Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-07 / 32. szám

Nyertek a románok Babos Tímea és Jani Réka-Luca három szettben kika­pott Monica Niculescutól és Irina-Camelia Begutól, így a ro­mánok 2-1-re legyőzték a ma­gyarokat szerdán Budapesten, a tenisz Fed Kupa euroafrikai zó­na I-es csoport tornájának első fordulójában. Az 1-1-es állás utá­ni mindent eldöntő ütközet 2 óra 13 percig tartott, de igazi izgal­makat csak az első játszma ho­zott. Nemcsak azért, mert nem működött a csarnokban az ered­ményjelző, hanem azért is, mert a nyitófelvonást a két szettlabdát hárító hazai duó nyerte nagy csatában 7:6-ra. A folytatásban azonban Babosék már csak két gémet hoztak, közben Jani vállát ápolni is kellett, így a meccs vé­gül egyoldalúan zárult- Magas színvonalú volt a párosmeccs, mi a második szettben 2:2-nél elbizonytala­nodtunk, és már nem tudtuk összeszedni magunkat - ér­tékelt Barátosi Levente szö­vetségi kapitány. - Pénteken a lettek következnek, akik fi­atalokkal állnak ki, de nem szabad lebecsülnünk őket.- Jó volt rögtön az egyes után elkezdeni a párost, ben­ne volt a kezemben még a jó játék, aztán a második szett­ben elindultunk lefelé a lejtőn. Éreztem, hogy kell az energia­zselé és a banán, ki is mentem arcot mosni, de végül döntött az ellenfél összeszokottsága - mondta Babos Tímea. Eredmény, 1. forduló, B cso­port: Románia-Magyarország 2-1. Monica Niculescu, Irina- Camelia Begu - Babos Tímea, Jani Réka-Luca 6:7 (5-7), 6:2, 6:0, Sorana Cirstea - Jani Réka- Luca 6:1,6:0, Simona Halep ­Babos Tímea 6:1,5:7,3:6. * * * Budapest helyett Bukarest adhat otthont WTA-tornának a wimbledoni nyílt teniszbaj­nokságot követően. A július 7- ével kezdődő héten rendezen­dő viadal összdíjazása 250 ezer dollár lesz - tudatta a hon­lapján a női profi versenyeket szervező WTA. A csere tényét Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) főtitkára megerősítette az MTI-nek. Eddig nekik sikerült.. TÉLI SPORTOK Nógrádiak a téli olimpián Nógrádiak a téli olimpiai játékokon St Moritz (1948): Vanya Pál (UTE), síugrás-nagysánc, kiesett. Oslo (1952): Berecz Ignácz (VL Keltex), sífútás, 50 km, 31. hely - 4;4ó:23. Albertville (1992): Bereczki Brigitta (Petőfi DSE), biatlon, 7,5 km 61. hely- 29:42,6 perc - 6 lőhiba, 15 km: 44. hely - 59:18,2 - 5 lőhiba, 3x7,5 km váltó: 16. hely -1;31:31,0 - 3 lőhiba. Géczi Tibor (Petőfi DSE), biatlon, 10 km: 38. hely - 28:15,5 - 1 lőhiba, 20 km: 55. hely - l;03:5ó,3 - 4 lőhiba, 4x7,5 km váltó: 15. hely -1 ;32:50,7 - 2 lőhiba. Iillehammer (1994): Bereczki Brigitta (Petőfi DSE), biatlon, 7,5 km: 65. hely- 30:42,4 - 4 lőhiba, 15 km: 65. hely -1;02:14,2 - 7 lőhiba, 4x7,5 km váltó: 17. hely - 2;08:27,6 - 5 lőhiba. Nagano (1998): Bekecs Zsuzsanna (Vasas SC), biatlon, 7,5 km: 64. hely - 29:50,3 - 6 lőhiba. Salt Lake City (2002): Bekecs Zsuzsanna (Petőfi DSE), biatlon, 7,5 km: 67. hely - 25:42,1 - 1 lőhiba, 15 km: 65. hely -1 ;00:40,7 - 5 lőhiba. Közülük elsőként Ványa Pál képviselhette a magyar színeket. Az UTE versenyzője 1904-ben született Ibolyvarbón (és 2007- ben hunyt el), a kis település Tri­anonig Nógrád vármegyéhez tartozott, majd 1938 és 1944 kö­zött újra Magyarország része volt. Ványa - aki már 17 évvel korábban is magyar bajnok volt - az 1948-as olimpián nagysán­con indult, ám 44 esztendősen helyezetlenül zárt. Négy évvel később az Érsekvadkerten