Nógrád Megyei Hírlap, 2013. november (24. évfolyam, 253-276. szám)
2013-11-14 / 262. szám
Drágulnak az üzemanyagok Budapest. Drágulnak az üzemanyagok péntektől: a Mól bruttó 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI. A benzin átlagára így 395-396 forintra, a gázolajé 414-415 forintra nő. Az elmúlt héten a benzin ára nem változott, a gázolajét szerdán bruttó két forinttal emelte a Mol, a megelőző héten azonban három alkalommal is csökkent az üzemanyagok ára, a benziné összesen 11 forinttal, a gázolajé 10 forinttal. Gátakra „pályáztak" eigt ád. Az al-Kaida terrorszervezethez köthető, merényletekre készülő csoportot tartóztattak le Koszovóban - írta szerdán a Vecernje Novosti című szerbiai napilap. A koszovói rendőrség hat albán férfit vett őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az al-Kaida koszovói sejtjének tagjai és terrortámadásokat készítettek elő Koszovó-szerte. Az első támadásokat a főváros, Pristina melletti Ormijában, valamint Gnjilanéban tervezték. A cél feltehetően az volt, hogy a közeli mesterséges tavak gátjainak felrobbantásával ''‘"elárasszanak több települést. Megválasztják Budapest Borát Budapest. Évente egy-egy fehér- és vörösbor nyerheti el a Budapest Bora címet, amelyre a főváros első alkalommal írt ki nyílt pályázatot. Az elismerő cím odaítélésének célja, hogy segítse a magyar borvidékeken termelt borok népszerűsítését és megismertetését, a magyar borászatok fejlődését - mondta Szentes Tamás főpolgármester-helyettes szerdán. Az MTI tudósítása szerint Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke közölte: a beérkezett több mint hetven tételt három bizottság bírálja el szerdán. A lovas ágazatban az elmúlt két évtized legjelentősebb fejlesztésének nevezte Budai Gyula a mostani, összesen 3,6 milliárdos beruházást. A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a szerdán Szilvásváradon, a felújítás előtt álló lovas centrumban tartott sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint emlékeztetett rá: a szilvásváráéi centrum fejlesztése kiemelt beruházás, amelyre közel 1,6 milliárd forintot fordít a kormány, a Nemzeti Lovarda fejlesztésére pedig további kétmilliárd forintot biztosítanak.- A szilvásváráéi lovas centBudai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszél a szilvásváráéi lovas stadion átépítése kapcsán tartott sajtótájékoztatón, Szilvásváradon. Mellette Mondok József, a Magyar Lovas Szövetség al- elnöke és Lázár Zoltán hétszeres fogathajtó világbajnok. rumnál az idén az előkészítő lépésekre 181 millió forintot szánnak, egyebek mellett területvásárlásra, közműkiváltásra. A beruházás alapkövét várhatóan 2014 március végén-április elején teszik le, az átadást szeptemberre tervezik - fejtette ki Budai Gyula. A Magyar Lovas Szövetség al- elnöke, Mondok József emlékeztetett rá, hogy az elmúlt két évtizedben sok koncepció, terv született, de érdemi változás nem történt az ágazatban.- Most azonban kormányzati szándékról, konkrét lépésekről lehet beszélni - hangsúlyozta Mondok József. Szavai szerint szükség is van a beavatkozásra, mert Magyarország jelentős lemaradásban van például Hollandiához, Németországhoz, Angliához képest. Dallos Andor, a szilvásváráéi Állami Ménesgazdaság igazgatója elmondta, hogy a jelenlegi lovas centrum 1976- ban épült, s 1984-re nyerte el mai formáját.- Azóta azonban eljárt felette az idő - fogalmazott Dallos Andor, aki az új multifunkcionális lovas centrum terveiről szólva kiemelte: épül egy új fedett lovarda',■ a -régi‘pedig bemelegítő pálya lesz. A stadion négyévszakos talajt é$ részben fedett lelátót kap, így szinte egész évben használhatóvá válik. Készül még egyebek mellett mobil sátorrendszer a lovaknak, lesz sétálóutca és épülnek új parkolók is. Pannonhalmán találkozhatnának A katolikus és az orosz ortodox egyház vezetője semleges területen találkozhatna egymással, amely Bari olasz város, Bécs vagy Pannonhalma lehetne - írta a La Repubblica olasz napilap. Róma. Az MTI tudósítása szerint Ferenc pápa és Kirill pátriárka közötti történelmi találkozó hírét Hilarion metropolita, a moszkvai patriarkátus külügyi felelőse jelentette be Rómában. A La Repubblica vatikáni tudósítójának jelentése szerint az orosz ortodox egyház küldötte - a Ferenc pápával és a szentszéki államtitkárságon tartott találkozóit követően - kedd este, az olasz főváros orosz kulturintézetében egy könyvbemutatón kijelentette, hogy a Ferenc pápa és Kirill pátriárka közötti találkozó dátuma közeli lehet.- Még nem a pápa oroszországi látogatásáról beszélünk, hanem egy ezt megelőző találkozóról semleges területen - fogalmazott Hilarion. Hozzátette, a helyszínről még nem született döntés. A La Repubblica a lehetséges semleges helyszínek között a dél-olasz Barit említette, ahol orosz ortodox templom található, valamint Bécs városát és a pannonhalmi apátságot. Hilarion vatikáni látogatásával egy időben a moszkvai patriarkátuson Angelo Scola milánói érseket fogadták. Ferenc pápa november 25-én Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadja a Vatikánban. November végén Vincenzo Paglia érseket, a Család Pápai Tanácsának elnökét várják Moszkvába. HIRDETÉS TERJEN,BE,HQZZANK! Nyitva tartás: 3100 Salgótarján, Kassai sor 6. H-P: 10:00 - 16:00 Tel.:32/418-190. /a / -ü/a // // {>?]))v/v Nem tudja mivel lepje meg szeretteit karácsonyra ? HIRDETÉS B á» B SALGÓ Gépi földmunka, sóder, homok, kő szállítása, mélyépítési munkák, útépítés, épületbontási munkák, közmű építése, autódaruzás. ............................. LO OM: 06-30/,22 Idil / t