Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-01 / 227. szám
8 Q7ÍI¥ ÜT TATŰC émJíJLi ^LUr JCbBlJÍLJI JL JbnL JL JíjLl^dF >» '-Szeptember 29. _ LVií'íl^f.U' 1 3 6 16 19 21 26 27 32 33 38 41 43 45 54 60 69 70 71 77 2013. OKTÓBER L, KEDD Nem nyerhet Nicole Kidman Los Angeles. Nem akarja a Weinstein testvérek produkciós cége, hogy az idei Oscar- versenyben szerepeljen a Grace Kelly életéről forgatott film, a Grace of Monaco, amelyben Nicole Kidman alakítja a címszerepet, ezért 2014 tavaszára halasztották a bemutatót. A produkció számára eredetileg november 27-től foglaltak le korlátozott számú vetítést, hogy jelölhető legyen az amerikai filmakadémia díjaira. Sajtóértesülések szerint azonban Weinsteinék jövőre csúsztatták a premiert, mert úgy vélték, a filmnek további simításokra van szüksége ahhoz, hogy teljesen elkészüljön. Nicole Kidman, aki idén a cannes-i filmfesztivál zsűrijében kapott helyet, a májusi mustrán arról beszélt, hogy ez a hetedik filmje Harvey Weinsteinnel, és szerinte a producer kiemelt figyelmet fordít az alkotásra. A tavaszi bemutató mindenesetre azt jelzi, hogy inkább kasszasikernek szánják, mint díjfavoritnak. Nicole Kidman Hátrányos helyzetű térségekben élő diákokkal kívánja megismertetni a hangszeres muzsikát a Söndörgő együttes, amely az ősz során SchoolTúra címmel látogat el több megyébe, köztük szűkebb hazánkba is. Szentendre. Az autentikus délszláv népzenét játszó, a nemzetközi világzenei színtéren is elismert Söndörgő projektje az egyes iskolai állomásokon ingyenes koncertekkel és elméleti oktatással segíti a legszegényebb iskolák tanulóit. Az MTI beszámolója szerint a zenészek Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében indították meg a „nyitott énekórák” hangulatát idéző koncertek sorát, amelyet az idei tanévben további öt megyében, sorrendben Borsodban, Hevesben, Nógrádban, Jász-Nagykun-Szolnokban és Hajdú-Biharban folytatnak. A zenekar által működtetett Söndörgő Kulturális Egyesület által kigondolt iskolalátogatások célja, hogy azokkal a gyerekkel is megismertessék az élőzene varázsát, akiknek egyébként nincs lehetőségük koncertekre járni. A délszláv zenei kultúrát elsősorban a tambura hangszercsaládon keresztül megszólaltató zenekar különböző zenei stílusokat és hangszereket ismertet meg a gyerekekkel, az előadásokat elméleti oktatással is segítik a képzett zenészek. A szeptemberben indult oktatássorozat a tervek szerint három iskolai tanévet fog átölelni, a projekt sikerének függvényében további, más műfajú zenekarok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez. Az 1995-ben Szentendrén alakult Söndörgő - amely korábban is működött közre gyerekeknek szóló projektekben - a magyar világzenei színtér egyik legsikeresebb együttesének számít. Tagjai mintegy két évtizede kutatják és játsszák a Magyarországon élő délszlávok zenei kincseit, legutóbbi, 2011-ben megjelent albumukat - Lost Music of the Balkans - a nemzetközi kritika is kedvezően fogadta. A zenekar a kétezres évek vége óta számít külföldön is ismertnek, sikereiknek köszönhetően megfordultak a londoni Queen Elizabeth Hall, a világzene legnagyobb eseményének számító WOMEX vagy az egyik legnagyobb európai fesztivál, a dániai Roskilde színpadán is. A Söndörgő (Eredics Áron - tambura, derbuka, Eredics Benjamin - tambura, trombita, Eredics Dávid - tambura, kaval, klarinét, szaxofon, Eredics Salamon - tambura, furulya, harmonika, Búzás Attila - tambura) dolgozik a várhatóan jövő januárban megjelenő ötödik stúdiólemezén, és legközelebb a bécsi Wiener Stadthalléban ad koncertet. TELEVÍZIÓ-MŰSOR ’ 2013. OKTÓBER 1., KEDD CZÖZSi K L u el 5.30 Top Shop 6.00 Jó reggelt, skacok! (12) Benne:- Monsuno- SpongyaBob Kockanadrág- Szuperhősök Ligája- Monsuno 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel <12) Benne: ízes élet-Mautner Zsófival, Reflektor 10.00 Top Shop 11.45 Asztro Show 12.50 Reflektor (12) 13.05 Brandmánia (12) 13.40 Éjjel-nappal Budapest (12) 6.00 TotalCar <12) Autós magazin 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 9.20 Stahl konyhája (12) 9.30 Babapercek (12) 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál (12) (mex. vígj. sor., 146. rész) 13.00 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., VI./107. rész) 14.00 Tények Délután 14.50 Csapdába csalva (12) 15.50 Családi Titkok (12) 16.50 Fogyj Rékával és Norbival! 5.23 Az Este 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 A királyi ház titkai (12) (dél-kor. filmsor., 2. rész, 2010) 10.10 Jó tudni! (12) 10.40 Család-barát (12) 12.01 Híradó délben 12.25 Srpski Ekran 12.55 Unser Bildschirm 13.25 Pecatúra (ism.) 13.55 Hacktion Újratöltve (12) 14.50 Család csak egy van (12) 15.40 A múlt fogságában (12) 16.30 Híradót 16.45 A szenvedélyek lángjai (12) 17.35 Híradó <D6.00 Gyermekeknek Benne: Maja, a méhecske, Mikrobi, A legkisebb Ugrifüles, Lolka és Bolka játékai, Magyar népmesék, Frakk, a macskák réme, Állatot a hátizsákban, Miss BG, Rupert maci varázslatos világa, Napfény farm, Segítség kacsaszámyakon, Maja, a méhecske, Babarés Badou kalandjai, Blinky Bili, Mikrobi, A legkisebb Ugrifüles, Eszes Jess, Hetedhét gyerekhiradó, Gógyi ■ felügyelő., -Shaun-aTiárény-, Fed; Foxi es barataik, Mi micsoda, Hunyormajor 12.15 A komisz aranyhal (6) 12.40 Sandokan (6) 13.05 Balekok (6) 13.07 Született kémek 112) 13.30 Varázslóka Waverty helyről (12) 14.15 Rocky és Bakacsin kalandjai (12) \ y ^ $$t| 5.35 Zsírégetők (12) 6.30 A nagy házalakitás (12) 7.30 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., VI./83. rész) 8.25 Harmadik műszak (12) 9.25 Gyilkos számok (12) (am. krimisor., 11/34. rész) 10.20 Monk - Flűgos nyomozó (12) (am. krimisor., VI./84. rész) 6.30 Híradó 6:30 6.35 Roma Magazin 7.00 Domovina 7.30 Híradó 7:30 7.35 Krisztus vándorai (12) 8.10 Kultikon (ism.) (12) 8.30 Híradó 8:30 8.35 Hazajáró 9.00 Kapcsoljuk az Országházat 6.20 Balu kapitány kalandjai 1121 (am. rajzfilm sor., 1990) 7.10 A gumimacik (12) 7.35 A Föld legnagyobb hősei (6) (am. anim. sor., 2004) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor., 321. rész, 1978) 9.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.20 Mike ás Molly (12) (am. krimisor:, I./17-18. rész) 12.20 Szívek szállodája (12) (am. filmsor., III./45. rész) 13.20 CSI: A helyszínelők (12) (X./223-224. rész) 15.15 Shark - Törvényszéki ragadozó <i2> 17.15 Gyilkos számok (12) 16.30 Térkép 17.05 Everwood (12) (am. tévéfilm sor., II./31. rész) 18.00 Híradó 18:00 18.30 Kisváros 19.10 Angyali érintés <121 (am. tévéfilm sor., VIII./13. rész) 20.00 Bözsi és a többiek (12) (magyar tévéfilm sor., t rész) 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 9.50 Laptopkonyha (12) 9.55 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 NCIS (12) (am. krimisor., 11. rész, 2003) 11.30 Váratlan utazás (12) 18.15 Férjek gyöngye (12) (am. vígj, sor., II./41-42. rész) 19.20 jóbarátok (12) (am. vígj. sor., lll./73-74.rész) 20.25 Két pasi - meg egy kicsi (is) (VII./146-147. rész) 21.25 Szerelem a láthatáron (12) (reality-sorozat, 3. rész) AVIASAB műsora nég ismert sárig] nő magánéletébe nyújt bepillantást Mindannyiuk életéből hiányzika 21.15 Hírek 21.30 Tükreim (12) (olasz életr. film, 1. rész) Romilda Villani (Sophia Loren) filmcsillag szeretne lenni, de szülei nem engedik, hogy Hollywoodba utazzon. A lány nem adja fel: mindent megtesz, hogy lánya, Sophia valóra válthassa anyja álmait. 23.20 Közbeszéd 23.50 Kultikon (12) 12.30 Született feleségek (12) 14.30 Columbo: Kettős ütés (12) 16.00 Jim szerint a világ (12) (am. vígj. sor., I./21-22. rész) 16.50 Gordon Ramsay A pokol konyhája (12) 17.50 Hír24 18.00 NCIS (12) 19.00 Hír24 19.30 Columbo: Matt két lépésben (12) ...........szerelem, amítnem mindáinapi' ■ ■ • módon, a sorozatsegítségével szerelnének megtalálni. 22.25 Négy Esküvő 2. (12) (reality műs.) 0.35 Harmadik műszak (12) 1.35 Kés/alatt (is) > 0.10 Koncertek az A38 hajón (12) Jász András Kultúrfunk 1.00 Vers Grecsó Krisztián: Fedeles óramű 1.10 Hírek (ism.) 1.15 Concerto Budapest (magyar koncertf,, 2011) 21.05 Kate és Leopold (12) (am. rom. vígj., 2001) 23.25 Rózsák harca 112) 0.30 Dallas (12) (am. filmsor., 322. rész) 1.25 Gordon Ramsay - A pokol konyhája (12) fe- „ ül—nr—Ili* mi jgj| k á2, 14.50 Fókusz (12) 15.25 A végső akarat (12) (török filmsor., 78. rész) 16.25 Ä bosszú angyala (12) (mex. filmsor., 95.rész) 17.25 A gyanú árnyékában 112) 18.30 RTL Klub Híradó 19.20 Fókusz (12) 19.45 Éjjel-nappal Budapest (12) 20.55 Barátok közt (12) 21.40 A mentalista (12) (am. krimisor., V./6. rész, 2008) 22.40 Döglött akták (12) (am. krimisor., VII./6. rész) 23.45 XXI. század - a legendák velünk élnek (12) 0.15 Reflektor (12) Sztármagazin 0.35 Hazudj, ha tudsz! (is) (am. krimisor., II./8. rész, 2009) 17.00 Hal a tortán (12) 18.00 Tények 19.15 Édes élet (12) 20.15 Aktív (12) 21.00 Jóban Rosszban (12) (magyarfilmsor., 2204. rész) 21.35 Első vasárnap (12) (am. krimi, 2008) Durell és a lassú észjárású Lee John jó barátok. Durell gondban van, tizenhétezer dollárt kell leperkálnia, különben búcsút ........mondhat-a-fiánakM-kétnagyokos ■ el határozza, hogy kirabolják a templomot 23.40 Fogyj Rékával és Norbival! 23.45 Zsaruvér (12) (am. krimisor., I./16. rész) 0.45 Tények Este 17.40 18.30 19.30 20.20 21.10 22.00 22.30 23.20 Ridikül (12) A következő! (12) Híradó este Párizsi helyszínelők 1121 (francia krimisor., VI./8. rész) King ne) (kan. filmsor., II./5. rész) Az Este Gyilkosság (i6) Híradó 23.35 A Győri Filharmonikus zenekar hangversenye a Richter teremben 0.25 Család csak egy van (12) (auszt. vígj. sor., III./17. rész) 1.10 Bűvölet (12) (olasz tévéfilm sor.,X/143. rész) 14.40 A komisz aranyhal (6) (kan. anim. sor., 17. rész) 15.05 Hunyormajor (6) 15.30 Gyerekeknek Fixi, Foxi és barátaik, Gógyi felügyelő, Shaun a bárány, Lót! és Fűti, Maja, a