szüle­tett Berecz Ignácz (1912-1997) a VL Keltex színeiben 50 kilomé­teres szabadstílusú sífutásban állt rajthoz, és 4;46:23 órás idő­gótarjáni is ott volt Albertville-ben. Bereczki Brigitta és Géczi Tibor is a megyeszékhelyet képviselve, a Petőfi DSE színeiben jutottak ki az olimpiára, mindketten biatlonban szereztek kvótát A váltókban előbbi 16., utóbbi 15. hellyel gyara­podott. Két évvel később Bereczki újra kvalifikálta magát, Lille- hammerben 17. lett a váltóval, a magyar csapatot Földi László edző is elkísérte az olimpiára. A biatlon-sorozatot Bekecs Zsu­zsanna folytatta, aki 1998-ban a Vasas SC színeiben utazott Naganoba, de négy évvel később már a Petőfi DSE-t képviselve sze­repelt Salt Lake City-ben, ahol ez­úttal két számban is rajthoz állt. Naganoban Bereczki a női és fér­fi biatloncsapat vezetőjeként je­leskedett, nagy szerepe volt Szocsiba utazók felkészítésében is, de az utazás előtt a sí szövet­ség eltávolította pozíciójából. vei a 31. helyen végzett Oslóban. Bár ezután többen is közel áll­tak az olimpiai szerepléshez, négy évtizedet kell haladnunk ahhoz, hogy újra nógrádi érdekeltséggel találkozzunk, de 1992-ben két sal­Bár idén nem nő a tábo­ruk, érdemes megnézni, eddig kik voltak azok a nógrádiak, akik kijutot­tak téli olimpiára. Ványa Pál Elszalasztott lehetőségek FUTSAL NB II, férfiak, 18. forduló - Továbbra sem megy a rangadókon a Romhánynak Keleti csoport Energia SC Gyöngyös - Salgótarjáni VSE 10-2 (5-2) Gyöngyösi sportcsarnok, vezet­te: Herbály P., Molnár Cs. Gyöngyös: Gilinger - Marosi, Berkes, Barta, Tárnái. Csere: Kábái, Géczki, Csoszánszki./dfé- kos-edző: Berkes László. Salgótarján: Krizsanyik - Kál­mán R., Csatlós Cs., Stark, Pin- giczer. Csere: Gazsi, Oláh Z., Sárkö­zi, Somoskői 0. Játékos-edző: Csat­lós Csaba. GL: Tárnái (2.), Marosi (2.), Ber­kes (16., 19., 22., 26.), Kábái (27.), Csoszánszki (28.), Barta (36.), ill. Oláh Z. (5., 12.). Sárga lap: Kál­mán R. (5.), Oláh Z. (31.), Stark (40.). Kiállítva: Csatlós Cs. (28.). Egy szabadnapot követően a mezőny első feléhez tartozó Energia SC otthonába látogatott az anyagi nehézségei ellenére to­vábbra is kitartó salgótarjáni együttes, amely igazán csak az első bő tíz percben tudta meg­nehezíteni a korábbi sokszoros futsal-válogatott, Berkes László vezette gyöngyösi alakulat dol­gát. A hazaiak két villámgyors gólját követően vendégrészről Oláh Zoltán még egalizált, a foly­tatásban azonban már kizárólag hevesi találtok következtek. Az SVSE csapatára a következő for­dulóban sem vár könnyű feladat, hiszen jövő hétfőn, este nyolc órától a csoport favoritjának szá­mító Vasas Futsal látogat Salgó­tarjánba. Csatlós Csaba: - Nagy lehető­séget szalasztottunk el, mert győzelem esetén pontszámban megközelíthettük volna a baj­nokságban előttünk álló két rivá­list, de fiatal csapatom ezúttal sajnos nem bírta el ezt a terhet. Megilletődötten, bátortalanul játszottunk, ami eddig nem iga­zán volt jellemző ránk. Az elején, kétgólos hátrányból még sike­rült egyenlítenünk, azonban a meccs hátralévő részében ren­geteg hibát vétettünk, amit ruti­nos ellenfelünk könyörtelenül ki is használt. A teljes képhez per­sze hozzátartozik, hogy hétről- hétre azzal a tudattal lépünk pá­lyára, hogy talán épp az utolsó meccsünket játsszuk, és ezt a bi­zonytalan helyzetet még egy ru­tinos játékosnak is nehéz kezel­ni, nemhogy ezeknek a fiatalok­nak, akik mindezek ellenére to­vábbra is szeretnek, és még sze­remének is ebben a csapatban játszani! További eredmények: MVFC Be­rettyóújfalu n. - Szegedi TE EHÖK SE 2-1 (1-1), Ózd VSE-Magyar Máltai Szeretetszolgálat SE 7-4 (2-1), Monori SE - Pioneers Vi­harsarki FC Békéscsaba 1-6 (0-3). Szabadnapos: BNM Török­szentmiklósi FC, Vasas Futsal. A bajnokság állása 1. Békéscsaba 15 13 0 2 99-36 39 2. Vasas Futsal 15 12 1 2 95-32 37 3. Törökszentm. 