Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-08 / 257. szám

12 labdarúgás. Műfüves futballpálya épül Bátonyterenyén. A kivitelezés szeptember 20. óta zajlik, az átadás pedig november elején várható. Je­lenleg is komoly munkálatok zajlanak a városhá­za melletti területen, ahol hamarosan sokak szá­mára nyílik új lehetőség a sportolásra. A kilátoga­tok többek között futballozhatnak és kézilabdáz­hatnak majd, akár éjszaka is, hiszen reflektorokat is elhelyeznek a modern pályán. Ezen túlmenően egy négy méteres úgyneve­zett „labdafogó” hálót is felszerelnek és körbe is kerítik a területet, amely mindenki számára in­gyenesen használható lesz. Különféle sportren­dezvények alkalmával pedig ki is lehet majd bé­relni. A fejlesztésre a Magyar Labdarúgó Szövet­ség pályázatán nyert közel 30 millió forintot a he­lyi önkormányzat. Ehhez tíz százalék önerőt kel­lett biztosítaniuk. 2013. NOVEMBER 8., PENTEK SPORTTUKOR Cél az első négy hely valamelyike Benedek Tibor, az idén vb-aranyérmes férfi vízilabda-válogatott szövetsé­gi kapitánya szerint nem egy­szerű feladat világbajnok­ként nekivágni az új időszak­nak, amelynek jövő nyári fő állomásán, a budapesti Euró- pa-bajnokságon a négy közé kerülés az elsődleges feladat. A szakvezető úgy fogalma­zott, hogy „a legjobb persze az lenne, ha elsők lennénk, hiba volna azonban elvárni, hogy mindenképpen Eb-t kell nyerni idehaza”. Dzsudzsák a huszadik A Dinamo Moszkva magyar légiósa, Dzsudzsák Balázs a huszadik legjobban kereső futballista az orosz labdarúgó-bajnok­ságban, a rangsort Hulk, a Zenit brazil válogatott sztár- játékosa vezeti. A sports.ru honlap egy 90 futballistából álló listát közölt, a magyar vá­logatott szélsőjének alapbér­ét 2.5 millió euróbán - 714 millió forint - állapította meg, ezzel alaposan elmarad az él­mezőnytől. Az évi 7 millió eurót kereső Hulk mögött Dzsudzsák két csapattársa, a német Kevin Kuranyi és az orosz Alekszandr Kokorin áll a dobogón. HIRDETÉS Remekeltek a pásztói motorosok Véget ért a gyorsulási motorosok 2013. évi negyedmérföldes - 402.3 méteres - versenysorozata. A ver­sengés során szép sikert értek el a pásztói motorosok. Cz. Zentai gyorsulási motorsport, A magyar bajnok­ság Dragbike versenysorozat végén a D1000 kategóriában Oláh József az eló'kelő hatodik helyezést szerezte meg. A MAMS Dragbike 2013 kupasorozat Street 1000 kategória éves futam összesítései (öt futamból a legjobb né­gyet vették figyelembe - a szerz.) alapján Feke­te Richárd - minden futamát megnyerve - végzett az élen, édesapja Fekete Ferenc a har­madik helyen zárt. A MOTUL kupa verseny­sorozat-éves értékelésében (három futam) Oláh József D -1000 kategóriában a ó. helyen végzett, míg Fekete Richárd és Fekete Fe­renc megismételte a MAMS Dragbike ver­sengésben elért helyezéseiket. Az érintett versenyzők éves teljesítmé­nyük alapján november 9-én Domony- völgyben, a Lázár-tanyán tartandó díjkiosz­tó ünnepségen vehetik át elismeréseiket. Há­rom kategóriában ezúttal nem hirdetnek összesített eredményt, de a részvevőket, úgy­mint a Big Racer kategóriában az országban évek óta élmezőnyben tanyázó és magyar sebességi rekordot is tartó Fekete Ferencet is különdíjazásban fogják részesíteni. Eredmények. Magyarország Dragbike baj­noksága, D 1000 kategória: 1. Király Péter 178 pont...6. Oláh József 35 MAMS Dragbike kupasorozat, D 1000 kategória :1. Király Pé­Oláh József Kawasaki motorjával 235,94 km/h sebességet elérve hatodik lett az ob-n Ók közvetítik a selejtezőket A Sport TV csatornáin lesznek láthatók a 2016-os labdarúgó Euró- pa-bajnokság selejtezői és a 2018-as labdarúgó-világbaj­nokság európai kvalifikáci­ós mérkőzései. A Sport TV csütörtöki tájékoztatása szerint az Európai Labdarú­gó Szövetséggel (UEFA) kö­tött egyezsége értelmében - a magyar válogatott mérkő­zéseinek kivételével - az összes selejtezés találkozót élőben tűzheti műsorára, míg a magyarok összecsa­pásait korlátlan számban is­mételheti. Félmaratoni futóverseny Vasárnap 13. al­kalommal rendezi meg a Tu­dás útja elnevezésű félmaratoni futóversenyt a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség. A budapesti kampuszok mentén elhala­dó verseny egyben egyetemi­főiskolai félmaratoni orszá­gos bajnokság is, ám nem csupán a 21,095 km-es távon lehet indulni, hanem a 6 ki­lométeres Akadémiai 6-ost is választhatják a futni vágyó egyetemisták. Sőt, ez utóbbi, úgynevezett példamutató fu­táson bárki rajtolhat, nem csak a felsőoktatási intézmé­nyek hallgatói. • MUNKAERO-KOLCSONZES Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. * MUNKAERO-KOZVETITES Sikerdíjas kiválasztás garanciával. Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív ad Online és offline hirdetések Idejét és pénzét is megtakarítjuk! m BER-BERSZA ÜTÉS Műfüves pálya épül Akciós áron! gy1élsz°'9á,at 4-3618889200 Teleionszám- 8 8 8 g2o6 lU,-—o.»avc— Honlap'* ww* "OrKwaycU* "u Work Way Club ter 178...6. Oláh József 35 Street 1000 kate­gória: 1. Fekete Richárd 290 2. Czinder Ró­bert 213 3. Fekete Ferenc 167 Motul kupa versenysorozat, Street 1000 kategória: 1. Fe­kete Richárd 174 2. Czinder Róbert 119 3. Fe­kete Ferenc 97.

Next

/
Oldalképek
Tartalom