Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-18 / 242. szám

NOGRAD Kiadvány' a születésnapra NMH-információ Megalakulásának tize­dik évfordulóját ünnepelte pár napja a Nemzetközi Rendőrszövetség Magyar Szekciójának Nógrád Me­gyei Szervezete emlékülés­sel, szakmai és szórakozta­tó programmal. Az alka­lomra száz példányban az eddigi tevékenységük leg­fontosabb mozzanatait be­mutató színes kiadványt is megjelentettek, amit a ven­dégek az ünnepléskor aján­dékul kaptak. Átadási ünnepség a Margit Kórházban jelentős rehabilitá­ciós fejlesztés valósult meg az elmúlt időszakban a Mar­git Kórházban, az új épület ünnepélyes átadása október 25-én, pénteken lesz a gyógyintézményben. A vendégek között lesz dr. Cserháti Péter, helyettes ál­lamtitkár és Becsó Zsolt, a megyei önkormányzat elnö­ke, országgyűlési képviselő, köszönti a résztvevőket Sisák Imre, a város polgár- mestere is. A beruházást zá­ró eseményen szó lesz a re­habilitáció jelentőségéről, a kórház szerepéről a megye egészségügyi ellátásában, a fejlesztés céljairól, eredmé­nyéről pedig dr. Boczek Tibor főiga?prr*“MlTg'Sth'atfák­-------—’ti Névadójukra emlékeznek Síecse A Krúdy Gyula Könyvtár várja az érdeklő­dőket névadója születésé­nek 135. évfordulója alkal­mából október 21-én, hétfőn 18 órakor a művelődési köz­pont aulájában tartandó „Én írónak születtem, semmi másnak." című zenés iro­dalmi műsorára, amiben közreműködik Csatlós Noé­mi, Rónai Egon, Smelkó Ist­ván és Varga Bálint. Tolvaj a társasházban Saigótarjí A megyeszék­helyen található egyik eme­letes ház biztonsági őre tett bejelentést pár napja, a késő esti órákban a rendőrségre arról, hogy valakit lopáson tetten ért. A rendőrök perce­ken belül a helyszínre érkez­tek és elfogták a 20 éves sal­gótarjáni férfit. Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a fiatalember egy képet akart eltulajdonítani a ház első emeletén található, közös használatú tároló he­lyiségből, ez azonban a lebu­kás miatt nem sikerült. Elő­állítását követően lopás vét­ség gyanúja miatt hallgatták ki a Salgótarjáni Rendőrka­pitányságon a férfit, aki elis­merte a bűncselekmény el­követését. A büntetőeljárást úgyne­vezett gyorsított eljárás ke­retében folytatják le, azaz a gyanúsítottat harminc na­pon belül bíróság elé állít­ják - tájékoztatta lapunkat Dankóné Nagy Éva rendőr­ségi szóvivő. Salgótarjánban tartotta kihelyezett elnökségi ülé­sét a Magyar Mérnökaka­démia. A rangos ese­ménynek a Városháza adott otthont, a progra­mon az előadások és a ta­nácskozás mellett könyv- bemutatóra is sor került. Salgótarján. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester köszöntő­jében hangsúlyozta: Salgótarján jövője a huszonegyedik század­hoz igazodó ipari kultúra megte­remtésében rejlik, amellyel olyan élhető város születik, amelyben érdemes élni.- A városnak mindig az embe­rében volt az ereje - mondta el a polgármester, aki kiemelte a munkahelyteremtés fontosságát és a gazdálkodó szervezetek sze­repét. Beszélt az önkormányzat új, felsőoktatásban részt vevő helyi fiataloknak kiírt pályázaté­Mérnökök ulese Salgótarjánban ról, amely már ettől az évtől tá­mogat öt diákot havonta ötven­ezer forinttal azért, hogy a diplo­ma megszerzése után helyi cég­nél dolgozzanak. A városvezető után Becsó Zsolt, a Nógrád me­gyei közgyűlés elnöke bemutatta Nógrád megye területfejlesztési koncepcióját, majd beszélt a mai helyzethez vezető útról is. Elmon­dása szerint 2002-2010 között óri­ási mértékben romlott Nógrád- ban a GDP-mértéke, a foglalkoz­tatási és a munkanélküliségi rá­ta is. Ez utóbbi közel kétszeresé­re nőtt: 11 ezerről 21 ezerre.- Elmondhatom, hogy a 2010 óta meglévő összefogásnak kö­szönhetően megyénk visszake­rült az ország fejlesztési térképé­re, sokmilliárd érezik a térségbe turisztikai, egészségügyi, útfej- lesztési, árvízvédelmi, hulladék- kezelési beruházásokra - mond­ta az útügyi miniszteri biztosként is tevékenykedő Becsó Zsolt. Balról: Simonyi Sándor, a TRIGON Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke, Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, prof. dr. Ginsztler János, a Magyar Mérnökakadémia elnöke, prof. dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora Megyénkben járt az izraeli nagykövet Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) Kálió. Három halmozottan hát­rányos helyzetű családnak ad­tak át tegnap délelőtt csöpögte- tő öntözőrendszert, amelyeket az izraeli Netafim vállalat ado­mányozott a rászorulóknak. Az esemény elején Ivanincs István polgármester köszöntötte a nagykövetet, a jelenlévőket és megköszönte a nagylelkű aján­dékokat a cég képviselőinek. ’ Ezt követően lián Mór foglalta össze gondolatait az ünneppel kapcsolatosan: - Enyém a tiszte­let, hogy eljöhettem önökhöz, s öröm látni egy izraeli találmányt a messzi Izraelből itt egy olyan helyen, ahol szükség van rá. Ez egy olyan berendezés, amely se­gítségével az eddig használt