Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-22 / 245. szám
NOGRAD Nemzeti hőseink példái Veszelovszki Balázs (Folytatás az 1. oldalról) Történetük már 1956-nál is korábban kezdődött. Elég gondolnunk a szőkébb pátriánkban, Nógrád megyében dolgozó, áldásos munkát végző szerzetesekre, szerzetesnővérekre, akik egy-egy település mindennapjait meghatározták. így volt ez a szécsényi, a szentkúti és a salgótarjáni ferences közösséggel is, hogy csak néhányat említsünk meg. 1950-ben mindennek vége szakadt, az állam emberei hosszas és - sajnos - eredményes munkát végeztek: a szerzetesrendeket feloszlatták, földönfutóvá és nincstelenné téve mindazokat, akik addig Krisztus nevében áldásos munkát végeztek. Sokan a megpróbáltatások, üldözések alatt is hirdették a jó szót Közülük egyet a hétvégén oltárra emeltek: Sándor István vértanút, egy 36 éves, minden jóért tenni kész szalézi szerzetest boldoggá avatták. Kell-e nekünk idén aktuálisabb emlékezés az 1956-os időszakra, mint ő, akit az a rendszer végzett ki, ami ellen milliók együtt kiáltották 1956-ban: elég volt Ebben az emlékező írásban nemzeti hőseink példáit, de különösképpen őt, Boldog Sándor István alakját és vele együtt a magyar vértanúkat idézem fel, közelebb hozva őt egy kicsit az olvasókhoz, október 23-i ünnepünk kapcsán. 1914-ben született Szolnokon, édesapja MÁV segédmunkás volt. 1931-ben a fémipari szakiskola elvégzése után vasesztergályosként helyezkedett el. 1936-ban belépett a szalézi rendbe, mint laikus testvér. 1940-49-ig nyomdászként dolgozott a rákospalotai szalézi nyomdában. Közben 1941-45 között kisebb megszakításokkal híradós katonaként a hadseregben szolgált. 1946-tól munkásfiatalokat vezetett a rákospalotai KIOE- ben (Katolikus Ifjúmunkások Országos Egyesülete). Lakhelye és működésének fő színhelye a'Ctárisseum (Budapesten az Újpest- Rákospalota felüljárónál található). Itt volt a szalézi rendház és a legszegényebb családok iskolás gyermekeit befogadó fiúnevelő intézet, amelyhez egy nyomda és több más épület tartozott. Szoros kapcsolatot tartott fenn a kék ávósokhoz katonai szolgálatra behívott munkásfiatalokkal. Ajtaja minden fiatalnak a késő éjszakai órákig nyitva állt Csoportjával levél útján a katonaidő alatt is élénk kapcsolatot tartott. 1950 tavaszán betiltották a rendek működését, de ő továbbra is találkozott a fiatalokkal, kirándulásokat, összejöveteleket szervezett és hittant tanított. 1951. február végén a hatóság tudomására jutott Sándor István illegális tevékenységének egy része. Hamis papírokkal külföldre menekülhetett volna, de ő maradt. Hogy letartóztatását elkerülje, Kiss István álnéven a Persil gyár dolgozója lett, s bejelentés nélkül lakott rendtársa, Dániel Tibor szerzetes lakásában. 1952 júliusában letartóztatták Sándor István szalézi testvért és társait, és az utolsó koncepciós perek egyikében ítélték el koholt vádak alapján. Az eljárás a Pártőrség pere néven híresült el. A Budapesti Hadbíróság 1952. október 28- án tárgyalta az ügyet. Sándor Istvánt kötél általi halálra ítélték. A halálos ítéletet 1953. június 8-án 21 óra 10 perckor hajtották végre. Láthatjuk a fenti életrajzból is, hogy életében azt élte meg, amire hivatott volt: Istent szolgálta az emberek által. Hősiessége, példája idősnek és fiatalnak egyaránt lehet erőt merítő. A szombati boldoggá avatási szertartással is üzennek a my It fájdalmas évtizedei: fejet hajtani elődeink előtt. Az 1945-1956 közötti időszak a szovjet megszállás és a négy évtizedes diktatúra első, kemény évtizede. Százak, százezrek haltak meg és szenvedtek a terror alatt, elég csak Recskre vagy a Hor- tobágyra gondolni. A Terror Háza (Andrássy út 60.) börtönében több megyénkhez köthető személy is raboskodott. Az áldozatok közül sokak sírja ismeretlen. Boldog Sándor István sírját sem ismerjük, ezért jelképesen a Rákoskeresztúri Köztemető 301-es parcellájából hoztak földet a szombati szentmisére. „Bűne” az volt, amit - az ő példája nyomán is - ma is sokan megtesznek: nevelte és vezette a fiatalokat a hitre, jó szóval fordult munkatársai felé, és a Biblia szavait idézve: akkor is előállt az igaz szóval, az örömhírrel, amikor alkalmatlan volt az idő. Olyan sokat szenvedett szerzetes, üldözött volt, aki kitartott hitében, még akkor is, amikor tudta, hogy mi vár rá. 1956 hősei közül sokan voltak hozzá hasonlók ebben a tekintetben: az igazukért harcoltak és nem menekültek el sorsuk elől akkor sem, amikor tudták, hogy mi vár rájuk. Sándor István élete példát adott számukra. Az utóbbi években ebből az időszakból - vagyis a terror idejéből - Sándor István mellett a szintén kivégzett Meszlényi Zoltán püspököt (akinek nógrádi kötődései is vannak), a szovjet katonák által agyonlőtt Apor Vilmos püspököt, a merénylettel kivégzett Romzsa Tódor görög katolikus püspököt, Scheffler János és Bog- dánffy Szilárd püspököt, valamint a nyilasok által agyonlőtt - szintén nógrádi kötődésű - Salkaházi Sárát is boldoggá avatták. A hét ferences vértanú - köztük a Salgótarjánban is szolgált Kiss Szaléz atya - boldoggá avatási pere már folyamatban van. Brenner János, akit A szovjet hősi emlékmű ledöntése. Képünk reprodukció a Dornyay Béla Múzeumban megrendezett kiállítás egyik felvételéről szintén nagyon fiatalon gyilkoltak meg, Márton Áron sokat szenvedett erdélyi püspök, és a fehér vértanú, a hitért, a hazáért, egyházért mindig kiálló Mindszenty bíboros is a boldoggá avatásra várók között van. Valamennyiükben közös, hogy a hitért, a hazáért és az egyházért mindig kiálltak, akkor is, amikor alkalmatlan volt az idő - elnyerték a vértanúság koronáját. De nemcsak egyházi személyek voltak a hazáért és a hitért életüket adók között. A magyar vértanúk történelmünkben mindig példát mutattak nekünk. Elég csak az aradi vértanúkra gondolni, akik nemcsak hogy a hazáért áldozták életüket, hanem mély vallásossággal és meggyőződéssel hittek a szebb magyar jövőben - ahogyan 1956 hősei is. Kossuth Lajos 1890-ben mondott szavai, a terror áldozataira, az előbb felsorolt és boldoggá avatásra váró egyházi személyekre, és 1956 hőseire emlékezve is aktuálisak: „Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon Szabadság Isteriéhek legjobb áldásaival*áz örökkévalóságon keresztül”. A szombati boldoggá avatási szertartás végén a Kossuth térre sétáltam át, utam a Szabadság téren vezetett keresztül. Láttam a körbekordonozott szovjet hősi emlékművet. Két rendőr védte. Azt az emlékművet, amely éppen azt az időszakot dicséri, amelynek kegyetlenségére, a