Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-16 / 264. szám

SPORTTUKOR 2013. NOVEMBER 16., SZOMBAT Biológiai útlevél A FIFA dop­pingellenes csapata be nem jelentett ellenőrzések során vér- és vizelettesztet vesz a vi­lág legjobb játékosaitól, így a 2014-es, brazíliai vb-n már úgynevezett biológiai útlevél­lel rendelkező játékosok sze­repelnek majd. A Nemzetkö­zi Doppingellenes Ügynökség (WADA) johannesburgi világ- kongresszusán elhangzott, ennek jegyében múlt héten a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München edzőköz­pontjában jártak az ellen­őrök, s két óra leforgása alatt a bajor sztárklub valamennyi játékosa vér- és vizeletmintát szolgáltatott. Jiri Dvorak, a FIFA orvosi bizottságának ve­zetője arról is beszélt, dolgoz­nak a logisztikai megoldáson, hogy a jövő évi vb-n levett doppingteszteket minél gyor­sabban ellenőrizni tudják. A problémát az okozza, hogy a torna idején nem lesz WADA által akkreditált doppinglabor Brazíliában, így a mintákat Lausanne-ba kell majd szállí­tani, s ott fogják azokat meg­vizsgálni. Az is kiderült, hogy a FIFA egymillió dollárt szán a biológiai útlevél bevezetésé­re, amelyet a világ 600-700 já­tékosánál készítenek el. Ezzel nyomon lehet követni, ha egy sportoló szervezetében vala­milyen fokú változás tapasz­talható, ami doppingolásra utalhat. Dvorak arról nem nyilatkozott, hogy a vb-n le­vett tesztek Svájcba szállítása mennyi pénzbe kerül majd. Hosszabbított További két évvel, 201ó-ig meghosszabbította szerződését Marcelino Garcia Torai, a spanyol labdarúgó­bajnokságban szereplő Villarreal vezetőedzője. A 48 éves szakember januárban vette át az akkor még másod- osztályú együttest, amellyel kiharcolta a feljutást. A Primera Divisiónban azóta remekül szerepel a gárda, ugyanis 13 fordulót követően a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő negyedik helyen áll. Szőrös ezüst-, Karvaj bronzérmes ÖKÖLVÍVÁS Ifjúsági országos bajnokság Hódmezővásárhelyen mérték össze képességei­ket a 17-18 éves ökölví­vók, a Salgótarjáni Boksz SE (SBSE) versenyzői két érmet hoztak haza a négynapos magyar baj­nokságról. Összesen 104 ökölvívó hú­zott kesztyűt a csongrádi vá­rosban. A mostani ifjúsági kor­osztály kiemelten fontos a sportág jövője szempontjából, hiszen a jelenlegi garnitúrá­ban több olyan ökölvívó bonto­gatja szárnyait, akik tehetsé­gük alapján ott lehetnek a 2016-os olimpiát megelőző kvalifikációs versenyeken. Botos Tibor három tanítvá­nyát nevezte az idei ob-ra, a legkönnyebb közülük az 52 ki­lós Karvaj Zsolt volt. Mint edző­je elmondta, még sosem látta olyan jól bokszolni Zsoltit, mint a negyeddöntőben, ami­kor egyhangú pontozással in­tézte el MTK-s riválisát. Ki volt éhezve a győzelemre, pontos volt, és a visszatámadásai is jók voltak. Az elődöntőben az­tán kiütközött, hogy a bajnok­ság előtt bokasérülést szenve­dett, és pár napnyi kényszer- pihenő után utazott Hódmező­vásárhelyre. A döntőbe jutás­ról döntő meccset még jobban kezdte, mint első összecsapá­sát, utána azonban elfáradt, így megosztott pontozással ki­esett a későbbi bajnok által és bronzéremmel térhetett haza. AZ 56 kilósok mezőnyében Szőrös Márk az elődöntőben kezdett, ahol sima, 3-0-ás ponto­zással győzött. A döntőben meg­osztott pontozással, de ellenfe­lét hozták ki győztesként.- Nem voltam elégedett Márk bunyójával, mert fejben nem volt ott a versenyen - kezdte Botos Tibor. - A klub és a válogatott szakvezetése is többet várt tőle. Megviselt a döntőben mutatott teljesítménye, mióta 6-7 éve ná­lam készül, nem láttam még ilyen rosszul bokszolni. Volt, aki szerint nyert a fináléban, szerin­tem azonban kikapott. A legsúlyosabb salgótarjáni induló, a 91 kilós Berki Csaba a negyeddöntőben egyhangú pontozással kapott ki ellenfelé­től, és mint edzője Zsolt eseté­ben is fogalmazott, mindkettő­jüknek komolyabban kellene venniük az ökölvívást, mert több van bennük, mint amit most elértek és csak a kondiju­kon múlt a jobb szereplés. A nevezett 43 egyesület kö­zött a salgótarjániak az ötödik­ként zárták az egyesületi pont­versenyt. Közben a junior korú Oláh Gergő az oroszországi korosztá­lyos Európa-bajnokság negyed­döntőjében szoros pontozással vereséget szenvedett osztrák el­lenfelétől. Élményeiről hazaér­kezését követően számolunk majd be. A nógrádi klub versenyzői kö­zül páran ezen a hétvégén is ringbe szállnak, az egri pofon­parti több korcsoportjában. Salgótarjáni eredmények. 52 kg: 3. Karvaj Zsolt (negyeddön­tő: 3:0, elődöntő: 1:2). 56 kg: 2. Szőrös Márk (elődöntő: 3:0, döntő: 1:2). 91 kg: 5. Berki Csa­ba (negyeddöntő: 0:3). B. L. Hitelesítették Kipsang világcsúcsát atlétika. A Nemzetközi Atlétikai Szö­vetség hitelesítette a kenyai Wilson Kipsang világcsúcsát, amelyet szeptem­berben, a Berlin Marathonon futott. A 31 éves hosszútávfutó szeptember 29-én 2:03:23 óra alatt teljesítette a klasszikus, 42,195 kilométeres távot, s ezzel honfi­társa, Patrick Makau 2011-ben, ugyan­csak a német fővárosban elért 2:03:38-as eredményét javította meg. A tavalyi olim­pián bronzérmes Kipsang a világrekord ellenére sem számít minden idők leg- gyorsabbjának a távon, ugyanis 2011 áp­rilisában a szintén kenyai Geoffrey Mutai 2:03:02 órás idővel nyert Boston­ban. A pálya azonban nem felelt meg a nemzetközi szabványnak, ezért az ered­mény nem volt hitelesíthető. Jubileumi gálaest Szombaton jubileu­mi gálaesttel ünnepük az MTK fennállásának 125. évfordulóját. A klub fej­lesztéseket is tervez, pél­dául különleges utánpót­lás-nevelő központot alapít, amely már az 2016-os olim­piára is küldhet kiváló sportolókat. A klub bővíti a szakosztályai számát, legutóbb a sízők szakosz­tályát hozták létre, leiga­zolva a legjobb magyar ver­senyzőket - mondta egye­bek között Deutsch Tamás klubelnök. Fővárosi vereség után hazai döntetlen SAKK NB II, csapatbajnokság, Erkel csoport Négy fordulón vannak túl a csapatok az NB Il-es sakkcsa- patbajnokság Erkel csoportjá­ban. A Pásztói SE a 3. forduló­ban Budapestre, a jóval maga­sabb Élő-pontszámmal rendel­kező Honvéd Auróra Sportegye­sületéhez látogatott. Az első és második táblán sö­téttel Vajda Levente, illetve Ujj Dániel döntetlenje után Bohati Tamás és Kovács Zsolt is vere­séget szenvedett. Az ötödik táb­lán Domány Mihály elcsípett egy fél pontot dr. Nagy Ervin­től, de ezt követően Lengyel László már elveszítette a parti­ját. Vajda Albert a magasabb ér­tékszámmal rendelkező ellen­felével remizett majd a 8. táblán a fiatal Görcsi Gábor révén meg­született első, mint később ki­derült, egyben a találkozó utol­só pásztói győzelme. Az alsó táblákon a két bátonyi Tódor At­tila és Kormos József még re­mizni tudott, de Huszár Márk és Huszár Lóránt veresége már végleg megpecsételte a vendég­csapat sorsát. A fővárosi HASE végül 8-4 arányban bizonyult jobbnak a pásztóiaktól. Az elmúlt hétvégén a Honvéd ASE-hez hasonlóan a magasabb értékszámmal rendelkező, a csapatbajnokság egyik esélye­se a Dunaharaszti látogatott Pásztora. lói kezdtek a hazaiak, hiszen az első négy táblán há­rom pontot sikerült begyűjteni- ük, majd az 5-6-7. táblán soro­zat remik születtek. A 8. táblán Görcsi Gábor ismét nyert, Hu­szár Márk döntetlent játszott, majd némi hidegzuhanyként a 10-11-12. táblán szereplő mindhárom pásztói játékos el­vesztette a partiját, így végül 6-6 lett a vége. A pásztóiak túl vannak a cso­port legnehezebb ellenfelein, legközelebb november 17-én az ex- tárjáni illetve Pásztón is sze­repelt Mede István elsőtáblás nevével fémjelzett jelenleg se­reghajtó Mezőkövesd otthoná­ba utaznak. 3. forduló Honvéd Auróra SE - Pásztó 8-4 4. forduló Pásztó - Dunaharaszti 6-6 Részletes eredmények (táblasor­rendben): Vajda Levente-Pirisi Gábor 1-0, Ujj Dániel-Erdős Bog­lárka 0,5-0,5, Bohati Tamás-dr. Bencze László 0,5-0,5, Kovács Zsolt-Kovács István 1 -0, Domány Mihály-Markos Ádám 0,5-0,5, Lengyel László-Szurovszky Elek 0,5-0,5, Vajda Albert-Frank Jó- zsef 0,5-0,5, Görcsi Gábor- Mányoki Anna 1-0, Huszár Márk-Bege Áron 0,5-0,5, Kor­mos József- Somogyi Gábor 0-1, Huszár Lóránt- Bege Levente 0-1, Vas Vince-Kökény Norbert Adrián 0-1. Cz. Zentai l i t Domány Mihály (balra) két partija során két döntetlent ért el

Next

/
Oldalképek
Tartalom