Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-22 / 93. szám

2014. ÁPRILIS 22., KEDD Véradások megyeszerte Rétság/lpolyszög/Mátra* mindszent Az ipari parkban található ÁFT-Hungary Kft- nél (Ipari Park 5.) lesz az áp­rilis 23-i, szerdai, rétsági vér­adás, amelyen 12-től 15 órá­ig vehetnek részt a lakosok. Ugyanezen a napon 16 és 18 óra között az ipolyszögi pol­gármesteri hivatalban vár­ják a Magyar Vöröskereszt munkatársai a segíteni aka­ró embereket. A nap harma­dik helyszíne pedig a mátramindszenti művelődé­si ház lesz, ahol 15-től 17 órá­ig lehet majd vért adni a rá­szorulóknak. Kétszer is összeverte Nemti. Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének meg­alapozott gyanúja miatt foly­tatott büntetőeljárást egy 26 éves nemti férfi ellen a Bátonyterenyei Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya. A fiatalember Neműben, egy italboltban több alkalommal, ököllel arcon ütött egy férfit, majd amikor az a földre esett, még bele is rúgott. Ezt követően követette és az ut­cán újra bántalmazta a sörö­zőből távozó sértettet, aki en­nek következtében súlyos sé­rüléseket szenvedett. A ható­ság a napokban befejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küld­te meg a Salgótarjáni Járási Ügyészségnek - közölte Dankóné Nagy Éva rendőrsé­gi szóvivő. Szoknya nem maradt szárazon (Folytatás az 1. oldalról.) Hollókő. Az ékszerdoboz falucskában a nagyszombati program a gye­rekeknek és családoknak szólt, a hűsvét vasárnap és hétfő a népzenei koncerteké, mesemondóké és a népi hagyományoké volt. Idén fellépett többek között SzalókiÁgi, Herczku Ágnes és Nikola Parov, a Nógrád Tánc- együttes és a Kerekes Band. Volt mesemondás, tánctanítás, közös nó- tázás és hagyományteremtő szándékkal, az idén először megrendez­ték a „Hollókő locsolkodója” versenyt is, amelynek célja a leghíresebb húsvéti népi hagyomány olyan módú felelevenítése, hogy abba a kö­zönség is részt vehessen. Ennek megfelelően a rendezvényre érkező lányok és hölgyek mindegyike „piros tojást” kapott, amelyet csak az arra érdemesnek adhatott oda. A legtöbb tojást összegyűjtött legény pe­dig így nyerhette el a címet, amelyet egy éven át birtokolhat. (SzA) Gyurkó Péter és Gyurkó Alexandra képriportja Jubileumi gálaműsorral ünnepelnek Fennállásának húszéves jubileumát táncgálával ünnepli Salgótarjánban a Kodály Zoltán Táncművé­szeti Egyesület. A társu­lat az elmúlt két évtized során tehetséges fiatalok sokaságát nevelte ki a magyar néptáncművé­szetnek. Az egykori tar­jám diákok közül ma már sokan egyetemet, főisko­lát végzett felnőttek, s van köztük olyan, aki hi­vatásos táncosként járja a világ színpadait. Tarnóczi László Salgótarján. - A fiatalok tehet­séggondozását, a néphagyo­mány ápolását annak idején'út- törő formában, az iskolai és a ci­vil keretet egyesítve szervezte meg a Kodály Zoltán Táncművé­szeti Egyesület. Igaz, rá is kény­szerültek erre, ugyanis a feszti­válokon való jelenlét, a külföldi turnék és a viselet költségei messze meghaladták anyaintéz­ményük, a Kodály Zoltán Általá­nos Iskola lehetőségeit - mond­ja az egyesület, s a tánccsoport vezetője, Braun Miklós, aki azért megjegyzi, az iskola akkori igaz­gatójának, Nádasdi Istvánnak is elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Kodályból ki tu­dott nőni egy művészeti műhely, s ilyen teljesítményt képes fel­mutatni. Az évek során százhúsz gye­rek fordult meg az együttesben, közülük nem egy a „kezét-lábát összekeverte” az induláskor, de mire végeztek, az iskolai tánc­órák, s az egyesületi próbák eredményeképp nem csak jó táncosokká, de érett, magabiz­tos fiatalokká váltak.