Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)

2013-12-10 / 284. szám

Uszodacsúcs Salgótarjánban ÚSZÁS Kiss Géza-emlékverseny SPORTTTJKOR^^M Ha egyetlen olimpiai érmes Nógrád megyei úszónk, a zagyvapálfalvai születésű Kiss Géza éppen letekintett a napokban az emlékére rendezett versenyre, elégedet­ten konstatálhatta, hogy a majd indulói csúcsot dön­tött létszám mellett egyéb örömteli dolgok is történtek a salgótarjáni tanuszodában. Csincsik Dani medence­csúcsot úszott, Muzsnay Zsófi már mint az első salgó­tarjáni (és Nógrád megyei) leány úszó válogatott keret­tag „nyerte agyon magát”, a díjazás és figyelmesség - a leány győztesek még virágot is kaptak - pedig a me­dencék, de egyáltalán az eredményhirdetések világá­ban is ritkán látott eleganciát és bőséget mutatott. Márton Satis, Istváp Mérföldkövet lépett át Salgó­tarján úszóélete az utóbbi idők­ben, és a vasárnapi hagyomá­nyos Kiss Géza-emlékverseny csak ráerősített erre a pozitív tendenciára. Bár a nevezési csúcs nem dőlt meg (csak pár start hiányzott ahhoz is), de hi­hetetlen hangulat jellemezte a dugig telt épületet. A támogatók­nak - és itt hosszú felsorolás is következhetne a városi önkor­mányzattól a cégeken át a ma­gánszemélyekig - köszönhetően serleg és ajándékhalmaz, vala­mint apró, de fontos figyelmes­ségek (virág, oklevél, a verseny­számok első hat helyezettjének díjazása) sora várt a résztvevők­re. A szülői segítségnek, a profi rendezői gárdának köszönhető­en pörgő lebonyolítás, néhány számban késhegyig menő szín­vonalas küzdelem, néhányban utcahossznyi előny és egyed- uralkodás jellemezte a környék­beli (Bátonyterenye, Hatvan, Ózd, Gyöngyös és persze Besz­tercebánya) kiválóságok versen­gését. A hazaiak, a GDSE úszói a szeptemberi évadkezdés óta az alapozás időszakában járnak, de a versenyzést sem hagyják ki, és annak ellenére, hogy „munká­ból” érkeznek a küzdelmekre, néhány kiemelkedő időered­ménnyel is megörvendeztetik edzőjüket Kovács Dénesi, aki fő­leg a Balázs testvérek, Boglárka és István példamutató szorgal­mát és rohamosan javuló ered­ményeit, Muzsnay Zsófi Egerben úszott évjáratos ranglista máso­dik 50 gyors idejét (31,7 mp) és válogatottbeli meghívását, Nagy Balázs becsületes, kitartó edzés­munkáját, folyamatos fejlődését és Csincsik Dani akaraterejét, el­szántságát emelte ki. Nem vélet­len hát Dani mostani új uszoda­csúcsa (54,7 mp), melyet első edzőjének tiszteletére a Csatlós Csaba emlékszámban ért el 100 méter gyorson. Ugyancsak em­lékszámmal (50 m női gyors) gondoltak vissza a tarjáni Fábi­án Lilikére, aki kisgyermek úszóként hagyott itt minket. A nógrádiak kiemelkedőbb eredményei (akiknél nincs jelez­ve az egyesület, mind a GDSE ver­senyzői). Gyorsúszás 50 m, lányok (Fábián Lili emlék­szám). 1998 és idősebbek: 3. Lehoczki Orsolya 31.16 mp, 5. Bratek Fanni 31.86.1999-2000:1. Barta Luca 29,54,8. Kőrös Eszter 32,00,9. Varga Eszter 32.20. Fiúk: 1. Nagy Balázs 29,02,3. Tóth Zalán Zénó 30,26. 2001-2002, fiúk: 6. Barta Zsombor 33,82.2003-2004. Lányok: 1. Muzsnay Zsófia 32.20, 3. Balázs Boglárka 36.04, ó. Grosch Linett 39.45. Fiúk: 6. Ba­lázs István 37.82. 100 m,fiúk (Csat­lós Csaba emlékszám). 1998és idő­sebbek 1. Csincsik Dániel 54,70, 3. Tóth Kristóf 59,04, 4. Kovács Bendegúz 1:02,33 perc. 800 m, (Kiss Géza emlékszám). Nők (kor­megkötés nélkül): 3. Barta Luca 10:30,41, 5. Muzsnay Zsófia 11:35,82, 6. Balázs Boglárka 13:12,39. Fiúk, (kormegkötés nél­kül): 1. Csincsik Dániel 09:12,00, 4. Tóth Zalán Zénó 10:17,02, 5. Nagy Balázs 10:17,63, 8. Laczkó Soma (SHKE) 11:37,67,9. Sándor Tamás (SHKE) 12:00,73,10. Vanó Gergő (SHKE) 13:05,57. Mellúszás. 100 m, 1998 és idősebbek, lányok 3. Lehoczki Orsolya 1:31,39. Fiúk: 2. Tóth Kristóf 1:17.57.1999-2000: 1. Barta Luca 1:23,77,5. Kőrös Esz­ter 1:30,20. Fiúk 1. Nagy Balázs 1:19,23. 2001-2002, lányok 7. Tát­rai Tímea 1:40,54. Fiúk 4. Barta Zsombor 1:38,00,8. Kiss Szabolcs (BVSE) 1:47,16, 10. Lehoczki Bo- tond 01:52,48. 2003-2004, lányok 1. Muzsnay Zsófia 1:38,42,2. Ba­lázs Boglárka 1:40,60. 9. Grosch Linett 1:56,04. Fiúk 6. Balázs Ist­ván 1:42,95. Hátúszás. 50 m, 1998 és id& sebbek, lányok 2. Bratek Fanni 37,86. Fiúk 1. Csincsik Dániel 28,60..1999-2000, lányok: 3. Barta Luca 37,51,8. Kőrös Eszter 38,54, 9. Kiss Liliána (BVSE) 39.00. Fiúk: 1. Nagy Balázs 29,02,3. Tóth Zalán Zénó 30,26. 2001-2002, lányok 9. Grosch Do­minika 44,48. Fiúk 4. Barta Zsombor 41,33,6. Kiss Szabolcs (BVSE) 42,70. 2003-2004. Lá­nyok 3. Muzsnay Zsófia 41,20,5. Balázs Boglárka 44,00. Fiúk: 7. Balázs István 47,26.2005-2007, fiúk: 6. Végh Mátyás (BVSE) 56,16. Pillangó. 50 m, 1998 és időseb­bek, lányok 2. Bratek Fanni 1:18.07, 3. Lehoczki Orsolya 1:19,04. Fiúk: 1. Csincsik Dániel 1:00.39, 3. Kovács Bendegúz 1:12.20. 1999-2000, lányok: 1. Barta Luca 1:16,51. Fiúk l.Nagy Balázs 1:18.36,3. Tóth Zalán Zé­nó 1:25.32. 2001-2002, lányok 6. Grosch Dominika 1:37,36, 9. Osgyáni Veronika (BVSE) 2:04.92. Fiúk 7. Kiss Szabolcs 1:57.13. 2003-2004. Lányok: 1. Muzsnay Zsófia 01:29,23,4. Ba­lázs Boglárka 1:40.42,6. Grosch Linett 1:56,16. Fiúk 6. Balázs Ist­ván 1:51.64. Az első nógrádi fecske Mármint a lányok közül. Mert Muzsnay Zsófi az egyedüli nógrádi úszólány, akit behívtak a ma­gyar junior válogatott keretbe! Ezt még elődje, Tóth Zsófi Zsanett sem mondhatta el magáról. (Ko­rábban a fiúk közül csak az ugyancsak Kovács Dénes kezei közül kikerült, később a fővárosi egye­sületbe elvitt Papp Viktor mondhatta el ezt magáról.) A hivatalos értesítés így szól: „A Magyar Úszó Szövetség vezetése kijelölte a 2017 évi magyarországi junior világbajnokságra a fiatal tehetségek­ből álló válogatott keretet. A versenyzők megkapják az egységes válogatott Aréna úszómezt, pólót, köpenyt melegítőt és táskát, melyeken helyet kap a vb emblémája is”. Az északi régióban (Heves, Borsod és Nógrád megye) négy, 2003-ban született kislányt érint ez a kiválasztás és megbecsülés. A kerettagokat a közelmúltbeli rövidpályás országos bajnok­ságon köszöntötték Százhalombattán. Az északi régió kiválasztottjai havi két alkalommal Eger­ben találkoznak közös edzésen. Képessége és eddigi eredményei miatt élete nagy lehetősége te­hát Zsófi előtt hever, de irtózatos munka vár rá. Reméljük a becsvágy, az eltökéltség, szorgalom és kitartás meg lesz benne. 2013. DECEMBER 10., KEDD Eurochallenge hokigála A MÓL Karácsonyi Hoki Buli és a három korosztályos világbajnokság mellett fel­nőtt tornát is rendez a sze­zonban a Magyar légkorong Szövetség: áprilisban az olimpiai résztvevő Ausztria és Szlovénia lesz a férfi válo­gatott ellenfele a Papp Lász­ló Budapest Sportarénában. Az Eurochallenge hoki­gála keretében közvetlenül azelőtt lép jégre a nemzeti csapat, hogy elutazna a Ko­reai Köztársaságba, a diví­zió I/A világbajnokságra. Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese azzal a két alakulattal tesztelheti majd felkészültségét, amely a vb-n is a legnagyobb ellen­fele lesz. A színvonalasnak ígérkező tornára január 31- ig lehet elővételben bérlete­ket vásárolni. A vb-felkészülési torna normál árú bérletei és napi­jegyei január végétől lesz­nek megvásárolhatóak. A vb-t 20. és 2ó. között rende­zik meg. Szerdán döntenek lövőre felújíthatják a mar­gitszigeti futópályát, a javas­latról szerdán dönthet a Fő­városi Közgyűlés. Szentes Tamás főpolgár­mester-helyettes indítványa szerint aktuálissá vált Buda­pest leglátogatottabb köztéri sportterületének rekonstruk­ciója, mert a futókör teljesen elhasználódott, az árvízvé­delmi munkálatok miatt a burkolat több helyen megsé­rült, balesetveszélyessé vált. A tervek szerint a jövőben az árvízveszély miatt egy vízát­eresztő aszfaltréteg biztosíta­ná az öntött gumiburkolat időtállóságát és stabilitását. A Margitszigeten kamera- rendszert is kialakítanának a nagyobb biztonság érdeké­ben, az időeredmények mé­réséhez pedig informatikai fejlesztéseket hajtanak vég­re. A pálya Margit híd alatti ágánál egyebek mellett hú- zódzkodókat is felállítaná­nak, valamint a teljes, több mint 5 kilométer hosszú út­vonalon az öltöző- és az illem­helyeket is felújítanák. A margitszigeti futókör tel­jes rekonstrukciójára a Fővá­rosi Közgyűlés összesen 350 millió forintot fordítana, erre a célra idén 2,5 millió forin­tot, jövőre pedig 347 millió forintot különítene el. Magyar Vívás Napja az ob keretében A vívók idei országos bajnoksága a versenyek mellett az ünneplésről is szól majd, mivel az egyé­ni döntők között a 2013-ban világversenyeken ér­mes sportolókat és edzőiket köszöntik. Szombaton, a Magyar Vívás Napján - melyre először lesz - lesz mit ünnepelni, mert idén - amint a sajtótájékoz­tatón elhangzott - eredményesen szerepelt a sport­ág, a kadéttől a veteránig minden korosztály szer­zett aranyérmet. Csampa Zsolt szövetségi elnök évértékelőjében emlékeztetett arra, hogy míg tavaly Eb-n, vn-n és olimpián összesen három dobogós helyezést gyűj­töttek be a felnőtt vívók, addig ebben az esztendő­ben Eb-n és vb-n nyolcat. Hangsúlyozta, hogy a ví­vás bekerült a kiemelt sportágak közé, továbbá szót ejtett a világkupa-sorozat jövő ősztől érvényes változásairól. Mint mondta, a világbajnokság után „nem kell majd vadászni a vívóhíreket”, mivel a most következő utáni sorozat nem 2015 januárjá­ban, hanem már 2014 őszén elkezdődik. Ebben a szériában Magyarországon férfi és női párbajtőr Grand Prix-t, valamint férfi kard világ­kupa-versenyt rendezhet a hazai szövetség. A ja­nuárban rajtoló idény során itthon férfi kard és női párbajtőr GP, valamint női tőr vk lesz, amint az az elmúlt években is volt. A WestEnd vívó ob-n a döntős napokon egyéni­ben és csapatban is mind a hat szakág képviselői pástra lépnek egy helyszínen, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. A program pénteken kezdődik a selejtezőkkel, majd szombaton az egyéni 32-es táblák asszóit bonyolítják le, vasárnap pedig a csapatversenyek­re kerül sor. A hat egyéni döntő mellett két kerekesszékes fináléra is sor kerül szombaton 17 órától, s ezek között kerül sor majd a köszöntések­re. Vasárnap, a csapatversenyek során két-két dön­tőt bonyolítanak le párhuzamosan. A tervek szerint indulnak az augusztusi buda­pesti világbajnokságon dobogós hazai vívók, az aranyérmes férfi párbajtőr-válogatott tagjai és a vb-n harmadik Szász Emese, illetve az ugyancsak bronzérmes, olimpiai bajnok kardozó, a jelenleg lázas beteg Szilágyi Áron is. A párbajtőröző Imre Géza a sajtóeseményen utalt korábbi döntésére, mely szerint a jövő évben visszafogottan fog versenyezni és elsősorban saját tanítványaira koncentrál, ezzel együtt az idei ob még fontos állomása a versenynaptárának.- Készülök az ob-ra, szeretnék Krisztiánnak ajándékkal kedveskedni egy zakó formájában ­üzent a mellette ülő Kulcsár Krisztiánnak, a szö­vetség alelnökének, aki tavaly beugróként - pálya­futása során először - egyéni magyar bajnoki cí­met nyert. Utóbbi arra a felvetésre, hogy meg tudja-e véde­ni elsőségét, úgy reagált: - Szeretném, de garan­tálni nem tudom. Megjelent a sajtótájékoztatón a budapesti vb-n tőrben ezüstérmes Osváth Richárd kerekesszékes vívó, valamint a párbajtőröző Szász Emese, aki Eb- és vb-bronzával, valamint a Küzdősportok Vi­lágjátékának megnyerésével a legeredményesebb egyéni versenyző volt az idén.- Örülök, hogy így alakult a szezon, magyar bajnoki címmel lehetne megkoronázni. Már csak azért is, mert tavaly ez nem jött össze - mondta Szász.

Next

/
Oldalképek
Tartalom