Nógrád Megyei Hírlap, 2013. október (24. évfolyam, 227-252. szám)

2013-10-12 / 237. szám

Bilinccsel szökött meg ' Három órán belül el­fogták azt az előzetes letartózta­tásban lévő férfit, aki orvosi ke­zelése után szökött meg Mis­kolcon, kezén bilinccsel - tájé­koztatta a Borsod-Abaúj-Zemp- lén Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője az MTI-t. Gaskó Bertalan ismertetése szerint a férfi csütörtökön este fél nyolc­kor, orvosi kezelését követően „a rendőri felügyelet alól kivon­ta magát” és előre bilincselt kézzel egy miskolci kórház te­rületéről megszökött. A rend­őrök három órán belül elfogták, és fogolyszökés bűntett elköve­tésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a 19 éves szendrői fiatalember ellen. „Elgondolkodtató" játékfesztivál Ördöglakatok és más gondolkodtató játékok fesztiválját rendezik szombaton a Komárom-Esztergom megyei Bakonysárkány faluházában. A • hetedik alkalommal tartandó országos találkozó előtt pályá­zatot írtak ki ördöglakat készí­tésére egy egyszerű kerámia párologtatóra és logikai játék megalkotására a hetes szám je­gyében. Az alkotókedv élénkíté­sére a két pályázatra összesen kétszázötvenezer forint díjazást tűztek ki - tájékoztatták a szer­vezők az MTI-t. A fesztiválon több mint harminc gondolkod­tató játékot lehet kipróbálni, amélyék á logikát, a térlátást és a megszokottól eltérő problé­mák megoldását fejlesztik. p s Tapintható tárlat a Szépművészetiben Budapest. Egy kép tapintható változatát érinti meg egy látássé­rült érdeklődő a Joan Miró fest­ményeiből vakok és gyengénlátók számára nyílt tapintható tárlat megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban. A kiállításon a kata­lán művész tizenkét, dombornyo­másos technikával átalakított fest­ményének kisméretű változta te­kinthető meg október 15-ig. Közösen sütik a kurtoska ácsot Hagyományos és különleges ízesíté­sű kürtőskalácsokat kóstolhatnak meg és készíthetnek el a budapesti Városháza Parkba látogatók hétvé­gén, az első Kürtőskalács Fesztivá­lon, amelyen a közös kürtőskalács- sütés rekordja is megdőlhet. Budapest Az október 13-ig tartó rendezvé­nyen végtelen számú ízvariációban és külön­féle méretben lesz kapható a finomság, emel­lett olyan ínyencségekkel is találkozhatnak az érdeklődők, mint a kürtőskrémes, a kürtőskarika és a kürtőscsapágy - részletezte a szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye. A fesztivál csúcspontjának a nagy közös sütés ígérkezik, amelyen az előzetesen re­gisztrálók maguk készíthetik el kalácsaikat, és ezzel akár a közös kürtőskalácssütés re­kordját is megdönthetik. A látványosság ked­véért hatalmas dagasztógépekben készítik el a kalács tésztáját, amelyből minden részt­vevő csapaFnígvAdágöt Raj?*A szervezők a sütéshez szükséges mindgnfelszerelést bij- tosítanak. sőt segítőket is. akik az aDró for­télyok mellett a tészta szakszerű feltekeré- sét is megtanítják. A gasztronómiai progra­mokon túl a gyerekeknek koncertekkel és bábszínházi előadásokkal készülnek, a fel­nőtteket pedig többek közt az Indygo zene­kar, a Sugarloaf, a Heaven Street Seven, a Ke­resztes Ildikó Band, a Hot Jazz Band és a Bal­kán Fanatik szórakoztatja. A kürtőskalács jellegzetes erdélyi specia­litás, a magyar gasztronómia egyik különle­gessé, amelyet Székelyfóldön a régi idők- benesküvők, egyháziünnepek, keresztelők és vendégek fogadásakor készítettek. Szervezet a békedíjas Oslo. A hágai székhelyű Ve- gyifegyver-tilalmi Szervezet „a vegyi fegyverek megsemmisí­tése terén végzett széles körű munkájáért” kapta meg a 2013. évi Nobel-békedíjat - indokolta pénteken Oslóban a norvég No- bel-bizottság döntését. A díj odaítélésével a bizott­ság az indoklás szerint maga is hozzá akar járulni a vegyi fegy­verek megsemmisítéséhez. A testület felhívta a figyelmet, hogy a szíriai fegyveres konf­liktus idején ismét bevetéttek ilyen tömegpusztító fegyvere­ket, ami hangsúlyozza annak a szükségét, hogy fokozni kell a vegyi fegyverek felszámolásá­ra tett erőfeszítéseket. Hazánk elnökölhet Budapest Magyarország látja, el 2015-ben a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövet­ség soros elnöki tisztjét - közöl­te a Külügyminisztérium pén­teken az MTI-vel. A kanadai Torontóban meg­rendezett ülésen egyhangú döntéssel bízták meg hazán­kat az elnökségi teendők ellá­tásával. Á 2000-ben alakult, 31 tagot és további 10 megfigyelő országot, illetve nemzetközi szervezetet tömörítő szövetség fő célja az emlékezés és az ok­tatás előmozdítása, valamint támogatása. A 2015-ben esedé­kes elnökség elismerése an­nak a folyamatnak, amely a 2012-ben megrendezett Wal- lenberg-éwel kezdődött és a .2014res holokauszt-emlék- éwel folytatódik. HIRDETÉS Ti J'*.' • Jelen döntéséin ■jkÉH sm ^ múlik a Jövő!" ■ ' s t.Vv' . < wmm Cégünk 18 éve független biztosítási közvetítője a GRAWE Biztosítónak, arrleJyjiöbti, mint 180 éves sikeres múltra tekint vissza, ma már 13 országban van jelen. m.Megfelelő biztosítási védelmet mindenki számára " célkitűzés irányítja biztosítónkat és saját cégünket is. ÍÜgyfeleink számára olyan ideális biztosítási módozatokat kínálunk, !§P «*af ■ 111 %l választva biztonságot kínáló háttérrel élhetik mindennapjaid Az állami gondoskodás háttérbe szorulásával is megnő az igény a-M ú ■'. ‘ ií tfNMNMK ' y/"w " iffp'^pipMii. . S korszerű életbiztosítási termékek iránt?* : fii ...... Mas A kínált termékek egyfelől alka Ilami nyugellátás kiegészítésére, másrészről a biztosítás segítségével fedezhetők az időskori többlétköltségek, így megteremthető a gondtalan, békés időskor anyagi bázisa. Fiatalok számára például a gyermekeik felsőfokú oktatására lehet előtakarékosodni. A kínálandó biztosítási termékek előnye és erőssége a rugalmasságában is 'rejliMGondolt-e már arra, mennyi lesz a várható nyugdíja,megélni? A kettő közötti különbség valószínűleg hatalmas! . A megoldást segítjük biztosítási közvetítésünkkel. '• Célunk a piaci jelenlétünk további erősítése, valamint megelégedett ügy feleink számának további növelése. Ehhez kívánunk Nógrád megyében biztosítási közvetítő csoportot szervezni, illétve ehhez kérésünk biztosítási közvetítőket. Munkatársakkal szembeni követelmények: felsőfokú végzettség, megbízhatóság, ambiciózusság, szorgalo^űzletikorrektség. Biztosftási^öSietftői szakmai fjetkésai^^gL sok éves szakmai gyakorlattal megvalósítjuk. mm eieronn Virágzó káposztarepcéről gyűjt virágport egy méh a Zala megyei Újudvar határában. 9jttm9&é9yé&>XW)%iX9SílXmeíJSXMS}WWS«/&!S%Wi<X«iWSWIWmi>lWXS>S««KéStt Síi»» vz.n, V , ' / HMM MM Gesztenyeünnep Velemben A Kőszegi-hegység egyik legjellegzete­sebb növénye a szelídgesztenye, amely köré több évtizedes hagyományként szerveződik évről-évre a gesztenyeün­nep, amelyet idén is megrendeznek ok­tóber 12-13-án a Vas megyei Velemben. Velem. Horváth Miklós, Velem polgármestere pénteken az MTI-nek elmondta: tizenötezer ven­dégre számítanak a két nap során a háromszázhat­van lelkes községben, ahol a helyi közösség tagjá­nak számít az a csaknem hétszáz nyaralótulajdo­nos is, aki ingatlant vásárolt a településen. A polgármester szavai szerint az egész falu ké­szülődik az ünnepre, amelynek ideje alatt egész Velem egyetlen sétálóutcává változik. Kétszáz­nál is több árus kínálja majd portékáit, de a há­zak előtt is árulnak helyi termékeket, például vargányát, sült és nyers szelídgesztenyét és sző­lőt. Horváth Miklós, aki maga is gondoz geszte­nyeültetvényt, elmondta: az idei gesztenyetermés jó közepesnek számít, és érdekessége, hogy eb­ben az évben olyan fákon is volt gesztenye, ame­lyek a szelídgesztenyét érintő betegség miatt évek óta nem adtak termést. A polgármester szólt arról is, hogy az immár hu­szonegyedik velemi gesztenyeünnepet önkor­mányzatuk a Nemzeti Művelődési Intézettel közö­sen szervezte annak köszönhetően, hogy a rendez­vénysorozat bekerült abba a magyar nemzeti ér­téktárba, amely a hungarikumokat tartalmazza. Kézműves bemutatók és kézműves vásár is vár­ja az érdeklődőket a helyi népművészeti műhe­lyekben, és természetesen idén sem maradhat el a közös gesztenyesütés, valamint színvonalas kul­turális és szórakoztató programok is lesznek. 4 »

Next

/
Oldalképek
Tartalom