Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-09 / 7. szám
Vonn nem indul szocsi 2014. Térdsérülése miatt nem indul a februári szocsi téli játékokon Lindsey Vonn olimpiai bajnok lesikló.- Le vagyok sújtva, mert be kell jelentenem, hogy nem vehetek részt az olimpián - írta kedden Facebook-oldalán a négyszeres összetett világkupa-győztes amerikai alpesi síző, hozzátéve, hogy hiába tett meg mindent, térdsérülése nem jött teljesen rendbe, s szalagjai nem elég stabilak a versenyzéshez. A kétszeres világbajnok sportoló jelezte, hamarosan megműtik a térdét, s biztos benne, hogy a jövő évi világ- bajnokságon, melyet otthonában, Vailben rendeznek, ott lesz a mezőnyben. Vonn a tavaly februári világbajnokság lesikló versenyén szenvedett súlyos balesetet, aminek következtében a jobb térdében az oldalsó és a keresztszalag is elszákaifhteftMett'a sípesoi#- ja is eltör,LA visszatérésre kér szülve nóvehiber 19-én edzés közben nagyot bukott, s szintén a jobb térdében részlegesen elszakadt az elülső keresztszalagja. December elején aztán a 29 éves síző visszátért, majd egyre jobb eredményeket ért el, de december 21-én a Val d'Isere-i lesikló viadalon ismét bukott, és megint a jobb térde sérült meg. A 29 éves sportoló a szocsi olimpia egyik legnagyobb sztárja lett volna. Megint botlott a MU labdarúgás. A Manchester United kedd este 2-1-es vereséget szenvedett Sunderland- ben, az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén, ezzel 2001 óta először kapott ki egymás után három tétmérkőzésen. David Moyes menedzser a mérkőzés után kiborult a játékvezetői ítéletek miatt, a szurkolók nehezen viselik az eredménytelenséget A Manchester United a vereséggel immár egymás után harmadszor maradt alul, ilyen 2001 óta nem történt a „vörös ördögökkel”. A United a Tottenham elleni bajnokit, a Swansea elleni FA-kupa-mérkőzést, most pedig a Sunderland elleni Ligakupa-találkozót veszítette el, 2001-ben pedig három Premier League-vereségből állt a sorozat, a Derby County (0-1), a Southampton (1-2) és a Tottenham (1-3) ellen. A következő javítási lehetőség a Swansea ellen jön, a bajnokságban, hogy aztán jöjjön a Chelsea elleni idegenbeli rangadó. A Sunderland elleni kudarc egy másik rég látott eseményt is okozott: 1992 óta (Nottingham 1-2, West Fiam 0-1, Liverpool 0-2) először fordult elő, hogy a Manchester United egy héten belül három mérkőzést veszített el. t * Nincs másik felvétel, a nyomozás folytatódik tető cég ellen. A pálya kijelölése megfelelő volt. A nyomozók azt is közölték, hogy Schumacher családja „nagyon együttműködő” volt a vizsgálatot végző hatóságokkal. Sabie Kehm, a volt versenyző menedzsere hétfőn azt közölte, hogy Schumacher állapota változatlanul „kritikus, de stabil.” A Forma-1 hétszeres vb-győztesét, akinek pénteken volt a 45. születésnapja, másfél hete mesterséges kómában tartják a grenoble-i klinikán, állapota életveszélyes volt, amikor kórházba szállították. Már kétszer megoperálták, a második beavatkozás során egy vérömlenyt távolítottak el agya bal feléből. Csak a fejkamera által rögzített, kétperces felvétel áll a rendelkezésére a francia ügyészségnek, amely tovább folytatja a nyomozást a hétszeres Forma-l-es vi- lágb^^^^^^^^^humncher december 29-i súlyos A szerdai sajtó- tájékoztatón a vizsgálatot vezető Patrick Quincy jközölte, a súlyos pejsérüléseket llzenvedett ex-pi- Hóta a kijelölt pályától 3-6 méterére esett el, a szik- ’ la pedig, amelybe beverte a fejét, körülbelül nyolc méterre található a pálya hátárától. Quincy azt mondta, kételkedik abban, hogy létezik egy turista által készített felvétel is, amelyen látszik a bukás. A fejkamera felvételét tovább vizsgálják, azt még nem tudták megállapítani, milyen sebességgel haladt Schumacher, amikor elesett. Quincy ehhez hozzátette, hogy a sebesség önmagában nem volt döntő tényező a balesetben. A pilóta felszerelése rendben volt, ez nem okozhatott problémát. A sisakja az esésnél széttört. A sajtótájékoztatón elhangzott még: egyelőre nem döntöttek abban a kérdésben, hogy indítanak-e büntetőjogi eljárást a Méri- belben található pályát üzemelAFIFA-alelnöke cáfol vb-2022. Jim Boyce, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnöke cáfolta Jerome Valcke főtitkár szerdai kijelentését, miszerint kizárt, hogy nyáron rendezzék meg Katarban a 2022-es világbajnokságot.- Megdöbbentett a bejelentés, erről a FIFA végrehajtó bizottsága dönt az év végén vagy 2015 elején. A jelenlegi állás szerint nyáron lesz a torna - mondta a Sky Sport tévécsatornának Boyce. Valcke egy francia rádiónak nyilatkozott szerdán úgy, hogy biztosan nem júniusban vagy júliusban lesz a vb.- Valamikor november 15. és január 15. között kerülhet rá sor, mert az időjárás akkor kedvezőbb - mondta, azt ugyanakkor nem részletezte, hogy a 2021/22-es vagy a 2022/23-as szezonról van-e szó. Nyáron az átlaghőmérséklet 35 és 45 fok között van Katarban. A FIFA októberben elhalasztotta a döntést a 2022-es torna időpontjáról, mondván, tovább akar tárgyalni a kérdésben. Az akkori bejelentés szerint várhatóan az idei brazíliai vb után születik majd meg a végleges határozat a katari vb időpontjáról. Katar több mint három éve, 2010 decemberében nyerte el a 2022- es vb rendezési jogát. Három orosz hokis a bérlista élén szocsi 2014. Három orosz, Hja Kovalcsuk, Alekszandr Ovecskin és Jevgenyij Maikin vezeti az egy hónap múlva kezdődő szocsi téli olimpián pályára lépő hokis sztárok fizetési listáját. A házigazda orosz válogatott kedden, a szövetség honlapján nyilvánosságra hozott ötkarikás keretéből tizenöten játszanak a tengerentúli (NHL), tízen pedig a hazai profiligában (KHL). Mind a 12 résztvevő csapatot beleértve Kovalcsuk a legjobban kereső játékos, ő a szentpétervári SZKA-tól kapott évi 10,3 millió dolláros alapfizetéséért hagyta el nyáron az NHL-t. Ovecskin a Washington Capitalsban közel 9,5 millióval, Maikin a Pittsburgh Penguinsben - akárcsak klubtársa, a kanadai Sidney Crosby - 8,7 millióval gazdagodik évente. A 25 fős orosz olimpiai csapat összkeresete megközelíti a 101 millió dollárt (22,2 milliárd forint). A válogatottak „bérversengésében” a címvédő kanadaiak nyernek 151 millió dollárral (33,2 milliárd forint), másodikak az amerikaiak (119 millió dollár), harmadikok az oroszok, negyedikek a svédek (99,2 millió dollár). Az oroszok 1998 óta - amióta az NHL-esek szerepelhetnek olimpián - még nem nyertek aranyérmet, 1998-ban Naganóban a második, 2002-ben, Salt Lake Cityben a harmadik helyen végeztek. Megkezdte a munkát Pick Szeged kézilabda. Kedd délelőtt, ha csonka kerettel is, de megkezdte felkészülését az idény második felére a Pick Szeged kézilabdacsapata. Juan Carlos Pastor juniorok