Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-10 / 235. szám

NOGRAD Új tanév, friss változások: az első hónap tapasztalatai Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) .. sad megye „Az általános iskolában a nevelés-okta­tást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan mó­don kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább ti­zenhat óráig tartsanak, és a tanuló kötelessége, hogy eze­ken a foglalkozásokon részt vegyen.” - olvashatjuk a szep­tember elsejével hatályba lépett oktatási törvényben. A Ságújfalui Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójától kérdeztük meg azt, hogyan reagál­tak a szülők és a gyerekek erre az új módosításra. Dé­nes László a következőket válaszolta: - A szülők ezt az intézkedést felemásan fogadták. Többségük egyetértett vele, hogy a gyermekük az iskolában jó helyen van. Örültek, hogy nem kell a napközis helyért izgulniuk, hi­szen mindenkire ügyel az alma mater, így a tanulók többsége az előző évekhez hasonlóan úgy megy haza, hogy írásbeli leckéje el van készítve. Természetesen voltak olyanok is, akik háborogtak, nem tetszett a kö­telező jelleg, de ebből adódóan nem volt hiányzás mi­atti problémánk - fejtette ki Dénes László: - A tanulók szintén várakozással tekintettek erre az újdonságra. Voltak eddig is olyanok, akik a délutánjukat sokszor töl­tötték az intézmény falai között, így nekik nem tűnt ide­gennek a „délutános műszak”. Azok a diákok, akik a délutánjukat semmittevéssel, csavargással, számítógé­pezéssel töltötték, az ő számukra viszont eleinte szokat­lan volt, hogy később mennek haza, de könnyebb is lett, hiszen a házi feladat már elkészült. Sajnos néhá- nyuk számára az Iskola valóban jobb környezet, mint ahol eddig sokszor szüleik tudta nélkül, múlatták ide­jüket. Örömmel mondhatom, hogy a fiatalok körében in­kább pozitív hatása van, értelmes elfoglaltságot kapnak, többet vannak iskolai barátaikkal, osztálytársaikkal - foglalta össze az igazgató. Az intézmény vezetője azt is elmondta, hogy sikerült a foglalkozásokat úgy összerakni, hogy ne az unatkozás legyen az uralkodó, hanem mindenki találjon magának kedvére valót. A tanulás nem a kedvenc, de ha készen vannak, tudják, hogy jön más foglakozás, ahol érdeklő­Szüreti fesztivál Holiókő. Október 12-én, szombaton a falu fiataljai dí­szes népviseletbe öltözve vo­nulnak fel a faluban, hirdet­vén, hogy véget ért a szüret, és biztosított a jövő év bora. Számot adnak az év jeles tör­ténéseiről is mondókákkal, vidám falubeliekről költött fricskás versikékkel. A rendezvény a kora dél­utáni szüreti felvonulással kezdődik, amelyet a hollókői asszonykórus és a helyi ha­gyományőrző fiatalok, iskolá­sok műsora követ. Ezután a kisbíró kihirdeti az elmúlt év történéseit, majd a Folt zene­kar kíséretében fellép a Pa­lóc Néptáncegyüttes is. A programok a Kerekes Band és a Folt zenekarok koncert­jeivel zárulnak. A nap során állandó tevé­kenységek is várják az érdek­lődőket, úgy mint a kézmű­ves bemutatók, a hollókői ki­rakodóvásár, a szőlőpréselés, a mustkóstolás és a gyerek­foglalkozások. Csere-bere és vásár Balassagyarmat Bolhapia­cot rendeznek a Mikszáth Kálmán Művelődési Köz­pontban október 12-én, szom­baton 9-13 óra között. Az ér­deklődők behozhatják, elcse­rélhetik jó állapotban lévő, megunt, feleslegessé vált tár­gyaikat, mint például ruha­neműket, játék- és