Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-26 / 248. szám
MÉLYINTERJÚK Holtai Róbert: ..A színház az egyetlen állandó dolog az életemben" Sándor András- Ha nem haragszik, bekapcsolva hagyom a telefont, mert néhány fontos hívást várok.- Egész nyugodtan, engem nem zavar! Ha mára telefonnal kezdte: nem tudtam nem meghallani, hogy Presser hangja szólal meg a Nagy utazás című dalból, amikor csöng a készülék...- Igen, ez a kedvenc. Egy ismerősömet kértem meg, hogy rakja rá nekem a telefonra. De tegyük hozzá gyorsan Dés László nevét, mert gyakran összekeverik a szerzőket bizonyos orgánumokban. Olvastam valahol, hogy Presser Gábor gyönyörű szerzeménye, holott Presser ez esetben „csak” az előadó volt De tegeződjünk kérlek, mert hosszú távon nem tudok ma- gázódni. Beszélgetek valakivel, aztán egyszer csak észreveszem, hogy letegezem...- Nekem is könnyebb lesz így, köszönöm!- Fiatal színészként Sinkovits Imrével játszottam a Csapodár madárka című darabban a Nemzeti Színházban. Magáztam, és a próbán a következő mondatok hangzottak el: „ha át tétszene inteni,, meg „ha meg tetszene tenni”... A harmadik ilyennél Sinkovits megállította a próbát, és azt mondta, ezt így nem lehet, tegezzem le végre. Kaposváron is az idősebb színészek rögtön letoltak, ha magá- zódtam. Átvettem ez a szokást...- Mikor jártál utoljára Kaposváron?- Sajnos nem olyan régen, egy szomorú eseményen. Egy csodálatos embert, Karácsony Tamás színész kollégámat temettük, aki kigyógyult egy súlyos betegségből, majd segédmotoron összeütközött egy autóval és meghalt. Egyébként sok barátom van odalent. 1968-ban végeztem a Színművészeim, kisebb megszakításokkal háromszor is voltam a Csiky Gergely Színház tagja, majd a Sose halunk meg című filmem elkészülte után kiesett 20 év. Megnehezteltek rám, amiért szabadúszó lettem. A vezetés az óta mindenkit visszahívott rajtam kívül egyszer-kétszer játszani, engem soha, mert örökre megsértődtek.- Fáj ez neked?- Hogyne fájna! Majd' két évtizeddel később szegény Schwajda annak idején kitalálta, hogy A nagymama című darabra visszahív néhány régi kaposvárit, többek között Molnár Piroskát és engem. Be is mutattuk nagy sikerrel, de ő már nem érte meg. Viszont a következő évadra is átvitte Rátóti Zoltán, a színház új igazgatója. A színház az egyetlen állandó dolog az életemben. Akármi is történt az életemben, a színházaktól nem szakadtam el. És az sem zavar, hogy nem az úgynevezett „elit” színházakban játszom, hanem mondjuk a lózsef Attilában, a Karinthyban, vagy a Körúti Színházban. Az életem felkiáltójelesen a színházakhoz tartozik. Az utóbbi 17 év a József Attila Színházhoz kapcsolódik, ahol ugyan voltak változások, de Kern Andrással ugyanolyan viharos sikerrel játsszuk a Balfácánt vacsorára című darabot, mint az elején, a korábbi vezetések mellett. Sőt, ha Fehér Anna nem szállt volna ki a kisbabája miatt A miniszter félrelép című darabból, azt is ugyanúgy telt házakkal vinnénk. Hiszen felnőtt egy generáció, aki még nem látta. A Balfácánnak pedig van egy rajongói magja, akik újból és újból megnézik, mert mindig tele van meglepetéssel, rögtönzéssel. Ezen kívül nagyon kedves színházam lett a Karinthy Színház, ahol játszhattam a Napsugár fiúkban Gallával, illetve a Hyppolitot. Utóbbival sajnos épp most jöttünk el onnan. Ha engem kérdezel, ezt pazarlásnak tartom.- Miért?- Azért, mert ez hiper-siker volt. A Karinthy Színházban nagyon sok darab megy, és csak csodálni lehet a teátrum ! f T vezetőjét, Karinthy Marcit, aki magán- színház létére felveszi a versenyt az állami intézményekkel. Rengeteg színészszel dolgozik, és nagyon nehéz egyeztetni. Amikor bemutattuk a Hyppolit zenés, Eisemann-féle változatát, roppant hamar 1-2 előadás lett 4-5 helyett. Egy darabot a szájpropaganda is előre visz. Ha valaki megnézi, és tíz ismerősének elmeséli, milyen élményben volt része, az nagy közönség szervező erő. Nem lett volna szabad havi 1-2 előadásra redukál-' ni az előadásszámot. Mindenesetre a Hyppolittal kimentünk a 17. kerületbe, a Gőzön Gyula Színházba, ahol lekötöttek hét előadást. Legnagyobb ámulatunkra mindegyik pótszékes előadás volt. Aztán a Körúti Színház is nagyon fontos terep számomra. Velük rengeteget uta* zunk az országban, amit nem bánok. Ugyan Kaposvár után úgy gondoltam, hogy abbahagyom az utazgatást, hiszen több fővárosi színházban is játszottam, de aztán újra elkezdtem tájelőadásokra járni, és nagyon élvezem. Ha már szóba került az utazás: most is boldogan készülődöm, mert hamarosan indulunk Oroszlányba. Az általam rendezett Lulu című zenés komédiát visszük a helyi művelődési házba a Száguldó Orfeum keretei közt, amit Ivancsics Ilona hozott létre. Rendezőként azokkal a tehetséges fiatal színészekkel dolgozhattam, akikben nagyon bízom. Én is játszom benne egy epizódot. Nagy siker született, és szeretettel meghívlak az előadásra. Nem érsz rá véletlenül? Oroszlány nincs messze Pesttől, csak 60 kilométer. Szívesen le is viszlek. Beülhetsz mellém az autóba, két óra múlva indulunk. Az interjúd is izgalmasabb lesz, ha látod a munkáimat.- Remek ötlet! Folytassuk Oroszlányban ezt a beszélgetéstelőadás után?- Akár... f Igaza lett Robinak, semmivel össze nem téveszthető hangulata van egy előadás utáni interjúnak. Oroszlányban már egyetlen gombostűt sem lehetett volna leejteni a helyi művelődési házban, annyian eljöttek. A Tatabánya melletti kisvárosban igazi színészi meglepetések fogadtak az előadáson. Végh Juditot eddig csak a TV2 szappan- operájában láttam, itt azonban bebizonyitotta, hogy színpadon is megállja a helyét A fiatal Szirtes Balázs és Király Adrián pedig - Bodrogi Attilával együtt - brillíroznak a komédiában. A társulatot vezető Ivancsics Ilonáról kiderül, hogy énekelni is remekül tud, és még mindig bomba nő. Robi pedig hozza a tőle megszokott zseniális figurát az utánozhatatlan baritonú Kertész Péterrel, aki stílusosan egy rádióriportért alakít- Minden elődadás után megbeszélitek az este tapasztalatait?- Természetesen. Ez elengedhetetlen része a munkának. Rendezőként folyamatosan vannak észrevételeim. Ráadásul így, hogy szerepelek is a darabban, közvetlen közelről látom, hogy mi az, amin még javíthatunk. Folyamatosan alakul a darab, ráadásul egy hónappal ezelőtt játszottuk utoljára. Egyébként meg voltam elégedve a ma esti előadással.- Délután, amikor meghívtál, nem gondoltam volna, hogy egy kisvárosban is lehet ekkora sikert aratni úgy, hogy - csúnya kifejezéssel élve - nincs „lehak- nizva” a dolog. Mindent egybevetve úgy éreztem magam, mintha legalább a Vígszínházban ültem volna.- Azért tegyük hozzá, hogy ez egy hálás darab. Annak idején nem véletlenül volt levehetetlen sikere a József Attila Színháznak Voith Ági és Bodrogi Gyula főszereplésével. Látod, ezek a vidéki előadások nekem is nagy örömet okoznak a fővárosi munkák mellett. Erről beszéltem még délután neked Pesten. Megéri hosszú kilométereket utazni. Ezért egyf ! általán nem is bánom, hogy nem a Katona József Színháznak, vagy a Nemzetinek legyek a tagja. Főleg, hogy idén megcsinálhattam életem egyik legfontosabb munkáját B. Török Fruzsina segítségével, az önálló Móricz Zsigmond estemet Napló-szilánkok címmel a Sanyi és Aranka Színházban. Hihetetlenül pozitív visz- szajelzéseket kaptam a közönségtől, és.a kritikai visszhangok is roppant kedvezőek. Arra is eljöhetsz velem.- Gyakran emlegeted interjúkban a szerencsejátékot. Még mindig kísért?- Szakorvosok szerint a szenvedélybetegségekből soha nem lehet teljesen kigyógyulni. Ha teljesen „tünetmentes” lennék, már holnap le kellene mondanom az előadást. Úgy érzem, kicsit mindenfajta játék egy rugóra jár. A színészet és a szerencsejáték is.- Kijátszol magadból minden bánatot?- Nem lehet egy cikkben elmondani, hogy ez milyen érzés. Ez odabent van, leg belül. A legsikerültebb alkotásaim mindig együtt hordozzák a sírást és a nagy nevetést Még az olyan komikai sikerek is, mint A miniszter félrelép, vagy A balfácánt vacsorára. Hiszen ezek nem üres, ga- tyaletolós viccelődések, hanem megélt, sok-sok fájdalomból születő poentírozás és történetmesélés. A filmjeim közül is ezekre vagyok a legbüszkébb. Bizonyos médiumok lebecsülik az embereket. Azzal próbálják meg röhögtetni őket, hogy megy valaki az utcán és letolják a nadrágjukat De ahogyan Kállai Feri bácsiról esik le a nadrág A miniszter félrelép című filmben, ahhoz fogható nincs. Mert az egy hatalmas dráma is közben, hogy mekkora bajban van... Szomorúnak tartom a „szakmai elit” hozzáállását, hiszen lenézik ezt a műfajt Szerintük ez kommersz...- És a filmekről még nem is beszéltünk.- Pedig szintén fontos része az életemnek. Olyan filmeket csináltam, amit az emberek eddig 2,3 milióan néztek meg csak a moziban. Nem beszélve a sok-sok tévés ismétlésről. Ne tudd meg, milyen telefonokat kaptam múltkor, amikor a Duna TV, másnap pedig a Duna World adta a Sose halunk meg-et- Milyen telefonokat kaptál?- Nagyon szépeket. Molnár Piroska kolléganőm, aki több filmemben is szerepelt, írt egy sms-t éjszaka, miután hazaért a Nemzetiből. Kapcsolgatta a televízió távirányítóját, és megtalálta a filmet a Dunán. Gondolta, belenéz kicsit. És ott ragadt, pedig már ezerszer látta, hiszen szerepel is benne. El sem merem mondani, mit írt, mert az dicsekvésnek tűnne...- Mondd csak el nyugodtan, ha már belekezdtél!- Azt írta, hogy zseniális a film. De ilyen sms-t kaptam még kettőt.- Elmented ezeket az üzeneteket?- Nagyon remélem, hogy igen, bár nem vagyok egy technikai zseni. Mindjárt megnézem. Most már én is kíváncsi vagyok, hogy nem töröltem-e ki. (Itt elkezdi nyomkodni a telefonját - mind a kettőt...)- Miért van szükséged két készülékre?- Mert volt őrült illető, aki zaklatott. Effektiv őrült volt. Nem vicc. Mindenféle kriksz-krakszokat küldözgetett sok csillaggal, 7-8 évvel ezelőtt. Volt az üzenetben felkiáltójel, félig leírt szavak, csillagok. És folyamatosan nyomta... Nem csak én kaptam, hanem más kollégák is. De annyira idegesített, hogy inkább megváltoztattam a számomat. Azóta nem kapok ilyen sms-t. (Nevet.) Közben megtaláltam Piroska üzenetét. Ezt írta: „Hazaértem próbáról, a Nagy utazás (Sose halunk meg) megy a Dunán. Nem bírom nem nézni. Nagyon nagy film. Zseniális. Ölellek, Piroska”. Ebből legalább tudtam, hogy hazaért (Mosolyog, de közben lesüti könnyekkel telt szemét)- Jól látom, hogy elérzékenyültél? I- Nem. Belement valami... (Nevet) Saját magamtól azért nem minden percben hatódom meg.- Válaszolsz ezekre az sms-ekre?- Igen. Ezt viszonylag korán megtanultam kezelni. Most már az emailezés is megy. És az internetezés. Hét évig azért nem számítógépeztem, mert nem csomagoltam ki az ajándékot, amit kaptam. Egy számítógép volt a csomagban...-A barátságaid sérültek az évek során?- Előfordult. Csalódtam rendezőkben, akikkel korábban nagy dolgokat vittünk véghez. Például Ascher Tamásban. Ugyanakkor Jordán Tamást, Dés Lászlót és Lukács Andort a mai napig a barátaimnak tartom.- Amikor egyeztettük az interjút, jelezted, hogy bizonyos kérdéseket kerülni fogsz- Eddig nem hangzott el olyan kérdés...- Anélkül, hogy a fiad ügyét boncolgatnánk, apaként hogyan élted meg az ezeket az „eseményeket”?- Nem szívesen beszélek erről. Az első hetek szörnyűek voltak. És az abban az időben zajlott előadások is. Fájó, furcsa, felemás érzés volt színpadra lépni, hiszen tudtam, hogy odalent a nézőtéren sokan látták a híradót, olvastak bizonyos bulvárhazugságokat, és a közönség egyik fele együtt érzett velem, a másik pedig nem. Színészként egy dolgom volt: még jobban koncentrálni, és a játékommal elfeledtetni mindent.- Összehozta a családot baj?- Nincs ilyen, hogy összehozott-e. Ez egymást szerető és összetartó család a miénk. Ez nem kérdés, amikor egy világgal állunk szemben. Legyen ennyi elég erről az ügyről, sokkal érdekesebb az a sokféle munka, amelyben épp benne vagyok. Csak az éjszakáim kicsit nehezebbek, olyankor érzem a koromat.-Mi a baj az éjszakákkal?- Sokat vagyok fenn. Jártam alvásdiagnosztikán, és adtak egy SZTK-készü- léket, amit ha felteszek, úgy nézek ki, mint egy UFO. Olyan, mint egy lélegeztetőgép. Sűrített levegőt fúj be éjjel, és nem engedi, hogy az elernyedő félben lévő garatizmok teljesen összeérjenek. Szinten tartja a levegővételt. Amikor először feltettem ezt a szobrot magamra, a macskám - akkor még élt, és velem aludt - frászt kapott. Ennek ellenére becsületesen feltettem, majd elaludtam. Aztán éjjel...- Sírtál?- Olyan érzésem volt, mintha valaki az orromat marcangolná.- Ha már itt tartunk, gyakran eltörik a mécses?- Nem programszerűen sírom el magam az élet dolgain. Fiatal színész koromban Mensáros László azt mondta nekünk, „legyetek büszkék arra, ha képesek vagytok havonta legalább egyszer egy jót zokogni”. Mert az szinte átfürdeti a lelket, amiből mi, színészek élünk. A napokban volt egy különös élményem. Ezt meg is írhatod. Felébredtem reggel, és kiszúrtam egy filmet az egyik csatornán. Jack Nicholson játszotta benne a papát. A sztori röviden arról szól, hogy ki menjen börtönbe. Az apa, vagy a fia, aki esetleg magára vállalná az apja bűnét. Az apának fiatal korában volt már egy ügye, amiért felfüggesztettet kapott, ezért visszaesőnek számít. Ha leültetik, 20 évig ki sem engednék. A tökéletesen ártatlan fia azonban megúszná 2-3 esztendővel, vagy jó esetben felfüggesztettel. A titkot rajtuk kívül csak a titkárnő tudja. Esküszöm, az övé a legnagyobb alakítás a filmben, pedig számomra ismeretlen, kissé molett, nem túl szép amerikai színésznő játszotta. De olyan átéléssel, hogy elbőgtem magam a színészet csodáján. Nekem ez meghozta a „havi” nagy zokogást... • í 1
