Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)
2014-02-06 / 31. szám
2014. FEBRUÁR 6., CSÜTÖRTÖK Veszélyes jégcsapok Í Folytatás az 1. oldalról.) lógrád megye. A lakóingatlanokon, középületeken, egyéb épületeken megjelenő és a lakosságra veszélyt jelentő jégcsapok eltávolítása törvényben szabályozott, ezért a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy tartsa be rá vonatkozó feladatokat. A törvényi szabályozás szerint a hivatásos tűzoltóság székhelyén az önkormányzat kérésére közreműködik egyes, speciális felkészültséget vagy eszközöket igénylő, a középületek biztonságos üzemeltetését szolgáló feladatok ellátásában.- A magántulajdonú épületek ereszcsatornáján, tetőszerkezetén megjelenő jégcsap okozta veszélyhelyzet elhárítása azonban az ingatlan tulajdonosának felelőssége, nem a tűzoltóké. A jégcsapok eltávolítását a tulajdonosok kötelesek elvégezni, vagy elvégeztetni, a nehezen hozzáférhető helyekről pedig a tűzoltóság térítés ellenében végzi el a mentesítést - fejtette ki Angyal Eszter. A katasztrófavédelem megyei szóvivője hozzátette: az ingatlanok előtti járdaszakaszok tisztántartása ugyancsak a tulajdonos kötelessége, s ez vonatkozik a családi házas övezetekre, valamint a társasházak vagy lakótömbök, továbbá szórakozóhelyek, vendéglátóhelyek és üzletek előtti járdaszakaszok tulajdonosaira yagy .bérlőire egyaránt. A havas, jeges járda rendkívül balesetveszélyes^ ezért különösen fontos annak rendszeres takarítása télen, s amennyiben azon baleset történik, úgy a felelősség az ingatlan tulajdonosáé, továbbá kártérítési kötelezettsége is van. A járdák megfelelő csúszás- mentesítésére többféle megoldás létezik. Amint a levegő hőmérséklete mínusz-tartományba esik, a nedvesség könnyen ráfagy a burkolatra és szinte észrevétlenül csúszóssá válik. Ez ellen csúszásmentesítő homok vagy más adalékszer kiszórásával célszerű védekezni. A vonatkozó kormányrendelet értelmében belterületi közterületen - a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével - a síkosság-mentesítésre csak olyan anyag használható, amely a közterületen, illetve annak közvetlen közelében lévő a fás szárú növényzet egészségét nem veszélyezteti.- Erre a célra tehát a konyhasó használata tilos, helyette egyéb összetételű csúszásmentesítő és olvadást elősegítő anyagokat lehet csak használni. Ahhoz viszont, hogy ezek az anyagok hatásosak legyenek, előbb el kell távolítani a havat, vagy az olvadt latyakot - zárta szavait Angyal Eszter. VÁLASZOL A HÍRLAP ÜGYVEDJE Mit tegyünk a talált tárgyakkal? Polgári Törvénykönyvünk - Ptk. - elismeri az úgynevezett találás jogintézményét, mint tulajdonszerzési módot. A Törvénykönyvünk szerint „Ha valaki feltehetően más tulajdonában lévő dolgot talál és annak tulajdonjogára igényt tart, megszerzi a tulajdonjogot, ha a) mindent megtett, amit a jogszabály annak érekében ír elő, hogy a dolgot a tulajdonosa visszakaphassa, és b) a tulajdonos a találástól számított egy éven belül a dologért nem jelentkezett.” A törvény nem azt írja elő, hogy a találónak minden körülmények között keresni kell a tulajdonost. Csupán annyit kell tennie, hogy a jogszabály előírásait tartsa be. Ez alapvetően abból áll, hogy a talált dolgot, ha annak tulajdonosa ismeretlen be kell szolgáltatnia a Polgármesteri Hivatalba. Itt már nyilatkozhat, hogy a későbbiek folyamán igényt tart-e a dologra. A hivatal általában három hónapig őrzi az átvett dolgot. Ameny- nyiben a tulajdonos ez idő alatt nem jelentkezik, akkor a dolgot a találó kívánságára ki lehet adni. A találó egy év eltelte után szerezheti meg a dolog tulajdonjogát, természetesen csak akkor, ha az eredeti tulajdonos nem jelentkezik. Egyéb dolgokra, mint például fegyver, robbanóanyag más szabályok vonatkoznak. Nem árt tudni, hogy az egy év leteltéig a találó csak a dolog használatára jogosult, elidegenítésre nem. Más jogszabályi előírások vonatkoznak, ha a dogot a közönség számára nyitva álló hivatali vagy vállalati épületben, helyiségben vagy közforgalmú és szállítási vállalat szállítóeszközén találták. Ilyen esetekben a találó nem szerez tulajdonjogot, mert a hivatal, vagy a vállalat a dolgot értékesítheti. Érdemes megemlíteni a nagyobb értékű, értékes dolgok találására vonatkozó jogszabályokat. Az ilyen dolgok például a muzeális vagy műemlékértékű tárgyak tulajdonjoga az államot illeti meg. Ez esetben a megtaláló igényt tarthat az értékkel arányos díj fizetésére. Dr. Rafael Károly ügyvéd „Közmunka: nem teljesülnek a feltételek” Tucatszám oktatnak kéz- és lábápolókat vagy hulladékkezelő menedzsereket, csak azt nem tudja senki, hogy az ilyen típusú munkahelyek hol vannak vagy lesznek - mondta a tegnapi sajtótájékoztatón a téli közmunkaprogramról Dóra Ottó, a Magyar Szocialista Párt Salgótarjáni Szervezetének az elnöke. Salgótarján. - A miniszterelnök diadalittasan jelentette ki a napokban, hogy a foglalkoztatások milyen jól alakulnak, mennyi ember dolgozik, és a munka alapú társadalom végre rendben van. Azonban ezen adatokba beleszámítják a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is, akik kénytelenek mindent elvállalni, azért hogy az a kicsi pénz is bejöjjön a családi kasszába. A téli közmunkaprogramban a kormányzat állításai szerint közel kétszázezer főt alkalmaznak, amelynek egy része a különböző képzésekben résztvevők tömege. Tucatszám oktatnak kéz- és lábápolókat vagy hulladékkezelő menedzsereket, csak azt nem tudja senki, hogy az ilyen típusú munkahelyek hol vannak vagy lesznek majd. A kurzusok mostanára érkeztek el oda, hogy a program gyakorlati része következzen, de a hulladékkezelők praktikusan nem tudnak részt venni ezeken a ~ ________l*.-Dó ra Ottó gyakorlaton. így van ez Salgótarjánban is, hiszen nincs megfelelő munkaruha, nincs megoldva a „diákok” közlekedése a hulladéklerakó telepre, illetve nem kapták meg a szükséges védőoltásokat sem, tehát egyik feltétel nem biztosított a gyakorlati képzés megszerzéséhez - foglalta össze Dóra Ottó. Az önkormányzati képviselő hozzátette: a nagyobbik baj a novemberben kezdődött Start munkaprogrammal van, amely szintén több ezer. résztvevővel indult el. Az önkormányzatok hathónapos közmunkára pályázhattak, amit meg is nyertek s a felvett embereknek azt mondták, hogy november elsejétől április 30-ig dolgozhatnak. Ehhez képest az elmúlt napokban több személytől és polgár- mestertől olyan tájékoztatások érkeztek, hogy január 31- én megyeszerte több mint ötszáz dolgozó veszítette el a munkáját. A településeken és a falvakban minden olyan közalkalmazottat érintett az intézkedés, aki egyébként az önkormányzat kötelező vagy önként vállalt feladatainak megvalósításában segített. Vannak olyan információk is, amely szerint egy- egy település vezetése határozott idejű munka- szerződést kötött a foglalkoztatottjaival, amit így elég nehéz felmondani. A program finanszírozása megszűnt, egy fél éves programból három hónapos lett és a folytatásra .csak ígéretek vannak. Szigeti András ,A jelen döntésein múlik a jövőr Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztosítónak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van Jeten. »Megfelelő biztosítási védelmet mindenki szántává ” célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. Ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választv a biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésévé! szeretnénk megoldást nyújtani az időskorúak várható nyugdíja és a megélhetésükhöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására. Célunk piád jelenlétünk további erősítése, valamint elegedett ügyfeleink számának növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, ambiciózussá^ szagalom, üzleti korrektség. A biztosítási közvetítői szakmai félkészítést sok éves szakmai gyakorlattal valósítjuk meg. Bokori és Társa Bt, ■ Telefon: +36 (30) 471-1332 v