Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-15 / 263. szám

Olcsóbb lesz az uszoda fűtése Megelevenedett a történelem Átépítették a bátonyterenyei tanuszoda fűtésrendszerét: aprítékkal működő ka­zánt szereltek be. Erre azért volt szükség, mert éves szinten körülbelül 12 millió forintba kerül az épület gázzal való fűté­se. A mostani módszerrel viszont kilencven száza­lékos megtakarítást ér­hetnek el, tehát közel tíz­millió forintot spórolhat a helyi önkormányzat. Remenár János Bátonyterenye. Az uszoda át­építése a Start közmunkaprog­ram bio- és megújuló energia projektjének keretében valósult meg. A gázfűtéssel párhuzamo­san, egy aprítékkal működő ka­zánt építettek be, amely téli és nyári üzemmódra is alkalmas.- Az épület fűtése az elmúlt időszakban 11-12 millió forintos költséget jelentett éves szinten önkormányzatunk számára. Az átalakítással azonban komoly összeget spórolhatunk. Ennek mértéke kilencven százalék, te­hát ennyivel többet tudunk for­dítani fejlesztésre, illetve a leg­fontosabbra a munkahelyterem­tésre - nyilatkozta lapunknak Horváth Tibor, alpolgármester. Majd hangsúlyozta: sok em­ber dolgozott azon, hogy az elhi­bázott lépést rendbe hozzák.- Gondoljunk bele, hogy az ere­detileg máshova tervezett uszo­da jelenleg egy lápos területen he­lyezkedik el, ezért kétszer kellett megterveztetni és ez nagyon sok pénzébe került a városnak. Több mint fél milliárd forintból, pályá­zatok és állami segítség nélkül, kizárólag banki hitel felvételével épült meg, amellyel az önkor­mányzat működését lehetetlení- tették el. Úgy döntöttünk, hogy ennek ellenére nem zárjuk be az uszodát, inkább megpróbáljuk minden lehetséges módon le­csökkenteni a költségeit - tette hozzá a város alpolgármestere. Családias hangulatú íróol­vasó találkozóra invitálta vendégeit és az érdeklődő­ket a Kincsestár könyves­bolt Balassagyarmaton. A valóban szellemi kincseket rejtő falak között igazi él­ményt jelentett megállni ki­csit a rohanásban, hogy megismerjük múltunk egy fejezetét. A könyvesbolt tu­lajdonosai rendszeresen szerveznek hasonló könyv- bemutatókat, küldetésük­nek érezve a kultúra-és ér­tékközvetítést. Bellér Annamária Balassagyarmat Az est házigaz­dája, Demus István bevezető gon­dolataiban kiemelte, hogy a há­ború mellett nem lehet elmenni, megfog minket, szinte az életünk része. Nyomaszt bennünket és nem lehet kikerülni. Különösen igaz ez a keleti hadszíntérre ki­küldött II. magyar hadsereggel kapcsolatban, hiszen szinte min­den magyar család gyászol Don- kanyarnál elesett hozzátartozót. A „...talán még öt perc az élet...” című könyv azt mutatja be, ho­gyan vett részt a keleti hadszín­téren a miskolci XIII. - magyar királyi Görgey Arthúr - gyalog­ezred a második világháborúban a II. magyar hadsereg részeként. Az előadásra igen szép számú közönség gyűlt össze - s aho­gyan a dedikálás során kiderült - majd mindegyikük a szomorú családi vonatkozás miatt jött el az eseményre. A könyv szerzője, Szmetana György közgazdász, közigazga­tási menedzser 37 évig dolgozott köztisztviselőként, tanított a Corvinus Egyetemen és előadá­sokat tartott a Budapesti Gazda­sági Főiskolán. Gazdasági irá­nyultságú érdeklődése mellett mindig is foglalkoztatták őt a tör­ténelem, különösen a II. Világ­háború eseményei. Több hábo­rúval foglalkozó könyvet is írt, többek között mezőkövesdiekről a Il.világháború viharában, vagy a most megjelent mű elődköny­vének tekinthető „Csak meghal­ni lehet” című kötetet 2002-ben. A mostani könyvbemutatóra Demus István hívta meg, akihez negyedszázados barátság, szép szakmai-emberi kapcsolat fűzi s aki beszélgetőpartnere is volt az est folyamán. A könyvismertető előtt Palán- ki Éva és fia, Palánki Lénárd gyö­nyörű furulyajátéka teremtette meg a hangulatot a folytatáshoz. Az előadás lerombolta Nemes- kürty István Requiem egy had­seregért című könyve által fel­épített mítoszokat a Don-kanya- ri katasztrófával kapcsolatban (például a rossz felszereltségről, Jány Gusztáv személyéről és há­borús szerepéről), majd felvázol­ta a könyv megszületésének in­díttatását és folyamatát. Szmetana György családi vonat­kozás miatt kezdett el kutatni a témában: nagybátyja, „Gyuri bá­csi” a miskolci XIII. gyalogezred tagjaként esett el a keleti had­színtéren. Az eleinte csak a csa­ládtagra koncentráló kutatás ha­mar kiszélesedett, köszönhető­en a rengeteg önkéntes segítő­nek. Az általuk a szerző rendel­kezésére bocsátott nagy mennyiségű eredeti dokumen­tum, iratok és fényképek segítsé­gével egy valódi kordokumen­tum látott napvilágot, amely hű krónikája a miskolci gyalogez­red történetének. A tekintélyes terjedelmű és im­pozáns kivitelezésű mű mögött hatalmas munka van. Szmetana György időt és fáradságot nem kí­mélve kereste fel a még élő hoz­zátartozókat, barátokat, egykori baj társakat, hogy első kézből hallja az 1943-ban történteket. Alkotásai a világörökség részei Balassagyarmat. A Budapesten élő Maracskó Gabriella képző­művész alkotásaiból a Horváth Endre Galériában nyílt kiálh'tás a napokban. Maracskó Gabriella tanulmá­nyait a Magyar Képzőművésze­ti Főiskolán végezte, 1982-1985 között, Derkovits ösztöndíjban részesült. Több hazai, nemzet­közi közös és egyéni tárlaton mutatkozott be. Rajzain az ala­kok, helyzetek, viszonyok, ér­zelmek kusza szálainak, vona­lainak nehezen kibogozható há­lózatán át sejlik felénk, vagy tű­nik el egy-egy elillanó kép, amelyhez a szemlélő gondola­tainak, érzéseinek fonalai is hozzászövődhetnek. A kiállítás megnyitóján Csemniczky Zoltán Madách és Horváth Endre díjas szobrász- művész, a balassagyarmati Mik­száth Kálmán Művelődési Köz­pont igazgatója, többek között azt mondta: - Hosszúra nyúlt ga­lériavezetői pályafutásom alatt, nagy-nagy időközönként, koráb­ban már kétszer is állított ki Ba­lassagyarmaton Maracskó Gab­riella és volt egy közös budapes­ti kiállításunk is. A művésznő nem az önfényező, önérdekeket érvényesítő művészek közé tar­tozik. Amit alkot, az a világörök­ség része. Jó lehet, kapott né­hány kiállítási díjat, munkássá­ga, szellemi tevékenysége a mai celebvilágban perifériára szorul. Ez a balassagyarmati kiállítás is csak szerény mértékben járul­hat hozzá, hogy alkotásai köz­kincsé váljanak A képek nézege­tése során a befogadóba egyre gazdagodóan kelt újabb és újabb lelki hullámokat, ezek által felis­meréseket. A tárlat december 19-ig láto­gatható. Szenográdi Ferenc "A Jelen döntésem öntéséin múlik a Jövő!" :: v Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE Biztosítónak, arr^^^b^, mint 180 éves sikeres múltra tekint vissza, ma már 13 országban van jelen. „Megfelelő biztosítási védelmet mindenki számára" célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. P (Ügyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, amelyekből választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaikat. HRf Az állami gondoskodás háttérbe szorulásával is megnő az igény a iif jó !f-j#p“ sft iá»» é ‘ korszerű életbiztosítási termékek iránt. A kínált termékek egyfelől alkalmasak az. állami nyugellátás kiegészítésére, másrészről a biztosítás segítségével fedezőtök az időskori többletköltségek, így megteremthető a gondtalan, békés időskor anyagi bázisa. Fiatalok számára például a ^ermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékosodni. A kínálandó biztosítási termékek előnye és erőssége a rugalmasságában is rejlik"Gondolt-e már arra, mennyi lesz a várható nyugdija éTmennyiből szeretne megélni? A kettő közötti különbség valószínűleg hatalmas! A megoldást segítjük biztosítási közvetítésünkkel. fCélunk á piaci jelenlétünk további erősítése, valamint megelégedett ügyfeleink számának további növelése. Ehhez kívánunk Nógrád meg^^n biztosítási kőzve^Őj^ptortot szervezni, illetve ehhez keresünk biztosítási közvetítőket. Munkatársakkal szembeni követelményekf/éíső/^kú végzettség, megbízhatóság, ambiciózusság, szorgalomfüzleti korrektség. Biztosítási közvetítői szakmai ^felkészítést} sok éves szakmai gyakorlattal megvalósítjuk. , 4pJt ii BQKORHé'slTARSA *Bt.\ Teléfvn:t3QZ4 7/1 ‘-1332i

Next

/
Oldalképek
Tartalom