Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-22 / 93. szám

Bajnok a Benfica LABDARÚGÁS. A Benfica két fordulóval a vége előtt meg­nyerte a portugál labdarúgó­bajnokságot, a lisszaboni együttes vasárnap az Olhanense 2-0-ás legyőzésé­vel megőrizte hétpontos elő­nyét a tabella élén a városi ri­vális Sportinggal szemben, így már most ünnepelhet. Két évre eltiltották ATLÉitKA. Két évre eltiltották a versenyzéstől Marija Rjem- jent, az ukránok Európa-baj- nok futóját, akit doppingoláson értek. A nemzetközi sportági szövetség hétvégén nyilvános­ságra hozott listájából kiderül, hogy a 2012-ben 200 méteren kontinensbajnok, 26 éves spor­toló januárban akadt fenn az ellenőrzésen, s először 2016 márciusában versenyezhet is­mét Rjemjen két éve, London­ban olimpiai bronzérmet is szerzett a 4x100 méteres uk­rán váltó tagjaként Menesztették a NY Knicks edzőjét kosárlabda. Az észak-ame- rikai profi kosárlabda-bajnok­ság (NBA) rájátszásáról lema­radt New York Knicks elöljá­rói menesztették Mike Woodson vezetőedzőt. A csa­pat márciusban kinevezett el­nöke, a legendás Phil Jackson hétfőn közleményt adott ki, melyben jelezte, tiszteli mind­azt, amit Woodson és stábja el­ért a Knicksnél, és nem gon­dolja, hogy csak a tréner fele­lőssége a mostani szezonban mutatott gyengébb játék, ám eljött a váltás ideje. Vereség az ukránoktól ipP ; Szirányi Bence, Hetényi Zoltán, Tokai Viktor és Kóger Dániel (b-j) próbálja a magyar kapu előtt feltartóztatni az ukrán Oleg Timcsenkót A magyar válogatott, három ember­hátrányos gólt kapva 3-0-s vereséget szenvedett az ukrán csapattól a dél­koreai Gojangban zajló divízió I/A osztályos jégkorong-világbajnokság hétfői, második fordulójában. jégkorong dívizjó í-es vb. Az első harmad nagy ukrán fölényt hozott, örülni kellett, hogy csak egyszer voltak eredményesek. A meccs derekán két gyors gólt kaptak a ma­gyarok, és a folytatásban sem volt lehetőség a szépítésre, pontszerzésre. A remeklő Hetényi Zoltán 37 lövést védett, de így sem tudta megakadályozni az ukrán sikert. Sebők - aki az előző napon fejsérülést szenvedett - vállalta a játékot. Az ukránok­nak volt miért törleszteniük, mivel a magya­rok egyszer a feljutástól fosztották meg őket (2008, Szapporó), egyszer pedig a kiesésü­ket okozták (2012, Ljubljana). Nagy lendülettel kezdtek az ukránok, tűzijátékot rendeztek a magyar kapu előtt, azonban Hetényi szépeket védett. A mezőny- fölény előbb emberelőnnyé, majd góllá érett, Beluhin közelről lőtt a jobb felső sarokba Mi­hály kiállítása alatt. Később Kovácsot is ki­küldték, de ekkor szerencsével sikerült ki­védekezni ezt a két percet. Ahogy lassan éb­redezett a magyar csapat, már helyzetekig is eljutott. A szünet előtt egy újabb ukrán em­berelőnyben Hetényi védett bravúrral. Az első játékrészben 17-3 volt a kapura lö­vés az ukránok javára, és továbbra is ők kez­deményeztek. A meccs derekán előbb Pozsgait, majd Sofront állították ki, és az ukránok 1 perc 3 másodperc alatt kétszer is betaláltak. A ma­gyaroknak azonos létszámban csupán felvilla­násai voltak, igazi ziccert nem sikerült kiala- kítaniük. A harmadik harmadban sem válto­zott jelentősen a játék képe, inkább Hetényinek volt munkája. Az ukránok a végén már csak arra figyeltek, ne kapjanak gólt, igaz, Kovács lövését Gajducsenko bravúrral védte fektében. A hajrában újra a magyar kapus pillanatai kö­vetkeztek kettős emberhátrányban. A magyaroknak két meccs alatt három pont­juk van, és a folytatás sem lesz könnyű, mert a következő két ellenfelük, a szlovén, illetve az osztrák tavaly még az élvonalban szerepelt, és februárban a szocsi olimpián is pályára lépett csapat lesz. Válogatottunk legközelebb, közép­európai idő szerint szerdán 5.30-kor, az olim­piai hetedik szlovénokkal találkozik. Dejtárra duatlonozni Május 3-án, szombaton utánpótlás és sprint duatlon ranglista ver­senyt szerveznek a Nógrád megyei Dejtárra. duatlon. a versenyt az Eu­rópai Unió „Európa a Polgáro­kért” programjának támoga­tásával, Dejtár község önkor­mányzata és a BADISZVSE rendezi. A rendezvény fővéd­nökségét Smitnya Sándor pol­gármester vállalta magára. A viadalon a versenyengedély- lyel nem rendelkező verseny­zők csak rajtengedély kivál­tása után vehetnek részt, melynek összege 3000 Ft. A versenyiroda 7.30 órakor nyit majd, az első futamot, a ser­dülő lányok mezőnyét 10.30- kor indítják el. A rajtszámok felvétele és a helyszíni neve­zés az adott verseny rajtja előtt 1 órával lezárul. Előne­vezni a bgytri@gmail.com cí­men április 30-ig lehet. A fu­tásból és kerékpározásból ál­ló viadalokat négy