Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)
2013-10-19 / 243. szám
7 MÉLYINTERJÚK 2013. OKTÓBER 19, SZOMBAT lányi Lala: „Megjártam a magam Caminoját” Lalával roppant furcsa a kapcsolatom. Nagyon ritkán, öt-hat évente futunk össze, de olyankor mindig hosszan, és mélyen beszélgetünk. Emlékszem, a legutolsó ilyen találkozás egy út- széli gyorsétteremben történt, de életem talán legőszintébb interjúját készítettem. Aztán ismét nem találkoztunk évekig. Csak a sajtóból értesültem arról, hogy megszületett a kisfia, majd a gyerek édesanyjával megromlott a kapcsolata, és szétmentek. Arról is csak olvastam, hogy hivatalosan ő lett Béni gyámja gondviselője. A nagy közösségi weboldalon ismerősök voltunk, így láttam, miket ír ki, és azt is, hogy mennyire érzelmesen mesél a fiáról. Elérkezettnek láttam hát az időt egy újabb nagy beszélgetésre. Sándor András- Miért fontos a több lábon állás?- Óvatosságból. Ez elővigyázatosság arra az időszakra, amikor idős koromban már nem csinálnék bohócot magamból a színpadon. Ha az ember zenével foglalkozik, akkor a korához méltó módon illik színpadra állnia, vagy ha kell, onnan lelépnie. Ilyen szempontból szerencsésnek érzem magam, mert több zenei arcom is van, amiből eddig csak keveset láthatott a közönség. Van, amit még egyáltalán nem mutattam meg, mert koromnál fogva még nem tartottam volna hitelesnek. Most viszont már igen.- A lírai dalaidra gondolsz?- Igen, arra is.- ízelítőt azért kapott ebből a közönség. Ott volt például a Szeress című számod, amelynek nagyon komoly magánéleti szálai voltak, hiszen a videoklip- jében épp a tönkrement kapcsolatodnak állítottál emléket. Abban például egyedülálló módon privát felvételek is láthatók. Vagy az Egy szoknya, egy nadrág című film egyik betétdala, a szintén lassú Szeretem az élet ízét, amit szintén te énekeltél. Emlékszem, amikor 2006-ban beszélgettünk, már említetted, hogy szeretnél az érzelmesebb irányba nyitni...- Látod, ez azóta sem változott.- Mégis mit csináltál az elmúlt hét évben?- Van elég időd? Hosszú lesz ez a beszélgetés, mert nem ilyen egyszerű a történet. Amikor a volt párommal 2007 elején szétmentünk, nagyon megváltozott az életem. Tulajdonképpen azóta, egészen 2013-ig, semmilyen zenei megjelenés nem volt, leszámítva azt az egy dalt, ami végül kiadványként meg sem jelent, csak a videoklipje volt látható...- A fellépések viszont nem szűntek meg...- Valóban nem, de azok sem voltak rendszeresek. Eleve ennek az időszaknak az első három évében effektive nem csináltam semmit zenei téren. Próbáltam feldolgozni az ütéseket, amelyeket a szakításkor kaptam. És a kisfiámra, Benire koncentráltam. Tehát ha kedvem lett volna hozzá - bár nem volt -, akkor sem tudtam volna úgy zenélni, ahogyan az elvárható lett volna.- Mélypont?- A legteljesebb mértékben. Még az El Caminora is el akartam menni. Gyalogolni, gondolkodni, szemléletet váltani.- Miért mondtál le erről?- Egyrészt nem akartam kimaradni két-három hónapot a fiam életéből. Másrészt akkoriban nagyon sokat voltam egyedül. Mindenkit kizártam. Megjártam a magam Caminoját, lementem a lelkem legmélyére... Húsz kilót fogytam, sikerült hatvan kilóra összefonnyadnom. Amikor Béni épp az anyukájánál volt, előfordult, hogy 2-3 napig ki sem keltem az ágyból.- Totális depresszió?- Ha a búskomorság és az életöröm teljes hiánya annak számít, akkor teljes mértékben. Annyi mindent kellett lenyelnem és elfojtanom, amit nem lehetett őszinte mosollyal viselni.- A barátok is elmaradtak?