Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-30 / 276. szám

MÉLYINTERJÚK

Ábrahám Edit: „Mindig tudtam, hogy nem leszek átlagember"

„Azok az évek, amikor egyedül neveltem a fiamat, nem tartoznak a gondtalan időszakaim közé. Amikor új lakásba költöztünk, szegénykémnek annyira idegen volt a környezet, hogy félt éjszakánként. Gyakran megkérdezte, hogy mama, ki fog itt minket megvédeni? Ha olyan vendég érkezett hozzánk, akit különösen kedvelt, annak azonnal könyörögni kezdett, hogy maradjon ott éjszakára...”

Sándor András- Nem tudom, mi van ma, talán front lehet, de nagyon fáj a fejem... (mondja, miközben leül mellém a stúdió büféjében, forgatási szünetben)- Van nálam gyógyszer, szívesen adok.- Isten ments! Nagyon gyógyszerellenes vagyok. Vannak dolgok, amelyek elmúlnak maguktól. Ilyen a fejfájás is. Jobb ezt kialudni.- Hazamész, és alszol egyet?- Nem kell ahhoz feltétlenül hazamennem, mert itt az öltözőmben is le tudok dőlni a következő jelenetig. Ma egyébként is késő estig itt leszek, mert sokáig forgatunk.- Mi van akkor, ha késő estig fáj a fejed, és sehogyan sem tudod elmulasztani? Inkább végigkínlódod a napot ahelyett, hogy gyógyszert vennél be?- Nem. Olyankor iszom egy kávét. Ha az sem segít, akkor egy kólát, mert a benne lévő koffein mindig hat rám. Ezen kívül van még néhány technikám a fejfájás elmulasztására, amelyeket különböző ezoterikus tanfolyamokon tanultam. Ám, ha valami miatt ezek sem hatnának, akkor jön a gyógyszer. Félévente maximum egyszer. És már így is sokat mondtam... Ráadásul, ha már mindenképp gyógyszer kell, akkor is inkább a homeopátiás készítményekben, meg úgy általában a keleti-orvoslásban hiszek.-És a pozitív gondolkodásban... Ahogyan eddig beszéltél, nagyon úgy tűnt számomra, hogy minimum elvégeztél egy Agykontroll tanfolyamot.- Nem csak azt, hanem még két másikat is... (Nevet.) Az Agykontroll tanfolyamot tíz évvel ezelőtt végeztem el. Nagyon sokat segített az életemben.- Az emberek akkor mennek el ilyen tanfolyamokra, ha érzelmi válságban van az életük.- Sajnos ez alól én sem vagyok kivétel. Akkor mentem el, amikor szerettem volna tudni, hogy mi miért történik velem, és kerestem a megoldást bizonyos dolgokra.

„MÁSOK IS HASONLÓ PROBLÉMÁKKAL KÜZDENEK..."- Tíz évvel ezelőtt már bőven együtt éltél a jelenlegi, második férjeddel...- Ne kombinálj! (Mosolyog.) Egyébként miért ne lehetne egy hosszú házasságban probléma? Mindenhol van. Hullámhegyek és hullámvölgyek még a legtökéletesebben működő kapcsolatokban is előfordulnak.- Ezzel magam is tisztában vagyok. Ám ehhez képest folyamatosan azt kommunikálod évek óta, hogy a tiétek egy valóban boldog házasság, csaknem 20 éve.- Az is. Ugyanakkor a házasságok általános, hétköznapi problémái alól mi sem mentesülünk. Egy kapcsolat, akár»

milyen hosszú is, folyamatosan az egymáshoz való alkalmazkodásról, vagy éppen egymás elfogadásáról szól. Eny- nyi idő után azonban már tudom, mi az, amin lehet változtatni, és mi az, amin nem. Mi az, amit el tudok fogadni, és mi az, amit nem.-Azilyen tan folyamokon elmondod a problémáidat a többiek előtt?- Nem. Nagyon nehéz így megnyilatkoznom. Nem tartozik ez senkire, csak rám. Ugyanakkor számomra azért is jók az ilyen kurzusok, mert kiderül, mások is hasonló problémákkal küzdenek. Velem ellentétben mások beszélnek ezekről, s olyankor látom, mit kell ahhoz tennem, hogy a helyes útra lépjek. Amikor más meséli el a problémáit, az olyan, mintha én tenném. A tanulságot így is le tudom belőle szűrni.- Milyen kurzusokat végeztél még az említetten kívül?- Az egyik az életterápiáról szól. Ott megtanultam, hogyan kell a jelenben élni. Lehet, hogy ez most furcsán hangzik, de manapság nagyon sokan vagy a múltban, vagy a jövőben élnek, ahelyett, hogy a jelennel foglalkoznának. Pontosan azért, mert ez a legnehezebb. Úgy teremteni - hiszen eleve mindent te teremtesz magad körül -, hogy közben maximálisan kiélvezel mindent, amit a pillanat ad. Egyebek közt azt is ezen a tanfolyamon ismertem fel, hogy a múltból melyik szülőm viselkedésformáit hordoztam magamban éveken át. Hiszen alapból mindenki hoz magával bizonyos sémákat, vagy az édesanyjától, vagy az édesapjától átvéve. S valameny- nyi hibát, amit elkövetünk életünk során, nagy valószínűséggel korábban a szüléink is elkövették.

„OROK FAJDALOM ÉDESANYÁM ELVESZTÉSE”- Te édesanyád, vagy édesapád tulajdonságaiból hoztál többet magaddal?- Az anyukáméból. Egy idő után magamtól is észrevettem, hogy gyakorlatilag ugyanúgy viselkedtem a fiammal bizonyos helyzetekben, ahogyan anyukám is velem. Ezen változtattam, s attól fogva az életem is jobb irányba haladt. Anyukám sajnos már nem él. Ám az eddig tanultaknak köszönhetően azt is könnyebben el tudtam fogadni, hogy nincs.- Elfogadni, és nem feldolgozni... Feldolgozni nem lehet, hiszen

egy szülő, különösen az édesanya halála örök fájdalom. Ugyanakkor mégis el kell fogadni az elfogadha- tatlant. Az utolsó években az édesanyámat sajnos nagyon megviselte a betegsége. Rossz volt nézni, ahogy szenved. A halálával legalább a szenvedései elmúltak. Ämomra azonban a távozása, ahogyan az imént már említettem, örök fájdalom. Azért is, mert mi tényleg nagyon kötődtünk egymáshoz. Talán túlságosan is.

De beszéljünk másról. Például a harmadik tanfolyamról, amit elvégeztem. Ez egy családfelállítással kapcsolatos kurzus volt. Megtudtam például, miért ismétlődnek ugyanazok a sorsok a családban, generációk óta. Kik is voltak valójában a szüleid, a nagyszüleid, s úgy általában a rokonaid. Ott energiaszinttel oldották fel ezeket a viszonyokat. Különös módszer, de nagyon tetszett. Mindegyik tanfolyamból tanultam valamit, a háromból kristályosodott, merre menjek tovább.- Ha egyetlen tanulságát kellene megfogalmaznod a három kurzuson tanultaknak, mi lenne az?- Hogy ne akarjunk mindenkinek megfelelni. Magam is, mint ahogyan valamennyien ezen a Földön, egész életemben meg akartam felelni mindenkinek. Majdnem ötven évig próbáltam másokhoz idomulni. Nagy áttörést jelentett az életemben, amikor rájöttem, hogy már senki másnak, csak önmagámnak szeretnék megfelelni. Megtaláltam a belső békémet, s ez a legfontosabb.- Most harmónia van benned?- Igen. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden stimmel. Hanem sokkal inkább azt, hogy elfogadom a dolgokat olyannak, amilyenek, s tudom, hogy később úgyis a kedvemre változik majd minden.- Hány éves a fiad?- 28 esztendős.- Te ennyi idős korodban hol tartottál?- Kecskeméten voltam színésznő. Tudatosan készültem erre a pályára. Sosem felejtem el, 17 éves koromig egy garzonlakásban laktunk a szüleimmel. Nem álltunk jól anyagilag, de mindig tudtam, hogy nem ez lesz az utam. Tényleg nagyon fiatalon, 5-6 évesen jelentettem ki először, hogy nem leszek átlagember. Mindig tudtam, hogy egyszer valaki leszek. S ha más nem is, de a saját szememben mindenképp valakivé váltam.- Említetted korábban, hogy a fiad egy időben énekes akart lenni. Tőled örökölte a hangját, vagy az apjától, Andorai Pétertől?- Szerintem tőlem. Azt mondják, hogy jól énekelek. Az interneten van fent egy videó, Vikidál Gyulával énekelek az István a királyban. Majd az olvasók eldöntik, hogy tetszik-e nekik a hangom, vagy sem...- Milyen a kapcsolatod a fiaddal?- Baráti. És ez nagy szó manapság. Azok az évek, amikor egyedül neveltem Petit, nem tartoznak a gondtalan időszakaim közé. Egy anya, aki együtt él egy fiúgyerekkel, nem tudja pótolni az apai szeretetet. Persze nyilván megpróbálja, s időnként sikerülhet. Esetünkben úgy érzem, nem kell szégyent vallanom, hiszen rendkívül jó a kapcsolatom Petivel. Szeretetteljes, őszinte kapcsolat a miénk.- Azt mondtad, nem volt gondtalan az a korszakod, amikor Petivel egyedül voltatok. Milyen nehézségekkel kellett szembenézhetek?- Azt felsorolni is nehéz, annyi volt, Amikor az első férjemmel elváltunk, nem volt pénzem arra, hogy lakást vegyek, de még albérletre sem futotta. így nem volt más választásom, visszaköltöztünk a szüléimhez, akik átsegítettek a nehéz időszakon. Nem csak anyagilag, hanem lelkileg is ők voltak a legfőbb támaszaink. Peti tízéves volt, amikor új lakásba költöztünk. Szegénykémnek anynyira idegen volt a környezet, hogy még félt is éjszakánként. Gyakran meg is kérdezte, hogy mama, ki fog itt minket megvédeni? Ha olyan vendég érkezett hozzánk, akit különösen kedvelt, annak azonnal könyörögni kezdett, hogy maradjon ott éjszakára... De a szakmában sem volt rózsásabb a helyzetem. Az egyik nap odaállt elém az akkori színházam igazgatója, s közölte velem: ne haragudjon Edit, fogalmam sincs, hogy maga milyen színésznő, de az új társulatban nem tartok magára igényt. Ez akkor hidegzuhanyként ért. Nem azt mondta, hogy nem vagyok szimpatikus, vagy nem lehet velem együtt dolgozni, hanem egyszerűen kirúgott. A mai napig nem értem, miért... Hirtelen ott álltam munka nélkül egy kicsi gyerekkel, és elképzelésem sem volt, hogy mihez kezdjek. Akkor gondolni sem mertem volna arra, hogy pár év elteltével lesz egy új, igaz társam, s az ország is megismer majd egy napi sorozat főszereplőjeként. Mindenesetre bíztam benne, hogy a sok rossz után már csak jó dolgok történhetnek velem, s ez tulajdonképpen be is jött. A mai napig nem bántam meg, hogy színész lettem. Annak ellenére sem, hogy furcsa hivatás a miénk. Egy színész ugyanis szeret sok szerepet eljátszani a színházban, és szereti kiérdemelni az emberek szeretetét, a népszerűséget. Nekem ez a népszerűség nem adatott meg a színházban, hanem kizárólag a Barátok köztben éltem át. Noha színészként nem játszom el a világirodalom nagyjait, Claudia szerepe mégis annyira színes, hogy ez sok színházi szereppel is felér. A Barátok közt sok mindent helyre tett az életemben. Nemcsak anyagi biztonságot, s munkát adott, hanem ismertséget is. Remélem, ez még sokáig így is marad...