meggyilkolt és megkínzott milliókra emlékezik ma minden magyar szerte a nagyvilágban, és reméljük, emlékezni is fog időről-időre. Ránézve az emlékműre ismét eszembe jutott: sokkal tartozunk még elődeinknek, nagyon sokkal. Ma egyet kérünk országszerte a szentmiséken és a megemlékezéseken: merítsünk erőt 1956 hőseiből, magyar történelmünkből, nemzeti hőseink példáiból, hogy az előttünk álló években, évtizedekben is mindig a haza és a jó szó szolgálata legyen szemünk előtt minden tekintetben. Szécsény Város Önkormányzata közös emlékezésre hívja az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Időpont: 2013. október 23-án 17 óra PROGRAM: • 17.00 Koszorúzás ».Városházán elhelyezett emléktábláiul Ünnepi beszédet mond: Sulyok László, a POFOSZ Nógrád megyei elnökhelyettese • 17.30 Koszorúzás a Bársony Vendégló épületén elhelyezett Szécsényi Nemzetőrség emléktáblánál Ünnepi beszédet mond: Stayer László, Szécsény Város polgármestere -18.00 Városi ünnepség a Művelődési Központ sanháztermében Ünnepi beszédet mood; Balls Mihály országgyűlési képviselő AZ ÜNNEPI MŰSORBAN KÖZREMŰKÖDNEK: ANDI SZINJÁTSZÓSA1 i KERETÉBEN KERÜL ÁTADÁSRA A .A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT” KITÜNTETŐ DÍJ Tisztelettel meghívjuk Önt 2013. október 23. szerda, 18.00 órától a Rétság Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermébe Nemzeti Ünnepünk alkalmából megrendezésre kerülő VÁROSI MEGEMLÉKEZÉSRE Ünnepi köszöntőt mond: Mezőfi Zoltán Rétság város polgármestere Közreműködnek: • A Mikszáth Kálmán Szakközépiskola rétsági tagozatának diákjai • Szájbejv Zsolt • Kereplő Gyermek Néptánc Együttes Elment egy „ötvenhatos” hős Egy erőtől duzzadó, az igazságért, a magyar haza szabadságáért akár az életét is feláldozni képes igaz embertől búcsúztunk 2013. október 18-án a jobbágyi temetőben. Kalmár Imre barátom 2013. október 10-én költözött az égi hazába. Amikora szentmise vá- laszos zsoltárában a következőket olvashattuk: „Boldog az az ember, aki az Úrban bízik”. A szentmise evangéliumában pedig Szent Lukácstól a következőket idézték: „Mondom tehát nektek: kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” Mi pedig pénteken, Szent Lukács evangélista emléknapján azt kértük kedves halottunk ravatalánál „az aratás urától”, hogy hallja meg Imre bácsi zörgetését és nyissa meg a mennyország kapuját alázatos szolgája számára. „A jobbágyi ötvenhatos", mert csak így nevezték, kivételes ember volt, aki a forradalom leverését követően Kistarcsára került, mint internált, 1957. áprilisában pedig a Fő utcai gyűjtőfogházba hurcolták, ahonnan a balassagyarmati börtönbe, majd Salgótarjánba került. Ezeken a helyeken válogatott kínzásokat kellett elszenvednie. Az 1989-es rendszerváltást úgy élte meg, mint a klinikai halál állapotából az életbe újra visz- szatérő ember. 