Nógrád Megyei Hírlap, 2014. április (25. évfolyam, 76-100. szám)
2014-04-12 / 86. szám
A CAS-hoz fordul atlétika. Nem fogadja el másfél éves eltiltását és a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul Asafa Powell, a 100 méteres síkfutás korábbi világcsúcstartója, aki tavaly júniusban, a jamaicai országos bajnokságon akadt fenn a doppingellenőrzésen. A Jamaicai Doppingellenes Ügynökség fegyelmi testületé csütörtökön határozott az eltiltásról, jelezve, hogy azt a vétségtől számítják, így Powell idén december 20-ig nem versenyezhet. A sprinter szerint a döntés „nemcsak sportszerűüen, de nyilvánvalóan igazságtalan is”, s ezért a CAS-nál keresi igazát. A 2008-ban a 4x100 méteres váltóval olimpiai bajnok 31 éves sprinter tavaly júniusi mintájában oxilofront, a stimulánsok közé tartozó tiltott szert találtak az ellenőrök. A laborvizsgálatok szerint ezt az egyik táplálék-kiegészítő tartalmazta. Powell korábban azt mondta, azért nem tájékoztatta az Uletékeseket az általa használt táplálék-kiegészítőkről, mert azok újak voltak a piacon, és nem emlékezett a nevükre. Powell a kingstoni ob-n meglepetésre csupán negyedik lett a klasszikus sprintszámban, így egyéniben nem is jutott ki az augusztusi, moszkvai világ- bajnokságra, melyen aztán doppingügye miatt váltóban sem indulhatott. Hegedűs fontolgatja, hogy pályázik FILA-elnöknek BiRKOZÁS.Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöke, a nemzetközi szövetség (FILA) vezetőségének tagja fontolgatja, hogy pályázik a FILA elnöki posztjára. Hegedűs az MBSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján a közelgő, szeptemberi FILA-tisztújításról is elmondta, hogy elnököt is választ a szövetség, s június 6-ig lehet beadni a jelöléseket. Jelezte, komolyan gondolkodik azon, hogy pályázzon-e a tisztségre, ám addig még két hónap van, így van ideje alaposan átgondolni mindezt A magyar szövetség közeljövőre vonatkozó feladataival és terveivel kapcsolatban kiderült: Magyarország 2016-ban szeretne olimpiai kvalifikációs versenyt rendezni, s Hegedűs Csaba bízik benne, hogy többek között a tavalyi világbajnokság sikeres megrendezése segíti majd ezt a kan- didálást, ugyanakkor jelezte, biztosan óriási lesz a konkurencia. Lőrincz Tamás és Bácsi Péter, a vasárnap zárult birkózó Európa-bajnokság magyar aranyérmesei egyaránt szerencsésnek nevezték, hogy a súlycsoportváltozások révén nem kell egy évben többször is komoly fogyasztáson átesniük, s bíznak benne, hogy ez segít majd nekik abban, hogy a szeptemberi vb-n, s majd a 2016-os olimpián is jól tudjanak szerepelni ötkarikás kategóriájukban. A vantaai kontinensviadalon Lőrincz a kötöttfogásúak 71, míg Bácsi 80 kilós súlycsoportjában diadalmaskodott, a vb-n viszont mindkettejük esetében az a terv, hogy eredeti súlyaikban, óó, illetve 75 kg-ban indulnak.- Valóban szerencsés, hogy 80 kilós súlycsoportot is csináltak, persze az lenne a legjobb, ha ez lenne az olimpiai kategória, de az mindenképpen segítség, hogy csak egyszer kell egy évben befogyasztani a 75-be. Többször nekem már biztosan nem lenne jó - mondta a magyar szövetség sajtótájékoztatóján a kétszeres Eb-győz- tes Bácsi, utalva arra, hogy májusban már 31 éves lesz. Hozzá hasonlóan az olimpiai ezüstérmes, vasárnap harmadik Eb-címét begyűjtő Lőrincz Tamás is azt emelte ki, hogy a köztes súly bevezetésével nem kell majd évente sűrűn fogyasztania, s ez segíthet abban, hogy őszre ne fáradjon el.- Nem is fizikálisán voltam rossz állapotban, hanem szellemileg fáradtam el az év második felére, s a világbajnokságokon ezért csináltam rendszeresen olyan hibákat, melyeket tavasszal, vagy akár nyáron nem követtem el - mondta a 27 éves ceglédi sportoló. Az Eb-n mindkét versenyző nagyon magabiztos teljesítménnyel menetelt el az aranyéremig, s mint Lőrincz Tamás mondta, amikor ilyen formában versenyeznek, akkor magától megy minden a szőnyegen.- Nagyon jó volna, ha így menne mindig, de azt gondolom, hogy akkor nevezhető valaki igazi világ- klasszisnak, ha akkor is tud nyerni, ha eseüeg egy kicsit rosszabb napja van és nehezebben mennek a dolgok - mondta Lőrincz, aki a legkiemelkedőbb vantaai meccsét, a fehérorosz Alekszandr Dzemjanovics elleni 16 másodperc alatt zárult negyeddöntőjét is felelevenítette. - Valószínűleg nem ismert engem, mert rögtön kinyúlt balra és rám dőlt, mintha edzésen lennénk, aztán eldobtam, erre teljesen megzavarodott. Még egyszer megcsinálta ugyanazt, azt hittem viccel, lent meg olyan magas parterhelyzetbe emelkedett, amilyet finoman fogalmazva nem illik. Idén júliusban főiskolai birkózó-vb-t rendeznek Pécsen. A világ- bajnoksággal kapcsolatban kiderült, hogy a szövetség a szakmai hátteret biztosítja a szervezőknek, s a szakvezetés azt tervezi, hogy minden olyan felnőtt válogatott részt vesz majd a versenyen, aki főiskolára, vagy egyetemre jár, s nem esik a korhatáron kívül, így például Lőrincz Tamás valószínűleg szőnyegre lép, Bácsi ugyanakkor már túlkorosnak számít. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke Megerősített lesz a szolgálat vb 2014. Csaknem 2400 rendőr őrködik majd a nyári, brazíliai futball-világbajnok- ság döntőjének is otthont adó Rio de Janeiró-i Maracana Stadion körül a június 12-én kezdődő és július 13-án záruló csúcsesemény teljes ideje alatt. A megerősített szolgálatról Rio állam közbiztonságért felelős hivatala tett bejelentést A rendőrök alapvetően a stadion közvetlen közelében és annak környékén teljesítenek szolgálatot, egy részüknek viszont nem a rendfenntartás lesz a feladata: a bejelentés szerint másfélszázan, akik idegen nyelvet is beszélnek, a turisták által leglátogatottabb helyeken és a jelentősebb szállodáknál segítenek az eligazításban. A biztonsági intézkedések szigorítása egyenes következménye annak, hogy az idei vb főpróbájának tekintett tavaly nyári Konföderációs Kupát - később meg-megismétlődő - megmozdulások, olykor a rendőri erőkkel lezajlott utcai összecsapások kísérték. A tüntetéseken számos nagyvárosban, így Rióban is brazilok tömegei tiltakoztak a világbajnokság megrendezése, s általában is a brazíliai korrupciós jelenségek ellen, követelve egyszersmind, hogy az állam inkább az oktatásra és az egészségügyre költsön több pénzt. Chemomaz szűkítette keretét Négy fehérvári játékos, a kapus Bálizs Bence, valamint Hetényi Péter, Kiss Dániel és Sárpátki Tamás kikerült a jövő vasárnap kezdődő dél-koreai divízió I/A osztályos világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott keretéből. JÉGKORONG DIVÍZIÓ l-ES VB. Rich Chernomaz, az együttes kanadai szövetségi kapitánya csütörtök este közölte erre vonatkozó döntését. A hétvégi felkészülési mérkőzések után a magyar küldöttség hétfőn utazik el a Szöul melletti Gojangba. A vb április 20-án kezdődik, az ellenfelek sorrendben: Koreai Köztársaság, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és lapán. Az első két helyezett jut fel a 2015-ös elit vb-re, az utolsó pedig jövőre a divízió I/B-ben szerepel. A bő keret a világbajnokságra (a magyar szövetség honlapja alapján). Kapusok: Hetényi Zoltán (Sapa Fehérvár AV19), Rajna Miklós (Sapa Fehérvár AV 19), Sevela Péter (Dab.Docler). Hátvédek: Gőz Balázs (Morzina-Avoriaz), Gröschl Tamás (Dab.Docler), Hüffher Adrián (Dab.Docler), Orbán Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Pozsgai Tamás (Sapa Fehérvár AV 19), Szirányi Bence (Sapa Fehérvár AV 19), Tokaji Viktor (Sapa Fehérvár AV 19), Varga Arnold (Sapa Fehérvár AV 19), Vas Márton (Löwen Franfurt). Csatárok: Azari Zsolt (Dab.Docler), Bartalis István (Troja Ljungby), Benk András (Sapa Fehérvár AV 19), Hári lános (H1FK Helsinki), Kóger Dániel (Elmira Jackals), Kovács Csaba (Sapa Fehérvár AV 19), Magosi Bálint (Sapa Fehérvár AV 19), Mihály Árpád (Sapa Fehérvár AV 19), Nagy Gergő (Quad City Mallards), Nagy Krisztián (El Paso Rhinos), Nemes Benjamin (Sapa Fehérvár AV 19), Németh Attila (Sapa Fehérvár AV 19), Sebők Balázs (Kárpát Oulu), Sofron István (Krefeld Pinguine), Vas János (HC Rouen). Egy nap alatt elkeltek a belépők labdarúgás. Egy nap alatt eladtak minden jegyet a Manchester United és Real Madrid barátságos mérkőzésére, amelyet a több mint 100 ezer néző befogadására alkalmas Michigan Stadionban rendeznek az Egyesült Államokban, augusztus 2-án. A szervezők csütörtökön jelentették be, hogy biztosan telt ház lesz az összecsapáson. A Manchester United mezszponzora a következő szezontól a Chevrolet lesz, amely a detroiti székhelyű General Motors egyik alvállalkozása, a cég hét évre 559 millió dollárt fizet majd a Vörös Ördögöknek. A manchesteri csapat amerikai túráján még Denverben az AS Roma, Landoverben pedig az Internazionale ellen lép pályára július végén. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Ne bomolj Lajos,ennyire azért nem enged át a pelenka!” E heti szerencsés nyertesünk: Pistyúr Attila, Érsekvadkert, Rákóczi út 67. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését 2014. április 17-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Mártírok út 1. Inkubátorház).