Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-22 / 45. szám

Pintér Sándor belügyminiszter beszél a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából rendezett konferencián. Évente 220 ezer ember válik bűncselekmény ál­dozatává, sértettjévé Ma- . gyarországon - mondta a belügyminiszter a bűn- cselekmények áldozatai­nak napja alkalmából rendezett konferencián, pénteken Budapesten. Pintér Sándor hozzá­tette: csaknem félmillióan van­nak azok, akik a sértettek köze­lében élnek és érzelmi, anyagi megrázkódtatást szenvednek el bűncselekmény következtében.- Mindenki válhat bűncselek­mény áldozatává, ennek elkerü­lése érdekében széles körű tár­sadalmi összefogásra van szük­ség - hangsúlyozta a belügymi­niszter, aki szerint az eredmé­nyes munkához rendszerszintű bűnmegelőzés kell. Pintér Sán­dor szerint a bűncselekmények áldozatainak napja figyelmezte­tés is, mert ha sok az áldozat, akkor el kell gondolkodni azon, hogy megfelelőek-e a társadalom védelme érdekében hozott jog­szabályok és intézkedések. A miniszter szerint a bűncse­lekményeket nem lehet nem megtörténtté tenni, ugyanakkor a társadalmi szolidaritás jegyé­ben mindent meg kell tenni az áldozatok szenvedéseinek, kárá­nak enyhítése érdekében.- A bűncselekmények hatása­inak minimalizálása érdekében egy olyan rendszer működtetése a cél, amely átfogó jogi szabályo­záson nyugszik - mondta Pintér Sándor, aki szerint társadalmi összefogás szükséges ahhoz is, hogy a társadalom minden egyes tagjához el lehessen jutni. Úgy vélte, az áldozatpolitika je­lentősége napjainkban felértéke­lődött, ami a büntető igazság­szolgáltatás koncepciójának megváltozásával hozható össze­függésbe. Hozzátette: az új szem­lélet figyelembe veszi az áldoza­tot ért sérelmet, fontosnak tartja a kártalanítást, ugyanakkor az elkövetőkre is odafigyel, a társa­dalomba való visszavezetésükre fókuszál. Pintér Sándor azt mondta: „akkor végzünk jó munkát, ha valamennyi áldozatra oda tu­dunk figyelni”, és arra kell töre­kedni, hogy minél kevesebb le­gyen az áldozat. A konferencia szünetében tar­tott sajtóbeszélgetésen Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igaz­ságügyi Minisztérium társadal­mi kapcsolatokért felelős állam­titkára a média felelősségét hangsúlyozta. Úgy vélte, a sajtó­nak nemcsak a bűncselekmé­nyeket kellene megjelenítenie, de a megoldást is fel kell tudnia mutatni, például azt, hogy hová, milyen szervezetekhez lehet for­dulni hasonló esetekben. Hatala József, a Nemzeti Bűn- megelőzési Tanácsot vezető mi­niszteri biztos arról beszélt, hogy a bűnmegelőzés és az áldo­zatvédelem „kéz a kézben jár”, és a nemzeti bűnmegelőzési stratégia is azt célozza, hogy ke­vesebb legyen az áldozat, de azt is, hogy kevesebben váljanak el­követőkké. Hozzátette: meggyő­ződése, hogy az ifjúság tudatos nevelésével, pedagógiai módsze­rekkel, szabadidős programok­kal vagy akár sporttevékenysé­geken keresztül ezt el tudják ér­ni. Matthew McVarish skót szí­nész, a „Törd meg a csendet és állítsd meg a gyermekek szexu­ális bántalmazását” kampány képviselője - aki elmondása sze­rint maga is áldozat a nagybáty­ja révén - azt hangsúlyozta: na­gyon fontos, hogy merjünk be­szélni a gyermekek szexuális bántalmazásáról, és az áldoza­tok is merjenek erről szólni, mert ez nagyban hozzájárul a gyógyulásukhoz. A tavaly májusban indított és jövőre záruló kampányban a szí­nész napi 40 kilométert, az egész kampány alatt összességé­ben 6000 kilométert gyalogol, 32 fővárosba megy el, Budapest a 17. főváros, ahol erre a bűncse­lekménytípusra figyelmeztet. Február 22-e Európa számos országában