1991. október 23-án 1956-os emlékéremmel tüntették ki, 1994. október 23-án pedig a „Hazáért érdemkereszt” kitüntetésben részesült. Szűkebb hazájában 2009. szeptemberében érkezett el a végső rehabilitáció napja, amikor a „Nógrád megye önzetlenség díját” vehette át Szécsényben. Az Istenbe vetett hitét senki és semmi nem rendíthette meg, túlcsorduló hazaszeretetét pedig mi sem jelezheti jobban, hogy végakarata szerint koporsóját egy nemzeti színű zászlóval fedte le családja. Búcsúzzunk most tőle lánya, Hajnalka személyes emlékezetét megörökítő írásával. Sisáklmre polgármester Apa emlékére Nevem Fodor Jánosné, született Kalmár Hajnalka. Egy Nógrád megyei kis faluban, Jobbágyiban nptterp fel. A^ám Kalmár Imre, az „ötvenhatos”. Kutasón született. Akik ismerték minket, tudják miről beszélek. Nehéz ember volt, nehéz volt anyámnak mellette. De hiszen nehéz volt a sorsa is. Tízéves volt, amikor édesanyja meghalt. Öt testvér maradt árván. Nem tudom már pontosan, hányu- kat vitték a budapesti árvaházba, ahonnan többször is megszökött. A II. világháború után is nehéz évek jöttek. Emlékszem egyik elbeszélésére, hogyan csempészték át a dohányt édesapjával a szlovákiai határon, hogy az eladott áruból kis pénzhez jussanak. Tizenhat éves volt akkor. 1952-ben megházasodott édesanyámmal, Danyik Piroskával. A jobbágyi fegyvergyárban dolgoztak mindketten. 1953-ban megszületett nővérem, Piroska. Aztán jött az „ötvenhat”. Apám ellenezte az oroszok bejövetelét, letartóztatták. Karácsony táján jöttek, elvitték, anyám azt sem tudta hová. () éppen várandós volt velem. Nem kell részleteznem. Elítélték, több mint egy évet ült börtönben. Engem apám akkor látott először, amikor anyám télvíz idején hóban, fagyban bevitt a balassagyarmati börtönbe. Ennek letöltése után újból nehéz évek következtek. Nógrád megyében sehol nem kapott munkát Megbélyegeztek minket. Végül Budapesten kapott munkát, ahol 16 éves koromig dolgozott. Én mégis szívesen emlékszem a gyerekkoromra, az apámmal eltöltött évekre. Mindig szerette a természetet, csodálta a növény- és állatvilágot. Ezt a rajongását igyekezett nekünk is átadni. Emlékszem, a jobbágyi hegyen hányszor fogtunk lepkét, meg csak feküdtünk a fűben és hallgattuk a madarak énekét. Ő mindig tudta, hogy éppen melyik madár fütyül. A hegyen lévő földünk kis paradicsommá vált az ő keze alatt. A sok sárga- és őszibarackfa csak úgy roskadozott nyáron a sok gyümölcstől. Büszke volt a munkájára. Nagyon boldog volt, amikor unokái is ott voltak és először kóstolták az érett cseresznyét. Mikor a nővérem és én kicsik voltunk, apám valahonnan kölcsönbe vett egy hegedűt Boldogan hozta haza, mondván, valamelyikünk csak kedvet kap a zenéhez. Ugyan tátott szájjal hallgattuk, amikor ő játszott rajta, sajnos mégsem lettünk muzsikusok. De a zene (akár komoly, akár könnyű) szeretetét tőle örököltük. Az 1989-es rendszerváltás után hirtelen hős lett az én forradalmár apámból. Ő mindig kitartott az elveinél és az idő őt igazolta. Rehabilitálták, állami kitüntetésben kétszer is részesült. Nagy elégtétel volt ez neki. Több éven keresztül beszédet mondott vagy verset szavalt október 23-án iskolákban, ünnepségeken. Aztán csendesebb lett. Sajnos az utóbbi években már betegeskedett. Pár hónapja már az ágyból sem tudott felkelni. Azt hiszem, azt még megértette, mikor elmondtam neki, hogy szeptember 21-én megszületett az első dédunokája. Beszélni már nem tudott, de könnyes lett a szeme. Egész élete küzdelem volt, még a haláláért is szenvednie kellett. Szeretettel üdvözlöm azokat, akik ismerték és szerették, s elfogadták olyannak, amilyen. Nyugodj békében, édesapám! Tisztelettel: Fodomé Kalmár Hajnalka í
