Nógrád Megyei Hírlap, 2014. február (25. évfolyam, 27-50. szám)

2014-02-10 / 34. szám

Termelik az érmeket a magyarok karate eb. A pénteki három után szombaton újabb hat érmet - hat bron­zot - szereztek a magyar fiatalok a lisz- szaboni kadét, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A portugál fővá­rosban szombaton a juniorok (16-17 évesek) léptek tatamira. Az eredmé­nyek közül kiemelkedik Koch Szabolcs harmadik helye, ő ugyanis formagya­korlatban (kata) végzett éremszerző he­lyen. Márpedig erre gyakorlatilag négy évtizede várt a hazai karatés társada­lom, hiszen a sportág 40 éves magyar- országi történetében Koch az első ma­gyar katás, aki nagy világversenyen do­bogós helyen tudott végezni. A küzdelmi (kumite) kategóriákban is egymás múlták felül a magyar fiata­lok. A lányoknál az 53 kg-os súlycso­portban címvédőként indult Nógrádi Nicoltól, a fiúknál pedig az őszi vb-n bronzérmes, 68 kilós Hárspataki Gá­bortól számítani lehetett kiemelkedő eredményre, és ők meg is feleltek az el­várásoknak. Az 55 kg-osok között in­dult Ardai Bálint a kadettek után egy korosztállyal feljebb is bebizonyította, hogy a legjobbak között van a helye, jól­lehet, mindössze egyetlen nappal a ver­seny előtt töltötte be 16-dik életévét, és került fel a juniorok közé. Rajtuk kívül ugyancsak bronzérmet vihet haza György Dániel (76 kg) és Palkovits Ni­kolett (48 kg), mindketten első ízben állhatták fel a dobogóra ilyen rangos sporteseményen. Labdarúgó felkészülési mérkőzések SBTC-Puebla - FC Hatvan 3-0 (1-0) Salgótarján, tóstrandi műfüves pálya, 70 néző, vezette: Bogár G. SBTC (L félidő): Kozma - Csor- nij, Horváth K., Szeles, Kerényi - Bonivárt, Maicon - Lenkó, Bárá­nyos, Zsamai - M. Penksa. IL fél­idő: Krajecz - Sólyom, Csomij (Lu­cas 58.), Szeles, Kerényi - Boni­várt, Ludányi - Bezerédi, Bárá­nyos (Liszka 55.), M. Kúrák - M. Penksa (Bódi 55.). Edző: Tamási Zoltán. GL: M. Penksa (37.), Szeles (63.), Lucas (77.). Balassagyarmat - Ipolynyék 1-0 (1-0) Balassagyarmat, műfüves edző­pálya, 75 néző, vezette: Jónás K. Balassagyarmat Marót - Balga B., Kálmán, Gaál, Benécs B. - Jambrich, Balga L, Strehó, Szil­ágyi - Oláh Á., Nagy K. Gs.: Chi- kán, Mezei, Szita, Jele Cs., Moh­ácsi Levente, Csordás K., Sági B. Edző: Mohácsi László. GL: Oláh Á. Balassagyarmat - Nőtincs 1-1 (1-1) Balassagyarmat, műfüves edzőpálya, 30 néző, vezette: Szakai T. Balassagyarmat (L félidő): Ma­rót (Veres) - Balga M., Gaál, Mezei, Mészáros - Kucsera, Szita, Szép, Mohácsi Levente - Jele Cs., Li- tavszki. IL félidő: Veres (Földi) - Balga B., Kálmán, Gaál, Földvári Á.- Chikán, Mohácsi Levente, Jamb­rich, Streho I. - Benécs B., Sági B. Edző: Mohácsi László. Nőtincs: Bohony - Keresztes, Földvári, Nagy, Kovács (Schwarcz)- Poholányi, Krajcsek G., Molnár, Kurali - Hugyecz R. (Hriagyel M.), Dancsó. Edző: Eőry Tibor. GL: Jele Cs., ül. Kurali. Balassagyarmat - Hontfüzesgyarmat 2-2 (1-1) Balassagyarmat, műfüves edző­pálya, 50 néző, vezette: Jelen I. Balassagyarmat Földi - Kál­mán, Gaál, Földvári, Benécs - Chi­kán, Jambrich, Balga B., Sági B. - Strehó I., Oláh Á. Cs.: Marót, Jele Cs., Mohácsi Levente, Szita, Zol- nyánszki, Szilágyi. Edző: Mohácsi László. GL: Jambrich, Oláh Á. Magabiztos Hm ■■ győri siker NŐI KÉZILABDA BL. A címvédő Győri Audi ETO KC magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a nor­vég Larvik otthonában a női kézi­labda Bajnokok Ligája középdön­tőjének második fordulójában. A találkozó előtt a két csapat - a szurkolókkal együtt - meg­emlékezett a vasárnap leukémi­ában elhunyt norvég edzőről, Kari Erik Böhnről, a magyar női válogatott szövetségi kapitányá­ról. A hazaiak kezdték jobban az összecsapást (3-0), de a rossz rajtot követően magára találta a Győr és egyenlített. A félidő haj­rájáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően azonban a magyar bajnok ritmust váltott és ötgólos előnyre tett szert. A második játékrészt is egy há­romgólos „rohanással” kezdte a Larvik, amire a magyar bajnok sorozatban hat találattal vála­szolt, ezzel pedig az addigi leg­nagyobbra, nyolcgólosra duz­zadt a különbség. Öt perccel a vége előtt a hazaiak öt gólra zár­kóztak fel, ekkor Ambros Mar­tin, a győriek vezetőedzője időt kért. A magyar csapat végül Bulatovic révén egy 12 perces gólcsendet tört meg két perccel a vége előtt, amivel eldőlt a talál­kozó. Az ETO legközelebb vasár­nap lép pályára, amikor fogadja a Ljubljanát. Női BL, középdöntő, n. cso­port, 2. forduló: Larvik (nor- vég)-Győri Audi ETO KC 23-29 (13-18). A magyar csapat gólszer­zőé Görbicz 8, Amorim 5, Löké 5, Bulatovic 4, Orbán 4, Kovacsics 2, Bognár-Bódi 1. Az állás: 1. Győri Audi ETO KC 3 pont/2 mérkőzés, 2. Krim Ljubjana 2/1, 3. Buducsnoszt Podgorica 1/1,4. Larvik 0/2. A csoportból az első két helye­zett juta májusi, budapesti Final Four elődöntőjébe. HIRDETÉS MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatb Online és offline hirdetések. Idejét és pénzét is megtakarítjuk! BÉR-BÉRSZÁ Akciós áron! gytélszo'9a,at ,8,8,8 . ...nlub hu E-rna*' • „«P. “ Work Way Club Nógrádi Nicol ^ Hárspatakí Gábor m

Next

/
Oldalképek
Tartalom