- Tartást kaptak, a lányok nő­vé, a fiúk férfiakká értek itt ­A Kodály Zoltán Táncművészeti Egyesület vezetője, Braun Mik­lós a hetvenes évektől követi és alakítja több palóc településen a ha­gyományőrző és néptáncegyüttesek munkáját A budapesti szárma­zású, Salgótarjánban élő folklorista egykori növendékei rangos együttesekben táncolnak az országhatár innenső és túlsó oldalán. Rimóci gyűjtéseit egykori tanárának, a Kossuth-díjas dr. Pesovár Er­nőnek adta át, amit a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tánc­archívumában máig őriznek. Néptáncoktatói, együttes-vezetői mun­kája nem csupán a Kodály Zoltán Általános Iskolához, s az itt szü­letett néptáncművészeti műhelyhez, de évtizedeken át Ipolynyékhez, ületve Ragyolchoz, az ottani Nógrád Néptáncegyütteshez fűzte őt. A felvidéki folklórmunkán túlmenően egy nemzetközi zsűri-szervezet vezetőségében is kötelezettségei vannak, a szakembert néhány éve a nógrádi vállalkozók Príma-díjjal tüntették ki. mondja büszkén az együttes ve­zetője, aki hosszú névsorként so­rolja, hogy melyikükből lett jo­gász, fogorvos, közgazdász, ki- . nek van már gyermeke, ki ho­gyan éli, építi életét. A főpróbán műszaki egyetemista párt szólí­tok meg, egyikük környezetvé­delmi mérnök lesz hamarosan, a másik villamosmérnök-inísrma- tikus, s az egyetem mellett már dolgozik is. Hatéves koruktól az együttes a „máso'idik otthonuk”, megannyi fellépés, hazai és kül­földi út van mögöttük, egy esz­tendeje pedig párként is egy­másra leltek itt. Az alapító tagok közül tízen még ma is a Kodály Zoltán Tánc- művészeti Egyesület táncosai. Ahogy őket, úgy a műhely arcu­latát is formálta az élmények so­kasága és az idő. Például az, ami­kor Barócz-Bárdos Tamás, a Ma­gyar Rádió Gyermekkórusának írt egy zeneművet, amelyet a kó­rus a szimfonikus zekekarral és a tarjáni táncosokkal együtt vitt színpadra. A társulat a magyar néptánc-kincset azóta is szívesen ötvözi máshonnan hozott elemek­kel és az autentikus magyar ze­nei korlátokból is ki-ki lépnek, ha abból egy jó produkció születhet. S ami szintén hozadéka még az itt végzett munkának, hogy a Nógrád Táncegyüttes és az or­szág távolabbi tájain más folklór- műhelyek is kaptak már frissí­tést az innen indultakból. A Kodály Zoltán Táncművé­szeti Egyesület jubileumi műso­ra április 25-én, pénteken 18 óra­kor kezdődik a Salgótarjáni Vá­rosi Sportcsarnokban. A két fél­idős gálaesten a palóc néptánckincs mellett fellépnek az együttes barátai, így a Cantabile Kamarakórus, a ragyolci Nógrád Táncegyüttes, Egerből pedig a Szederinda Táncegyüttes és szólót táncol a tarjáni műhelyből az Állami Né­pi Együttesbe felkerült táncmű­vészeti egyetemista, Szoboszlai Balázs is. A gyerekek nem csak jo táncosokká, cte érett, magabiztos fiatalokká is valtak az evek során

Next

/
Oldalképek
Tartalom