Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-22 / 269. szám
SZOLGALTATAS November20. I 2 6 8 19 31 35 39 41 50 52 56 57 59 61 63 65 66 70 76 2013. NOVEMBER 22., PÉNTEK Búcsúzik a menedzser Dublin. Harmincnégy év után leköszön Paul McGuinness, az ír U2 rockegyüttes menedzsere. Paul McGuinness - aki 64 esztendős korára hivatkozva jelentette ezt be - 1979 óta intézte a népszerű együttes üzleti ügyeit, és ő hozta létre a dublini székhelyű Principle Management céget. A The New York Times értesülése szerint a Live Nation koncertszervező vállalat kezdett tárgyalásokat McGuinness-szel a cég megvásárlásáról. A lap arról is beszámolt, hogy Madonna menedzsere, Guy Oseary veszi át a U2 ügyeinek intézését. - Kissé snassznak látszik, hogy egy menedzser a visszavonulásán gondolkodik, mielőtt a művészei szakítanának, kilépnének vagy meghalnának, de a U2 sohasem ragaszkodott a rock'n'roll magatartási kódexéhez - nyilatkozta McGuinnes. Paul McGuinness (balra) A Csányi Sándor főszereplésével készült Corning out című film egyik jelenetében és rek- lámspotjában is hallható a Budapest Voices átdolgozásában az Autó egy szerpentinen. A quimbys dallal a filmelőzetesben már bárki találkozhatott, a vígjátékot pedig december 5-től vetítik. A premier előtt öt nappal, november 30-án a kórus a Magashegyi Underground különleges vendégeként ad koncertet Budapesten, a Barba Negra klubban. Budapest. A mozikban és a neten már jó ideje, a tévékben pedig hamarosan látható az Orosz Dénes által rendezett, Csányi Sándor és Tompos Kátya főszereplésével készült Coming out című film reklámja. Az előzetesben felcsendül a Budapest Voices kórus quimbys átirata. Sőt, az Autó egy szerpentinen című dal még a december 5-én mozikba kerülő vígjáték egyik kulcsjelenetében is hallható.- A kedvesem mutatta meg nekem a Budapest Voices-t, elsőként a tankcsapdás dalt. Már az is tetszett, de az Autó egy szerpentinen átdolgozás volt az, amitől odáig voltam. Amikor meghallgattam, rögtön arra gondoltam, hogy valamilyen szerepet szánnék neki. Elsőként csak a trailerbe került be, aztán a film egyik fontos jelenetébe is. Az álarcosbál jelenetébe, ahol Csányi Sándor és Tompos Kátya karakterei találkoznak, és egy őrüiete- ,set buliznak - mondta Orosz Dénes rendező. A kórus legközelebb november 30-án, szombaton 21.30 órától a Barba Negra Music Clubban lép fel, ahol a Magashegyi Underground különleges vendégeként áll színpadra egy bő félórás programmal. A 12 kiváló énekes és egy ütőhangszeres alkotta formáció ismert magyar underground slágereket ad elő. Címszerepben: Adam Sandler LOS Alleles. Dustin Hoffman és Steve Buscemi is szerepet vállalt Adam Sandler mellett a The Cobbler - A cipész - című új vígjátékban. A címszerepet - a kis költségvetésű filmek területére ritkán tévedő Adam Sandler alakítja: cipészt játszik, aki beférkőzik minden üzletfele életébe. Az MTI információja szerint a Voltage Pictures gyártásában készülő filmet Tom McCarthy rendezi. A produkciót jelenleg New Yorkban forgatják. A forgató- könyv részleteire eddig nem derült fény, azt sem lehet tudni, hogy Hoffman milyen szerepet kapott. A kétszeres Os- car-díjas Hoffman legutóbb a Befutó című lóversenyes HBO- sorozatban tűnt fel. Tavaly nagy sikert aratott Kvartett - A nagy négyes című első rendezése, amely egy idősotthonban játszódik, ahol a klasszikus muzsika egykori kiválóságai élnek. Adam Sandler TELEV1ZIO-MUSOR 2013. NOVEMBER 22., PÉNTEK r . üshhh K L U S ■■■■■■■■■ Qwmmm ''^^•OUNA iv2.hu DÉLELŐT 5.30 Top Shop 6.00 Jó reggelt, skacok! (i2) Benne: ■Max Steel- SpongyaBob Kockanadrág- Szuperhősök Ligája -Max Steel 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel <12) 6.00 Aktív (12) (ism.) 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 9.20 Stahl konyhája (i2) 9.30 Babapercek (12) 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 A királyi ház titkai (12) (dél-kor. filmsor., 38. rész) 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 P'amende 6.00 Gyermekeknek Benne: Frakk, a macskák réme, Aprónép. Vízipók csodapók, Süni és barátai, Lolka és Bolka, Magyar népmesék, Vaíjúdombi mesék, Mumin-völgy, Lülii, a teknőc, Miss BG, Maja, a méhecske, Angelina, a balerina. Segítség kacsaszámyakonrHarisnyés Pippi, Csurcsavarosdi, Blinky Bili, Vízipók csodapok, Süni és barátai, Félix levelei, Hetedhét fflerekhíradó, Gógyi felügyelő, Shaun a bárány, Willy Fog újabb kalandjai, Sandokan 5.35 Dawson és a haverok (12) 6.30 Monk - Flúgos nyomozó 112) (am. krimisor., 119, rész) 7.25 TV-Shop 8.00 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., 120. rész) 8.55 Harmadik műszak (12) (am. filmsor., 1/15. rész) 9.50 Gyilkos számok (12) 6.30 Híradó 6.35 Slovenski Utrinki 7.00 Alpok-Duna-Adria 7.30 Híradó 7.35 Az emlékezet helyszínei (12) 8.10 Kultikon (i2)(ism.) 8.30 Híradó 8.35 Akadálytalanul 9.05 Közbeszéd (ism.) 6.20 W.I.T.C.H, a tiniboszorkányok (12) 6.45 Anne (12) (kan. rajzfilm sor, 21. rész) 7.10 Balu kapitány kalandjai (12) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor, 2. rész) 9.00 Televíziós vásárlási músorablak DÉLUTÁN 9.10 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (12) 10.00 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.40 Reflektor (12) 13.00 Gasztrotúra 13.35 Éjjel-nappal Budapest <i2) 14.45 Fókusz (12) 12.00 Amit a szív diktál (12) 13.00 Knight Rider <12) 14.00 Tények Délután 14.25 Aktív (12) 14.50 Shopping Királynők (12) (magyar reality-sor., 2013) 15.50 Családi Titkok (12) (magyar reality-sor., 50. rész) 12.55 Esély 13.25 Virágzó Magyarország (12) 13.50 Angi jelenti (12) 14.20 Történetek a nagyvilágból (12) 14.50 Család csak egy van (12) 15.35 A múlt fogságában 112) 16.25 Jövő-időben 16.30 Híradó+ 12.05 Garfield és barátai (6) 12.30 Balekok (6i 12.35 A Black Rose vár titka 112) 12.55 Arsene Lupin (121 13.20 Varázslóka Waverly helyről (121 14.15 Rocky és Bakacsin kalandjai (i2) 14.40 Garfield és barátai (6) 10.50 Káoszháza (12) 11.20 Férjek gyöngye (12) (am. vígj. sor., III./78. rész) 11.50 Jól nézek ki! (12) 12.55 Szívek szállodája 112) (am. filmsor., V./104. rész) 13.50 CSI: A helyszínelők (12) (XII./263-264. rész) 9.35 Szerelmes földrajz 112) 10.10 Doc Martin (12) 10.55 Angyalbőrben (i2) 12.02 Híradó 12.20 Vers 12.25 Vidékességek (12) 13.00 Az utolsó remény 112) 13.30 Az utolsó remény (12) .13,45.A78:as.körzet ivi ........... 9.30 Laptopkonyha 112) 9.35 Televíziós vásárlási músorablak 9.50 Laptopkonyha (12) 9.55 EzoTv 10.30 NCIS (12) (am. krimisor, 50. rész, 2003) 11.30 Váratlan utazás (i2) (kan. tévéfilm sor, 40. rész) 16.45 Az élet sava-borsa 112) 17.30 Híradó 17.40 Ridikül (12) 18.30 A következő! (12) 19.30 Híradó este 20.25 Legenda (12) Queen együttes A Queen kortalan repertoárjából olpn dalokat hallhatunk és láthatunk, minta Somebody to love, a Bohemian Rhapsody és a ...........Radio Gaga.- Wolf KatúSeibán... 15 .05 Gyermekeknek Benne: Balekok, Hunyormajor, Willy Fog újabb kalandjai, Gógyi felügyelő, Shaun a bárány, Lói és Fut, Harisnyás Pippi, Lolka és Bolka, Csurcsavarosdi, Blinky Bili, Félix levelei, Magyar népmesék, A kockásfülű nyúl, Mumin-völgy, Lülü, a teknőc, Miss BG, Maja, a méhecske, Angelina, a balerina, Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.45 Jamie 30 perces kajái 15.35 Nyomtalanul (12) (V./102-103. rész) 17.25 Gyilkos számok (12) (am. krimisor., IV./71. rész) 18.25 Káoszháza (12) (am. vígj, sor., 28. rész) 18.55 Férjek gyöngye (12) (am. vígj. sor,, III./79. rész) 19.25 Jóbarátok |12) (am. vígj. sor., V./110. rész) 19.55 Kertvárosba száműzve (12) (am. vígj. sor., 15. rész) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood (12) (am. tévéfilm sor., III./64. rész) 18.00 Híradó 18.30 Közbeszéd 19.00 Labdarúgó-mérkőzés 112) Puskás Akadémia FC - Kecskemét TE-Phoenix Mecano 21.00 A Kennedy család <12) (kan. minisor, 5. rész) 12.30 Született feleségek 02) (am. vígj. sorozat) 14.30 Columbo: Kapj el, ha tudsz! (12) 16.00 Jim szerint a világ <12> 16.55 Gordon Ramsay A pokol konyhája ii2) 17.50 Hír24 18.00 NCIS (12) 19.00 Hír24 19.25 Napi sztori Peller Marianna! ft2| ESTE 15.15 Dél Királynőjéig) (am.-sp. filmsor., 12. rész) 16.15 Csók és csata (12) (am. filmsor., 2. rész) 17.25 A gyanú árnyékában (12) 18.30 RTL Klub Híradó 19.30 Fókusz (12) 20.00 Éjjel-nappal Budapest <i2) 21.10 Barátok közt (i2) (6701-6702.rész) 21.50 CSI: Miami helyszínelők (i6i 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! |12) 16.55 Hal a tortán (12) 18.00 Tények 19.15 Édes élet (12) (reality-sor., 2013) 20.25 Jóban Rosszban (12) (magyarfilmsor., 2240. rész) 21.25 Sztárban sztár (12) (magyar show-műsor, 2013) A műáfban szereplő hazai sztár...........énekesek adásrál-adásra.............. ÉJJEL I i (am. krimisor., VIII./20. rész) Calleigh és Wolf kimentenek egy 15 éves fiút az égő házból. A mentés során azonban a fiú meghal, de Calleigh valamilyen különös okból mégis látja ót, sót beszélni is tud vele. 22.50 Gyilkos elmék (isi (am. thrillersor., VIII./9. rész) megTTOitaflák, hoaan tudnak profiként zenei legendák bőrébe bújni. 23.50 Fogyj Rékával és Norbival! (12) 23.55 Briliáns elmék (12) Attila és a Roy és Ádám Trió tolmácsolásában. 21.30 Életművész 116) 22.25 Az Este 23.00 Híradó 23.15 Forma-1 Brazil Nagydíj - Szabadedzés 21.10 Bosszú (12) (am. drámasorozat 22. rész) 21.55 A következő! m 22.50 Ridikül (12) 23.35 MNASZ Autó-motorsport magazin (12) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi (12) (tévéfilmsorozat) 21.25 Park sugárút 666 (is) (drámasorozat, I./1-2-3. rész) 0.15 Csak egy kis pánik (is) (am. vígj., 1999) 2.15 Harmadik műszak (is) 21.45 Hírek 21.55 Dunasport 22.00 Az utolsó rejtély <16) (francia krimi, 2012) 23.35 Kultikon (12) 23.50 Káosz (isi 1.30 Koncertek az A38 hajón (12) 19.35 Columbo: Türelmetlen hölgyg(i2) 21.10 Párizsi helyszínelők (12) (francia krimisor., III./9. rész) 22.10 Ruby - A Kennedy gyilkosság másik arca |i6) (angol-am.-japán életr. dráma) 9.00 A királyi ház titkai (12) 21.10 Barátok közt ii2) 21.10 Párizsi helyszínelők (12) 20.25 Jóban Rosszban (12) 21.00 A Kennedy család (12) 21.10 Bosszú (12) 21.25 Park sugárút 666 (is) (6701-6702.rész) (magyar filmsor., 2240. rész) (kan. minisor., 5. rész) (am. drámasorozat 22. rész) (drámasorozat, I./1-2-3. rész) (francia knmisor., III./9. rész) TARJAN TV UNIVERSAL 09.00 Hirfüzér 09.30 Ajánló 09.37 Csendes percek (Adventista Egyház műsora) 10.00 Tarjául életképek 10.30 Hirfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hirfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hlr- füzér 19.30 Beszédes Esték 20.40 Hirfüzér 21.00 INFO TV 11.05 Panaszkönyv.liaOSpoftié. 12.00 Dél Ikrádé. 12.45Teteshop. 13.05 lapzárta. 1330 Paletta. 14.05ZÖM övezel 14.30Gk)bál. 15.00 Híradó. 1530Felfedező. 16.05BBCReportersl630 BBC Hard Talk 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. l&OOHfiadó. 18.4510 perc. 19.00 Híradó. 1930 Magyarország élében. 21.00 Híradó 21. 2130 Célpont 22.00 Híradó. 2230. Riasztás. 1030. CSATÉ (éra). 11.15. Teleshop. 1130 Iád bácsi konyhája 11.55 Déli Kiadó 12.15Teleshop. 1230Burn. 12.55Teleshop. 1530 TOOasMub (12) 16.10 Start+(Ism.) 1630 Earütt a bizton- ságétt 16.55 Világhíradő 17.05 Sportpercek 17.10 Fórum 1755 Kiadó 1825 Fórum. 18.55 Híadó. 19.25 Ebenes beszéd20.40 Kiesekés hatalma- sok20.55 Kiadó. 21.00 Kiesek és hatalmasok 5.10 Igazi vagy hamis 7.20 Békét bíró 8.20 A féljem védelmében. 9.20 Luxusdoki 10.20 Kisvárosi gyilkosságok 12.20 Psych-Dilisde- tektívek 13.20 Monk-FIúgos nyomozó 14.20 A férjem védelmében 15.20 Luxusdoki. 16.20 Kisvárosi gyilkosságok 18.20 Psych - Dilis detektívek 19.20 Monk - Rúgos nyomozó. 20.20. Botrány 21.20 Kémkölykök 8.00 Teleshop 9.00 Futbol Mundial 9.30 Zuhanyhlradó (ism.) 1 l.OOTeleshop 12.00 Mai helyzet 12.15 Labdarúgás (ism.) BL-magazin 12.45 Bikarodeó (Ism.) 13.45TiashTalk(ism.) 15.15 Kosárlabda 16.00 NBA 18.00 Harcművészmagazin 18.30 Autósport 19.00 Futsal (élő) Futsal Bajnokok Ligája, ETOFCGyór-Araz 21.00 Sportgazdaság 22.00 Heti helyzet 10.05 Beéptettfőnök (12). 11.05 Végsó ajánlat (12). 12.00 Állati rekordok V. (12). 13.00 Tavak a világ tetején (12). 14.00 A Föld kialakulása 15.00 Kamlonosok, és duivák (12) í 17.00 Fald fel Amerikát (12) 18.00 Amikor a Föld diktál (12). 19.00 Állati rekordok IV. (12). 20.00A Főid kialakulása <12)21.00 Élsportolók | szenrizpadon (12) 22.00 Ontbe Spot(16) 9.55 Idődén szerelem (12). 10.55 Idődén szeletem 11.55Teleshop. 13.00 Rosalinda (12). 14.00 A szerelem tengere (12). 15.00 Sebzett szívek (12). 16.00 Menekülés a szerelembe (12). 17.00 A szív parancsa (12). 18.00 Rubl, az elbűvölő szörnyeteg (12) 19.00 Idődén szeretem (12). 20.00 A term, ahol élünk (12). 21.05 Váratlan utazás (12). 22.10 Gyilkos sorok műsor es a Kezdési idppont mesvaltoztatasanak jósat minden tévéadó r i f 1 Filmzene lett az átdolgozás