méhecske, Lolka és Bolka játékai, Babar és Badou kalandjai, Blinky Bili, Eszes Jess, Magyar népmesék, Frakk, a macskák réme, Állatkert a hátizsákban, Miss BG, Rupert maci varázslatos világa. Napfény •farm; Segítség kacsaszámyakon, Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.45 Gyógyító természet (12) 21.10 Ménes élet (12) 22.00 A következő! (12) 22.55 Ridikül (12) /f 21.40 A mentalista m (am. krimisor., V./6. rész, 2008) 21.00 Jóban Rosszban 112) (magyarfilmsor., 2204. rész) 21.10 King (is) (kan. filmsor., II./5. rész) 13.30 Varázslóka Waverty helyről (12) 20.25 Két pasi-meg egy kicsi (isi (Vll./146-147.iész) 19.10 Angyali érintés (12) (am. tévéfilm sor., VIII./13. rész) 21.05 Kate és Leopold (12) (am. rom. vígj., 2001) TÁRJ AN TV 09.00 H írftlzér09.30Ta rján léietképek 10.ÓÓ Háttér- Kopjafát avattak 10.30 Hírfüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFO TV 19.00 Hírfüzér 19.25 Ajánló 1930 Tarjáni életképek 20.00 Háttér - VII. Megyenap 20.30 Hírfüzér 20.55 Ajánló 21.00 INFO TV 10.30 Hírvilág. 11.05 Sportré. 11.30 feial2.00 Délihíradó. 12.45Teleshop. 13.05 Lapzárta. 13.30 Európai híradó. 14.05 Páholy 14.30 Befutó. 15.00 Híradó. 15.30 Globál. 16.05 Stopper. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 17.30Zöld övezet 18.00 Híradó. 19.00Híradó 1930 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 2130 Riasztás 22.00 Híradó 22.30 Retrográd 1130 Laci bácsi konyriája.11.55 Déli Híradó. 12.15Teleshop. 1230 Fórum. 12.55Tetestx>p. 1530 700-as klub. (12) 16.10 START+(ism.) 16.30 Képlet(ism.) 16.55 Világhíradó. 17.10 Fórum. 17.55 Híradó. 18.25 Fórum. 18.45 Sporthíradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 Világhíradó 20.55 Híradó 21.00 No comment21.05 Voks21.55 Híradó 8.20Aféijem védelmében. 9.20Testvérekl020 Kisváros gyilkosságok. 12.20 Haven 1320Monk - Rugós nyomozó 14.20 A férjem védelmében 1520 Testvérek. 1620 Kisvárosi gyilkosságok. 18.20 Haven. 1920 Monk - Rúgos nyomozó. 20.20 Béka bíró 2120. Kékpróba. 2320 Bceány 120 A féljem védelmében 220 Mit gondolsz, ki vagy? 320Jó zsam-msszzsaiu 11.00 Teleshop 12.00 KO TV (ism.) 1230 Lab- danigás Hercules - Deportivo 1430 NA (ism.) New Orleans Saints - Miami Dolphins 18.00 Jégkorong 18.15 H20-magazin 18.45 Mai helyzet 19.00 Reszta (élő)20.00 Labdarúgás (élő) Celtic - Barcelona 22.45 labdarúgás (élő)BL, összefoglaló 0.00 Labdarúgás (ism.) 1.00 NHL (éló) Montreal Canadiens - Toronto Maple Leafs 10.05 River Cottage - Én és a zöldségeim (12). 11.05 A Föld kialakulása (12). 12.00 Állati rekordok V. (12). 13.00 Billy, a profi IV. (12). 14.00 Emberek Bolygója (12). 15.00 Géptemetők (12). 15.55 Hydrotech - A vú az úr (12). 17.00 Világ a véres alatt (12). 18.00 Bennünk éló évmilliók (12). 19.00 Állati rekordok V. (12). 20.00 Emberek Bolygója (12). 21.00 Géptemetők (12). 9.55 Ramona (12). 10.55 Ramona (12). 11.55 Teleshop. 13.00 Rosalinda (12). 14.00 A végzet hatalma. 15.00 Sebzett szivek (12). 16.00 Menekülés a szerelembe (12). 17.00 A szív parancsa (12). 18.00 Rubí, az elbűvölő szörnyeteg (12). 19.00 Időtlen szerelem (12) 20.00 A farm, ahol élünk (12). 21.05 Váratlan utazás (12). 22.05 Charlie angyalai (12) A műsor es a kezdési időpont meevaltoztatasanak jogát minden tévéadó rtxTnrrrw SchoofTúra hátrányos helyzetű diákokhoz