Nógrád Megyei Hírlap, 2014. január (25. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-18 / 15. szám
w Újra kezdve sem választana mást Nyolcvanéves Szepesi Antal testnevelő tanár, atlétaedző Vannak emberek, akikkel egyszer s mindenkorra összeforr képzettségük, foglalkozásuk. Szepesi Antal közéjük tartozik: ha kimondjuk a nevét, vagy halljuk a személyét emlegetni, szinte azonnal a sport, az atlétika is eszünkbe jut. Nem véletlen ez, hiszen a most nyolcvanéves - 1934. január 4-én, Kunszentmártonban született - nyugalmazott testnevelő tanár egy híján hatvan éve él Salgótarjánban és azóta folyamatosan, ezernyi szállal kötődik a város, a megye sportjához.- Önkéntelenül adódik a kérdés: hogyan került és miért az Alföldről a nógrádi megyeszékhelyre?- Szentesen érettségiztem s mivel már gyermek- és ifjúkorában nagyon szerettem a mozgást, számomra természetes út vezetett a testnevelési tanulmányok irányába. Budapesten az akkor - és még utána sokáig - TF-nek nevezett intézményben diplomáztam. Édesapám erdélyi származású lévén sokat mesélt a hegyekről s mivel vonzott a síelés lehetősége is, Salgótarjánt választottam a letelepedés színhelyéül.- Hol kezdett el tanítani és miként alakult tanári pályája?- Elsőként a Bartók Béla úti Általános Iskolába kerültem, de az ötvenes évek közepén végbement sok és gyors változás következtében két év alatt megismertem a város különböző típusú oktatási intézményeit: tanítottam a közgazdasági és a gépipari technikumban, Baglyasalján - ahol igazgató helyettes is voltam - majd a 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetbe kerültem, ahol „lehorgonyoztam” és 1957-től ’75-ig nem kevesebb mint tizennyolc évet töltöttem. Az akkor még az Acélgyári úton működött ISZI létszáma meghaladta a kilencszázat, általában reggel hét órától este kilencig folyt az oktatás. Nagyon sok ügyes gyerekkel találkoztam, a legnépszerűbb sport természetesen a labdarúgás volt. Előfordult, hogy Szoó József - aki aztán az SBTCNB I-es csapatának stabil tagja lett - nem fért be az osztálya csapatába. Az iskola válogatottja kétszer is eljutott az országos döntőbe. Tanítványom volt a későbbi színművész Hollói (Heiser) Kálmán s az ISZI-be járt az ugyancsak a Stécében jeleskedő labdarúgó, a Honvédből a magyar válogatottságig eljutott, kiemelkedő tehetségű Kocsis Lajos is. Ebből az időszakból emlékezetesek számomra a számos diákot megmozgató látványos tornaünnepélyek és a május elsejei felvonulások. A közönségnek is nagyon tetsző létragyakorlatot Szabó Géza kollégámmal - akivel a későbbiekben is dolgoztam együtt - alakítottuk ki, tanítottuk be.- Két évtized után megszakadt tanári karrierje...- Átmenetileg igen. 1975-ben ugyanis az átadás előtt álló sportcsarnok igazgatója lettem. Azért vállaltam el ezt a funkciót, mert érdekelt az újszerű feladat, kíváncsi voltam rá, hogy miként lehet működtetni egy ilyen, helyi hagyományokkal nem rendelkező intézményt 1976-ban sikerült színes, sok élsportolót felvonultató megnyitóünnepséget szerveznünk és Szepesi Antal a nyugdíjas években megannyi rangos eseményt, nemzetközi versenyt a sportcsarnokba hozni. Akkoriban járt itt például a világbajnok brazil röplabdacsapat, az ukrán tornászválogatott, de a Papp László vezette legjobb magyar ökölvívók is több ellenfelükkel itt mérkőztek meg. Sok könnyűzenei koncertnek is helyet adtunk, hogy javítsuk a költségvetés bevételi oldalát. GilbertBecaud francia énekes koncertje is telt ház előtt zajlott, s a nézők egy része sötét ruhában, nyakkendőben jelent meg, mintha színházba jött volna.- Nem sok időt nem a klubnak magának is - a tisztázaüan tulajdon- és gazdasági viszonyok. Az STC huszonegy szakosztállyal az ország egyik legnagyobb sportegyesülete lett, sok pénzbe került, de nem hozta meg remélt eredményt s így értelemszerűen nekem is kevés sikerélményem volt. Én voltam az utolsó elnök, amikor a Stécé labdarúgói az NB I-ben szerepeltek, másként fogalmazva azonban ez azt is jelenti, hogy ebben az időszakban - 1980-ban - estek ki a legmagasabb osztályból, ahová azóta sem tudtak visszakerülni. Az a vélemé nyem, hogy jóval sikeresebb lett volna e városi egyesület, ha csak a labdarúgócsapatokat vonták volna össze, s a sportiskolára alapozva a mainál jóval előbb építhettük volna ki az akadémiai rendszert Summa summárum: 1981-ben saját akaratomból befejeztem a klubelnöki ténykedésemet- S hol dolgozott ezután?