- Többnyire igen, persze volt, aki maradt. Visszagondolva a legszomorúbb mégis az, hogy legtöbbjük csak „katasztrófaturista” volt, akik barátnak adták ki magukat, de voltaképpen csak azokat az információkat akarták hallani, amit nem mondtam el máshol, és ezeket olykor tovább is adták...- Nem kímélt az élet. Már 2006-ban a pánikbetegségedről meséltél, amiből csak kínkeservesen sikerült kigyógyulnod. Erre jött az újabb csapás.- A pánikbetegség nagyon kemény küzdelem volt, majdnem tíz évig eltartott, amíg leküzdöttem. Az élet azonban megmutatta, hogy van még lejjebb... Mindezek ellenére mégis azt mondom, hogy szerencsés vagyok, mert az élet megmutatta a határaimat. A pánikbetegséget úgy gyűrtem le, hogy közben mindvégig színpadon álltam. Akkor is felmentem, amikor azt hittem, hogy összeesek. És tíz év alatt csak egyszer mentünk ügyeletre fellépés után. Amikor már azt hittem, jól vagyok, kaptam egy torokgyulladásnak tűnő „valamit". Épp a szülővárosomban, Hódmezővásárhelyen léptem fel. Interjút készítettek velem, és már ott arról beszéltem, mennyire fáradt vagyok, jólesne egy kis pihenés. Pedig akkor elvileg már jól voltam... Aznap este vissza kellett jönnöm Pestre elintézni valamit, de már út közben éreztem, hogy valami nem stimmel. Másnap aztán olyan szinten estem le a lábamról, hogy szó szerint azt hittem, itt a vég. Kiderült, hogy nem is mandulámmal van baj, hanem a szívemmel. Odáig fajult a dolog, hogy a saját házamban a félemeletre sem tudtam felmenni. A lenti ágyon eldőlve hívtam az orvost, hogy jöjjön, mert komoly szívritmus zavarom van, összevissza ver a szívem. Az egy olyan állapot volt, hogy konkrétan azt hittem, itt a vég. Keresték, hogy mi okozhatja a problémát a szívemmel. A kórházban a mandulámra gyanakodtak, kiderült hogy a mandulámtól lett a szövődmény, de hosszú hetekig húzódott a kivétele. Aztán nagy nehezen csak elkezdtem javulni, de életem egyik legszörnyűbb időszakát éltem át. Ekkor határoztam el, hogy ha valaha is felépülök, írok egy könyvet erről a pokoljárásról. Azt, hogy miként lesz egy mandulagyulladásból szívizomprobléma. Tanulságos történet. Persze, ahhoz, hogy helyrejöjjek, nagyon kellett a hit is.- Jól emlékszem, hogy körülbelül ebben az időszakban voltak tele a lapok a „válásoddal” is?- Sajnos igen. Nem kímélt a média. Beni 2006-ban született, és az édesanyjával 2007. január óta nem vagyunk együtt. Hogy valójában ml történt köztünk, soha nem teregettem ki. Pedig mindenki faggatott. Rengeteg újság és televíziós műsor keresett, de kénytelen voltam kegyes hazugsággal válaszolni nekik - a család, de leginkább a volt párom becsülete miatt.- Most már áruld el, mi történt pontosan ? Miért mentetek szét?- Ez is komplexebb ennél, hogy itt válaszoljak. Legyen annyi elég, hogy ha valakit a szíved kellős közepébe engedsz, ő pedig hátulról megkerülve nyom beléd egy óriási tőrt, az nem szép dolog. És nem könnyű feldolgozni életed legfőbb bizalmasától az árulást. A már előbb említett könyvben ez is le lesz majd írva, hogy megértse végre a közönség, mi is történt.- Megéri?- Nézd, én mindig tisztességes voltam. Nem vagyok haragtartó, bárkivel bármikor megbeszélem a problémákat. De ha nincs lehetőség a félreértések és a rágalmak tisztázására, akkor marad a bíróság. W Attilának még az ügyvédjét is feljelentettem akkor, amikor kirobbant a botrány. Sajnos egy esetleges nyertes ügy sem teszi meg nem történtté az alaptalan vádakat. Az online médiának köszönhetően mindaz, amit leírnak, nagyrészt kitörölhetetlen. Ha valaki rám keres a világhálón, ezeknek a cikkeknek köszönhetően csak hülyeségeket fog rólam találni. És ezt már sem pénz, sem bocsánatkérés nem fogja kitörölni.- Mi lesz a könyveddel?- Mindenképp megírom. Hä másért nem, legalább azért, hogy a lelkem megI % nyugodjon. Ha kész, még mindig dönt- hetek úgy, hogy fiókban maradjon. Emlékszel? Annak idején azt mondtam neked, hogy ha csak a pánikbetegségem időszakáról írnék, az is megtöltene egy kötetet. Na, azóta ehhez jött még plusz hat év, és annak a szélmalomharca, amiről senki nem tud. No és ott vannak a szakmai titkok, hiszen a kulisszák mögé sem lát senki.- Minden nehézség ellenére az utóbbi években rendszeresen voltak Kozmix fellépések.- Mindig ezek húztak ki a csávából. Ha rossz napom van, egy koncert mindig feltölt. Sokkal jobb utána a közérzetem. Ha jártányi erőm sincs színpadra lépés előtt, az utolsó szám után már futni is tudnék.- A nehezebb időkben sem akartad abbahagyni?- Dehogynem. Próbáltam, de nem ment. Emlékszem, ketten voltunk otthon Bénivel, és édesanyámnak épp azt mondtam a telefonba, hogy akármeny- nyire is szeretem a zenét, eljött a pont, amikor nem áltathatom magam tovább, keresnem kell valami normális, civil munkát. És akkor, ebben a pillanatban eleredt az orrom vére. Nem vicc! Ennyit a test és a lélek kapcsolatáról. Számomra ez azt jelentette, hogy ha vágyom a színpadra, és az jelenti a mennyországot, akkor nem szabad olyan butaságokra gondolnom, hogy abbahagyom. Meg kell várni, amíg a kisfiam akkora lesz, hogy újra lehet ezzel foglalkozni.- Béni nagy figyelmet igényel?- Igen, hiszen a koraszülöttsége miatt1 vannak kisebb lemaradásai, amiket be kell hoznunk. Amíg más korabeli gyerekek önállóan megcsinálnak valamit, addig neki fogni kell a kezét, neked kell ráadnod a ruhát, és nem olyan fürge még, mint a többiek. Szerencsére van benne elég akaraterő, úgyhogy az én őszintén hiszem, hogy minden rendben lesz.- Azt mondják, a gyerekek mindent megéreznek a szülők érzelmi rezdüléseiből Béninek nem ártott az édesanyja és közied lévő feszültség?- Közvetlenül sokáig nem észleltem ilyet. Ő egy roppant jó kedélyű, mosolygós gyerek. Mindig tudtam hozzá mosolyogva fordulni. Nagyon ritka volt, hogy ki kellett mennem levegőt venni, hogy ne lássa a szomorúságomat és szeretetre nevelem. Attól tartok inkább, hogy a józanésszel-és az egyezségünkkel ellentétben, anyai oldalról a kisfiam lelkét mérgező dolgokat hall, amely a köztünk fennálló szülő-gyermek kapcsolatot igyekszik aláásni.- Mennyi időt tölt veled?- Viszonylag sokat. Egy hetet az édesanyjánál van, egy hetet pedig nálam. Persze akkor lennék a legboldogabb és most már nyugodt is egyben, ha mindig velem lenne Béni. Amikor velem van, hozom- viszem az iskolába vagy épp ahová kell.- Mikor indultok otthonról?- Egészen mostanáig nyolc óra magasságában indultunk, mert kilencre kellett beérnünk az oviba. Mivel „vidékről” rohangáltunk a fővárosba, nekem naponta csak az három és fél óra volt, hogy őt elvigyem. A Pető Intézetbe jártunk, ezért volt ez az ingázás. így a hétköznapok számomra rövidek voltak, csak egy-két megbeszélés fért bele az életembe. Most viszont elkezdtük az iskolát, ami hihetetlen felszabadulás, hiszen nagyjából 10 percre van az otthonunktól- Esti program szóba sem jöhet?- Most már igen, mert a párom besegít. Három éve van mellettem valaki, aki minden eddigi rosszban is mellettem állt. így már sokkal könnyebb, de normális esetben Béni legkésőbb kilenckor ágyba kerül. Néha persze ráhúzunk, tudod müyenek a gyerekek... Aztán este 10-11 óra körül kezdek újra dolgozni. És ha beí levágok, az akár eltart hajnali 4-ig is. Ma „véletlenül” épp aludtam 6 órát, de előtte 48-at végig ébren töltöttem.- Visszatérve a fiadhoz: roppant érzelmes írásaid vannak az apai szereppel kapcsolatban a Facebookon. Akár egy öleléssel, vagy egy tőle kapott mondattal kapcsolatban is képes vagy meghatódni- Mindig ilyen voltam. Olykor szentimentális is. Ebben az is szerepet játszhat, hogy az átlaghoz képest nagyon korán elveszítettem az édesapámat. Alig múltam 17 éves, amikor a tragédia történt, és csak nehezen dolgoztam fel a hiányát. Mindent megadnék, hogy legalább egyszer találkozhassak még az apámmal, és felnőtt fejjel beszélgethessek vele... Mindig nagyon apás voltam, példaképként tekintettem rá. Ő is zenész volt, éneket tanított. Nyilvánvalóan miatta szerettem meg a zenét. Amíg a velem egyidős srácok motoroztak, meg csajoztak, én minden szabadidőmben a hangszerem mellett ültem, és dalokat írtam. Bánt, hogy a sikereimet már nem élhette meg. Még a kezdetieket sem. A mai napig szomorúan hallgatom azokat a kollégáimat, barátaimat, akik azt mondják, „megbeszélem apámmal”. Irigykedem Kefirre, akinek gyakran ott az édesapja a koncerteken. Mondtam is neki nemrég, fogalma sincs róla, milyen szerencsés. Persze én is szerencsés vagyok, de másképp. Szeretném külön kiemelni, hogy rendkívül hálás vagyok édesanyámnak, aki feltétel nélkül, mindig és mindenben mellettem áll.- Kozmix-beli társad, Hozso is barát?- Barát, de ő más szinten. Kollegiális barát. Nagyon különbözőek vagyunk. Érdekes módon talán csak az utóbbi időben osztottunk meg egyszeregyszer olyan dolgot a másikkal, ami túlmegy a munkakapcsolaton. Pedig hivatalosan már 18 együtt játszunk. Úgy látom kezdünk felnőni.- A pánikbetegséged kísért még?- Már nem. Volt^gy, rettenetes utolsó éjszaka, amikor végleg elengedtem magamtól. Akkor úgy voltam vele, hogy akármi is történik, nem hívok fel senkit, nem veszek igénybe külső segítséget. Gyújtottam egy gyertyát, és elkezdtem leveleket írni.- Milyen leveleket? Kiknek?- Megbocsátó leveleket. Azoknak, akiknek meg kellett bocsátanom. Édesapámnak is írtam, de neki más jellegűt. Voltak bennem olyan terhes gondolatok, érzések, amelyeket így akartam kiadni magamból. Az írásokat aztán reggel elégettem. Ez nem saját találmány, hiszen a lélekgyógyászaiban ez egy alkalmazott gyógyszer.- Említetted, hogy már három éve van párod. Ezek szerint érzelmi téren is rendeződött az életed?- Igen, de okulva a múltból, ma már csak óvatosan nyilatkozom szívügyekben. Azt azért elmondhatom, hogy nagyon büszke vagyok rá és köszönöm, hogy a legjobbkor érkezett az életembe. Tüdőm, hogy nem könnyű velem, már csak nagyon nehezen engedek magamhoz közel embereket, de nem vagyok reménytelen, igyekszem lebontani a magam köré épített falakat.- A kisfiad hogyan fogadta az új kedvesedet?- A lehető legpozitívabban. Nagyon jóban vannak.- Vannak még félelmeid?- Nincsenek. És ezt a legkomolyabban mondom. Épp a minap mondtam a páromnak, hogy megértem azokat az idős embereket, akik azt mondják, eleget éltek, és már el tudnak búcsúzni az élettől. Félreértés ne essék: nem készülök még sehová, sőt, szeretnék jó sokáig élni. De az ember ennyi rossz után megtanulja elengedni a dolgokat Aki ha nem is közvetlenül, de valaha volt élet és halál közötti bizonytalanságban - márpedig én voltam -, az attól fogva kalandnak fogja fel az életet. Elmúlt az álomvilág, a naiv gyerekkor. Ma már a maga egyszerűségében látok mindent Hiszem, hogy minden úgy van, ahogy lennie kell. Néha jó, néha rossz, de minden okkal történik, és ezt el kell fogadni. Tudod, nem eshet örökké...- Mit illik ilyenkor kívánni a másiknak?- Ha neked kívánnék bármit, akkor azt mondanám: váljanak valóra a meg nem valósult álmaid.- Akkor ezt kívánom én is neked... I * I ) ? I