14 9 1 4 96-88 28 4. Ózd 14 8 2 4 78-52 26 5. Gyöngyös 14 7 0 7 85-68 21 6. Monor 14 6 2 6 91-65 20 7. Berettyóújfalu 14 6 0 8 54-63 18 8. Salgótarján 15 4 1 10 59-92 12 9. MMSZSE 16 3 1 12 39-157 9 10. Szegedi TE 15 1 0 14 55-98 3 Megjegyzés: a Salgótarjáni VSE és a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat SE csapataitól 1-1 bün­tetőpont levonva. Középcsoport Romhány SE - Dunatours Vád FSE 3-5 (2-3) Kartal, Kovács László Sport- csarnok, vezette: Takács Z., Zi- monyi P. Romhány: Piel - Pócsi, Zalatnai Á, Molnár L, Nagy Zs. Csere: Nagy A., Zalatnai D., Ko­vács A., Taragos, Fodor. Játékos­edző: Nagy Attila. Vác: Szacskó - Bartal, Hirt, Hiebsch, Vén. Csere: Styevkó, Benkó, Burzi, Mészáros, Józsi, Bohony. Edző: Herédi Attila. GL: Fodor (16.), Pócsi (19.), Ko­vács A. (39.), ill. Hirt (15., 24.), Benkó (18.), Vén (20., 30.). Sárga lap: Nagy Zs. (17.), Molnár L. (25.), ill. Burzi (16.). Az újonc Romhány SE a Kö­zépcsoport hét végi fordulójában igazi hatpontos találkozón látta vendégül a tabella harmadik he­lyén álló váci együttest. A vára­kozásoknak megfelelően nagy taktikai csatát hozó derbi első negyedórája jobbára mezőnyjá­tékkal telt, a félidő hajrájában vi­szont igencsak beindult a gól­gyártás. A vendégek az utolsó öt percben Hirt, Benkó és Vén talá­lataival háromszor is vezetéshez jutottak, s mivel romhányi oldal­ról, Fodor és Pócsi révén, csupán az előbbi kettőre érkezett válasz, 2-3-as állással vonulhattak pi­henőre a csapatok. A fordulást követően azután Hirt csakhamar megduplázta a Duna-partiak elő­nyét, majd az utolsó tíz percbe fordulva Vén immár háromgó­losra növelte a különbséget. Nagy Attila legénységének pe­dig innen már nem volt vissza­út, Kovács kései találata ugyan­is csupán a szépítésre volt ele­gendő. Továbbra sem megy te­hát a rangadókon az első négy helyezettel szemben eddig a le­hetséges tizenötből csupán két pontot begyűjtő nyugat-nógrádi­aknak, akik pénteken este 19 órától, ugyancsak Kartalon, a második Dunaújváros ellen pró­bálhatnak javítani mérlegükön. További eredmények: Újpesti FC-220Volt - ELTE-BEAC 5-5 (1-3), Decathlon Tolna-Mözs - Dream Team Futsal 4-2 (3-1), Garvittax - Dunakeszi Kinizsi Futsal 3-9 (2-4), Piliscsabai AFC - Újpesti TE 1-3 (0-1), Gödi SE Futsal - Dunaújvárosi Főiskola Green Pét FC 2-8 (1-4). A bajnokság állása 1. Dunakeszi 18 17 1 0 162-75 52 2. Dunaújváros 1815 0 3 146-44 45 3. Vác 18 14 0 4 168-58 42 4. ELTE-BEAC 18 12 2 4 133-51 38 5. Romhány 18 12 2 4 131-61 38 6. Tolna-Mözs 18 9 0 9 73-77 27 7. Újpesti FC 18 7 2 9 82-91 23 8. Göd 18 6 1 11 82-137 19 9. Újpesti TE 18 5 1 12 90-146 15 10. Piliscsaba 18 2 0 16 54-134 6 11. Dream Team 18 2 1 15 45-155 6 12. Garvittax 18 2 0 16 56-193 6 Megjegyzés: a Dream Team Futsal és az Újpesti TE csapata­itól 1-1 büntetőpont levonva. H. P. I Géczi Tibor. Bereczki Brigitta I és Bekecs Zsuzsanna

Next

/
Oldalképek
Tartalom