Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-01 / 227. szám

11 • • • • SPOl ElTTUI LÓI 2013. OKTÓBER 1., KEDD Ismét érmekkel tértek haza a gyarmatiak ERŐEMELÉS Ifjúsági, junior és masters magyar bajnokság, Győrszentiván Kosik Vivien, Várudvari Kinga és Kakas Szilvia A hétvégén ismét hosszú útra keltek a gyarmati erőemelők. Győrszentivánon rendezték meg az ez évi ifjúsági, junior és a masters korcsoportú magyar baj­nokságot. A balassagyarmati Vi­talitás Sportegyesületet nyolc fő képviselte. Az ifjúsági korcsopor­tú Tóth Richárd nagyszerű ver­senyzéssel az 59 kg-osok mező­nyében 362,5 kg-os összteljesít­ménnyel az ifik és a juniorok me­zőnyében is az első helyen vég­zett. Szép teljesítményt ért el Kakas Szilvia is az 57 kg-osok kö­zött 175 kg-al, aki az ifik között el­ső, míg a juniorok között máso­dik lett. A csapatvezető Honti At­tila is kitett magáért, aki a ver­seny napján ünnepelte a születés­napját. Masters korcsoport 105 kg-os súlycsoportban 567,5 kg-os teljesítménnyel nemcsak a súly­csoporti elsőséget sikerült meg­szereznie, hanem az abszolút masters bajnoki címet is. További eredmények. Junior, 52 kg: 3. Várudvari Kinga 202,5 kg. Ifi, 72 kg: 1. Kosik Vivien 160 kg. Ifi, 105 kg: 2. Kordics Ferenc 377,5 kg. Junior, 105 kg: 3. Oláh Dávid 542,5 kg. Junior, 120 kg: 2. Rados Attila 370 kg. A junior csa­patversenyben a fiúk és a lányok is a harmadik helyen végeztek. Novemberben pótselejtező Október 21- én sorsolják ki a jövő évi, bra­zíliai labdarúgó-világbajnok­ság európai pótselejtezőinek párosítását. Amennyiben az Egervári Sándor vezette magyar váloga­tott kiharcolja a lehetőséget a részvételre, november 15-én és 19-én léphet pályára a vb-sze- replésért. A magyar válogatott jelenleg a pótselejtezőt érő má- sodi k helyen áll a D jelű hatos­ban, s ha a Hollandia (október 11.) és Andorra (október 15.) elleni mérkőzéseken elért eredményekkel sikerül meg­tartania ezt a helyet (és a csoportmásodikok közül nem a leggyengébb mutatóval ren­delkezik a selejtezők végezté­vel), akkor lesz érdekelt az UEFA sorsolásán. A hazai szövetség honlapjá­nak vasárnap esti híre szerint a nyolc pótselejtezős csapat kö­zül az októberi világranglistán elfoglalt helyezések alapján ké­szítik el a kiemelést, s a négy legmagasabban rangsorolt vá­logatotthoz sorsolják a másik négy együttest. Honti Attila guggolás közben A második félidőben fordított a Bánk LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, ó. forduló Keleti csoport Jobbágyi HSE- Mátraverebély-Szentkút SE 2-1 (0-0) Jobbágyi, vezette: Godó S. Jobbágyi: Jeges - Berecz, Gere, Gubik, Baranyi (Kovács), Hor­váth, Jernei (Tamás), Figura G., Figura F. (Rebők), Sirsom (Ba- csa), Szalontai. Mátraverebély-Szentkút: Kor­mos - Galbács, Varga, Kiss, Ve- rebélyi L, Verebélyi B., Székely (Csemer), Bohács, Oláh T., Pu- porka, Oláh L. (Petre D.). Gl: Szalontai, Horváth, ill. Oláh T. Sárga lap: Figura G., ill. Oláh T., Petre D. Zagyvarónai SE - Luciáivá SK 1- 3 (1-1) Zagyvaróna, vezette: Bogár Cs. Zagyvaróna: Németh - Török, Frankó, Végi, Berki (Elek), Gá­los, Oláh, Palotai, Földi (Berzák), Toronyi, Halmosi. Luciáivá: Krizsanyik - Bartkó 0., Boros B., Babus, Tóth, Boros P., Szabó, Bartkó J., Jeles (Pribisán V), Bartkó M., Pribisán P. Gl.: Palotai, ill. Babus (2), Bartkó J. Vizslás AC - Kazár KSE 2- 1 (2-1) Vizslás, vezette: Kálmán Z. Vizslás: Bánkúti - Sándor (Ga-ramszegi), Hajas, Homolya, Szűcs, Póczos, Keviczki, Komó- dy, Bakonyi (Oláh), Kabács, Puporka (Bata). Kazán Barkó - Kovács, Radics (Csőri), Holló, Sándor, Király (Csonka), Mücsovics (Kómár), Do­bos D., Vinyei, Herman, Dobos S. GL: Szűcs (2), ill. Dobos D. Sár­ga lap: Holló, Vinyei, Csőri. Kiál­lítva: Kovács, Dobós D. SK Karancsberény - TSKEtes 2-1 (1-0) Karancsberény, vezette: Fekete L. Karancsberény: Mezei - Pál, Jenei, Gál, Klimasz, Babka, Mórocz (Fodor Cs. R), Szőke Sz., Torják, Föjdi (Kálmán), Rácz (Hulitka). Etes: Sztremi - Gyüre Cs., Jánosi, Bada (Dienes A.), Harai, Szőke L, Gyüre Á. (Berta), Varga, Zsosa, Szőrös, Langa (Szentandrási). Gl.: Rácz, Klimasz, ill. Harai. Sárga lap: Babka, Mórocz, Rácz, ill. Szőke L., Gyüre, Dienes A. Kiállítva: Zsosa. Ságújfalu KSE - Karancsalja MSE 0-2 (0-1) Ságújfalu, vezette: Kiss Gy. Ságújfalu: Orosházi L. - Dé­nes, Botos, Kalocsai, Bocsó (Fe­kete D.), Szilvási (Orosházi M.), Rácz, Klajban, Oláh, Könnyű, Berki (Medgyesi). Karancsalja: Szabó - Fehér, Farkas (Tőre), Huszár, Freistag, Sasvári, Fekete Z. (Csicsman), Takács, Orsós, Mezei, Nagy. Gl.: Freistag, Nagy. Sárga lap: Könnyű, ill. Huszár. Bujáid SC - Mátraterenye SE 2-4 (0-2) Buják, vezette: Szederkényi Cs. Buják: Gábor - Pila, Csorba, Petre Á., Dányi, Puporka, Sáfrány, Izracska, Fazekas, Pásztor (Germuska), Molnár (Berki). Mátraterenye: Szőke - Lantos, Kaposvári, Csikós G., Gazsi, Nagy, Szmilek (Tőzsér), Oláh, Kotroczó, Fodor (Kisbáb), Kakuk. Gl.: Izracska, Sáfrány, ill. Kotroczó, Oláh, Kakuk, Tőzsér. Sárga