a bűncselekmények áldozatainak napja annak emlé­kére, hogy 1990. február 22-én tette közzé az Európa Tanács a bűncselekmények áldozatainak chartáját. Magyarországon 1993 óta tartják meg a bűncselekmé­nyek áldozatainak napját. Hungarikummá nyilváníttatnák A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményező dokumentumot írtak alá az Akác-koalíció tagjai Gödöl­lőn, a Szent István Egyete­men pénteken. Az MTI tudó­sítása szerint Glattfelder Béla európai parlamenti képvise­lő, mint az Akác Koalíció „nagykövete”, köszöntőjében kiemelte: az együttműködők legfontosabb teendője annak megakadályozása, hogy az Európai Unió betilthassa az akácot. Az erről szóló viták a következő évre is áthúzódhat­nak, s ezzel párhuzamosan az év második felében meg­kezdődik az unió erdészeti stratégiájáról szóló doku­mentum vitája is. Világújdonság a Csokiünnepen Ismét a csokoládét ünnepli Szeged február 8-án, szombaton. A rendezvényen a szervezők tájékoztatása szerint bemutatkozik a világ- újdonságként emlegetett cso­koládé kebab, látható lesz csokoládéból készült szer­számkészlet és lesz csokiszökőkút is. A fő látvá­nyosság a szegedi Dóm gril- lázsból készült élethű ma­kettje, amely méreteivel - két méter hosszú, másfél méter széles és szintén két méter magas -, valamint kétszáz ki­logrammos tömegével is ki­tűnik majd a több ezer csoko­ládé-különlegesség közül. Az óriási édességet Riméxzi Lász­ló, a Magyar Grillázs Szövet­ség elnöke és ötfős cukrász­különítménye készíti. Virágzik a hóvirág Böjtelő fesztivál Pápa. - Hatszázötven kiló húst dolgoznak fel az I. Pápai Böjtelő fesztiválon, ahová több ezer ér­deklődőt várnak. A rendezvé­nyen részt vesznek az ország leg­ismertebb húsfeldolgozói - tájé­koztatta a város polgármestere a pénteken az MTI-t. Áldozó Tamás elmondta: évek óta az a kívánsá­guk a Pápai Hús 1913. kft.-től, hogy rendezzek a városban egy olyan gasztronómiai fesztivált, amely Pápa élelmiszeripari ha­gyományaira épül. Erre idén kerül sor először: március elsején rendezik meg a Pápai Böjtelő disznótoros lakoma fesztivált - tette hozzá. Tájékoztatása szerint a hat ver­sengő csapatot egy-egy nagy hús- feldolgozó cég állítja ki. Kötelező feladatként hurkát, kolbász és pe­csenyét kell készíteniük, de sza­badon választott terméket is al­kothatnak. Az elkészült finomsá­gokat a zsűri és a közönség is el­bírálja, majd egy hatszáz forintos kóstolójegy fejében falatozni is le­het a friss disznóságokból. Áldozó Tamás szerint a 650 ki­ló húsból készült lakoma elfo­gyasztásához több ezer érdeklő­dőt várnak Pápára. Kiemelte: példaértékű és meg­tiszteltetés, hogy az iparági ver­senytársak elfogadták Pápa meg­hívását, és együtt népszerűsítik a disznóhús fogyasztását. Úgy vél­te, az idén induló rendezvény né­hány éven belül rangos gasztronó­miai eseménnyé növi ki magát. HIRDETÉS „A jeleit döntésein múlik a jövő!'' Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztositónak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki számára” célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. Ügy feleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az időskorúak várható nyugdíja és a megélhetésükhöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására. Célunk piaci jelenlétünk további erősítése, valamint elegedett ügyfeleink számának növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, ambicfőzusság, szolgalom, üzleti korrektség. A biztosítás közvetítői szakmai JÉIkészítést sok éves szakmai gyakorlattal valósítjuk meg. Bokori és Tán „Minél kevesebb legyen az áldozat! ”

Next

/
Oldalképek
Tartalom