Nógrád Megyei Hírlap, 2014. március (25. évfolyam, 51-75. szám)
2014-03-27 / 72. szám
2014. MÁRCIUS 27., CSÜTÖRTÖK MM Kiemelkedően teljesít a Start program (Folytatás az 1. oldalról.) Bátonyterenye. Mára elmondható az is, hogy a munkaügyi központ által nyilvántartott álláskeresők száma 9,3 százalékra csökkent. Nógrád megyében ez kiemelkedő, mivel csak Bátonyterenyén 2010-ben közel 30 százalékos volt a munkanélküliek aránya. A mérséklődés többek között a közfoglalkoztatásnak köszönhető, de sokan találtak munkát másutt is, ahol eddig nem volt lehetőség.- A közmunkaprogram nem végcél, hanem egy kezdet - mondta lapunknak Horváth Tibor, a program vezetője, aki az eddig eredményeket is összefoglalta: - Több olyan cég is létesült, amely már nem közmunkás bérért, hanem a piacnak megfelelő bérezés szerint tud munkát biztosítani. Ez volt tulajdonképpen a program célja. Amíg az embereknek nincs munkájuk gyárban, üzemben, addig is végezzenek olyan tevékenységet, amellyel értéket teremtenek, amelyből jövedelmük van - emelte ki, majd hozzátette: - A munkanélküliek számára megállapítható támogatás 22 800 forintot tesz ki, míg a közfoglalkoztatásban az emberek nettó 50 600 forintot visznek haza. Nyilván dolgozni kell érte, de sokkal inkább meg van a motiváció, ha látják a munkájuk eredményét.- Ugyanakkor kézzel fogható eredménye van a dolgozók munkájának is, legyen szó az állattenyésztésről, növénytermesztésről, az aszfaltozásról, vagy épp a városszépítésről, fejlesztésről, de sokan jutottak szociális tűzifához, amelyre szintén a közmunkaprogram adott lehetőséget. Álljunk meg itt egy pillanat. ra. A törvényi meghatározás szerint erre a szociális juttatásra az 5000 fő alatti települések pályázhattak. Mivel Bátonyterenye népessége meghaladja ezt a számot, nem élhetett ezzel a lehetőséggel, de a város vezetése az itt élők javára döntött, a szociális fát a Start közmunkaprogramban termelték és szállították ki, így jutott el közel négyszáz rászoruló családhoz. Horváth Tibor kitért arra is mit jelent a munkanélküliség számokban: - Jól mutatja mennyire összetett a program, amely szinte az országban egyedülálló és óriási pénzügyi nyereséget hozott a városnak. Hiszen az állam a 22 800 forintos álláskeresési járadék 80 százalékát normatív támogatásként adja, amelyet vissza lehet igényelni, azonban a járadék 20 százalékát az önkormányzatnak kell fedezni. Ez az összeg, amelyet a segélyre kellett fordítani 10 milliós nagyságrendű tétel volt a város számlájára. Mivel 9,3 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya, számottevően nagyobb mértékben tudott megvalósulni a városfejlesztés - mondta. Legyen szó akár aszfaltozásról - a bátonyterenyeiek számára a közmunkaprogram erre is lehetőséget biztosít Diploma-mentőöv nógrádi nyelvtanfolyamokkal NMH-információ (Folytatás az 1. oldalról.) A Nemzetgazdasági Minisztérium az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében elindított Diplomamentő programja azokon segít, akiknek az államvizsgájuk ugyan megvan, de nyelvvizsga hiányában eddig nem vehették át a diplomájukat. Nógrád megyében csaknem 200 főre becsüli a munkaügyi szervezet közvetlen vezetése azoknak a számát, akik élhetnek a lehetőséggel, és így esélyt kaphatnak arra, hogy megszerezzék a szükséges nyelvtudást - tájékoztatta lapunkat Tamási Ildikó, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója. Felhívta továbbá a következőkre is a figyelmet: - Nagyon fontos, hogy ne vesszen el diploma a hiányzó nyelvvizsga miatt, hiszen a végzettséget igazoló okmány nélkül az álláskereső nem minősül felsőfokú végzettségűnek, így az ehhez kötött munkaköröket nem töltheti be. A programba az tud bekapcsolódni, aki államvizsgáját a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítette és erről rendelkezik a felsőoktatási intézmény által kiállított azon eredeti igazolással, miszerint végbizonyítványát a nyelvvizsga hiánya miatt nem kapta kézhez. A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek a regisztrált álláskeresők, ezért aki a program feltételeinek megfelel, de még nem bejegyzett munkanélküli, annak javasoljuk, hogy keresse fel a lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes munkaügyi kirendeltséget, és kérje kollégáink segítségét - mondta Tamási Ildikó. A résztvevők a képzés helye, és a lakóhely között 90 százalékos utazási kedvezményt vehetnek igénybe a munkaügyi kirendeltség által kiadott igazolás alapján. Ez utóbbihoz az érintettnek be kell mutatni a képző intézménnyel kötött szerződést. így a vidéken élő állástalanok számára