Nógrád MEgyei Hírlap, 2013. december (24. évfolyam, 277-299. szám)
2013-12-19 / 292. szám
BELPOLITIKA Többféle támogatás a gyermekneveléshez A Fidesz támogatja a bölcsődei férőhelyek további bővítését, amellyel a szociális államtitkárság is foglalkozik. Székesfehérvár, a párt szóvivője, Selmeczi Gabriella szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatóján - az MTI tudósítása szerint - emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben mintegy háromezer új bölcsődei férőhely létesült az országban. A Fidesz támogatja, hogy a következő egy évben még háromezer férőhely jöjjön létre. Szavai szerint az édesanyák úgy tudnak nyugodtan visszatérni a munka világába, ha tudják, hogy a bölcsődében jó helyen van gyermekük. Selmeczi Gabriella közölte: a Fidesz parlamenti frakciójában többféle álláspont van a gyermeknevelésről, de abban minden képviselő egyetért, hogy az otthon maradás és a munka közötti döntés lehetősége a családé és az édesanyáké legyen. Hozzátette: mindegyikhez többféle támogatást nyújt az állam. Hangsúlyozta, hogy a gyed extra igazi áttörést jelent a kisgyermekes anyukák foglalkoztatásában, mert támogatják a nőket akkor is, ha a kisgyermek nevelése mellett már szívesen vállalnának munkát. A gyermek egyéves kora után az anyukák, ha akarnak, dolgozhatnak és jogosultak maradnak a gyesre, gyedre is: a juttatást továbbra is megkapják a gyerek két-, illetve hároméves koráig. A szóvivő kiemelte, hogy az intézkedések következtében a családok jövedelme több lesz akár rész-, akár teljes munkaidőben dolgozik az édesanya. További előnynek nevezte, hogy a gyed extra révén a nők nem esnek ki hosszú időre a foglalkoztatásból és könnyebben visszatérhetnek korábbi munkaadójukhoz. Selmeczi Gabriella kijelentette: a nők mellett állnak akkor is, ha lejárt a gyes, hiszen a munkahelyvédelmi akcióterv segítségével idén 30 ezer édesanya visz- szatérését segítették a munka világába. Eddig a munkaadók a kisgyermekes anyák után 3 évig nem fizettek szociális adót, januártól pedig ennél is több jár: három vagy többgyermekes szülők foglalkoztatása esetén 2+1 év helyett 3+2 éves támogatást kapnak. Az első három évben teljesen elengedik a szociális adót, a negyedik évtől pedig az adó 50 százalékát kell fizetniük a munkaadóknak az anyák után. Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes elnöke hangsúlyozta, a január elsejétől életbe lépő új családtámogatási rendszer, a gyed extra ösztönzi a gyermek- vállalást, segíti a gyermeknevelést és kedvezőbb feltételeket biztosít az édesanyáknak. Kiemelte, hogy a Fidesz a családok és az édesanyák mellett áll, mert az alacsony keresetűeknek adókedvezményeket biztosítanak, akik így jobb anyagi körülmények között tudnak gyermeket nevelni. A diplomás gyed kapcsán jelezte, hogy év elejétől a legalább két éve felsőfokú tanulmányokat folytató nők az iskola mellett könnyebben vállalhatnak gyermeket: a felsőfokú alapképzésben részt vevők a 108 ezer forintos minimálbér 70 százalékát kapják, míg a mesterképzésben részt vevők a 118 ezer forintos garantált bérminimum hetven százalékát kapják meg. Az otthon maradás és a munka közötti döntés lehetősége a családé és az édesanyáké - hangsúlyozta Selmeczi Gabriella HIRDETÉS „Idióta „Szervusz Salvus” „Hozzák nyilvánosságra!" Budapest. A szerencsejáték-piac nemzetbiztonsági kockázatairól szóló minősített jelentés felülvizsgálatát és nyilvánosságra hozatalát sürgeti az Együtt-PM politikusa, Dorosz Dávid. A független képviselő szerdán közölte: határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek, amelyben azt kéri, hogy az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága soron kívül vizsgálja felül és hozza nyilvánosságra a szerencsejáték-piac nemzetbiztonsági kockázatairól szóló minősített jelentést. A Fidesz tavaly októberben tiltotta be a nyerőgépeket, arról viszont a mai napig nem tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy erre a lépésre miért volt szükség. Közmunkások képzéséről Budapest A Demokratikus Koalíció szemfényvesztésnek tartja a közmunkások számára szervezett képzési programot - jelentette ki szerdán Niedermüller Péter. Az ellenzéki párt alelnöke az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy a közmunkások számára szervezett téli képzéseken egészen alapvető ismereteket próbálnak megtanítani a résztvevőknek. A közmunkások jelentős részének viszont nem az a problémája, hogy funkcionális analfabéta lenne, hanem az, hogy a korábban elsajátított szakismereteik nem teszik őket alkalmassá arra, hogy a munkaerő- piacon boldogulni tudjanak. gazdaságpolitika...” Budapest. Élesen bírálta szerdán Budapesten a kormány politikáját az MSZP elnöke, aki azt mondta: ha kormányra kerülnek, nem olyan „idióta” gazdaságpolitikát és „perverz” társadalompolitikát fognak folytatni, mint amilyet szerinte a jelenlegi kabinet folytat. Mesterházy Attila az MTI tudósítása szerint kijelentette: mennie kell annak a politikának, amely a stadionépítést választja a gyermekéhezés megszüntetése helyett. Mint mondta, Magyarországon 470 ezer gyerek éhezik, és egy stadion árából nagyjából meg lehetne oldani a gyermekéhezés problémáját. A szocialisták elnöke megerősítette, többkulcsos, progresszív adórendszert szeretnének, de annak kulcsait nem tudják még megmondani. Hozzátette: adót akarnak emelni a gazdagoknak, mert nagyobb szolidaritást várnának tőlük, a kisebb keresetűeknek pedig adni szeretnének.- Ha mi leszünk kormányon, hétről hétre, napról napra, évről évre mindig jobb lesz az embereknek, mert nem ilyen idióta gazdaságpolitikát, nem ilyen perverz társadalompolitikát fogunk alkalmazni és nem hagyunk az út szélén már lassan 4-4,5 millió embert - hangsúlyozta Mesterházy Attila, aki- kérdésre válaszolva azt mondta, a bankadót nem, a krízisadókat azonban szeretnék kivezetni az adórendszerből. Szerinte a most elfogadott 2014-es költség- vetés csak pár hónapra szól, a következő kormánynak a realitásokhoz kell igazítania. Mesterházy Attila szerint hosszabb távon, fenntartható módon is lehet csökkenteni a rezsit fűtéskorszerűsítéssel, szigeteléssel, de csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek árát is. Élesen bírálta a kormányt Mesterházy Attila Kollégáit ő látja el Salvus gyógyvízzel Elosztó lett Pici Nincs Mary Poppins Salvus nélkül! Legalábbis Csonka Pici számára biztosan nem. De a kollégák is rászoktak már a Salvus gyógyvíz kellemesen sós ízére: a művész elárulta, ő lát el mindenkit a rekedtségűző gyógyvíz permettel.- Eredetileg a reflux betegségem kapcsán találkoztam a Salvus-szal. Szedek rá ugyan gyógyszert, mégis voltak rosszabb periódusaim. Egyes évszakokban, nagyobb falatozások, vagy épp stresszes időszakaimban bizony jócskán megkínzott, amit nehezen viseltem. Krákogtam, köhécseltem, rekedt voltam tőle, ami az én szakmámban egyenesen tragédia. A gégészem ajánlotta a Salvus vizet, ami csodát tett velem - elevenítette fel a múltat Pici. - Most, ha érzem, hogy kezd durvább lenni a relfux, csak előveszem a Salvus vizet, iszom reggel és este is egy kis pohárral, és rögtön jobban leszek. Bár régebben el nem tudtam volna képzelni, hogy sós vizet iszom, most kifejezetten kellemesnek találom. A művész olyannyira ragaszkodik a Salvushoz, hogy mindenhová magával viszi. Legutóbb egyhetes Földközi-tengeri hajóutat járt meg vele egy palack.- Természetesen a víz velem jön a színházba is. A Salvus Gyógyvíz Permetnek pedig bérelt helye van a táskámban, hogy mindig velem legyen, mert kitűnően regenerálja a hangszalagokat. Gyakorlatilag nincs olyan előadás, ami előtt ne használnám. Sőt, a kollégáim is rászoktak: a kulisszák mögött én látom el őket a permettel. Szóval nehezen tudom elképzelni az életem nélküle. A Salvus Gyógyvíz Permet gyógyszertárakban és gyógytermék üzletekben, a Salvus Gyógyvíz élelmiszer áruházakban is (Spar, Interspar, Auchan, Tesco, Fűszértek, Coop továbbá Rossmann üzletekben) kapható.