sportesz­közöket, könyveket. Az ese­ményen lesz egy alkotó sarok is, ahol lehet ajándékokat ké­szíteni, ötleteket cserélni. Megyeszerte újabb nyolc utat újítanak fel Harminchárommilliárd forintos út­felújítási program indul ebben a hónapban, Nógrád megye nyolc kü­lönböző pontján ebből tizenöt kilo­méternyi országutat tesznek rend­be. A 21-es legproblémásabb szaka­szaitól a belső-cserháti települése­kig összesen több mint egymilliárd forint értékben javítják a közúti közlekedés feltételeit - jelentette be Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő út­ügyi miniszteri biztosként tegnap Salgótarjánban. Salgótarján. Az Európai Uniónál zárolt forrá­sok feloldása tette lehetővé az országos prog­ram indítását Megyénkben a kivitelezőkkel is megállapodtak már, így a hónap végén időjá­rástól függően elkezdődhetnek a munkálatok, s azok jelentős részével még az idén végeznek - közölte Becsé Zsolt. Megjegyezte: a kormány­zat arra törekszik, hogy középtávon rendbe te­gye az országos közúthálózatot, amire most a 33 milliárd forintból 530 kilométer hosszan nyílik lehetőség. Nógrád megye ebből nyolc be­avatkozási ponton 15 kilométernyi szakasz­nál kapott lehetőséget. Lapunk kérdésére vá­laszolva az útügyi biztos elmondta: a Magyar Közút korábbi fejlesztéseit is végző Hedo-Colas konzorcium lesz a kivitelező. A munkálatok során a 21-es főút egyik legkritikusabb szakaszán, Mátraszőlős tér­ségében egy közel öt kilométeres szakaszon bontják meg az útpályát. A teljes burkolat- cserét több helyszínen is elvégzik, így Borsosberény és Hörpács közt vagy Ilinynél. Ez utóbbi fontosságát Becsó Zsolt azzal érzé­keltette, hogy „ide a busz már be sem tudott menni". Útfelújítási munkákra kell számíta­ni még a Keszeg-Alsópetény csomópontban, Nagyoroszi és Dejtár közt, valamint Szarvasgede bel- és külterületén (csatlakoz­va a tavaly átadott Csécse-Ecseg-Kozárd út­vonalhoz). Nagyobb, több mint négy kilomé­ter hosszú szakaszon újítják fel a Bujákra ve­zető bekötőutat is, ennek a befejezési mun­kálatai már biztos hogy a tavaszra húzódnak át, ugyanis azt a kisbágyoni közműfektetési munkálatokkal célszerű összehangolni. Itt egyébként a félpálya kap új burkolatot. §1 * • í!:Vj Salgótarján dési körüknek megfelelően tevékenykedhetnek. A dél­után keretében valósul meg a mindennapos testnevelés egy része, s mindezek mellett lehetőségük van rajz, nép­tánc, informatika szakkörön, diákönkormány-zati ren­dezvényen, sportkörön, edzésen és kézműves képzése­ken is részt venni. Az endrefalvai általános iskola vezetőjét is megkérdez­tük, hogy milyen szabályok vonatkoznak a hiányzások­ra, illetve mennyi többletmunkát kell elvégezni az iskola- vezetésnek, a tanároknak. Antalné Varga Katalin az aláb­biakat mondta: - A törvény lehetőséget ad arra, hogy a szülő kérelmére az igazgató saját hatásköre alapján a dél­utáni oktatás alól felmentést adhasson. A legközelebbi hozzátartozók éltek a lehetőséggel és többen kérték a fel­mentést. Ez főleg a felső tagozatos, azon belül is a 7-8. év­folyamosok esetében jellemző, akiknek eddig sem volt rendszeres, mindennapos elfoglaltságuk. Az alsóban ez a változás továbbra sem jelentett gon­dot, mert ezek a tanulók eddig is napközisek voltak mindannyian, bár ennek még a személyi feltételei nem teljesen megoldottak minden csoportban. Az egész na­pos benntartózkodásra áttérést a felsőbb évfolyamoknál a tanítói kikötések akadályozták, ugyanis intézményünk nem rendelkezik megfelelő számú tanárral, akik ezt a feladatot Is el tudnák látni, még az óraszám, és a kötele­ző benntartózkodás idejének emelése terhére sem. Jelen­leg ennek a kötelezettségnek a megoldása nagy terhet ró a felső tagozatban oktatókra, és sajnos nem is sike­rült minden osztályból megszervezni a délutáni csopor­tokat - zárta szavait. A két igazgató azt is elmondta, hogy az alapgondolat mindenképpen hasznos és jó. Hiszen a gyermek felügye­let alatt van, hasznos elfoglaltságokkal ellátvnrendsze- res tanulásra, Pf&zoiitatva. Egy. kicsit viszont-tHüészítet- lennek'tartjálc abban a vonatkozásban; hegy a személyi és tárgyi feltételek nem megfelelően lettek biztosítva. g«i Okt. 3-9.15.30 GRAVITÁCIÓ Színes, feliratos amerikai sei-fi thriller Okt. 10-16.17.45 DONJON Színes, szinkronizált amerikai filmvígjáték Ókt 10-16. 2D.ŐŐ FOGSÁGBAN Színes, feliratos amerikai krími-thriller JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI ÉS KONFERENCIA KÖZPONT Október 10.14.30 Pressley csoport Helyszín: Salgótarján, Civil Ház Október 10. 16.00 Csoda-laboda iskolára felkészítő képességfejlesztő foglalkozás Október 11.16.00 „Visszapillantó” a Nógrád megyei szervezett érgngyűjtés 40 éve. A kiállítást megnyitja: Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, országgyűlési képviselő Köszöntőt mond: dr. Török Pál a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének elnöke Október 20-án a kiállítás börzével zár, mindenkit szeretettel várnak! Helyszín: József Attila Művelődési és Konferencia Központ, Üvegcsarnok Október 10.12.00-13.00 Déli kultúrmorzsák a Bányászati Kiállítóhelyen Október 11.16.00-18.00 „A lámpás én vagyok” Tanárok éjszakája. Módszertani nap. SALGÓTARJÁN! IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA Október 10.15.00 SVDÖK A lelki egészség világnapja alkalmából közös beszélgetés a mindennapok dolgairól nrnn.amnk !SWW.SW«itt info honlapon Becsó Zsolt megjegyezte: 2006 és 2010 között, vagyis a korábbi kormányzati cik­lusban Nógrád megye 5 milliárd 20 millió forint állami, illetve uniós támogatást ka­pott az úthálózat felújítására. A jelenlegi (s nem is teljes) ciklusban, vagyis a 2010- 2013 közti időszakban viszont 7 milliárd 136 millió forintot fordíthatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyénk országút­hálózatának a korszerűsítésére, s ez - fo­galmazott a biztos - világosan mutatja, hogy a szocialista kormányzat a jelenlegi­nél lényegesen kisebb támogatást nyújtott Nógrád megyének. T. L A KAVEHAZ OTTHONT AD CÉGES- ÉS MAGANRENDEZVENYEKNEK. ZENEI PROGRAMOKNAK. ESKÜVŐKNEK. Továbbjutott csapatunk Magráö Wf 2;' Jól szerepelt a dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Önkormányzat Köz­gyűlésének alelnöke vezetette csapat a KKVHAZ által szer­vezett országos vetélkedőn, hi­szen a feladatok megoldása után - több mint 2500 szava­zatot gyűjtve - továbbjutott a második fordulóba. Az első fordulóban a megyék csapatait 5 csoportba sorsol­ták. Nógrád megye csapata az „A” jelű „kvartettbe” került, amelyben Vas, Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyével kellett felvenni a ver­senyt A továbbjutott csapato­kat két, egyenként ötcsapatos „kvintettbe” osztották, így a no­vember 20-án esedékes máso­dik forduló kérdéseinek meg­válaszolását követően alakul­hat ki a döntő mezőnye. 1 * fc

Next

/
Oldalképek
Tartalom