víz- mennyiséggel nagyobb és jobb eredményeket lehet elérni. To­vábbá látható rajta az egyszerű­ség, amitől igazán különlegessé válik. Magyarország egy agrárország, a hazám az elmúlt 65 év után pedig egy mezőgaz­dasági birodalommá vált. Termé­szetesen ez az újkori zsidó állam a kutatási eredményeit nem tart­ja meg magának, hanem átadja azoknak, akiknek szüksége van ezekre az adatokra. Tegnap a szegénység világnap­ja volt, ma viszont az ételé van és a sors hozta, hogy pont most tu­dunk szimbolikusan segíteni ezekkel a szerkezetekkel, hogy több és jobb étel kerüljön az em­berek asztalára - fejtette ki. A nagykövet azt is elmondta még, hogy ő és hazájának vezetői is azt gondolják, hogy a két or­szág közötti jó kapcsolatokat még jobbá kell tenni, és a mechanikus gépezetek még előbbre hozzák az agrárkultúrák fejlődését. Azt is hozzátette, hogy a magyaroknak nagy barátja az izraeli nép és ko­molyan veszi a nemzetet, a polgá­rokat és a rászorultakat.- A mi szervezetünk két hely­színen, Bátonyterenyén és Kállón valósítja meg a Svájci Civil Támo­gatási Alap programját, amely­nek elsődleges célja az egymástól való tanulás lehetőségének meg­teremtése, illetve a civil szerveze­tek közötti együttműködés. A községben a Polgárjogi Mozga­lom káliói szervezetével együtt­működve a projekt célcsoportja elsősorban a halmozottan hátrá­nyos helyzetű emberek, illetve az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők. Ennek keretében egy képzés és a vizsgák után két hete 38 embernek sikerült meg­szerezni a nyolc általános iskolai végzettségről szóló bizonyítványt. Továbbá megpróbálunk a telepü­lésen beindítani egy háztáji me­zőgazdasági programot - idén már több mint száz család vett részt - és bízunk benne, hogy mi­nél hamarabb sikerül megterem­teni a családok önfenntartó élet­módját, amelyhez újabb segítség érkezett a mai napon - összegez­te Szomora Szilárd, a Nógrád Me­gyei Cigány Kisebbségi Képvise­lők és Szószólók Szövetségének elnöke. 4 * * fi: a PROGRAMAJÁNLÓ Salgótarján A Magyar Mérnökakadémia 1990-ben alakult, tagjainak szá­ma 223. Célja, hogy a tagok szel­lemi potenciáljával növelje az or­szág technológiai fejlettségét.- A kormánynak próbálunk segítem abban, hogy a leggazda­ságosabban vezesse be az új technológiákat, amelyek egy ré­sze hazai innováció, a többi pe­dig külföldi adaptáció - mondta prof. dr. Ginsztler János, a Ma­gyar Mérnökakadémia elnöke a rendezvényen, ahol sor került Szentgyörgyi Zsuzsa: Simonyi Sándor - A mérnöki hivatás örök vonzásában című, az Élet­utak sorozat újabb könyvének bemutatójára is. Az első szakmai hozzászóló prof. dr. Szabó Gábor, a Szege­di Tudományegyetem rektora volt, aki „A műszaki és termé­szettudományok szerepe a jövő gazdaságának fejlesztésében, Magyarország adottságai és le­hetőségei” címmel tartott elő­adást. „Aktuális gondolatok egyetemi tudásközpont és. in­novatív kisvállalat példaértékű együttműködéséről” címmel dr. Stukovszky Zsolt igazgató szólt a megjelentekhez. A najp folya­mán Simonyi Sándor islaemu- tatta vállalkozását; majd az el­nökség zárt üléssel zárta a ta­nácskozást. SLK APOLLÓ MOZI Okt. 17-23. 15.30,17.45 TURBÓ 3D (g) Szinkronizált amerikai animációs vígjáték Okt. 17-23.20.00 PARANOIA Feliratos amerikai-francia thriller JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Október 18.19.00 KiViSzi Színházi Műhely Varga Leon László: Lelkek halásza Ősbemutató! Október 21.19.00 Dumaszínház Dumajam Fellépők: Kovács András Péter, Aranyáéi Péter. Litkay Gergely Október. 23. Az 1956. évi forradalom és szabadságharc évfordulója és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezések Salgótarjánban.- 8.40 Koszorúzás! ünnepség Helyszín: Megyeháza, 56-os emléktábla 9.15 “1956. Október 23. Emlékfutás” Helyszín: December 8. tér 17.00 Városi ünnepély Helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ színházterem A műsorban közreműködik a Kodály Zoltán Tagiskola kamarakórusa, Dancsok Lilla, Kubinyí Júlia és a Dfívő Zenekar November 9.17.00 Csiribiri Halász Judit előadása gyerekeknek és felnőtteknek BÉRLETVÁSÁRLÁS A Premier Bérlet már megvásárolható a József Attila Művelődési és Konferencia Központ jegypénztárában. További programok www.stkoit.iRfo honlapon Speciális tájékoztatásról Salgótarján Speciális la­kossági riasztási-tájékozta­tási feladatokról tartott elő­adást Juhász László tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő a minap a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nóg­rád Megyei Szervezeténél. A fő témát a lakosság, ezen belül a siketek és na­gyothallók riasztásának, tá­jékoztatásának lehetőségei jelentették. A jeltolmács se­gítségével megtartott elő­adáson többek között szóba kerültek a médián keresztü­li és az sms-riasztási lehető­ségek, továbbá a helyi tájé­koztatási feladatok terüle­tén bemutatták a katasztró­favédelem honlapját. 4 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom