Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-14 / 38. szám

Fórumot tartanak Balassagyarmat. Közéleti fó­rumra várják a lakosokat a Mikszáth Kálmán Művelődé­si Központba február 14-én, pénteken (ma) 18 órára. Az Ellenzéki Összefogás rendez­vényén előadást tart: Bo- renszki Ervin, Nógrád Megyei Közgyűlés frakcióvezető, or­szággyűlési képviselőjelölt (MSZP) és Kerék-Bárczy Sza­bolcs közpolitikus, szakköz­gazdász, országgyűlési kép­viselőjelölt (DK). Kifosztotta a kamrát Zabar. Lopás vétség elköve­tésének megalapozott gyanú­ja miatt folytat büntetőeljá­rást egy 19 éves férfi ellen a Salgótarjáni Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztálya. A hely­beli fiatalember néhány nap­ja bement egy körbe kerített ingatlan udvarára néhány napja Zabaron. Kifeszítette a nyári konyha ablakát és ezen át bemászott a helyiségbe. Az épületben kutatást végzett, majd a kamrából ellopta az ott talált sült húst és kolbászt, valamint a tulajdonos kabát­zsebéből a gyógyszereit.- A rendőrök rövid időn be­lül beazonosították a bűncse­lekmény elkövetésével meg­alapozottan gyanúsítható személyt. A 19 éves férfit el­fogták és előállították a rend­őrkapitányságra, ahol a nyo­mozók gyanúsítottként hall­gatták ki őt - tájékoztatta la­punkat Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főka­pitányság szóvivője. A színek szerelmese Szécsény. A n. Rákóczi Ferenc Általános Isko­la Gimnázium és Szakközépiskola Benczúr ga­lériájában a közelmúltban nyűt meg az iskola egykori növendékének, Csábi Ádám festőmű­vésznek a kiállítása. A megjelent vendégeket Györki Mariann, az iskola igazgatója köszöntöt­te. A fiatal alkotót és képeit SzVégh Erzsébet művésztanár, az iskola volt rajztanára mutatta be. Megnyitójában kiemelte: öröm számára, hogy olyan művésznek a kiállítását nyithatja meg, aki nem is olyan régen még az iskola ta­nulója volt A tárlatot ugyancsak az iskola egy­kori diákja, ma már rajzszakos tanára, Talpai Zsanett rendezte, Jakab Gábor- aki szintén fest -közreműködésével. Megnyitójában felidézte az egykori diák szorgalmát, tehetségét, akarat­erejét Csábi Ádám 2000-ben érettségizett, majd felvételt nyert a díszítőművészeti szakképző dí­szítőszobrászat szakára, ahol kőszobrászaton végzett Közben szakkörökön, tanfolyamokon a festészettel is behatóan foglalkozott. Az egri Eszterházy Károly Főiskola rajz és vizuális kom­munikáció szakán tanult, ahol Földi Péter volt a mestere. Akkor tudatosult benne, hogy to­vább folytatja a festészet terén a tanulmányait. Jelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egye­temre, ahová festői szakra felvételt nyert Mes­tere Maure Dóra volt. Ösztöndíjasként Stutt­gartban töltethetett el egy rövid időt. Eddig több egyéni és csoportos kiállítása nyílt meg, többek között Budapesten, a Szép- művészeti Múzeumban, a Vasarely Múzeum­ban, a Budapesti Galériában, Nürbergben, Pakson, Salgótarjánban. 2006-ban a Nógrád Megyei Őszi Tárlaton Szécsény város díjazott­ja volt. Jelenleg Budapesten él. Alkotásairól Sz.Végh Erzsébet azt mondta: Csábi Ádám a színek szerelmese, valamennyi alkotásán a színek uralják a képet. Hol tisztán ragyog­nak, hol egybeolvadnak, míg máshol vibrál­nak. Színekkel, formákkal fejezi ki gondola­tait, mondanivalóját a körülötte lévő világról, az emberi kapcsolatokról. Képei érzéseket, hangulatokat közvetítenek, elgondolkodtat­ják a tárlatiátogatót. A természetet sajátos for­ma- és változó színvilágával tárja a látogatók elé. Portréképein a színek kiemelik a karak­terjellemét, érezni lehet az alakok egyénisé­gét. A továbbiakban az egyes képek kompo­zíciójáról, színvilágáról, gondolati töltetéről szólt. Végezetül dicsérte a képek csoportosí­tását, a kiállítás rendezését. Az ünnepélyes megnyitón közreműködtek az iskola diákjai. Szenográdi Ferenc A stressz oldószere... Salgótarján. A pániktól és a kiszolgáltatottságtól való félelem-keltette rossz gondo­latoktól el lehet jutni a min­denáron való életigenlésig. Ezt fejti ki a Magyar Rákelle­nes Liga Salgótarjáni Alap­szervezetének február 17-i, hétfői, a Civil Közösségi Köz­pontban 14 órakor kezdődő klubrendezvénye, ahol a stressz oldásának módszere­iről lesz szó. Az alapszerve­zet vezetőségválasztó, illetve beszámoló közgyűlését feb­ruár 18-án, kedden 16 órától a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban, a február 20-i, 16 órakor kezdődő tornaklu­bot pedig a József Attila Mű­velődési és Konferencia-köz­pontban tartják. Négyen egy ellen Balassagyarmat Csoportos garázdaság bűntett elköveté­sének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást négy férfi ellen a városi rend­őrkapitányság bűnügyi osz­tálya. A 22, 25 és 27 éves ilinyi lakosok társukkal, egy 22 esztendős csitári fiatalem­berrel közösen - előzetes szó­váltás nélkül - többször meg­ütöttek és megrúgtak egy 22 éves férfit a minap Balassa­gyarmaton, a rock táncház előtt. A bántalmazás követ­keztében áldozatuk megsé­rült. A járőrök rövid időn be­lül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyeket. Előállításukat követően mind a négyüket ki­hallgatták a nyomozók. Tartási szerződés módosítása Olvasónk régebben tartási szerződést kötött és most az után érdeklődik, milyen lehetősége van a szerződés módosítására. Polgári Törvénykönyvünk - Ptk. - szerint: „Tartási szerző­dés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltar­tani.” A tartási szerződések sok szerencse jelleget hordoznak magukban. Gyakorta előfordul, hogy a tartás költségei megha­ladják a szerződés ellenértékeként lekötött - ál­talában ingó dolog - értékét. A Ptk. természetesen lehetőséget biztosít a meg­kötött tartási szerződés módosítására. Ennek leg­egyszerűbb és rendszerint legcélravezetőbb meg­oldása, ha a felek közös megegyezéssel módosít­ják a megkötött szerződés tartalmát. Nem kizárt az sem, hogy a felek egyezséget kötnek egymás­sal, ha a szerződésből eredő vitás ügyeket úgy old­ják meg, hogy kölcsönösen megegyeznek a vitás kérdésekben. Nyilvánvalóan a közös megegyezés a szerződés megszüntetésének jogi lehetőségére is vonatkozik. A leggyakrabban előforduló eset azonban, amikor a felek a bíróságtól kérik a szerződés módosítását. Ilyen esetekben a bíróság a tartási szerződést mindkét fél érdekeit figyelem­be véve módosítja. Érdemes megemlíteni - mint ezt több bírósági állásfoglalás is rögzíti -, hogy a bíróság tartási szerződésekkel összefüggő pe­rekben nincs kötve a felek kere­seti kérelméhez, olyan megol­dást azonban nem alkalmazhat, amely ellen mindkét fél tiltako­zik. A Ptk. a tartási szerződések esetéten tartalmaz egy speciális megoldást, amikor a szerződés átalakítható életjáradéki szerződésre. Nyilván erre általában akkor kerül sor, amikor va­lamilyen okból az eltartó fél nem tudja biztosítani a természetbeni tartás megfelelő feltételeit Az ilyen jellegű módosítást bármelyik fél kérheti a bíróság­tól. Ez a fajta módosítás lehet tartós, de nem kizárt, hogy ideiglenes jelleggel történjen. Amennyiben a bíróság a tartási szerződést megszünteti, mert lehetetlenné válik a szerződés fenntartása, akkor gondoskodik arról is, hogy a felek érdekeit kölcsönösen kielégítse és az eset­leg meglévő aránytalanságokat megszüntesse. Dr. Rafael Károly ügyvéd Könyvekkel segítenek HIRDETÉS ffA jelen döntésein múlik a jövőV* Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztosítőnak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki számára” célkitűzés Irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. Ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az időskorúak várható nyugdíja és a megélhetésükhöz, vagyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására, Célunk piaci jelenlétünk további erősítése, valamint elegedett ügyfeleink számának növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatár sakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság^ amblciózusság, szorgalom, üzleti korrektség. A biztosítási közvetítői szakmai felkészítést sok évéi szakmai gyakorlattal valósítjuk meg. Bokori és Társa Bt. ■ Telefon:+36 (30) 471-1332 t Drégelypalánk. Könyvgyűjtést szerveznek a fel­vidéki óvodák, iskolák számára. Olyan jó állapot­ban lévő, használt mese-, gyermek-, ifjúsági és egyéb irományokat várnak, amelyekre otthon már nincs szükség, de szívesen felajánlanák azoknak, akik nehezen jutnak hozzá ezekhez a kötetekhez. Az összegyűjtött irodalmat a Fiatalok a Felvidékért Polgári Társulás fiataljai részére ad­ják át, hogy majd ők osztják szét a rászoruló in­tézmények között. A felajánlott műveket február 18-ig, keddig lehet leadni a drégelypalánki mű­velődési házban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom