Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-26 / 248. szám

MÉLYINTERJÚK Holtai Róbert: ..A színház az egyetlen állandó dolog az életemben" Sándor András- Ha nem haragszik, bekapcsolva ha­gyom a telefont, mert néhány fontos hí­vást várok.- Egész nyugodtan, engem nem zavar! Ha mára telefonnal kezdte: nem tudtam nem meghallani, hogy Presser hangja szólal meg a Nagy utazás című dalból, amikor csöng a készülék...- Igen, ez a kedvenc. Egy ismerősömet kértem meg, hogy rakja rá nekem a tele­fonra. De tegyük hozzá gyorsan Dés Lász­ló nevét, mert gyakran összekeverik a szerzőket bizonyos orgánumokban. Ol­vastam valahol, hogy Presser Gábor gyö­nyörű szerzeménye, holott Presser ez eset­ben „csak” az előadó volt De tegeződjünk kérlek, mert hosszú távon nem tudok ma- gázódni. Beszélgetek valakivel, aztán egy­szer csak észreveszem, hogy letegezem...- Nekem is könnyebb lesz így, köszö­nöm!- Fiatal színészként Sinkovits Imré­vel játszottam a Csapodár madárka című darabban a Nemzeti Színházban. Magáz­tam, és a próbán a következő mondatok hangzottak el: „ha át tétszene inteni,, meg „ha meg tetszene tenni”... A harma­dik ilyennél Sinkovits megállította a pró­bát, és azt mondta, ezt így nem lehet, te­gezzem le végre. Kaposváron is az idő­sebb színészek rögtön letoltak, ha magá- zódtam. Átvettem ez a szokást...- Mikor jártál utoljára Kaposváron?- Sajnos nem olyan régen, egy szomo­rú eseményen. Egy csodálatos embert, Karácsony Tamás színész kollégámat te­mettük, aki kigyógyult egy súlyos beteg­ségből, majd segédmotoron összeütkö­zött egy autóval és meghalt. Egyébként sok barátom van odalent. 1968-ban vé­geztem a Színművészeim, kisebb meg­szakításokkal háromszor is voltam a Csiky Gergely Színház tagja, majd a So­se halunk meg című filmem elkészülte után kiesett 20 év. Megnehezteltek rám, amiért szabadúszó lettem. A vezetés az óta mindenkit visszahívott rajtam kívül egyszer-kétszer játszani, engem soha, mert örökre megsértődtek.- Fáj ez neked?- Hogyne fájna! Majd' két évtizeddel később szegény Schwajda annak idején kitalálta, hogy A nagymama című da­rabra visszahív néhány régi kaposvárit, többek között Molnár Piroskát és engem. Be is mutattuk nagy sikerrel, de ő már nem érte meg. Viszont a következő évad­ra is átvitte Rátóti Zoltán, a színház új igazgatója. A színház az egyetlen állan­dó dolog az életemben. Akármi is történt az életemben, a színházaktól nem sza­kadtam el. És az sem zavar, hogy nem az úgynevezett „elit” színházakban ját­szom, hanem mondjuk a lózsef Attilá­ban, a Karinthyban, vagy a Körúti Szín­házban. Az életem felkiáltójelesen a szín­házakhoz tartozik. Az utóbbi 17 év a Jó­zsef Attila Színházhoz kapcsolódik, ahol ugyan voltak változások, de Kern And­rással ugyanolyan viharos sikerrel játsszuk a Balfácánt vacsorára című da­rabot, mint az elején, a korábbi vezetések mellett. Sőt, ha Fehér Anna nem szállt volna ki a kisbabája miatt A miniszter félrelép című darabból, azt is ugyanúgy telt házakkal vinnénk. Hiszen felnőtt egy generáció, aki még nem látta. A Balfá­cánnak pedig van egy rajongói magja, akik újból és újból megnézik, mert min­dig tele van meglepetéssel, rögtönzéssel. Ezen kívül nagyon kedves színházam lett a Karinthy Színház, ahol játszhattam a Napsugár fiúkban Gallával, illetve a Hyppolitot. Utóbbival sajnos épp most jöttünk el onnan. Ha engem kérdezel, ezt pazarlásnak tartom.- Miért?