Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-04 / 230. szám

Majdnem csodát tett a Salgótarjáni VSE FUTSAL NB II, Magyar Kupa, férfiak NB II, Keleti csoport, 3. forduló Salgótarjáni VSE - Pioneers Viharsarki FC Békéscsaba 2-5 (0-2) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, vezette: Kozma Z., Laczkó Z. Salgótaiján: Geregai - Csatlós Cs., Kálmán R., Nemcok, Pin- giczer. Csere: Váradi, Balya, Langa, Oláh Z., László. Játékos­edző: Csatlós Csaba. Békéscsaba; Könyves - Boros, Veres, Lukucz, Bodnár. Csere: Murvai, Knyihár, Bessenyei, Far­kas. Edző: Kiss László. GL: Csatlós Cs. (28.), Nemcok (38.), ill. Bodnár (1., 22.), Boros (4.), Lukucz (23., 37.). Sárga lap: Farkas (19.). H. P. A dobogóesélyes vendéggárda gyakorlatilag első szépen végigját­szott akciójából vezetéshez jutott a picit lassan bemelegedő taijániakkal szemben, sőt kisvár­tatva egy megpattanó lövéssel meg is duplázta előnyét a Békés­csaba. A folytatásban azután ki­egyenlített mezőnyjátékkal teltek a percek, az SVSE játékosai előtt egészen a félidő hajrájáig nem is adódott komolyabb szépítési lehe­tőség. Igaz, ekkor viszont három­szor is igen közel jutottak a gól­szerzéshez, ám két ajtó-ablak zic­cer mellett egy tízméteres kisbün­tető is kimaradt, így az eredmény a szünetig már nem változott. A fordulás után ismét alaposan be- kezdtek a viharsarkiak, akik alig egy perc leforgása alatt immár 4-0-ra alakították a mérkőzés ál­lását A kissé hitehagyottá váló há­zigazdák előtt Csatlós Csaba mu­tatós kapásgóljának köszönhető­en ugyan még felcsillant némi re­ménysugár, de hiába kezdtek hu­száros rohamokba az utolsó tíz percben a kapusuk helyére is me­zőnyjátékost állító tarjániak, Lukucz üres kapus találata végleg eldöntötte a három pont sorsát. A különbség mindazonáltal szűkebb is lehetett volna, de Nemcok tetsze­tős emelését követően ziccerből és kisbüntetőből sem sikerült már betalálniuk a vendéglátóknak. Csatlós Csaba: - Tulajdonkép­pen beigazolódott a papírforma, hiszen egy tőlünk előrébb tartó, régóta együtt játszó, nagyon jó csapattól kaptunk ki. Két bünte­tőt és több gólhelyzetet hagy­tunk újra kihasználatlanul, ami egy ilyen erős riválissal szem­ben megengedhetetlen szá­munkra. Először szerepelt így együtt csapatom és ez meg is lát­szott a teljesítményünkön, de megyünk tovább a megkezdett úton és fogunk még ettől sokkal jobban is játszani. Gratulálok el­lenfelünknek a győzelemhez! További eredmények: Vasas Futsal - MVFC Berettyóújfalu II. 7-0 (2-0), Magyar Máltai Szere­tetszolgálat SE - Szegedi TE EHÖK SE 1-10 (1-6), BNM Tö­rökszentmiklósi FC - Ózd VSE 5-4 (2-1). Szabadnapos: Monori SE, Energia SC Gyöngyös. A bajnokság állása 1.Vasas Futsal 3 3 0 0 24-3 9 2. Törökszentm. 