Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-22 / 93. szám
A SEAT történelmileg legsikeresebb modellje már harminc éve van jelen a piacon. Az utóbbi három évtized során a SEAT Ibiza a spanyol márka hosszú történetében a legkeresettebb, a legtöbb példányban eladott modell volt, és a saját szegmensében immár 15 éve tartja vezető' helyét a spanyol piacon. A SEAT Ibiza jól megkülönböztethető négy nemzedéke mindig a sportos és a fiatalos szellemiségéről tett tanúbizonyságot. A kiváló teljesítményének és a rendkívül kedvező ár/minőségi mutatójának köszönhetően az Ibiza immár hosszú ideje a kedvencnek számít. Az 1984-es párizsi Autószalont nagy gonddal választották ki arra, hogy az Ibizát bemutassák a nagyvilágnak. Ez nagyon emlékezetes esemény volt, miután ez volt első termék, amit a cég, mint teljesen önálló vállalat alkotott meg. Az a pillanat vetette meg a rendkívüli népszerűségének alapját, amely mind a mai napig tart Ezt az is jelzi, hogy a gépkocsiból eddig majdnem öt millió darabot értékesítettek. Az első nemzedék: 1984-1993 Az 1984-ben bemutatott első nemzedék nagy újdonságot jelentett, hiszen a SEAT Ronda alapjára építették, úgy, hogy egyesítse a nagy teret és a felsőbb kategóriás modellekre jellemző belső kényelmet egy sokkal kisebb karosszériában (3.6 méteres hosz- szúságú volt). Ezen a projekten a SEAT ismert cégekkel működött együtt, így például az olasz formatervező, Giorgio Giugiaro cégével, az Italdesign-nal, az ipari téren a Karmannal, illetve a motoroknál alkalmazott technológia kapcsán a Porsche-val. Az Ibiza „érkezése” új életet adott a cég a barcelonai vámszabad területnek hívott Zóna Franca-ban lévő gyártósorába. A 44 LE-től 100 LE-ig terjedő teljesítményű benzinmotorok választékával, illetve a hatékony 55 LE dízelmotorral az Ibiza a hazai és a külföldi vásárlók számára egyaránt nagy vonzerővé vált. Hétéves piaci jelenlét után a modell 1991-ben teljes átalakításon esett át, amit New Style-nak neveztek, és elsősorban az orrrész formáját érintette (ez kerekebbé és áramvonalasabbá vált, ül. új ütközőket és légterelőket kapott), valamint a belső borítások kiképzését, amelyek megerősített kormányt és jobb hangcsillapítást jelentett. 30 éves a SEAT Ibiza A második nemzedék: 1993-2002 1993-ban a spanyol márka bejelentette az Ibiza második nemzedékét, amely a sikeres első nemzedék nyomvonalában kívánt haladni. A SEAT hosszú története külön, kizárólag ennek a modellnek szentelt fejezet tartalmaz. Ez volt az első gépkocsi, amelyet az új, martorelli üzemben gyártottak. Ez a mérföldkő reménnyel töltötte el a vállalat vezetőit és az új nemzedékhez tartozó modell számára fantasztikus kezdetet harangozott be. A modell bemutatására az 1993-as barcelonai autószalonon került sor. A második nemzedékhez tartozó Ibizát a Volkswagen Csoporton belül fejlesztették ki, és ennél a gépkocsinál összességében hat motor közül lehetett választani: benzin, dízel és turbódízel válL tozatban. A karosszériát illetően három- és ötajtós modellek léteztek. Abban az időben az Ibiza óriási lépést tett a gyártás minősége terén, és az első modell volt a saját kategóriájában, amelyet 90 lóerős befecskendezős turbódízel (TDI) motorral láttak el. Három évvel később, 1996-ban ezt a nagy tettet az Ibiza megismételte a 110 lóerős befecskendezős turbódízel motorral, amely a saját kategóriájában a legerősebb dízelmotornak számított, miután két évvel azt megelőzően, 1994- ben még a 130 lóerős, 16 szelepes GTI változat számított a korszak legsportosabb motorjának. Az 1999-es barcelonai autószalonon az Ibiza megújított, "kipofozott" stílusjegyekkel rukkolt elő. A teljesen megújított kinézet jelei a gépkocsi belsejében és külsején egyaránt felfedezhetőek. Ez nagyobb reflektorokat, illetve a márka új imázsához jobban illő és passzoló hűtőrácsot jelentett. A kocsi belsejében megjelent egy többfunkciós, nagy méretű kiemelkedő képernyő, amely a fedélzeti computer, a klíma berendezés és a rádiókészülék információt jelenítette meg. Egy évvel később, 2000 májusában, éppen egybeesve a SEAT fennállásának 