- Azért, mert ez hiper-siker volt. A Ka­rinthy Színházban nagyon sok darab megy, és csak csodálni lehet a teátrum ! f T vezetőjét, Karinthy Marcit, aki magán- színház létére felveszi a versenyt az álla­mi intézményekkel. Rengeteg színész­szel dolgozik, és nagyon nehéz egyeztet­ni. Amikor bemutattuk a Hyppolit ze­nés, Eisemann-féle változatát, roppant hamar 1-2 előadás lett 4-5 helyett. Egy darabot a szájpropaganda is előre visz. Ha valaki megnézi, és tíz ismerősének el­meséli, milyen élményben volt része, az nagy közönség szervező erő. Nem lett volna szabad havi 1-2 előadásra redukál-' ni az előadásszámot. Mindenesetre a Hyppolittal kimentünk a 17. kerületbe, a Gőzön Gyula Színházba, ahol lekötöttek hét előadást. Legnagyobb ámulatunkra mindegyik pótszékes előadás volt. Az­tán a Körúti Színház is nagyon fontos te­rep számomra. Velük rengeteget uta* zunk az országban, amit nem bánok. Ugyan Kaposvár után úgy gondoltam, hogy abbahagyom az utazgatást, hiszen több fővárosi színházban is játszottam, de aztán újra elkezdtem tájelőadásokra járni, és nagyon élvezem. Ha már szóba került az utazás: most is boldogan készülődöm, mert hamaro­san indulunk Oroszlányba. Az általam rendezett Lulu című zenés komédiát visszük a helyi művelődési házba a Száguldó Orfeum keretei közt, amit Ivancsics Ilona hozott létre. Rendező­ként azokkal a tehetséges fiatal színé­szekkel dolgozhattam, akikben na­gyon bízom. Én is játszom benne egy epizódot. Nagy siker született, és sze­retettel meghívlak az előadásra. Nem érsz rá véletlenül? Oroszlány nincs messze Pesttől, csak 60 kilométer. Szí­vesen le is viszlek. Beülhetsz mellém az autóba, két óra múlva indulunk. Az interjúd is izgalmasabb lesz, ha látod a munkáimat.- Remek ötlet! Folytassuk Oroszlány­ban ezt a beszélgetéstelőadás után?- Akár... f Igaza lett Robinak, semmivel össze nem téveszthető hangulata van egy elő­adás utáni interjúnak. Oroszlányban már egyetlen gombos­tűt sem lehetett volna leejteni a helyi mű­velődési házban, annyian eljöttek. A Ta­tabánya melletti kisvárosban igazi színé­szi meglepetések fogadtak az előadáson. Végh Juditot eddig csak a TV2 szappan- operájában láttam, itt azonban bebizo­nyitotta, hogy színpadon is megállja a he­lyét A fiatal Szirtes Balázs és Király Ad­rián pedig - Bodrogi Attilával együtt - bril­líroznak a komédiában. A társulatot veze­tő Ivancsics Ilonáról kiderül, hogy énekelni is remekül tud, és még mindig bomba nő. Robi pedig hozza a tőle meg­szokott zseniális figurát az utánozhatat­lan baritonú Kertész Péterrel, aki stíluso­san egy rádióriportért alakít- Minden elődadás után megbeszéli­tek az este tapasztalatait?- Természetesen. Ez elengedhetetlen része a munkának. Rendezőként folya­matosan vannak észrevételeim. Ráadá­sul így, hogy szerepelek is a darabban, közvetlen közelről látom, hogy mi az, amin még javíthatunk. Folyamatosan ala­kul a darab, ráadásul egy hónappal ez­előtt játszottuk utoljára. Egyébként meg voltam elégedve a ma esti előadással.- Délután, amikor meghívtál, nem gondoltam volna, hogy egy kisvárosban is lehet ekkora sikert aratni úgy, hogy - csúnya kifejezéssel élve - nincs „lehak- nizva” a dolog. Mindent egybevetve úgy éreztem magam, mintha legalább a Víg­színházban ültem volna.- Azért tegyük hozzá, hogy ez egy há­lás darab. Annak idején nem véletlenül volt levehetetlen sikere a József Attila Színháznak Voith Ági és Bodrogi Gyula főszereplésével. Látod, ezek a vidéki elő­adások nekem is nagy örömet okoznak a fővárosi munkák mellett. Erről beszél­tem még délután neked Pesten. Megéri hosszú kilométereket utazni. Ezért egy­f ! általán nem is bánom, hogy nem a Kato­na József Színháznak, vagy a Nemzeti­nek legyek a tagja. Főleg, hogy idén meg­csinálhattam életem egyik legfontosabb munkáját B. Török Fruzsina segítségé­vel, az önálló Móricz Zsigmond estemet Napló-szilánkok címmel a Sanyi és Aran­ka Színházban. Hihetetlenül pozitív visz- szajelzéseket kaptam a közönségtől, és.a kritikai visszhangok is roppant kedvező­ek. Arra is eljöhetsz velem.- Gyakran emlegeted interjúkban a szerencsejátékot. Még mindig kísért?- Szakorvosok szerint a szenvedély­betegségekből soha nem lehet teljesen kigyógyulni. Ha teljesen „tünetmentes” lennék, már holnap le kellene monda­nom az előadást. Úgy érzem, kicsit min­denfajta játék egy rugóra jár. A színé­szet és a szerencsejáték is.- Kijátszol magadból minden bánatot?- Nem lehet egy cikkben elmondani, hogy ez milyen érzés. Ez odabent van, leg belül. A legsikerültebb alkotásaim min­dig együtt hordozzák a sírást és a nagy ne­vetést Még az olyan komikai sikerek is, mint A miniszter félrelép, vagy A balfá­cánt vacsorára. Hiszen ezek nem üres, ga- tyaletolós viccelődések, hanem megélt, sok-sok fájdalomból születő poentírozás és történetmesélés. A filmjeim közül is ezekre vagyok a legbüszkébb. Bizonyos médiumok lebecsülik az embereket. Az­zal próbálják meg röhögtetni őket, hogy megy valaki az utcán és letolják a nadrág­jukat De ahogyan Kállai Feri bácsiról esik le a nadrág A miniszter félrelép című film­ben, ahhoz fogható nincs. Mert az egy ha­talmas dráma is közben, hogy mekkora bajban van... Szomorúnak tartom a „szak­mai elit” hozzáállását, hiszen lenézik ezt a műfajt Szerintük ez kommersz...- És a filmekről még nem is beszél­tünk.- Pedig szintén fontos része az életem­nek. Olyan filmeket csináltam, amit az emberek eddig 2,3 milióan néztek meg csak a moziban. Nem beszélve a sok-sok tévés ismétlésről. Ne tudd meg, milyen telefonokat kaptam múltkor, amikor a Duna TV, másnap pedig a Duna World adta a Sose halunk meg-et- Milyen telefonokat kaptál?- Nagyon szépeket. Molnár Piroska kolléganőm, aki több filmemben is szere­pelt, írt egy sms-t éjszaka, miután haza­ért a Nemzetiből. Kapcsolgatta a televízió távirányítóját, és megtalálta a filmet a Du­nán. Gondolta, belenéz kicsit. És ott ra­gadt, pedig már ezerszer látta, hiszen sze­repel is benne. El sem merem mondani, mit írt, mert az dicsekvésnek tűnne...- Mondd csak el nyugodtan, ha már belekezdtél!- Azt írta, hogy zseniális a film. De ilyen sms-t kaptam még kettőt.- Elmented ezeket az üzeneteket?- Nagyon remélem, hogy igen, bár nem vagyok egy technikai zseni. Mind­járt megnézem. Most már én is kíván­csi vagyok, hogy nem töröltem-e ki. (Itt elkezdi nyomkodni a telefonját - mind a kettőt...)- Miért van szükséged két készülékre?- Mert volt őrült illető, aki zaklatott. Ef­fektiv őrült volt. Nem vicc. Mindenféle kriksz-krakszokat küldözgetett sok csil­laggal, 7-8 évvel ezelőtt. Volt az üzenet­ben felkiáltójel, félig leírt szavak, csilla­gok. És folyamatosan nyomta... Nem csak én kaptam, hanem más kollégák is. De annyira idegesített, hogy inkább meg­változtattam a számomat. Azóta nem ka­pok ilyen sms-t. (Nevet.) Közben megta­láltam Piroska üzenetét. Ezt írta: „Haza­értem próbáról, a Nagy utazás (Sose ha­lunk meg) megy a Dunán. Nem bírom nem nézni. Nagyon nagy film. Zseniális. Ölellek, Piroska”. Ebből legalább tudtam, hogy hazaért (Mosolyog, de közben lesü­ti könnyekkel telt szemét)- Jól látom, hogy elérzékenyültél? I- Nem. Belement valami... (Nevet) Sa­ját magamtól azért nem minden perc­ben hatódom meg.