3 3 0 0 23-19 9 3. Békéscsaba 2 2 0 0 21-4 6 4. Ózd 3 1 1 1 13-13 4 5. Szegedi TE 2 1 0 1 12-9 3 6. Salgótarján 3 1 0 2 8-9 3 7. Monor 2 0 1 1 14-15 1 8. Gyöngyös 1 0 0 1 1-9 0 9. Berettyóújfalu 2 0 0 2 7-16 0 10. MMSZ SE 3 0 0 3 4-30 0 Magyar Kupa, 2. forduló Salgótarjáni VSE- Űjszegedi TC Futsal Team 5-6 (1-3) Salgótarjáni Városi Sportcsar­nok, vezette: Herbály R, Rábel A. Salgótaiján; Geregai - Csatlós Cs., Oláh Z., Nemcok, Langa. Cse­re: Balya, Váradi. Játékos-edző: Csatlós Csaba. Szeged; Tombácz - Bilics, Dür- gő, Szűcs, Berndt Csere: Lázár, Pa­taki, Teimel, Brinszky, Erhardt Já­tékos-edző: BrinsZky Adrián. GL: Geregai (13.), Nemcok (22.), Balya (33.), Csatlós Cs. (33., 34.), ill. Brinszky (8.), Erhardt (13., 31.), Dürgő (18., 21.), Pataki (33.). Sár­ga lap: Szűcs (17.), Erhardt (40.). Kiállítva: Oláh Z. (27.). Az előző két esztendőhöz ha­sonlóan idén is az élvonalban sze­replő Újszegedi TC Vetett véget az SVSE kupamenetelésének, azon­ban a korábbi párharcoktól elté­rően a csongrádiaknak ezúttal igen csak meg kellett küzdeniük a továbbjutásért Salgótarjánban. A vendégek, kapusuk fellépésé­vel gyakorlatilag az első perctől öt a négy ellen rohamozták riváli­suk kapuját, ami meglehetősen kétélű fegyvernek bizonyult, hi­szen amellett, hogy létszámfölé­nyüknek köszönhetően sorra ala­kították ki a helyzeteket, saját ka­pujukat veszélyesen őrizetlenül hagyták Tombáczék. Egy labda- szerzést követően Jan Geregai egy csaknem egészpályás ívelés­sel ki is használta kollégája ka­landozását, más kérdés, hogy a látványos találatokat szerző dél­magyarországiak így is meg­nyugtató, 3-1-es vezetés birtoká­ban vonulhattak pihenőre. Dürgő és Nemcok gyors gólváltásával in­dult a második játékrész, mely­nek közepére az SVSE félidei hát­ránya immár a duplájára nőtt. Ám sem ez, sem Oláh kiállítása nem vette el a hazaiak kedvét, akik, miután egy kétperces em­berhátrányt is kibekkeltek, Balya felsősarkos bombájával, valamint Csatlós távoli gurításával és köze­li „pattintásával” a finisre telje­sen nyílttá tették a mérkőzést. Bár az egyenlítés, s ezáltal az óri­ási bravúr végül elmaradt, a fog­híjas tarjáni gárda így is minden dicséretet megérdemel hősies helytállásáért. Csatlós Csaba: - Rendkívül büszke vagyok a játékosaimra, hiszen majdnem sikerült csodát tennünk. Bár sérülések és beteg­ségek miatt sokan hiányoztak, a csapat fegyelmezetten és óriási szívvel játszott ezen a mérkőzé­sen. Roppant közel álltunk egy óriási eredményhez egy NB I-es rivális ellen, ami nagyon biztató a jövőre nézve. Mindent elmond, hogy szurkolóink a vereség elle­nére is megtapsoltak minket a lefújás után. A szegedieknek (fehér mezben) sokkal jobban meg kellett küzdeniük a továbbjutásért, mint legutóbb Harmadik a Szécsény ASZTALITENISZ NB I, Keleti csoport, 3. forduló Eötvös DPSE Orosháza - Aloe- Invest Szerva ASE Szécsény L 5-13 Gondos Gábor, Szelei Szabolcs - Nagy Miklós Attila, Győré Sándor 3-1, Biedermann