50. évfordulójával, a vállalat bemutatta az új SEAT Ibiza CUPRA-t, amelyet egy 156 lóerős, 1.8 literes turbómotorral szereltek fel. Ez a gépkocsi volt a saját kategóriájában az első, amelyet ESP-vel, elektronikus stabilizáló programmal láttak el. A SEAT Sport által a világ- versenyeken a hatéves rallye program során megszerzett tapasztalatokból a vásárlók már röviddel a SEAT Ibiza CUPRA R bevezetése után profitálhattak: ez volt az első tömegesen gyártott modell, amelyet a cég sport részlege fejlesztett ki. Ezt az exkluzív autó csupán korlátozott kiadásban, 200 darabos mennyiségben volt elérhető. Felszereltségéhez tartozott a nem kevesebb, mint 180 lóerős, 1.8 literes, 20 szelepes turbómotor. A harmadik nemzedék: 2002-2008 A harmadik nemzedékhez tartozó Ibiza 2001-ben látta meg a világot, és új ugrást jelentett a minőségi gyártás, a motorválaszték és a dinamikus teljesítmény terén. Valter de Silva felelt a forma- tervezésért, és ő egy vonzóbb karosszéria-formát vezetett be. Ez hangsúlyozta a gépkocsi megnövelt agilitását. Ténylegesen 2001-ben az Ibiza volt a márka első modellje, amelyik teljes egészében bevezette a dinamikus futómű (agile chassis) koncepcióját. A martorelli Műszaki Központ által kidolgozott koncepció a dízel motorok határát 130 lóerőre húzta fel. 2004ben az Ibiza a 20. születésnapját nagyratörő módon ünnepelte: 3.3 millió legyártott gépkocsival, és a két új sport változat bevezetésével. Ezek azok, amelyek később a spanyol márka két „jelszavává” váltak: FR (Formula Racing) a 130 lóerős, 1.9 literes TDI és a 150 lóerős, 1.8 literes turbómotorokkal, ill. a CUPRA, amelyiknek a 160 lóerős, 1.9 literes TDI motorja a saját szegmensében a legerősebb dízelmotor volt. A 180 lóerős 1.8 literes, 20 szelepes benzinmotor kiemelkedő teljesítménnyel büszkélkedhetett. 2006 februárjában a SEAT Ibiza egy sportosabb és határozottan korszerűbb imázst indított be magáról. A legfőbb fejlesztések magukba foglalták az új belső kárpitozást és az új ütközőket, miközben a gépkocsi palettája 18 verziót jelentett, vegyítve az 5 kárpito- zási szintet és a 11 különböző motor lehetőségét. A negyedik nemzedék: 2008- tól napjainkig Az Ibiza létrehozása, 1984 óta egyfolytában a SEAT ikonja, a márka képének megtestesítője, és a márkának az egész világon a legismertebb modellje. Ennél az oknál fogva az Ibiza új nemzedékének érkezése 2008-ban annak bizonyítéka volt, hogy az Ibiza bárhol is jelenjen meg, mindenütt lelkesedést és csodálatot váltott ki. 2008-ban a SEAT a negyedik nemzedékhez tartozó Ibiza bevezető kampányát két kulcsszóval indította. Ez a két szó tökéletesen összefoglalta a vég új gépkocsijának tulajdonságait: szépség és technológia. Ehhez egy harmadik jellemzőt is hozzá kell adni: a minőséget. Ez a minőség kéz a kézben halad a kocsi belső térének és külsejének stílusjegyeivel, miután a „Nyíl Forma” koncepció az új Ibiza orr részének sportosabb, jobban azonosítható külsőt kölcsönzött, mint amilyennel a korábbi változatok rendelkeztek. Ezt az új nemzedékhez tartozó Ibizát két megkülönböztethető karosszéria stílus jellemzi: a kétajtós Sport Coupé és az ötajtós (változat). Mindezen túl a standard felszereltségi fokozat magában foglal olyan elemeket, mint például a fej- és mell-légzsákok, elektronikus stabilizáló program (Ez volt az első modell, amelyiknél az egész modell paletta fel van szerelve az elektronikus stabilizáló programmal- ESP-vel), a visszagurulás gátló, az alacsony keréknyomás kijelző. Mindezek a felszerelések hozzájárultak a vezetés kényelmének és a biztonságnak a javításához. Az Euro NCAP által megszervezett törési tesztek során az eredmények megerősítették a Martorelli Műszaki Központ kiváló munkáját. A gépkocsi 5 csillagos értékelést kapott az utas védelemre, 4 csillagosat a gyermekbiztonságra és 3 csillagosat a gyalogos védelemre. A legsportosabb változatok 2009-ben jelentek meg. A kezdő modell a háromajtós CUPRA SC volt, amelyet közvetlen kapcsolású sebességváltóval (DSG) szereltek fel, amelyben a hajtásról a 180 lóerős, 1.4 literes TSI benzinmotor gondoskodott. Ezt a modellt követte szorosan az SC, az ötajtós FR, amelyekben 150 lóerős, 1.4 literes TSI motor volt, és ez után következett a 143 lóerős FR TDI 2010-ben. 2010-ben megérkeztek a 75 lóerős, 1.2 literes TDI, illetve és a 105 lóerős, 1.2 literes TSI motorok. A TDI motort az ECOMOTIVE változatokba szerelték. Még ugyanabban az évben az Ibiza modellek palettája kibővült, és megjelentek a családi használatra szánt ST változatok. Ez a lépés ismét bizonyította, hogy a saját szegmensében a spanyol márka rendelkezett a legszélesebb, legteljesebb választékkal. 2012-ben a SEAT Ibiza mindhárom karosszéria változata átesett a mindeddig utolsó stílusbeli megújításán, melyre a CUPRA esetében 2013 elején került sor, és ez többek között a megnövelt dinamikus teljesítményt és LED technológiájú bixenon fényszórókat jelentette. HIRDETÉS I & B SALGÓ Gépi földmunka, sóder, homok, kő szállítása, mélyépítési munkák, útépítés, épületbontási munkák, közmű építése, autódaruzás. ^ ^ 06-3mmi5K6 Csúcskivitelben Hivatalosan még csak tanulmányautó az új generációs Ford S-Max, a márka máris egy újabb verziót prezentál a sportos nagy egyterűből. Az S-Max Vignale Concept a Mondeo Vignale-hoz hasonlóan a csúcsfelszereltségű, a legapróbb részletekig személyre szabható verziót jelöli, amely egyedi felnijeiről és módosított hűtőmaszkjáról köny- nyedén beazonosítható. Az utastérben különleges varrásmintájú, puha tapintású bőrrel vonják be a legtöbb felületet, a műszerfali virtuális órákat pedig egyetlen nagy monitor jeleníti meg. AMercedesnél óvatosabbak a várakozások A német Mercedes autógyárban a korábbiaknál óvatosabban ítélik meg a világpiac kilátásait. A cégnél továbbra is a világ autópiacának „négy-öt százalékos” bővülésére számítanak idén, „de az eredmény sokkal inkább négy körül, mint öt körül lesz” - mondta a Daimler AG elnöke és a csoport Mercedes-Benz részlegének közvetlen főnöke, Dieter Zetsche vasárnap a dpa hírügynökségnek Pekingben, az ottani autószalon megnyitásakor. Az első negyedévben jól alakult a piac, „de még meglátjuk, mi lesz a továbbiakban” - mondta Zetsche. Ezzel arra utalt, hogy az Ukrajna körüli konfliktus miatt erősen leértékelődött az orosz rubel. A Daimler elnöke nem akart jóslatokba bocsátkozni a konfliktus hatásait illetően, de emlékeztetett arra, hogy Oroszország a Mercedes fontos piaca - írta a dpa. A világ legnagyobb autópiacáról, a kínairól azt mondta Zetsche, hogy a Mercedes értékesítése ott szépen gyorsul: idén az első negyedévben 47 százalékkal több kocsit adtak el Kínában, mint egy évvel azelőtt. Tavaly egész évben 11 százalékkal nőttek a Mercedes eladásai Kínában. A teljes kínai személyautópiac idei növekedését 10 százalékosra jósolta a Daimler elnöke. A kínai „egykékre" számítanak Kína demográfiai átalakulása nagy lehetőségeket kínál a nyugati autógyártóknak. Az egygyermekes családmodellt támogató, korábbi kínai kormánypolitika nyomán soksok millió kínai ma harminc év alatti egyke, „hihetetlen erőforrásokkal” - mondta az amerikai Ford autógyár értékesítési igazgatója, Jim Farley a hét végén a Dow Jones hír- ügynökségnek, a pekingi autószalon megnyitása előtt. Míg a harminc év alatti amerikaiak körében a diákhitel törlesztése vagy a munkanélküliség szűkíti a piacot, addig a harminc év alatti egyke kínai „gyerekeket” kiterjedt rokonság akarja erejét nem kímélve kényeztetni, drága ajándékokkal indítani az élet harcaiba - mondta a szakember. Éppen ezért a pekingi autószalonon kiállított modellek szemlátomást a fiatalok piacát célozzák meg. Több autógyár is kirukkolt városi terepjáró kupénak nevezett modelljeivel (SUV coupé). Ezek nagy teljesítményű városi terepjárók sportkocsitól kölcsönvett, csapott, áramvonalas tetővel. Ilyet hozott a német Mercedes és a BMW is - ezek a gyártmányok nem nagyon kelendők az Egyesült Államokban, ahol a piac idősebb, de Kínában jól fogynak - mondta a modell egyik úttörője, a BMW képviselője a hírügynökségnek. Nem véletlenül a BMW tavaly szintén Kínában, a sang- haji autószalonon mutatta be először első SUV Coupé modelljét, amelyet Dél-Karolinában gyárt. 4