Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)

2013-11-14 / 262. szám

SZOLGALTATAS November 12. 1 16 19 23 24 29 33 35 39 41 53 58 63 65 66 67 71 73 77 80 2013. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Újra Salgótarjánban a Dublarian! A Dublarian énekes-gitárosa Daniel Maher, a basszusgitáros Csapó Adrián és a dobos Szummer Csaba Terecskei Ritával, a Zanzibar énekesével Két éve járt legutóbb Ma­gyarországon, Salgótarján­ban a félig ír, félig magyar rockbanda, a Dublarian.-Ak­kor nem csak a nagy sikerű fellépésük miatt érkeztek a nógrádi megyeszékhelyre: a városból származó dobos, Szummer Csaba James” ek­kor mondta ki a boldogító igent élete párjával. E hét vé­gén, pénteken újra Salgótar­jánban csapnak a húrok kö­zé, s ha már itt járnak, vár­nak minden zenekedvelőt egy egész estés koncertsoro­zatra, s új videoklipjük for­gatására. Sajgójánál). Hol jobb, hol nehe­zebb napok köszöntöttek a Dublarian tagjaira az elmúlt két esztendőben. A gitáros Dave Duncan végleg elköszönt a zene­kar tagjaitól, majd az énekes Dániel Maher hátproblémái miatt kellett kihagyniuk pár fellépést. Új lendü­letet adott azonban az addig inkább a „civil” munkájukba temetkező ta­goknak Csapó Adrián visszatérése, új dalok, új fellépések, új barátsá­gok időszaka következett A tavalyi esztendő így ismét eseménydúsra sikerült: a Dublarian egy színpadon játsz­hatott a Republic-kal és Bódi Lászlóval, akinek halálhíre meg­viselte a csapatot. Ugyancsak ta­valy együtt zúzott a banda egy fergeteges bulin Dublinban a Zorall-lal, Barbaró Attiláékkal hat év után sikerült újra egy kö­zös fellépést egyeztetni, amelyet 2014-ben magyarországi közös zenélés követ majd. Idén májusban is volt magyar vendég Írországban, mégpedig az a Zanzibar, amelynek jelenlegi gi­tárosa a szintén salgótarjáni szár­mazású Nagy Norbert. Az ezer fős buli után itt is körvonalazódik egy Zanzibar-Dublarian magyarorszá­gi hosszú hétvégés produkció. Ad­dig is találkoznak, hiszen január 10-én ismét együtt lépnek fel az ír főváros leghíresebb rock kocsmá­jában, a Fibber Magees-ben. E hét végén azonban Salgótarjá­né a Dublarian, november 15-én, pénteken 19 órától a helyi Quillmore és az Octopus of Pluto társaságában állnak színpadra a Stécé Kávéházban. A banda tagjai sokat gondol­kodtak, mivel tudnák kicsit kü­lönlegessebbé tenni ezt az estét, s mivel nagyon ritkán találkoz­hatnak a salgótarjáni barátaik­kal, úgy határoztak, hogy elviszik magukkal az itteni közönséget: az egyik új nótájukra készítenek itt klipet, amelyben az e só közön­ségéé lesz a főszerep! Adventi koncertkörútra indul Szekeres Adrien Hét állomásból álló ad­venti koncertkörútra in­dul november végén Sze­keres Adrien. Nyíregyháza. Az énekesnő ked­di nyíregyházai sajtótájékoztató­ján - az MTI tudósítása szerint - elmondta, hogy az adventi turné keretében Győrben, Kecskemé­ten, Kőbányán, Budafokon, Buda­örsön, Sopronban és Nyíregyhá­zán lép fel hatfős zenekarával. A november 30-án Kőbányán indu­ló turné műsorainak vázát adven­ti hangulatú dalok alkotják, ame­lyeket az énekesnő saját szerze­ményei egészítenek ki. A koncertek közül különleges lesz a győri, amelyen december 18-án a Győri Filharmonikus Ze­nekarral közösen lép fel, vala­mint a december 15-i nyíregyhá­zai jótékonysági est, amellyel a Nyírségi Hospice Alapítvány munkáját támogatják, és ame­lyet a helyi evangélikus temp­lomban tartanak. Az énekesnő szerint dalai kü­lönlegesen jól „működnek” a templomi közegben, a koncertet pedig igyekeztek olyan időpont­ra szervezni, hogy a családok is ellátogathassanak rá.- Az alapítvány tevékenysége a családokat érinti elsősorban és én szeretném, ha a zene is csa­ládi ügy lenne - fogalmazott Sze­keres Adrien. A nyíregyházai koncerten közreműködik a he­lyi Vikár Sándor Zeneiskola ma­gánének tanszakának kórusa is. Kiss Gábor zeneszerző a sajtó- tájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt években tartottak már ze­nekari, akusztikus, szimfoniku­sokkal közös és templomi fellé­pést, és minden koncertre a helyszínnek megfelelő zenei re­pertoárral készülnek. Szeretném, ha a zene is családi ügy lenne - fogalmazott Szekeres Adrien TELEV1ZIO-MUSOR 2013. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok! <i2) Benne:- Chima legendái- SpongyaBob Kockanadrág- Szuperhősök ligája- Monsuno 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel 10.00 Top Shop 11.40 Asztro Show 12.40 Reflektor (12) 13.00 EgészségKalauz ii2) 13.35 Éjjel-nappal Budapest (12) 14.50 Fókusz (12) tY2.hu 6.00 Aktív (ism.) (12) 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 9.20 Stahl konyhája <12) 9.30 Babapercek (12) 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál (12) (mex. vígj. sor., 176. rész) 13.00 Knight Rider (12) 14.00 Tények Délután 14.50 Shopping Királynők (12) 15.50 Családi Titkok 112) 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! (12) 5.23 Az Este 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 A királyi ház titkai (12) (dél-kor. filmsor.. 32. rész) 10.10 Család-barát 12.01 Híradó délben 12.25 Rondó 12.55 Kvartett 13.25 Átjáró 13.55 Lépések (12) (kan. dokumentumfilm) 14.40 Család csak egy van (12) (auszt. vígj. sor., V./2. rész) 15.30 A múlt fogságában ii2) 16.20 Híradó Délután 6.00 Gyermekeknek Benne: Frakk, a macskák réme, Mekk Bek az ezermester, Aprónép, Vízipók csodapók, Kukori és Kotkoda, Lolka és Bolka, Magyar népmesék, Varjúdombi mesék, Mumin- völgy, Liilii, a teknöc, Miss BG, Maja, a méhecske, Angelina, a balerina, Segítség kacsaszárnyako, Harisnyás Pippi, Csűrcsavarosdi, Blinky Bili, Vízipók csodapók, Kukori és Kotkoda, Félix levelei, Mewtgywktiíiadó, Gógyifeiiigyel Mesél a kert, 80 nap alatt a Föld körűi Willy Foggal, 11.10 Sandokan (6) 11.35 Hunyormajor (6) 12.00 Garfield és barátai (6) 12.25 Na végre, itt a nyár! (6) 12.55 Balekok (S) 12.57 Arsene Lupin (12) 13.20 Varázslóka ...........Wayerly.hejyrpl.iu)___ 6. 30 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., 113. rész) 7.25 TV-Shop 8.00 Monk • Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., 114. rész) 8.55 Harmadik műszak (12) 9.55 Gyilkos számok (12) 10.50 Káoszháza (12) 11.20 Férjek gyöngye (12) 11.50 10 év 10 nap alatt 12.55 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., V./98. rész) 13.50 CSI: A helyszínelők (12) (XII./257-258. rész) 15.35 Nyomtalanul (12) (V./96-97. rész) 17.25 Gyilkos számok (U) (am. krimisor., IV./65. rész) 6.30 Híradó 6.35 Horvát krónika 7.00 Ecranul nostru 7.30 Híradó 7.35 Az emlékezet helyszínei (12) 8.10 Kultikon (12) 8.30 Híradó 8.35 Lyukasóra (ism.) 9.05 Közbeszéd (ism.) 9.30 Csellengők (12) (ism.) Eltűntek nyomában 10.15 Angyali érintés (12) (am. tévéfilm sor., IX./18. rész) 11.05 A fantasztikus nagynéni (magyar tévéf., 2. rész, 1986) 12.02 Híradó 12.20 Vers 12.25 Táncvarázs 620 A Föld legnagyobb hősei (12) (am. rajzfilm sor., 22. rész) 6.45 Anne (6) (kan. rajzfilmsorozat) 7.10 Balu kapitány kalandjai (12) (am. rajzfilm sor., 62-63. rész) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor., 353. rész) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 9.50 Laptopkonyha (12) 9.55 EzoTv 10.30 NCIS (12) (am. krimisor., 44. rész, 2003) 15.20 Dél Királynője (12) (am.