távon ren­dezik meg. Az eredményhir­detésre előreláthatólag 15.40-kor lesz. Újabb forduló sakk. A Pásztói Sakk Egye­sület az Ózon Étterem és Pizzéria, április 26-án, szom­baton 9 órai kezdéssel bonyo­lítja le 7 fordulós svájci rend­szerben 2x15 perces időtar­tamú partikkal a Cserhát ku­pa soron következő futamát. Nevezni a versenyre a tombodi@citromail.hu, illet­ve a vajdaalbert@freemail.hu elektronikus címeken lehet. és ötödik helyet szerezte meg. Ricciardónak pedig nem indult túl szerencsésen a hete, hiszen a hét elején kiderült nem kapja vissza Ausztráliában szerzett pontjait, de az örök optimista ausztrál megrázta magát és csak a versenyzésre összpontosított a hétvégén. A Force India pilótái megint odatették magukat. Nico Hülken- berg hatodik, Perez kilencedik he­lyével ismét fontos pontokat vit­tek haza. Bár a csapat a konst­ruktőrök között visszacsúszott a harmadik helyre, az még mindig csodálatosan szép eredmény e kis csapat számára. A hetedik és nyolcadik hely a két finn pilótáé, Valtteri Bottasé és Kimi Raikkönené lett. A téli tesztek során sokan sokkal szebb eredményeket vártak a Williams- től és újonnan szerződtetett piló­nRMAL Kínában sem oko­zott meglepetés eredményt a va­sárnapi futam. Zsinórban har­madszor ugyanis ismét kettős Mercedes-győzelem született Lewis Hamilton és Nico Rosberg révén. A brit pilóta pályafutása során először élhette át az ér­zést, hogy egymás után három­szor is a dobogó tetejére állha­tott. Hamiltonnak fekhet ezt a pálya, hiszen Sanghajban is há­romszor ért fel eddig a csúcsra. A bronzérmes hely ezúttal Fernando Alonsóé lett.- Nem hiszem el, hogy milyen csodálatos az autóm. Egymagám­mal versenyeztem - szögezte le a Mercedes győztese. Hamilton ke­reken 25. győzelmével az örök­ranglistán olyan legendákat elő­zött meg, mint Juan Manuel Fangio és olyanokat ért be, mint Niki Lauda és Jim Clark. Közben Hamilton csapattársá­nak, Nico Rosbergnek be kell ér­nie azzal az elégtétellel, hogy még mindig ő áll az egyéni ponttábla élén, igaz már csak négy pontos előnnyel. Ferrarinak és Fernando Alon- sónak most sikerült először idén dobogóra állnia, bár ez még bizto­san nem az új csapatvezető érde­me. Alonso szeret és tud is a kínai pályán versenyezni, tavalyi első helyezése is ezt támasztja alá. Csapattársa, Kimi Raikkönen . pontszerző helyen, nyolcadikként lépte át autójával a célvonalat A Red Bull ezúttal egy nagy lépést tett afelé, hogy visszavere- kedje magát az eddig megszo­kott helyére. Ricciardo és Vettel a negyedik tájától, Massától. Ezúttal Bottas volt az egyetlen Williams-pilóta, akinek sikerült az első tíz között célba érnie. Mássá volt talán a mai nap legpechesebb verseny­zője. A rajt során összekoccant Fernando Alonso autójával, s egy későbbi bokszbeállás során nem tudták a hátsó kerekét rendesen felrakni (a koccanás eredménye­ként keletkezett sérülés következ­tében), így pedig oly sok időt vesztett, hogy a mezőny végére tudott csak visszamenni. A helyiek nagyot bakiztak a verseny végén, hiszen véletle­nül két körrel hamarabb intet­ték le a versenyt, amely így 56 helyett végül 54 körös lett. A szabályzat értelmében a kockás zászló lengetése utáni ered­mény számít hivatalosnak. Az élmezőny végső sorrendjén ez nem változtat, de Kamui Koba- jasi 17, helye bánja ezt, hiszen az utolsó körben előzte ki Jean-Eric Vergne-t, aki így visszakapta az előzés előtti helyét. A Bahreini Nagydíj után a csa­patok visszatérnek Európába, hi­szen három hét múlva a szokott időpontban (2014. május 11.) kö­vetkezik a hagyományosan az eu­rópai szezont nyitó Spanyol Nagy­díj, Barcelonában. A Ferrari tavaly erős teljesítményt tett le az asztal­ra Barcelonában. A csapatvezető váltás is valószínűleg azért lett er­re az időpontra tervezve, hogy ma­ximálisan fel tudjon készülni a maranellói istálló erre a fontos ver­senyre. A Mercedes számára kü­lönösen jelentős mérföldkő lehet a spanyol futam, hiszen ha tovább­ra is domináns formáját nyújtja az sokat sejtet a világbajnokság vég­kifejletét tekintve. AMBER PR A világbajnokság eredménye a 4. futam után Pilóták: 1. Nico Rosberq 79 pont 2. Lewis Hamilton 75 pont 3. Fernando Alonso 41 pont 4. Nico Hiilkenberg 36 pont 5. Sebastian Vettel 33 pont 6. Daniel Ricciardo 24 pont 7. Valtteri Bottas 24 pont 8. Jenson Button 23 pont 9. Kevin Magnussen 20 pont 10. Sergio Perez 18 pont Konstruktőrök: 1. Mercedes 154 pont 2. Red Bull 57 pont 3. Force India 54 pont 4. Ferrari 52 pont 5. McLaren 43 pont 6. Williams 36 pont 7. Toro Rosso 8 pont f Mercedes-uralom Kínában is

Next

/
Oldalképek
Tartalom