Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-22 / 18. szám

Kitüntetésben részesült labdarúgás. A legmaga­sabb portugál állami kitün­tetésben részesült Cristiano Ronaldo, a Real Madrid két­szeres aranylabdás futballis­tája. Az elnöki hivatal szerint a 28 éves támadó azzal érde­melte ki az elismerést, hogy világszerte az ország egyik szimbólumaként tekintenek rá, teljesítményével pedig Portugália hírnevét öregbíti, emellett példakép a fiatal nemzedék számára. Ronaldo - aki az elnöki palotában vette át a kitünte­tést Anibal Cavaco Silva ál­lamfőtől - 109 alkalommal szerepelt és 47 gólt szerzett a portugál válogatottban, amellyel ott lesz nyáron a brazíliai világbajnokságon is. A kitüntetést korábban az edzők közül Jósé Mourinho, valamint a brazil Luiz Felipe Scolari is megkapta. Cristiano Ronaldo Remekelt a Szécsény ASZTALITENISZ NB I, Keleti csoport, férfiak Megkezdődött a pontvadá­szat a férfi asztalitenisz má­sodosztályban. A Szécsény csapata a tizedik játéknapon nem lépett pályára. Az éllo­vas, Kecskemét elleni hazai mérkőzést most szombaton pótolják. A tizenegyedik for­dulóban Szeged AC II. ottho­nában játszottak, ahol kiüté­ses győzelmet arattak. 10. forduló Apagy SE. I. - Ceglédi VSE 7-11, ATSK Szeged Floratom- Szeged AC Probart II. 11-7, Borsod Volán SE - Nyírbátori ASE II. 13-5, Egri ÁFÉSZ SC- Eötvös DPSE Orosháza 11-7. Szerva Asztalitenisz SE Szécsény - Univer-Sport Kft. Kecskemét mérkőzést január 25-én rendezik meg. 11. forduló Floratom Szeged AC Probart n. - Szerva Asztali­tenisz SE Szécsény 0-18 Kószó István, Sipos Attila- Nagy Miklós Attila, Leinweber József 0-3, Kancsár Attila dr., Kácsor Csaba - Podpinka Gábor, Horváth Miklós 0-3, Kácsor Cs. - Leinweber J. 0-3, Kószó I. - Nagy M. 1-3, Sípos A. - Horváth M. 1-3, Kancsár A. dr. - Podpinka G. 0-3, Kácsor Cs. - Nagy M. 0-3, Kószó I. - Horváth M. 1-3, Sipos A. - Podpinka G. 1 -3, Kancsár A. dr. - Leinweber J. 0-3, Kácsor Cs. - Horváth M. 0-3, Kószó I. - Podpinka G. 0-3, Sipos A.- Leinweber József 0-3, Kancsár A. dr. - Nagy M. 0-3, Kácsor Cs. - Podpinka G. 0-3, Kószó I. - Leinweber J. 0-3, Sipos A. - Nagy Miklós A. 0-3, Kancsár A. dr. - Horváth M. 1-3. További eredmé­nyek Apagy SE. I.- Nyírbátori ASE II. 12-6, Eötvös DPSE Orosháza- ATSK Szeged 8-10, Univer- Sport Kft. Kecske­mét - Borsod Vo­lán SE 13-5. Nagy Miklós Attila A bajnokság állása 1. Univer-Sport 10 10 0 0 20 2. Szécsény 10 9 0 1 18 3. Ceglédi VSE 10 8 0 2 16 4. Borsod Volán 11 7 0 4 14 5. ATSK Szeged 11 7 0 4 14 6. Apagy SE. 1. 11 4 0 7 8 7. Egri ÁFÉSZ 10 4 0 6 8 8. Szeqed AC II. 11 3 0 8 6 9. Eötvös DPSE 11 1 0 10 2 10. Nyírbátor II. 11 0 0 11 0 Visszatérnek szocsi 2014. Elfogadta a szervezők meghívását, így ott lesz februárban a szocsi téli olimpián a jamaicai bobcsapat. A karibi bobosok az 1988-as calgaryi téli játé­kokon tűntek fel először, az ő szereplésük ihlette 1993- ban a Jég veled! című filmet. A kettős pilótája az a Winston Watt lesz Oroszor­szágban, aki szerepelt az 1994-es, az 1998-as és a 2002-es olimpián is. Azóta az együttes sikertelenül se­lejtezett a 2006-os és 2010- es seregszemlére. A jamai­caiak útiköltségét az ország olimpiai bizottsága és a szocsi szervezők állják. Drága luxuspáholy NFL. Egy luxuspáholy 1,019 millió dollárba (226 millió forint) kerül a profi amerikaifutball-liga (NFL) jövő vasárnapi nagydöntőjé­re, a Super Bowlra. Az elké­pesztő összeg kifizetője klimatizált és minden igényt kielégítő helyről néz­heti meg a New York-i MetLife Stadionban a Denver Broncos és a Seattle Seahawks csatáját A New York Giants és a New York Jets meccseinek otthont adó stadion luxuspáholyai amúgy egy egész idényre 350 ezer dollárért bérelhe­tők ki. Két héttel a nagy mér­kőzés előtt még 12 ezer je­gyet kínáltak eladásra az internetes értékesítők az úgynevezett másodlagos pi­acokon, a minimális ár 2000, az átlagár pedig 3721 dollár volt. Eredetileg a belé­pők 1000-2600 dollárért ke­rültek forgalomba. A Super Bowlt mintegy 80 ezer szur­koló tekinti majd meg a helyszínen. Felmentették Nyilasi Tibort labdarúgás. A Magyar Labda­rúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége hétfőn felmentette Nyilasi Tibor sportigazgatót, Róth Antal U21- es vezetőedzőt, továbbá kezdemé­nyezte Both József szakmai-kép­zési igazgató, valamint a férfi utánpótlás szakág összes szövet­ségi edzőjének felmentését. Az MLSZ honlapjának beszá­molója szerint „a felmentett sze­mélyek mindegyike elhagyja az MLSZ-t, kivéve a hetvenszeres válogatott Nyilasi Tibort, akinek munkájára a továbbiakban más területen, a labdarúgás népsze­rűsítésében számít a szövetség.- Bár az elmúlt három évben a korosztályos válogatottak já­tékszínvonala és eredményessé­ge egy-egy mérkőzésen vagy tor­nán időnként elfogadható és re­ménykeltő volt, de kiváló ered­ménnyel járó lényeges vagy tar­tós változás a megelőző időszakhoz képest nem történt - áll az MLSZ indoklásában. Két szakember, a júliusi, ha­zai rendezésű Európa-bajnok- ságra készülő U 19-es válogatott­nál dolgozó Mészöly Géza és Pisont István maradhat a poszt­ján „tekintettel a felkészülésre rendelkezésre álló idő rövidsé­gére”. Vágó Attila, a női nemze­ti együttes szövetségi kapitánya lemondott posztjáról. Az MLSZ a válogatott gerincét adó klubok és a szakvezető viszonyának megromlására hivatkozva tudo­másul vette Vágó távozását.- Az MLSZ a megüresedő tisztségekre várhatóan a követ­kező, februári elnökségi ülé­sen, és az azt követő napokban jelöli ki az új szakembereket, akikkel szemben magas elvá­rásokat fogalmaz meg a ma­gyar labdarúgás fejlődése ér­dekében - olvasható az MLSZ állásfoglalásában. Teljes a női mezőny vízilabda eb. A kontinentális selejtezőtornák vé­geztével teljessé vált a nyolccsapatos női mezőny az idei vízilabda Európa-bajnokságra, amelyet jú­lius 14. és 27. között rendeznek meg a Margitszi­geten. A 2012-es eindhoveni Eb eredményei alap­ján - ahol a magyar nemzeti együttes harmadik lett - a Merész András szövetségi kapitány irányí­totta gárda mellett biztosította helyét Olaszország, Oroszország és Görögország válogatottja. A honi sportági szövetség honlapja, a www.waterpolo.hu hétfői híre szerint az A jelű selejtezőcsoportból Hollandia és Nagy-Britannia, a B-ből pedig Spa­nyolország és Franciaország csapata indulhat még a budapesti Eb-n. Kisebb meglepetés, hogy utób­bi kvartettben a világbajnok spanyolok mögött má­sodikként a franciák végeztek, akik a németeket legyőzve és megelőzve biztosították helyüket a magyarországi kontinensviadalon. A budapesti Európa-bajnokság női mezőnye: Olaszország, Görögország, Magyarország, Orosz­ország, Spanyolország, Hollandia, Nagy-Britan- nia, Franciaország. A férfiak Eb-selejtezője zárószakaszában jár. A 12 csapatos budapesti mezőnybe a 2012-es hol­landiai kontinensbajnokság első hatja jutott be „helyből”, így a bronzérmes magyar válogatott mellett az aranyérmes szerb, az ezüstérmes mon­tenegrói, továbbá az olasz, a német és a görög csa­pat. Rajtuk kívül a júliusi tornán a korábban ösz- szesorsolt hat selejtezős pár továbbjutói vehetnek még részt. A párharcok első találkozóit február 15-én, a visszavágókat március 1-jén játsszák. HIRDETÉS „A jelen döntésein múlik a jövőr Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE-biztosítönak, amely több mint 180 éves múltra tekint vissza, és 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki számára” célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az állami nyugellátás kiegészítésére, másfelől a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többletköltségek, valamint fiatalok számára például gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékoskodni. Biztosítási termékeink közvetítésével szeretnénk megoldást nyújtani az Időskorúak várható nyugdíja és a megélhetésükhöz, vágyaikhoz szükséges pénzösszeg közötti különbség áthidalására. Célunk piaci jelenlétünk további erősítése, valamint elégedett ügyfeleink számának növelése. Ehhez kívánunk Nögrad megyében biztosítási közvetítő csoportot szeivezni, és keresünk biztosítási közvetítőket. A munkatársakkal szembeni követelmények felsőfokú végzettség, megbizhatőság, ambiclozusság, szorgalom, üzleti korrektség. A biztosítási közvetítői szakmai felkészítést sok éves szakmai gyakorlattal valósítjuk meg. ■ Bokori és Társa Bt. - Telefon:+36 (30) 471-1332

Next

/
Oldalképek
Tartalom