Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-15 / 263. szám
sporttukorBH^HI Közel négy évtizede az egyesület élén Szécsény. Negyven éve annak, hogy Szécsényben 1973-ban tizenegy személy megalakította a Petőfi Horgászegyesületet. Horgászterületük a mezőgazdasági termelőszövetkezet két hektáros Sóderbánya-tava volt. Később, 1976-ban felkeresték Vidu Pált, hogy igazoljon át hozzájuk, és legyen az egyesületük elnöke. Igent mondott, és a soron következő közgyűlésen elnöküknek választották, ezt a tisztségét azóta is betölti. Számára az elnökség nem rangot, hanem munkát, felelőséget jelent. Azt mondta, csak az vállaljon vezetői beosztást, aki képes a közösség ügyeit mindenkor, minden körülmények között előbbre valónak tekinteni. Előfordult, hogy feleségével Szegedre készültek a fiukhoz látogatóba, amikor a nyári nagy melegben a tó vizének minősége erősen romlott, a halpusztulás veszélye állt fenn. Nem mérlegelt, itthon maradt, és gyorsan intézkedett. A sokoldalú vezetői munkájának ez csak egy része. Adminisztráció, pályázatok írása, versenyek szervezése, rendeletek tanulmányozása, a kilenctagú elnökséggel a folyamatos munkakapcsolat tartása, a különböző szervezetekkel való együttműködés, és a lehetne a sort tovább folytatni. A megalakulásukat követő években a mezőgazdasági termelőszövetkezet építő részlege, 1990-ig folyamatosan termelte ki a sódert, és ez által a tó területe növekedett. Ma tizennyolc hektár, és ugyan olyan zöld terület tartozik hozzá. A terület a városi önkormányzat tulajdonában van, azt tizenöt évre használatra adta az egyesületnek. A horgászok jó gazdái a tónak és környékének. Szépítik a területet, kátyúzzák az odavezető utat, rendbe tartják a horgásztanyák környékét. Induláskor alig pár ezer forintjuk volt, ma a vagyonuk harminchatmillió forint. Pályázati pénzből, saját erőből 1996-ban elkészült a horgásztanya. 2002-ben megépült a 800 méter hosszúságú zsilippel ellátott csatornarendszer, ami a tavat az Ipollyal összeköti, ez biztosítja a tó vizének cseréjét. Az oxigén utánpótlásra vízforgató készüléket vásároltak. Jelenleg is folyamatban van a víz minőségének a javítása. Elkészült a tó partján a madár és hal tanösvény. Megépült a kilátó. Nyilvántartásukban jelenleg 280 horgász szerepel. Nagy hangsúlyt fektetnek a haltelepítésre. Megalakulásukkor csupán 150 kilogramm halat tudtak a tóba juttatni, mert többre nem volt pénzük. Ma évente 100-130 mázsa halat telepítenek be. A szécsényi horgásztó egyre népszerűbb, nem csak a helyi, a vendéghorgászok körében is. Évente közel ezer darab napi vendéghorgász jegyet adnak el. 2007-ben ők rendezték meg a mozdonyvezetők országos horgászversenyét. A leadott horgásznaplók alapján az egyesület tagjai évente átlag 50- 60 kilogramm halat fognak ki.- Honnan a horgászat szeretete?- Annak idején 1963-ban Oláh Ferenc megkért, hogy autómmal vigyem őt ki az Ipoly partjára horgászni. Ott azt mondta, „fogd ezt a botot és próbálj szerencsét”. Az első horgászás olyan hatással volt rám, hogy azt egy életre megszerettem. Abban az időben az Ipoly Bútorgyár szécsényi telephelyén voltam művezető, később telepvezető. Bizony, sokszor jó jött a kemény munka után a vízpartján a csend, a kikapcsolódás, ami igazi regenerálódást jelentett számomra. Ma már nyugdíjas vagyok. A horgászásra az elnöki teendők ellátása mellett kevés időm jut Az én fogásmennyiségem erősen az egyesületünk átlaga alatt marad. Az idén például csupán három pontyot és egy csukát fogtam.- Fiait mennyire érintette meg a horgászat?- Gyermekkorukban horgásztak. Tamás hamar lemondott róla, míg Pali fiamnak, aki tanár és a TV sportrovatának külső munkatársa, nincs ideje a horgászásra. Lassan négy évtizede annak, hogy Vidu Pál irányítja, vezeti a szécsényi Petőfi Horgászegyesület életét, tartja a kapcsolatot a tagsággal. Szenográdi Ferenc Őszi bajnokok: NMH Piliny SE, Kétbodony és az Erdőkürt LABDARÚGÁS Arany Fácán megyei III. osztály, 11. forduló Keleti csoport Mátraszele - Megyer-Géc 0-2 (0-1) Mátraszele, vezette: Berki A. Mátraszele: Kazinczi D. - Berki Z., Tóth L, Bodor, Radies IIT., Szabó B., Radies IT., Baranyi IL, Baranyi IIL., Pintácsik, Gyöngy (Almási). Megyer-Géc: Rác»Wr- Mészáros, Rádi Richárd, Rácz L.,_Rádi Roland, Pingiczer, Ökrös I., Rácz Gy. (Hanczik), Radies D. (Pusztai), Váradi (Radics Á.), Rácz B. GL: Rácz B., Ökrös I. Sárga lap: Bodor, Gyöngy, ill. Rácz B. Mátraszőlős - Ecseg 1-5 (1-2) Mátraszőlős, vezette: Berta I. Mátraszőlős: Nagy A. - Kaszala, Hegedűs Á. (Petrovics), Fügedi B., Fügedi D., Szilágyi (Antal), Kubinyi, Hegedűs R, Hegedűs L., Baldóczi, Peti. Ecseg: Tóth Z. - Mihalik J. (Adorján), Baranyi M., Bóna, Kelemen F., Mihalik R., Válóczi (Baranyi M.), Szerémi Á., Banos (Fokk), Baranyi T. (Zsiga), Baranyi E. (Bagyinszki). GL: Fügedi D., ill. Baranyi T. (3), Zsiga, Mihalik R. Klsterenye - Egyházas SE 1-2 (1-0) Kisterenye, vezette: Szigetvári Z. Kisterenye: Mészáros - Lócskai B., Zabari I. (Pintér), Molnár D., Zabari N., Szabó N., Oláh D., Szomora B., Szomora R., Tőre, Csemer (Berki A.). Egyházas SE: László V. - Dienes T., Tóth Z., Oravecz, László E., Demény, Novák, Dienes G. (Fekete), Tóth R, Gregász, Oláh T. GL: Szomora B., ill. Gregász, Dienes G. Sárga lap: Zabari N., Szomora B. Ménkesi Bányász - Csécse 0-2 (0-2) Dorogháza, vezette: Baranyi IG. Ménkes: Pintér - Juhász, Mészáros, Oláh Z. (Fodor), Pifkó, Ringeisen, Hajas, Kun, Beregi (Molnár Á.), Molnár T., Szűcs. Csécse: Vido - Pusztai, Tóth Z., Hídvégi, Bodó, Zsiga, Nágel, Vincze, Válóczi (Gulyás), Hényel, Kelemen. GL: Zsiga, Kelemen. Sárga lap: Mészáros, Szűcs, Pifkó, ill. -Nágel. Felsőtold - Mihálygerge 4-2 (2-2) Felsőtold, vezette: Nagy S. Felsőtold: Csohány - Murányi, Balázs S., Nemecz, Balázs G., Szita (Balás L), Hucskó, Nyírjei, Balázs B. (Imre), Nagy B., Kucsik. Mihálygerge: Földi (Márton) - Szalai, Bóta, Ács, Nyerges, Palkovics Zs., Oláh I., Palkovics B., Kicsiny (Sznak M.), Mátyóka, Kristóf (Mizser). GL: Balázs S. (2), Nagy B., Nyírjei, ill. Kristóf, Palkovics B. Sárga lap: Balázs S., ill. Bóta. Kiállítva: Ács. Kisbágyon - Piliny 1-6 (0-3) Kisbágyon, vezette: Bogár Cs. Kisbágyon: Fehér - Báthy, Horváth Z., Mladoniczki, Vranyeczki, Novák L. (Tóth T.), Mátrai, Horváth L, Mlinárcsek (Novák J.), Baranyi D., Tóth Gy. Piliny: Atovics (Varga K.) - Lőrik, Cseman (Szigeti A.), Lászlók, Bangó, Lehoczki (Szigeti G.), Hegedűs, Máth, Varga G. (Kovács G.), Bartus, Baranyi G. (Márton). GL: Vranyeczki, ill. Lászlók (3), Lehoczki (2), Bartus. Az 1. fordulóból pótolt Mihálygerge - Klsterenye 3-2 (0-1) Mihálygerge, vezette: Fekete L. Mihálygerge: Földi - Bóta, Nyerges, Kicsiny, Mizser (Lipták), Kristóf, Oláh L, Pál R., Palkovics B., Matyóka, Márton (Vadas). Kisterenye: Mészáros Lócskai B., Zabari L, Molnár D., Zabari N., Szabó N., Tőre, Oláh D., Szomora R., Csemer, Fiikor (Lócskai M.). GL: Matyóka (2), Palkovics B., ill. Tőre, Lócskai M. Sárga lap: Bóta, Matyóka. A 2. fordulóból pótolt Kisterenye - Felsőtold 0-1 (0-1) Kisterenye, vezette: Kazinczi J. Kisterenye: Mészáros - Tőre, Oláh D. (Kiss Z.), Lócskai B., Molnár D. (Lócskai M.), Berki A. (Pintér), Szomora R., Szajkó, Csemer (Bangó), Zabari L, Zabari N. Felsőtold: Csohány - Nemecz (Kucsik), Balázs S., Gömbicz, Balázs G., Szita, Hucskó (Tari IIS.), Nyírjei, Balázs B., Nagy B. (Balás L), Klárik. GL: Hucskó. Sárga lap: Molnár D., Szajkó, Zabari N., ill. Balázs G. Az őszi végeredmény 1. NMH Piliny 11 8 1 2 40-14 25 2. Felsőtold 11 8 0 3 39-13 24 3. Megyer-Géc 11 8 0 3 38-12 24 4. Ecseg 11 8 0 3 34-18 24 5. Egyházas 11 7 1 3 20-22 22 6. Csécse 11 7 0 4 27-16 21 7. Mihálygerge 11 7 0 4 27-21 21 8. Mátraszele 11 5 1 5 29-26 16 9. Kisbágyon 11 2 1 8 18-31 7 10. Mátraszőlős 11 1 2 8 11-46 5 11. Kisterenye 11 1 1 9 13-33 4 12. Ménkes 11 0 1 10 W9 1 Középcsoport Kétbodony - Ipolytamóc 4-0 (2-0) Kétbodony, vezette: Oláh L. Kétbodony: Dóczi - Zachar (Korbely), Szorcsik, Majoros, Kósik, Kutnyik (Kacsári B.), Jakab, Bartyik, Németh (Kacsári T.), Freistag (Lichy), Simon. Ipolytamóc: Oláh A. - Bába, dr. Bolyós G., Gál, Botos, Tőrincsi, Lantos, Szőrös I R. (Donkó), Báder (Szőrös II R.), Bolyós B., Kiss. GL: Bartyik (2), Simon, Freistag. Sárga lap: Szőrös IR. Csitár - Mohora 1-2 (0-0) Csitár, vezette: Berki A. Csitár: Markó - Csernyik (Tóth G.), Szenográdi, Zagyi (Komjáti), Valah, Antal (Kertész), Tótok, Baráz, Rados L, Bozány (Gál), Sándor Sz. (Mészáros). Mohora: Rados G. - Odor, Antóni, Krajcsi, Oláh T., Feranecz, Koplányi (Szalai), Kardos (Tóth J.), Vidámi, Gyurovics, Bognár (Kávás). GL: Szenográdi, ill. Oláh T. (2). Sárga lap: Rados G., Oláh T., Koplányi, Vidámi. Ludányhalászi - Varsány 0-9 (0-5) Ludányhalászi, vezette: Menczel J. Ludányhalászi: Imre (Bagoly) - Pityi, Tiszttartó, Urbán (Végh T.), Erki (Tőzsér), Havaj, Mester, Végh M. (Brunda), Szeles L., Végh Gy., Baranyi. Varsány: Baráth (Strehó J.) - Virág, Bárány G., Takács (Deák), Fábián, Báránkó, Tiszttartó L, Bárány B. (Szeles G.), Bárány M. (Király Á., Havasi, Tiszttartó Á. GL: Báránkó (3), Fábián (2), Bárány M. (2), Havasi (2). Doboskút SK Nógrádsipek - Nógrádmarcal SE 2-0 (1-0) Nógrádsipek, vezette: Godó S. Nógrádsipek: Csampa - Varga R, Sámuel, Percze, Ádám, Baranyi, Matuszka (Csernák), Horváth (Németh), Rigó, Oláh B., Végh (Keresztúri). Nógrádmarcal: Csurgó - Benedek, Varga Cs., Cservenák, Tamás, Szabó (Benedek), Tolnai, Petői, Mátyás, Jónás, Gáspár. GL: Varga R, Oláh B. Szécsény VSEIL- Ipolyvece TE 4-0 (2-0) Szécsény, vezette: Mezei K. Szécsény H.: Horváth - Lőrincz, Vincze, Rutai, Sztrigán, Szántó, Lőrincz (Olaj), Kovács, Németh (Strehó), Hodúr (Varga B.), Molnár. Ipolyvece: Farkas - Dusicza (gyurcsán), Varga, Fábián, Sinkó (Muladi), Huszti, Pásztor S., Csejk, Pásztor G., Szabó P. (Loksa), Petrezsely. GL: Lőrincz, Sztrigán, Szántó, Varga B. Herencsény SE Szondy SE Hont 1-1 (0-0) Herencsény, vezetfe:Dubovszki J. Herencsény: Deme - Jusztin, Kiss (Keresztúri), Mezőhegyi, Gyimesi (Rácz), Jusztin, Balázs, Bobák, Katulin, Juhász (Szilay), Bilák. Hont Géringer A. - Garazsi, Kálmán, Bander, Szabó R., Pál, Pásztor, Géringer R, Szabó R., Styaszni (Bálint), Dombi (Virág). GL: Rácz, ill. Szabó R. Sárga lap: Mezőhegyi, Balázs, Rácz, ill. Géringer A., Szabó R., Styaszni, Bálint. Az őszi végeredmény 1. Kétbodony 11 10 1 0 47-14 31 2. Varsány 11 8 2 1 38-8 26 3. Ipolyvece 11 6 3 2 35-18 21 4. Szécsény II. 11 6 2 3 34-17 20 5. Nógrádsipek 11 6 2 3 23-20 20 6. Mohora 11 6 1 4 25-19 19 7. Csitár 11 5 0 6 27-20 15 8. Ipolytamóc 11 4 2 5 27-26 14 9. Hont 11 1 6 4 18-19 9 10. Ludányhalászi 11 2 0 9 20-47 6 11. Herencsény 11 1 1 9 18-51 4 12. Nógrádmarcal 11 1 0 10 7-60 3 Nyugati csoport Tolmács SE - Legénd SE 1-3 (0-1) Tolmács, vezette: Kiss T. Tolmács: Hajnis Z. - Gyuricza Zs., Patzek, Drajkó, Pintér, Rotter (Gyuricza G.), Belovai (Rozsár), Dezső, Kelemen (Gláz), Gyuricza A., Kuris. Legénd: Rafael - Bera R, Pintér, Koczkár, Bera B., Simkó G. (Simkó R), Kovács, Füle, Sintár, Sajgó (Néma), Filip (Bujnyik). GL: Pintér, ill. Kovács, Bera B. Sárga lap: Néma. KSE Becske - Szendehely FCH 4-2 (0-2) Becske, vezette: Szakai T. Becske: Serfőző - Hári, Majoros, Molnár J., Hóvári (Takács J.), Molnár M., Tamaskovics, Túri D. (Takács B.), Kosik, Rubik N. (Rubik R), Radics (Virág). Szendehely n.: Rottenbacher - Nagy, Szúnyog, Müller, German, Fidel, German D., Halász, Hekli (Alexa), Schlenk, Gáspár. GL: Kosik (2), Molnár M., Tamaskovics, ül. Gáspár (2). Sárga lap: Szúnyog. Erdőkürt SK -Kálló FC 3-0 (3-0) - félbeszakadt Erdőkürt, vezette: Jónás M. Erdőkürt Mándó - Urbán, Szlavkovszki M., Koncz, Hegedűs, Czeba, Pethő, Fekete, Makó, Proksza A. (Petras K.), Nánai. Kálló: Kiss - Diviák, Makó, Maka, Hajdú, Ruska, Hajdú L, Hajdú N., Veizer, Bangó, Susa (Sziklási). GL: Pethő (2), Mándó. A mérkőzés a 65. percben félbeszakadt. A versenybizottság pályán elért eredményt hagyták jóvá. Szátok - Keszeg 1-1 (0-1) Szátok, vezette: Damkó V. Szátok: Szabó T. - Tóth R, Rottek, Previz, Kertész (Maring), Halai (Hustyava), Batta, Dóbiás, Franka, Maczkó (Pribelszki), Gulyás (Valusz). Keszeg: Morvái - Cseri, Jakubecz, Lestyán, Kosik, Kiss, Sára, Burai, Albert, Rojkovics (Gyetván), Miklián. GL: Dóbiás, ill. Albert. Sárga lap: Franka, ill. Kosik, Rojkovics, Miklián. Egyházasdengeleg - Vanyarc 1-2 (1-1) Egyházasdengeleg, vezette: Pádár S. Egyházasdengeleg: Mlinárcsek - Franka, Berkes, Király, Sálek (Sinkó), Holecz, Jambrich, Pete, Liptai (Szűcs), Falta, Jakus. Vanyarc: Apkó - Nyúl, Durucz, Komjáthi, Raduly, Dudás (Lászka), Tóth, Szarvas (Búzás), Mlinkó N., Fehér (Mlinkó S.), Miklósi (Török). GL: Jambrich, ill. Miklósi, Búzás. Sárga lap: Mlinkó S. Ősagárd - Nógrád 3-0 (játék nélkül) Az 1. fordulóból pótolt KSE Becske-Kálló FC 17-4 (8-1) Becske, vezette: Jele T. Becske: Serfőző - Hári (Ferkó), Majoros (Hóvári), Molnár J., Molnár M., Tamaskovics, Túri D., Takács B., Takács J. (Radics), Túri A., Laczkó. Kálló: Diviák - Makó, Hajdú A. , Kiss, Hajdú L, Hajdú N., Bangó, Susa, Pikács, Maka. GL: Molnár M. (8), Laczkó (4), Tamaskovics, Takács J., Takács B. , Radics, Molnár J., ill. Hajdú N. (2), Hajdú A., Pikács. Az 6. fordulóból pótolt Nógrád SE-Erdőkürt SK 0-7 (0-5) Nógrád, vezette: Kovács T. Nógrád: Burik (Rákosi) - Orsós, Mezei A., Kanalas, Csabuda, Stessel (Mezei Cs.), Králik, Pálinkás, Hekli, Hruska, Kardos. Erdőkürt Mándó - Urbán, Szlavkovszki M., Koncz, Czeba (Bencsik), Nánai (Petras), Fekete, Hegedűs (Radics), Makó, Proksza A. (Szlavkovszki R.), Proksza Á. GL: Fekete (3), Nánai (2), Koncz, Bencsik. Sárga lap: Nánai. Az őszi végeredmény 1. Erdőkürt 11 9 2 0 37-8 29 2. Ősagárd 11 8 3 0 36-15 27 3. Vanyarc 11 7 3 1 16-7 24 4. Becske 11 6 3 2 52-29 21 5. Legénd 11 6 2 3 27-13 20 6. Tolmács 11 5 2 4 34-31 17 7. Keszeg 11 4 2 5 32-30 14 8. Szátok 11 2 3 6 24-24 9 9. E.-dengeleg 11 2 2 7 18-29 8 10. Szendehely I I. 11 2 1 8 14-30 7 11. Kálló 11 1 2 8 14-48 5 12. Nógrád 11 1 1 9 11-51 4 r i i