- Válaszolsz ezekre az sms-ekre?- Igen. Ezt viszonylag korán megta­nultam kezelni. Most már az emailezés is megy. És az internetezés. Hét évig azért nem számítógépeztem, mert nem csomagoltam ki az ajándékot, amit kap­tam. Egy számítógép volt a csomagban...-A barátságaid sérültek az évek során?- Előfordult. Csalódtam rendezőkben, akikkel korábban nagy dolgokat vittünk véghez. Például Ascher Tamásban. Ugyanakkor Jordán Tamást, Dés Lászlót és Lukács Andort a mai napig a baráta­imnak tartom.- Amikor egyeztettük az interjút, jelez­ted, hogy bizonyos kérdéseket kerülni fogsz- Eddig nem hangzott el olyan kér­dés...- Anélkül, hogy a fiad ügyét boncolgat­nánk, apaként hogyan élted meg az ezeket az „eseményeket”?- Nem szívesen beszélek erről. Az el­ső hetek szörnyűek voltak. És az abban az időben zajlott előadások is. Fájó, fur­csa, felemás érzés volt színpadra lépni, hiszen tudtam, hogy odalent a nézőté­ren sokan látták a híradót, olvastak bi­zonyos bulvárhazugságokat, és a közön­ség egyik fele együtt érzett velem, a má­sik pedig nem. Színészként egy dolgom volt: még jobban koncentrálni, és a já­tékommal elfeledtetni mindent.- Összehozta a családot baj?- Nincs ilyen, hogy összehozott-e. Ez egymást szerető és összetartó család a miénk. Ez nem kérdés, amikor egy vi­lággal állunk szemben. Legyen ennyi elég erről az ügyről, sokkal érdekesebb az a sokféle munka, amelyben épp ben­ne vagyok. Csak az éjszakáim kicsit ne­hezebbek, olyankor érzem a koromat.-Mi a baj az éjszakákkal?- Sokat vagyok fenn. Jártam alvásdi­agnosztikán, és adtak egy SZTK-készü- léket, amit ha felteszek, úgy nézek ki, mint egy UFO. Olyan, mint egy lélegeztetőgép. Sűrített levegőt fúj be éj­jel, és nem engedi, hogy az elernyedő félben lévő garatizmok teljesen összeér­jenek. Szinten tartja a levegővételt. Amikor először feltettem ezt a szobrot magamra, a macskám - akkor még élt, és velem aludt - frászt kapott. Ennek el­lenére becsületesen feltettem, majd el­aludtam. Aztán éjjel...- Sírtál?- Olyan érzésem volt, mintha valaki az orromat marcangolná.- Ha már itt tartunk, gyakran eltörik a mécses?- Nem programszerűen sírom el ma­gam az élet dolgain. Fiatal színész ko­romban Mensáros László azt mondta nekünk, „legyetek büszkék arra, ha ké­pesek vagytok havonta legalább egy­szer egy jót zokogni”. Mert az szinte át­fürdeti a lelket, amiből mi, színészek élünk. A napokban volt egy különös él­ményem. Ezt meg is írhatod. Felébred­tem reggel, és kiszúrtam egy filmet az egyik csatornán. Jack Nicholson ját­szotta benne a papát. A sztori röviden arról szól, hogy ki menjen börtönbe. Az apa, vagy a fia, aki esetleg magára vállalná az apja bűnét. Az apának fia­tal korában volt már egy ügye, amiért felfüggesztettet kapott, ezért visszaeső­nek számít. Ha leültetik, 20 évig ki sem engednék. A tökéletesen ártatlan fia azonban megúszná 2-3 esztendővel, vagy jó esetben felfüggesztettel. A titkot rajtuk kívül csak a titkárnő tudja. Es­küszöm, az övé a legnagyobb alakítás a filmben, pedig számomra ismeretlen, kissé molett, nem túl szép amerikai szí­nésznő játszotta. De olyan átéléssel, hogy elbőgtem magam a színészet cso­dáján. Nekem ez meghozta a „havi” nagy zokogást... • í 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom