Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-28 / 274. szám

XXIV. ÉVFOLYAM, 274. SZÁM 2013. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 135 Ft ELŐFIZETVE: 92 Ft TUDATFORMÁUL AZ IPOLY LETETTEK A REHABIUTACIOS KAREL GOTT, A CSEH MINDKÉT OLDALÁN 2.oldal „ÉPÍTKEZÉS” ALAPKÖVÉT 3. OLDAL CSALOGÁNY Médiapartnerünk a Elvágták az örökségtől... Branson. A tizenkét évvel ezelőtt rákban elhunyt George Harrison Amerikában élő nővére egy centet sem lát fivére 300 mil­lió dollárra - 66 milliárd forintra - becsült örökségéből. Amíg a néhai Beatle élt, nő­vére, a most 82 éves Louise legalább sze­rény havi kétezer dolláros - mintegy 440 ezer forintos - juttatást kapott öccsétől, az­zal, hogy ez neki élete végéig jár. Harrison azonban 2001-ben elhunyt, egy évvel ké­sőbb pedig ettől a pénztől is elvágta őt a ze­nész özvegye, Olivia, illetve George fia, Dhani. A Daily Mail riportja szerint Louise Harrison Missouri állam egyik kisvárosá­ban, Bransonban él egy előregyártóit ház­ban. Bár fényévek választják el öccse csa­ládjának luxusától, és időnként 82 évesen is dolgoznia kell - egy Beatles-dalokat ját­szó zenekar promótereként -, nem pa­naszkodik. - Nem izgat, hogy nem kas­télyban élek, mert inkább vagyok pénzte­len, mint gazdag és szívtelen. Megharco­lok a megélhetésért, de nem vagyok annyi­ra szegény - fogalmazott Louise Harrison, aki nem vádol senkit. ÜGYELETEK ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: SZIGETI ANDRÁS (20/246-4828) HIRDETÉS, TERJESZTÉS: TEL.: 32/418-100 FAX: 32/418-181 IDŐJÁRÁS köpönyeghu Csütörtökön a fagyos reggelt hideg nappal köve­ti. Eleinte napos, gyengén felhős időre számítha­tunk, majd délután északnyugat felől megnövek­szik a felhőzet, és estétől többfelé előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék: főleg havas eső, ónos eső, hó. RÓLUNK SZÓL Igen, igen, annyira frankók vagyunk. Ünnepeljük magunkat, ünnepeljük egy­mást, ünnepeljen minket a világ! Per­sze vannak gondok-naná, hogy kizáró­lag olyanok, amikre mi magunk nem vagyunk, nem lehetünk ráhatással-, de összességében egyfolytában van mire büszkének lennünk. Kábé ez a verdikt valamennyi hivatalos, politikusok által megszállt rendezvényen. Ki ide belépsz, feledd el, hogy 450forintos üzemanyag­gal hajtott belsőégésűvel érkeztél. Ve­gyülök az öltönyösök, kosztümösök kö­zött. Nem megy. Én farmerban vagyok, és egyfolytában számolok... 9 *771215 901000 13274 Ünnepélyes keretek között mutatták be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nógrád Megyei Adóigazgató­sága, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Nógrád Megyei Hírlap közös kiadványát, a TOP 50-et tegnap a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban. Az összeállítás a 2012. évi adatok alapján elemzi Nógrád megye gazdaságának állapotát, a változások irányát és mértékét. (Folytatás a 3. oldalon.) A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság is kiemelt feladatként kezeli a téli felkészülést A technikai eszközök ellenőrzését hajtotta végre tegnap a sajtó nyilvánossága mellett a Nógrád Me­gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatóságának salgótarjáni és balassagyarmati üzemmérnökségén. (Folytatás a 2. oldalon.) Ellenőrzés a téli felkészülés jegyében HIRDETÉS céges- és egyedi borítékok 06 70 930 6707 ww w.bort tekonline.hu Véradók ünnepe a megyeszékhelyen Salgótarján. Kitüntetések átadásával idén is megren­dezi a Véradók napjához kapcsolódó ünnepségét a Vö­röskereszt Nógrád Megyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat Salgótar­jáni Területi Vérellátója. A november 29-i pénteki, a megyeháza éttermében 15 órakor kezdődő rendezvé­nyen a sokszoros donorok - a gyógyítás számára nélkü­lözhetetlen - humánus ma­gatartását, a szervezők helytállását, eredményessé­gét méltatják. Köszöntőt mond dr. Kalocsai Péter, a Nógrád Megyei Kormányhi­vatal igazgatója. Az elisme­réseket Bobrovics Árpád, a Magyar Vöröskereszt alel- nöke adja át. A Véradók nap­ján, november 27-én, a bu­dapesti központi ünnepen nógrádiakat is kitüntettek: Bíró Róbert Pro Vita díjat ka­pott, Véradóbarát munka­hely címet vehetett át a Nóg­rád Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság képvise­lője, Kiváló Véradószervező Ezüst Emlékéremmel is­merték el a magyarnándori Filiczkyné Nagy Éva tevé­kenységét. Jubileumi emléknap Rétság. Száz éves a közok­tatás címmel jubileumi em­léknapot rendez november 30-án, szombaton a helyi ál­talános iskola. Tíz órától em­lékműsor lesz a művelődési központ színháztermében, 11 órától pedig emléktáblát avatnak az oktatási intéz­ményben. Ezt követően a meghívott vendégekkel kö­tetlen beszélgetésen elevení­tik fel a száz év emlékezetes történéseit, legjelentősebb állomásait. HIRDETÉS Mi a ív www.lehoczkivagyonv edelem.hu 3078 Bátonyt«tiny«, Tarjám út 5. T0 P50: találkoztak a legjobbak

Next

/
Oldalképek
Tartalom