Dániel, Roszik Attila - Podpinka Gábor, Horváth Miklós 0-3, Bieder-mann D. - Győré S. 3-0, Gondos G. - Nagy M. 2-3, Szelei Sz. - Horváth M. 2-3, Roszik A. - Podpinka G. 0-3, Biedermann D. - Nagy M. 2-3, Gondos G. - Horváth M. 0-3, Sze­lei Sz. - Podpinka G. 0-3, Roszik A. - Győré S. 0-3, Biedermann D. - Horváth M. 2-3, Gondos G. - Podpinka G. 0-3, Szelei Sz. - Győré S. 3-1, Roszik A. - Nagy M. 0-3, Biedermann D. - Podpinka G. 3-2, Gondos G. - Győré S. 3-1, Szelei Sz.s - Nagy M. 0-3, Roszik A. - Horváth M. 1 -3. A szécsényi együttes fölényes győzelmet ara­tott Orosházán. További eredmények: Apagy SE. I. Egri Áfész SC 11-7, Ceglé­di VSE ATSK Szeged 12-6, Univer-Sport Kft. - Nyírbátori ASE II. 14-4. 6. forduló: Floratom Szeged AC Probart II. - Apagy SE. I. 11-7. A bajnokság állása 1. Ceglédi VSE 3 3 0 0 6 2, Univer-Sport 3 3 0 0 6 3. Szécsény j. 3 2 0 1 4 4. Apagy SE. I. 4 2 0 2 4 5. ATSK Szeged 3 2 0 1 4 6. Szeged AC II. 3 1 0 2 2 7. Egri Áfész 3 1 0 2 2 8. Borsod Volán 2 1 0 1 2 9. Eötvös DPSE 3 0 0 3 0 10. Nyírbátor II. 3 0 0 3 0 Október 5-én, szombaton 11 órától a Szécsény NB I-es csapata a Ceglédet látja vendégül. A rang­adónak mondható összecsapáson nagy küzdelem várható. A szécsényiek a hazai pálya és szur­kolók biztatásában bízva győzni szeretnének, de az ellenfél sikere sem zárható ki. A nagy sportél­ményt jelentő találkozóra minden érdeklődőt várnak a szécsényi ka­tolikus iskola (Magyar út) torna­termében. A belépés ingyenes! Regionális bajnokság a Mátrában TÁJÉKOZÓDÁSI futás. A Gyöngyösi Tájfutó Klub, gyénkből a normáltávú bajnokságra két egyesület dr. Mohácsy Tamás versenyelnök vezetésével ok- a HUFEZE-Pásztó (3 fő) és a Salgótarjáni Dornyay tóber 6-án, vasárnap Mátrakeresztes-Kaszala-kert (26 fő) küldte el nevezését. A sportági rendezvé- környékén rendezi meg a 2013. évi Heves-Nógrád nyen kétféle, bárki számára is teljesíthető nyílt ka- -JászNagykun-Szolnok megyék nyílt regionális tegóriás versenyszámot is kiírtak a rendezők, mely­normáltávú egyéni tájékozódási futó bajnokságát, nek távja 1,7 km, illetve 3,7 km lesz. A rangsoroló A versenyre ezúttal a régión kívülről, így Buda- kategóriák elrajtoltatását követően 11,30 órától a pestről, Szentendréről, Balatonfüredről és Tatáról cél közvetlen környékén gyermekversenyt is ter- is érkeznek majd versenyzők, így a várható indu- veznek lebonyolítani a gyöngyösi rendezők, lói létszám meghaladja majd a kétszáz főt. Me- Cz. Zentai HIRDETÉS • MUNKAERŐ-KÖLCSÖNZÉS Munkaügyi felelősség exportálva. Bérköltségek optimalizálva. * MUNKAERŐ-KÖZVETÍTÉS Sikerdíjas kiválasztás garanciával. * Kell ennél több? Közel 100.000 fős aktív adatbázjC Online és offline hirdetések. # Idejét és pénzét is megtaj^mtjuk! • BÉR-BÉRSZÁMFEJTÉS Akciós áron! gytéisz°'9a'at .OR18889200 Tetetonszám. 8 8 8 9 2 0 6 Club t

Next

/
Oldalképek
Tartalom