- Szakfelügyelő, szaktanács- adó lettem, a bázisiskola pedig ahol a kötelező óráimat leadtam a Madách Imre Gimnázium volt, amelyik akkor a régi ISZI helyén működött, tehát én ugyanoda mentem vissza. A testnevelő kollégákkal nagyon jó szakmai és baráti közösséget alkottunk: Árkossi Annamária elsősorban a tornával, Gedőczi Zoltán az.atlé- tikéval, Szarvas József pedig a kosárlabdával foglalkozott. Sajnos már egyikük sincs az élők sorában. Amikor a Madách új épületét átadták, kettévált a tantestület, én az Arany János útra kerültem az első kinevezett tanárként. Rám várt a tornaterem szereinek beszerzése, az egész részleg beüzemelése, később pedig a kollégákkal együtt - akik között Szabó Géza ismét ott volt - a bitumenes sportpályákat is kialakítottuk. 1994-ben, hatvanéves koromban nyugállomámyba vonultam ugyan, de még egy darabig tanítottam, sőt mind a napig 80. születésnapjához Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke is gratulált (fentebb). 1993-ban Nógrád megye Bérczy Károly-díjával tüntették ki (jobbra). töltötta városi sportcsarnok élén..- Valóban nem, hiszen az 1977- es év végén az új salgótarjáni sportegyesület, az STC elnöke lettem. Sajnos én nem vettem részt az előkészítésben, nagyon kevés információval rendelkeztem az előzményekről s ebből bizony adódtak problémák. Komoly nehézséget okoztak - nemcsak nekem és munkatársaimnak, hatartok - csupán ügyszeretetből - atlétikaedzéseket. A sors ajándékának tartom, hogy éppen az elmúlt év őszén sikerült országos középiskolai bajnokságot nyernünk női magasugrásban. Most, hogy nyolcvanéves lettem, úgy gondolom e tanév végén végleg befejezem az edzősködést... Szepesi Antal (jobbra) 1956-ban, amikor még maga is versenyzett. Balra Gerelyes Endre, aki íróként lett híres...- Akkor éppen aktuális, hogy visszatekintsünk edzői pályafutására s beszéljünk az igencsak sikeres úgynevezett Komka Mag- dolna-korszakról is...- Amikor kezdő testnevelőként Salgótarjánba kerültem két évig én magam is aktívan sportoltam főként különböző atiét i k a i számok- ban, a hangsúly azonban egyre inkább az edzői hajlamom kibontakoztatására esett. Két alapelvet tartottam-és tartok ma is - meghatározónak. Az egyik a kiválasztás, a másik a sportoló megtartása. Mindkettő nagyon fontos. Ennek megfelelően mindig nagy hangsúlyt helyeztem az iskolákban végzett felmérésekre, a tehetségek felkutatására. Sajnos többször is előfordult, hogy egy-egy itt felfedezett fiatal máshol ért be. Az említett Komka Magdolna magasugróval való együttműködésem valóban edzői tevékenységem csúcsát jelenti. Az akkori Május 1 úti iskola testnevelője hívta fel rá a figyelmemet: A léc felett legnevesebb tanítványa, Komka Magdolna mondván, hogy nagyon ügyes, de a tornához hosszúak a lábai. Mintegy hat-hét évig dolgoztunk együtt a ’60-as évek közepétől 1972-ig a Salgótarjáni Kohász SE kötelékében. Többszörös magyar bajnok, sokszor válogatott lett, két olimpián - 1968-ban Mexikóban, ’72-ben Münchenben - képviselte hazánkat. Összesen nyolc alkalommal döntötte meg a magyar csúcsot, 185 centiméteres rekordja hasmánt technikával még ma is a legjobb eredménynek számít itthon. A legbüszkébb akkor voltam, amikor egyszerre két tanítványom - Komka Magdolna és Bíró Éva - végzett az országos bajnokság első, második helyén. Ha nem is lettek kiemelkedően híresek, de a korosztályos megyei, területi és országos bajnokságokon mások - így Angyal János, Barta Angéla, Bambuch János, Gibicsár István, Kaffka Károly, Szenkúti János - is figyelemre méltó sikereket értek el.- A fentiek ismeretében hogyan vonja meg pályaképe mérlegét?- Összességében elégedett ember vagyok, érdekes, változatos, eredményes volt az életpályám. Munkámat megbecsülték, amit egyéb elismerések mellett Nógrád megye Bérczy Károly-díja (1993), a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének aranyérme (1994) és a Salgótarján Sportjáért- díj (2006) is bizonyít. A minap pedig, a 80. születésnapomon a Magyar Atlétikai Szövetség nevében Gyulai Miklós elnök is felköszön- tött egy szép levéllel. Ha újra kezdhetném, akkor is ezen a pályán indulnék el s azt sem bántam meg, hogy hat évtizeddel ezelőtt Salgótarjánra esett a választásom. Azt sajnálom egy kicsit, hogy - hiába kerestem lankadatlanul - Komka Magdolna utódját, nem sikerült megtalálnom... Csongrády Béla » t