is elérhetővé válik a programban való részvétel komolyabb anyagi ráfordítás nélkül. A sikeresen pályázók számára a szintfelmérés, a tananyag és a képzés ingyenes, azonban a nyelvvizsga költsége a hallgatót terheli. Bejegyzett álláskeresőknek a nyelvvizsga díját sem kell megfizetni. Regisztrálni awww.ofa.hu honlapon április 4-ig lehet az OFATÁR nevű elektronikus rendszerben, (amennyiben ennek során kérdések merülnek fel, azokat a diplomamento@ofa.hu e-mail címre küldhetik el) akik ezt megteszik, azok egy előzetes igényfelmérésben vehetnek részt, amelynek során kiválaszthatják, milyen nyelvet, milyen óraszámban szeretnének tanulni. Maga a regisztráció nem minősül pályázásnak, várhatóan április közepén j elenik meg a pályázati felhívás, amiről az előzetesen jelentkezők értesítést kapnak. (Mj.) HIRDETÉS to SZÉCHENYI TERV 1 * 1 Megnyílt a Szécsényi Járási Kormányablak Szécsény belvárosában 2014. március 24-én nyílt meg Nógrád megye első járási kormányablaka, a Rákóczi út 84. szám alatt. A járási kormányablak minden hétköznap 8:00-20:00 óráig tart nyitva, ahol összesen 266 ügytípus intézésére nyílik lehetőség. Az ügycsoportok egyaránt magukban foglalják a teljes körű okmányirodái szolgáltatást (pl. személyi igazolvány, útlevél, vezetői engedély iránti kérelmek), valamint a megszűnő megyei kormányablak szolgáltatásait [pl. családtámogatási kérelmek). A járási kormányablak modern, barátságos környezetben (a TIOP-3.3.1 ./A-12/2-2013-0004 európai uniós, valamint hazai forrásból megvalósulva], teljesen akadálymentesített helyszínen, 21. századi technológiával, ügyfélbarát, felkészült ügyintézőkkel várja az ügyfeleit. Az ügyintézés folyamatosságát és gyorsaságát garantálja a kormányablakban dolgozó tizenhárom tapasztalt ügyintéző, és az összesen hat munkaállomás, ahol nemcsak az ügyfelek kérelmeinek befogadása, hanem a feldolgozása is megtörténik. A járási kormányablakot a 21. század technikai követelményeinek megfelelő informatikai és infokommunikációs eszközökkel szerelték fel. Az ügyfél korszerű, érintőképernyős sorszámkiadó automata segítségével választhatja ki az intézni kívánt ügyet, az ügyintéző pedig egy tablet segítségével tudja az ügyfeleket szólítani. Az ügyfélváróban található az ügyfélterminál (öninformációs kioszk), melynek segítségével az ügyfél saját maga szerezhet be információkat [pl. nem hiteles tulajdoni lap másolat megtekintése), vagy akár elkészítheti kérelmét a beépített klaviatúra segítségével. A helyszín könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel, valamint személygépkocsival. A parkolást az ügyfelek számára fenntartott gépkocsi parkoló könnyíti meg. § NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Az Univerzál Kivitelező és Szolgáltató Kft. áLtal kivitelezett épület teljesen akadálymentesített annak érdekében, hogy az ügyfelek egyenlő eséllyel érjék el a kormányablak által nyújtott szolgáltatásokat. Ennek megfelelően akadálymentesített parkoló, rámpa, mozgáskorlátozottak részére kialakított mellékhelyiség, vezetősáv, hangostérkép, indukciós hurok segíti a kerekes székkel érkező, fogyatékossággal élő személyeket, valamint az időskorúakat. Az akadálymentesítés a babakocsival érkező kisgyermekeseknek is megkönnyíti a kormányablak megközelítését. A családbarát környezethez játszósarok, valamint pelenkázó is hozzájárul, biztosítva ezzel a kisgyermekesek számára is a nyugodt légkört az ügyintézés alatt. A vakok és gyengén látók részére az aljzaton elhelyezett vezetősáv könnyíti meg az épületen belüli tájékozódást, a sorszámhúzó gép hangmodutlal felszerelt, a nyomógombok mellett a feliratok Braille-írással is megtalálhatók. A siketek és nagyothallók részére indukciós hurkot építettek be, ennek helyét piktogram jelöli, így a halLássérült személy a munkaállomásnál át tudja állítani a hallókészülékét az induktívjelek fogadására. A kormányablakban új ügyintézőként jelenik meg az ügysegéd, ő az első ügyintéző, akivel az ügyfél találkozik. Az ügysegéd feladata összetett: tájékoztatja az ügyfelet, hogy az ügyét el tudja-e intézni a kormányablakban, segítséget nyújt a sorszámhúzásban, az ügyfelet a front office ügyintézőhöz irányítja, segít a kérelmek megírásában, a formanyomtatványok letöltésében, kitöltésében, ellenőrzi a kitöltött formanyomtatványok helyességét, jelzi a hiányosságokat, segédkezik az ügyfélterminál használatában. Az új típusú kormányablakban várjuk ügyfeleinket. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 0640 638 638 A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. HHnBtnHHBMnHHini 4 *