korú játékosokkal feltöltött csapata futással kezdte meg az alapozást, ám a spanyol szakember szerint a labdát sem dugják majd el a játékosok elől, sőt három edzőmeccset is lekötött a szakmai stáb erre a hónapra. Nyolc válogatott játékosa nélkül megkezdte az alapozást a Pick Szeged együttese. Juan Carlos Pastor és segítője, Marko Krivokapics az újszegedi ligetben vezényelt futóedzést, amelyből a szakmai stáb sem maradt ki. A szegediek keretéből hiányzott a magyar válogatottal a dániai Eb-re készülő Mikler Roland, Tatai Péter, Ilyés Ferenc, Vadkerti Attila, Ancsin Gábor és Zubai Szabolcs alkotta hatos, valamint a szintén a kontinenstornán szereplő svéd Larholm és a montenegrói Laszica. Juan Carlos Pastor a szegedi Városi Televíziónak számolt be arról, hogy az elkövetkezendő napokban mi vár az itthon maradókra.- A következő két három hét az erőgyűjtésről szól. Kihasználjuk az időt és a fizikális felkészítésre helyezzük a hangsúlyt, de azért a labdát sem dugjuk el a srácok elől. Az első két hétben kevesen leszünk, így több junior korú játékos csatlakozik majd hozzánk. Kíváncsiak vagyunk rájuk, megnézzük kik azok, akik hosszú távon is a csapat segítségére lehetnek - beszélt Juan Carlos Pastor az elkövetkezendő napok, hetek feladatairól. A szakmai stáb természetesen felkészülési mérkőzéseket is lekötött a csapat számára, szám szerint hármat. A Pick játékosai először jövő héten pénteken az Orosháza csapatával mérhetik össze erejüket, majd január 21-én a Cegléddel, 24-én pedig a szerb Mokrin együttesével játszanak, mindhárom mérkőzésen idegenben lépnek pályára Balogh Zsolték. A szegediek első tétmérkőzésüket január 29-én vívják, mégpedig a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Balatonfüred ellen idegenben. Ami a nemzetközi kupát illeti, a Pick az EHF-kupa csoportkörének második fordulójában február 12-én lép pályára, az ellenfél pedig az IFK Kristianstad lesz. Eddig csak ennek az egy mérkőzésnek van hivatalos időpontja, a szegediek várják az európai szövetség hivatalos értesítését a többi összecsapással kapcsolatban. A klub hivatalos honlapján található beszámoló szerint a sorozat kiírása alapján az első fordulóban hazai pályán szerepel a kétszeres magyar bajnok, ellenfele pedig a francia Nantes csapata lenne az újszegedi sportcsarnokban. Brazíliába látogat olimpia. Január 21-én Brazíliavárosban találkozik Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke és Dilma Rousseff köztársasági elnök. Az utazás célja, hogy a német sportvezető emlékeztesse a brazilokat: nincs vesztegetni való idejük a 2016-os riói nyári olimpia előkészületeiben. A NOB nyugtalan néhány beruházás - többek között az olimpiai park és a Rió északi részébe tervezett kisebbik versenyközpont - megvalósításának üteme miatt. Bach nemcsak az államfővel, hanem városi vezetőkkel és a szervezőbizottság tagjaival is találkozni fog. A riói lesz az első olimpia Dél-Amerikában. Erősített a Roma labdarúgás. Az idény végéig kölcsönben, majd a megállapodás szerint végleg az AS Roma labdarúgócsapatához kerül a belga válogatott Radja Nainggolan. A 25 éves középpályás - aki a tervek szerint a nyáron 2018-ig kötelezi el magát a fővárosiakhoz - eddig a Cagliari játékosa volt. A tabellán jelenleg második AS Roma mellett a Napoli, az AC Milan és a Juventus is érdeklődött Nainggolan iránt. «