-sp. filmsor.. 6. rész) 16.20 A bosszú angyala (12) (mex. filmsor., 125. rész) 17.25 A gyanú árnyékában (12) 18.30 RTL Klub Híradó 19.15 Fókusz (12) 19.45 Éjjel-nappal Budapest (12) 20.55 Barátok közt (12) 21.35 A szökevény (i6) (am. akciói., 1993) ...........Dr. Richard. Kjmble (Harrison Ford). 16 .55 Hal a tortán (12) 18.00 Tények 19.15 Édes élet (12) 20.25 jóban Rosszban (12) 21.30 A belső ember (is) (am. akcióthriller, 2006) Dalton (Clive Owen) kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, akciója során több tucat embert túszul ejt Frazier nyomozó (Denzel Washington) kapja a 16.35 A szenvedélyek lángjai (12) 17.20 Szerencse Híradó 17.30 Híradó 17.40 Ridikül (12) 18.30 A következő! (12) 19.30 Híradó este 20.20 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán 21.30 Munkaügyek- IrReality Show <i6) (magyar filmsor., III./7. rész) 14.05 Rocky és Bakacsin kalandjai (12) 14.30 Garfield és barátai (6) 14.55 Gyermekeknek Benne: Hunyormajor, 80 nap alatt a Föld körűi Willy Foggal, Gógyi felügyelő, Mesél a kert Lói és Fűti, Harisnyás Pippi, Lolka és Bolka, Csúrcsavarosdi, Caillou, Blinky Bili, Félix levelei, Magyar népmesék, Variúdombi mesék, Mumin-völgy, Lülü, a teknöc, Miss BG, Maja, a méhecske, Angelina, a balerina, Segítség kacsaszárnyakon, Hetedhét gyerekhiradó 18.25 Káoszháza (12) (am. vígj. sor., 22. rész) 18.55 Férjek gyöngye (U) (am. vígj. sor., IIL/73. rész) 19.25 Jóbarátok (12) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi (12) (tévéfilm sor., VIII./177-178. rész) 21.25 CSI: New York-i helyszínelők <is) (am.-kan. krimisor., VIII./9. rész) 22.25 Gyilkos körzet (12) (belga krimisor., I./2. rész) 13.20 Fókuszban a tehetség 13.45 Szálka, hal nélkül (12) (magyartévéfilm sor., 5. rész) 14.30 Kívánságkosár 16.30 Térkép 17.05 Everwood(i2) (am. tévéfilm sor., III./58. rész) 18.00 Híradó 18.20 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisvárosiul (magyartévéfilm sor., 135. rész) 11.30 Váratlan utazás (12) (kan. tévéfilm sor., 34. rész) 12.30 Született feleségek (12) (am. vígj. sorozat) 14.30 Columbo: Diplomáciai mentesség (12) 16.00 Jim szerint a világ (12) 16.55 Gordon Ramsay ­A pokol konyhája <121 17.50 Hír24 18.00 NCIS (12) .........Jam. kiinrtlsor.j II./45. rész),, feleségét meggyilkolják a féri az első számú gyanúsított Elítélik, de ó nem adja fel, megszökik a börtönből és elindul, hogy kiderítse, ki volt a valódi gyilkos. 0.10 Brandmánia (12) zseniális bűnözővel. 0.05 Fogyj Rékával és Norbival! (12) 0.10 Propaganda (12) 1.10 Tények Este 1.45 Aktív (12) (ism.) 2.10 Astro-Világ Éjjel 22.00 Az Este 22.35 Híradó 22.50 Nemzeti Nagyvizit - A 19.század szellemtörténete 23.20 A rejtélyes XX. század <12) 20.00 Híradó este 20.45 Hétköznapi kifutó 21.10 Bosszú (12) 21.55 A következő! (12) Szórakoztató napi kvízműsor 22.50 Ridikül (12) Női talkshow 23.30 A végakarat (15) • (am. thriller, 2010) 1.40 Harmadik műszak (12) (am. filmsor., I./9. rész) 2.25 Vészhelyzet (12) (am. filmsor., XIII./22. rész) 3.15 Gyilkos körzet (12) 19.40 Angyali érintés (12) (am. tévéfilm sor,, IX./19. rész) 20.30 Angyalbőrben (12) (magyartévéfilm sor., 8. rész) 21.45 A legényanya (i6) (ff., magyarvíg., 1989) 22.25 Hírek 22.30 Dunasport 19.00 Hír24 19.25 Napi sztori Peller Marianna! (12) 19.35 Columbo: Két detektív, egy gyilkosság (12) 21.10 Az eltakarítónő (12) (angol víg., 2005) 1 A bosszú angyala (12) (mex. filmsor., 125. rész) 21.30 A belső ember (i6) (am. akcióthriller, 2006) 21.45 Munkaügyek-IrReality Show iis) 21.10 Bosszú (12) (am. drámasorozat 16. rész) 20.25 Két pasi-meg egy kicsi (12) (tévéfilm sor., Vili./177-178. rész) ,00 Kisvárosiul (magyartévéfilm sor., 135. rész) 18.00 NCIS (U) (am. krimisor., II./45. rész) TARJAIN TV 9.00 Hírfüzér 9.25 Ajánló 9.30 Egyházm­egyei körkép 10.05 Háttér - Salgó Midex Rallye 10.30 Hírfüzér 10.55 Ajánló 11.00 INFOTV 13.00 Hírfüzér 13.25 Ajánló 13.30 INF01V 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 19.30 Csendes percek (Adventista E^ház műso­ra) 20.00 Taijáni életképek20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFOTV 1030 BBC HardTalk. 11.05 Befutó. 1130 Ga­rázs. 12.00 Déli híradó. 12.45Teleshop. 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Ikon. 14.30 Sporté. 15.00 Híradó. 15.30Ázsia. 16.05 BBC Click. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 So­roló 1.18.00 Híradó. 19.00 Híradó 19.30 Mag- yarországélőben. 21.00 Híradó. 21.2130 Ver­sus (ism.) 22.00 Híradó. 22.30 Globál. 1030 A tét (ism.). U.15Teleshop. 1130 Laci bácsi konyhája 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop. 1230 Fórom (ism.) 12.55Teleshop. 1530 706as klub (12) 1610 START+(ism.) 1630 Mancsvár(ism.) 16.55 Világhíradó 17.05 Spoitpeicek 17.10 Fórom 17.55 Híradó 18.25 Fórom 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Csati20.55 Híradó 21.00 Csati 7^0 Békét bíró 8.20 A féljem védelmében 9.20 Testvérek. 10.20 Kisvárosi gyilkosságok. 12.20 Haven 13.20 Monk-Flúgos nyomozó. 14.20A féljem védelmében 15.20Testvérek. 16.20 Kis­városi gyilkosságok. 18.20 Haven. 19.20 Monk - Flúgos nyomozó. 20.20. Békét bíré 21.20 Chupacabra 23.20 Boksztxól jele 1.20Aféijem védelmében 2.20 Igazi vagy hamis 11.00 Teleshop 12.00 Szabadidőspoit(ism.) 1230 SportVerda (ism.) 13.46 Labdarúgás (ism.) Ferencváros-Tata bánya 16.00 Reszta+ 16.15 Futbol Mundial 16.45 labdarúgás (éló) U21-es Eb-selejtező, Magyarország - Albánia 19.15 Mai helyzet 19.30 Zuhanyhrradó (éló) 21.00 NFL Game day (ism.) 21.30 Trash Talk 1.00 ÖköMvás (ism.) 2.00 NBA (élő) 10.05 Beépített főnök. (12). 11.00 Amerika árvetésen (12). 12.00 Állati rakoidok V. (12). 13.00AHimalája(12). 14.00 Airöld kialakulása (12) 15.00 Behálózva (12). 15.30 Fotózz, mint egy profi! (12). 16.00 Amerika átverésen (12). 17.00 Fald fel Amerikát(12) 18.00AFöldtitkai (12) 19.00 Állat) rekordoklV.(12) 20.00AFöld kialakulása (12)2 l.OOTudomány a sportmögötl 9.55 Idétlen szerelem (12). 10.55 Időtlen sz­erelem (12). 11.55 Teleshop. 13.00 Rosalin­da (12). 14.00 A szerelem tengere (12). 15.00 Sebzett szivek (12). 16.00 Menekülés a szere- Iembe(l2). 17.00Aszfvparancsa(l2). 18.00 Rubí, az elbúvólő szörnyeteg (12). 19.00 Időt­len szerelem (12). 20.00Áfáim, ahol élünk (12). 21.05 Váratlan utazás (12). 22.10 Gyilkos sorok A műsor es a kezdes WKTTim I megvaltoztatasana nden tévéadó rnüireniEU

Next

/
Oldalképek
Tartalom