lap: Petre Á., ill. Lantos. Kiállítva: Oláh. Abajnokság állása 1. Jobbágyi 6 5 0 1 21-11 15 2. Karancsberény 6 5 0 1 16-8 15 3. Karancsalja 6 4 1 1 13-10 13 4. Mátraverebély 6 4 0 2 20-7 12 5. Etes 6 4 0 2 18-10 12 6. Vizslás 6 3 1 2 16-12 10 7. Ságújfalu 6 2 2 2 13-10 8 8. Lucfalva 6 1 2 3 9-11 5 9. Buják 6 1 2 3 9-16 5 10. Kazár 6 1 1 4 9-15 4 11. Mátraterenye 6 1 1 4 10-23 4 12. Zagyvaróna 6 0 0 6 13-34 0 Ifjúságiak: Jobbágyi HSE - Mátraverebély-Szentkút SE 3-0, Zagyvarónai SE - Luc- falva SK 0-1, Vizslás AC - Ka­zár KSE 6-1, Ságújfalu KSE - Karancsalja MSE 7-5, SK Karancsberény - TSK Etes 2-0, Bujáki SC - Mátraterenye SE 13-1. Abajnokság állása 1. Vizslás 6 5 1 0 27-9 16 2. Etes 6 5 0 1 27-12 15 3. Buják 6 4 1 1 23-6 13 4. Karancsberény 6 4 1 1 18-6 13 5. Luctalva 6 4 0 2 26-10 12 6 Jobbágyi 6 3 3 0 17-9 12 7. Ságújfalu 6 3 0 3 18-23 9 8. Kazár 6 2 0 4 19-22 6 9. Mátraverebély 6 1 0 5 18-15 3 10. Zagyvaróna 6 1 0 5 4-13 3 11. Karancsalja 6 0 1 5 14-29 1 12. Mátraterenye 6 0 1 5 16-73 1 Nyugati csoport Romhány SE - Nagyoroszi HBB SE 9-1 (1-1) Romhány, vezette: Urbán V. Romhány: Szántó - Váró (To­mis), Souza, Matus, Filiczki, Molnár, Kovács, Doman, Jávor (Fodor), Nagy, Pócsi. Nagyoroszi: Dobiásik (Majer)- Kereszti, Simó, Busái, Kovács, Herczeg (Körmendi), Tóth (Kol- lárovits), Kürti, Petró, Garai (Kiss), Szandai. GL: Pócsi (4), Doman (2), Nagy (2), Fodor, ill. Szandai. Sárga lap: Matus, Doman, ill. Herczeg. Őrhalom SE - Szendehely FC 2-1 (1-1) Őrhalom, vezette: Makovinyi R. őrhalom: Barna - Kalmár (Nagy I.), Boros, Czibulya, Sza- lánszki, Nagy D. (Kmetty), Hodászi, Sinkovics K. (Ker­tész), Rónási, Kelecsényi, Sin­kovics Á. Szendehely: Mák - Nagy Á., Bo- nafert G., Müller, Nagy M., Bona- fert A. (Mácza), Babicz, Földvári, Koczka (Fidel), Gáspár, Bach (Szegner). GL: Sinkovics Á., Rónási, ill. Nagy M. Sárga lap: Kalmár, Sza- lánszki, Hodászi, Kelecsényi, Nagy I. Szügy SE - Borsosberény SE 3-0 (1-0) Szügy, vezette: Makovinyi Z. Szügy: Beniczky - Dombó­vári, Mészáros G., Balázs (Mé­száros K.), Fábri, Borkő (Stri- hó), Kalmár (Szomora), Szeme- rádi, Benedek J., Benedek M., Hodászi. Borsosberény: Sipos - Mikló­si (Kovács P.), Kovács I., Majer Zs., Oláh, Pásztor, Kukucska (Tóth), Horváth (Sipos), Tóth, Majer R, Hatala. GL: Hodászi (2), Mészáros K. Sárga lap: Kalmár, Benedek J., Benedek M., Strihó, ill. Majer F. Kiállítva: Tóth. Dejtár SE- Bércéi KSK 1-2 (1-1) Dejtár, vezette: Chikán P. Dejtár: Tresó - Szorcsik (Smit- nya), Trubin, Antal, Dóka, Cseke (Ábrahám), Major, Keresztes, Csabai, Lázár, Sipos. BerceL Egervári - Kaluzsa, Var­ga, Klein, Gyurcsek, Havjár, Jakus, Jele T., Mészáros (Koplányi), Dal- los, János. GL: Sipos, ill. Dallos, Jele T. Sár­ga lap: Tresó, Szorcsik, Trubin, Dó­ka, Csbai, ill. Jakus, Dallos. Kiállít­va: Antal. Nézsa SE 7 Ipolyszögi SE 2-1 (0-0) Nézsa, vezette: Nagy S. Nézsa: Vastag - Nándori, Krizsán, Molnár, Ordas, Kucse- ra (Gerhát), Szabó, Págyor (Sleng), Murcsik G. (Bankó), Adi (Murcsik M.), Rapavi (Mé­száros). Ipolyszög: Selymes - Sági, Tóth J., Trepinszki, Rédei, Takács (Bog­dán), Oszlik, Baráth, Tóth Cs., Tóth G., Bognár (Tóth). GL: Adi, Szabó, ill. Rédei. Sár­ga lap: Krizsán, Ordas. Bánk SE - Rétság VSE 4-3 (1-3) Bánk, vezette: László L. Bánk: Peredi - Torma, Németh, Barkaszi (Karacs), Csizmár (Mak- kai), Heczel, Bozsó, Puruczki (Ko­csis), Pádár, Sindler (Nándori), Takáts (ifj. Kovács). • Rétság: Papp - Dinnyés, Pálfi, Rózsa N., Varga, Ficsúr, Steidl, Szklenár, Bőgér, Rózsa M. (Pin­ke), Kenyeres. GL: ifj. Kovács I. (2), Torma, Csizmár, ill. Kenyeres (2), Ficsúr. Sárga lap: Barkaszi, Heczel, Nándori. Kiállítva: Varga. Patak SE­Nógrádsáp SE 3-0 (játék nélkül) A bajnokság állása 1. Bánk 6 6 0 0 31-7 18 2. Bércéi 6 4 2 0 16-7 14 3. Patak 6 4 1 1 ■ 12-6 13 4. Őrhalom 6 4 0 2 17-13 12 5. Szügy 5 3 4 1 18-8 10 6. Romhány 6 3 1 2 17-7 10 7. Borsosberény 6 3 1 2 12-11 10 8. Dejtár 6 2 1 3 11-9 7 9. Nézsa 6 2 1 3 8-15 7 10. Rétság 6 1 3 2 14-12 4 11. Szendehely 6 1 1 4 8-10 4 12. Nagyoroszi 6 1 0 5 10-20 3 13. Ipolyszög 5 1 0 4 8-22 3 14. Nógrádsáp 6 0 0 6 3-38 0 Megjegyzés: Rétságtól 2 pont levonva. Ifjúságiak: Romhány SE - Nagyoroszi HBB SE 7-1, Őrhalom SE - Szendehely FC 1- 2, Szügy SE - Borsosberény SE 9-0, Dejtár SE - Bércéi KSK 2- 2, Nézsa SE - Ipolyszögi SE 8-5, Patak SE - Nógrádsáp SE 2-0, Bánk SE - Rétság VSE 5-0. A bajnokság állása 1. Romhány 6 6 0 0 46-4 18 2. Szügy 5 5 0 0 49-3 15 3. Bánk 6 4 1 1 26-7 13 4. Dejtár 6 3 2 1 27-6 11 5. Borsosberény 6 3 2 1 15-15 11 6. Patak 6 3 1 2 13-16 10 7. Bércéi 6 2 3 1 9-8 9 8. Szendehely 6 2 1 3 9-20 7 9. Örbalom 6 2 0 4 12-41 6 10. Nógrádsáp 6 1 1 4 2-21 4 11. Nagyoroszi 6 1 0 5 17-39 3 12. Rétság 6 2 0 4 9-14 2 13. Nézsa 6 1 1 4 13-22 1 14. Ipolyszög 5 0 0 5 11-42 0 Megjegyzés: Rétságtól 4, míg a Nézsától 1 pont levonva. » » I t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom