyáron alapoztunk, aztán télen dol­goztam, forgattuk a Szomszédokat, a ház­építés akkor állt. A következő nyáron foly­tatódott az építkezés, akkor rákerült a te­tő. És ez így ment négy évi. De csak fel­épült! És ezzel is beigazolódott, hogy va­lóban nincsenek lehetetlen dolgok... ‘ - * * 1 f f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom