Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-10 / 8. szám

Üdülési pályázati lehetőségek A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány idén összesen 62 ten­dert hirdetett meg, amelyekre január 2- ától lehet jelentkezni. A szervezet az idén a harmadik évébe lépő programra az Erzsé- bet-utalvány forgalma­zásából származó pén- zügyis eredményből 3,5 milliárd forintot biztosít. NMH Információ Az újév újdonságokkal szolgál mindenki számára. Szociális üdülési pályázatok nagycsaládosok, nyugdíja­sok és fogyatékossággal élők, tematikus és általános Erzsébet-táborok gyerekek részére, új lehetőségként pe­dig nyugdíjasok számára meghirdetett fürdőbelépésre jogosító kiírás: ezek közül válogathat, aki az Erzsébet- program idei felhívásaira szeretne jelentkezni. A program mostani kiírá­sai az első évhez képest több mint kétszeres bővü­lést jelentenek: a népszerű és a gyerekek által nagyon várt Erzsébet-táborok szá­ma hárommal bővült, de a tavalyi kempingek, mint a Hurrá, együtt nyaralunk, az Igazolt hiányzás, a Mesés nyár vár ránk!, és a CserKészen az életre idén is tarkítják a kínálatot, csak­úgy, mint a tavaszi és őszi kirándulások is. Az új tematikus esemé­nyek közül a következőkből válogathatnak a fiatalok: diákönkormányzati vezetők tábora, Design tábor, Honvé­delmi tábor, író-olvasó tábor, népi mesterségek tábora, népzene tábor, PontyVelem horgásztábor, ipar- és kép­zőművészeti tábor, tánc, drá­ma és filmes tábor, atlétika- , röplabda-, görkorcsolya-, torna-, úszó-, vízilabda-, szörftábor, T.E.S.I. tábor, túl­élőtábor, vizek és vízpartok élővilága tábor és zenei tá­bor. A Napközi Erzsébet-tá- bort pedig másodszor hir­dették meg az ország hat kistérsége számára. A szociális tendereket idén nagycsaládosok, fogya­tékossággal élők, valamint nyugdíjasok vehetik igény­be, utóbbiak számára frissen került a palettára a fürdőbe­lépő. Ezt az egészség megőr­zéséhez szükséges aktív ki- kapcsolódás elősegítése ér­dekében írta ki az alapít­vány, amely az elnyerhető tá­mogatást gyógyfürdőkbe szóló belépőjegyek formájá­ban nyújtja. A fürdőjegyekre február 15-ig, a szociális üdülések­re február 28-ig, az Erzsé- bet-táborokra március 20- ig, a T.E.S.I. táborra június 30-ig, míg az őszi kirándu­lásra július 31-ig lehet je­lentkezni. A Magyar Nem­zeti Üdülési Alapítvány ál­tal meghirdetett kiírások automatikusak, azaz, aki a feltételeknek megfelel, a ke­retösszeg kimerüléséig si­keres pályázóvá válik. A fel­hívások az alapítvány hon­lapján érhetőek el. Webkamera a madáretetőnél Salgótarjáfbfíónafalu. Mint az előző téli időszakban, a hideg­nek eddig alig mondható idei szezonban is kihelyézték a webkamerát a Magyar Madárta­ni és Természetvédelmi Egyesü­let munkatársai egy rónafalui madáretetőhöz. Ennek segítsé­gével bárki megfigyelheti a ma­darak táplálkozását, a különbö­ző fajokat az eleség körül. Az utóbbi hetekben viszony­lag gyér volt a forgalom ezen a helyen, ha azonban akár kisebb mértékben is hidegebbre fordul az idő, - akár pár fokos mínu­szok előfordulásakor - kevésbé jutnak máshol ennivalóhoz, így az etetőn csipegetnek. Papp Fe­renc, az egyesület Nógrád me­gyei titkára az enyhe tél madár­világgal kapcsolatos történései között említette a szegedi Fehér tónál jelenleg tízezrével pihenő darvakat, amelyek tovább vonu­lása akkor várható, ha téliesebb lesz az időjárás. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy az ország több pontjáról jeleztek itt ma­radt fehér gólyákat, Somogybán kettőről tudnak, de Szabolcs­Szatmárból is jött lakossági jel­zés el nem vonult gázlómada­rakról. A január következő hete­iben a hattyúk megérkezésére számítanak a madártani szak­emberek. Megújult játszótér Palotás. A Szabadság úti parkban akár most, a téli idő­szakban is használhatják a gyerekek a múlt év végére fel­újított, az európai szabvány szerint kialakított játszóteret. Két és félmillió forintból egy mászókával és csúszdával kombinált játékot, különféle hintákat és megfelelő burkola­tot is kapott a létesítmény. A fej­lesztésre az önkormányzat és a Palotás Ifjúságáért Alapítvány jó kapcsolata jegyében az utób­bi szervezet pályázott és nyert Jeles polgárukra emlékeznek Szécsény. Králik Andor szüle­tésének 105. évfordulója alkal­mából, valamint a Kubinyi Fe­renc Múzeum fennállásnak 40. születésnapjára emlékező prog­ramsorozat részeként kiállítás nyílt az intézmény épületében. A tárlatot megelőzően a város­ban található, az úgynevezett Karitász-háznál, a Králik család egykori lakóházánál a Ferences Kolostor és Plébánia, valamint a Múzeumbaráti Kör közös össze­fogással emléktáblát avatott Szécsény jeles polgárának, Krá­lik Andor pedagógus, festő-, és fotóművész tiszteletére. A taní­tó emléke a mai napig a köztu­datban él, s számos alkalommal rendeztek emlékkiállítást. A mostani is hasonló célzattal jött létre. A képeket a Ferences Plé­bánia és Kolostor kölcsönözte, amiket Bandi bácsi felesége, Mi­cike néni végrendeletileg lakó­házával együtt az egyháznak hagyományozta azzal a teltétek lel, hogy férjének emlékét to­vább ápolják. Ennek szellemé­ben hozták létre ezt a tárlatot, amit az érdeklődők egészen feb­ruár 28-ig látogathatnak. HIRDETÉS Az NMRVAINKUBÁTORHÁZÁBÁN kedvező feltételekkel irodák BÉRBEADÓK. Saját parkolóval, portaszolgálattal és Igény szerint irodabútorral felszereltek. Infó: Salgótarján, Mártírok út 1 tel.: 32/520-300 — Uniós és Állami forrásból HITELLEHETŐSÉG MIKROVÁLLALKOZÁSOKNAK Beruházásra ésfejlesztésre, kezdő egyéni vagy társas vállalkozásoknak is. A hitel fix kamatozású, az ügyleti kamat jelenleg • Maximális összeg: 10 millió Ft, • Maximális futamidő: 10 év • A türelmi idő akár 6 hónap is lehet • A saját erő mértéke a hitelösszeg 20%-a 3,9% . HÁLÓZAT NÓQfáii Kegyel ItfljloiiétiA Alapítvány H'3*ÖÖ Satgótóíján,. Mártírok ói 1 Elérhetőségeink: Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Telefon: 32/520-303 E-mail: info@nmrva.hu HIRDETÉS „A jelen döntésein múlik a jövő!” Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztositónak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki szánté irt” célkitűzés Irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. Ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésere, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az Időskorúak várható nyugdíja és a megélhetesükliöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalásara. Célunk piaci jelentetünk további erősítése, valamint elegedett ügyfeleink szamának növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. Bokori és Társa Bt. a Telefon: A munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, ambiciózussá, szolgalom, üzleti korrektség. :ási közvetítői ! felkészítést es szakmai gyakorlattal valósítjuk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom