Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-10 / 209. szám
2013. SZEPTEMBER 10., KEDD SPORTTUKOR Felfüggesztett eltiltást kapott Vívás. Fél évre eltiltotta a versenyzéstől Iliász Nikolászt, ugyanakkor a határozatot végrehajtásában egy esztendőre felfüggesztette a Magyar Vívó Szövetség fegyelmi bizottsága. A Vasas 21 éves kardozójával szemben az augusztusi budapesti világbajnokság idején Szabó Bence - olimpiai bajnok kardozó, MOB-főtitkár, Iliász akkori mestere - 'bejelentése alapján Szlovenszky Lajos szakmai alelnök kért fegyelmi vizsgálatot. Szabó arról számolt be, hogy tanítványa a vb selejtezőjét követő éjszaka - azt követően, hogy nem jutott fel a főtáblára - elhagyta a csapat szállodáját, italozott és nem vett részt a másnapi edzésen. Mindez a csapatverseny előtt történt. A főtitkár egyben azt is bejelentette, hogy a jövőben nem foglalkozik tovább Iliásszal. Az MVSZ honlapjának beszámolója szerint a pénteki meghallgatáson Iliász elmondta, hogy valóban fogyasztott sört a kiesését követő este, ugyanakkor nem italozott mértéktelenül, a másnap délelőtti edzés pedig fakultatív jellegű volt, ezért nem vett részt rajta. Megvédte címét Serena Williams tenisz. A címvédő és világelső Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes döntőjét, miután három játszmában legyőzte a ranglistán második Viktorija Ázarenkát. Á szeptember 26-án 32 éves Williams ezzel az ötödik US Open győzelmét és pályafutásának 17. egyéni Grand Slam-diadalát aratta, és ő lett minden idők legidősebb egyéni US Open-bajnoka a nőknél. Sikeréért 2,6 millió dollárt kapott, és ezzel a női mezőnyben elsőként átlépte az 50 milliós kereseti határt. A 2 óra 45 perces finálé a nagy szél miatt a vártnál kevesebb szép labdamenetet hozott, a tavaly is döntős Azarenka - aki három hete legyőzte legfőbb riválisát a cincinnati fináléban - végül nem tudta begyűjteni harmadik GS-serlegét az elmúlt két Australian Open megnyerése után. A New Yorkban vívott előző hat meccsén összesen 16 (!) játékot veszített Williams a második szettben kétszer sem tudta kiszerválni a győzelmet, majd a rövidítést 3-1-es vezetésről bukta el, ám a harmadik játszmában már gyengén adogató ellenfele fölé kerekedett.- Ma nem nyújtottam a legjobbamat, de mégis győztem, ami fantasztikus. Ezzel együtt még nem tartok a legtöbb Grand Slamet nyerő Steffi Graf, Martina Navratilova és Chris Evert szintjén - mondta Williams, míg Azarenka elismerte, amerikai riválisa végig ki- egyensúlyozottabban játszott, ő pedig nem használta ki a lehetőségeit a fontos pillanatokban. Női egyes, döntő: S. Williams (amerikai, l.)-Azarenka (fehérorosz, 2.) 7:5, 6:7 (6-8), 6:1. Hetedszer rendezik meg Szeptember 15-én, vasárnap Balassagyarmaton rendezik meg a Zelenka Istvánról (1901. december 17., Ráckeve -1976. november 23., Balassagyarmat) elnevezett emlékfutást, immáron hetedik alkalommal emlékeznek meg ilyen formában az SBTC egykori maratoni bajnokáról (1929. október 6., gödöllői országút, 3;01:47 óra). Ami a helyszínt illeti, a rendezők a futókat a Május 1. úti Szabó Lőrinc Általános Iskola elé várják majd. A kilométeres körökön a legkisebbek kezdenek majd (1 km) 14 órakor, majd a két-, és háromkörösök következnek. 15 év felett már 5 és 10 kilométer is választható. A korcsoportok dobogósai nemenként érem, oklevél és tárgyjutalom díjazásban részesülnek. Tokióban lesz Tokió rendezi a 2020-as nyári olimpiát - döntött 125. ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szombaton, Buenos Airesben. A japán főváros 1964 után rendezhet újra nyári játékokat A három pályázó közül a szavazás első körében is Tokió végzett az élen, ám az abszolút többséget nem szerezte meg. Isztambul és Madrid azonos szavazattal zárt, közöttük újraszavazással döntöttek a NOB tagjai. A második körre végül a török város maradt versenyjjep, jibban viszont ismét Tokióra voksoltak a legtöbben. \ ij;> Megpályáznák Enrico Letta olasz miniszterelnök szerint hazája jó eséllyel pályázhatna a 2024- es nyári olimpia megrendezésére. A kormányfő azok után jelentette ezt ki, hogy szombaton eldőlt, a 2020-as játékoknak Tokió ad otthont. Előtte, 2016-ban Rio de Janeiro lesz a házigazda, így nagy a valószínűsége egy európai rendezésnek 2024-ben. Róma - amely 1960-ban már volt rendező - a 2020-as versengésben nem indult, mert nem kapott pénzügyi garanciát az előző kormánytól. Letta nem közölte, melyik olasz város pályázhatna, de nagy a valószínűsége, hogy ez Róma lenne. Vendégként szerzett öt gólt a Ságújfalu LABDARÚGÁS Megyei II. osztály, Keleti csoport, 3. forduló Karancsalja MSE - Buják! SC 3-3 (2-3) Karancsalja, vezette: Kazinczi J. Karancsalja: Szabó B. - Fehér, Freistag, Papp (Lantos), Pádár, Huszár (Tőre), Mezei, Fekete (Csicsman), Takács, Nagy, Szabó Sz. (Orsós). Buják: Gábor - Kucsik, Pila, Petre, Sáfrány, Csorba, Dányi, Pásztor (Brehlik), Izracska, Molnár, Fazekas (Molnár). GL: Nagy (2), Fekete, ill. Fazekas, Csorba, Molnár. Sárga lap: Fehér, Freistag, ill. Petre, Dányi, Izracska, Molnár. Zagyvarónai SE - Ságújfalu KSE 0-5 (0-2) i * Zagyvaróna, vezette: Menczel J. Zagyvaróna: Németh - Török, Miskolczi, Végi (Berzák), Vanó, Bábel, Gálos, Oláh, Palotai, Elek (Berki B.), Toronyi. Ságújfalu: Orosházi - Dénes, Botos, Szilvási, Bocsó, Gál (Med- gyesi), Orosházi, Rácz, Lakatos, Berki G., Klajban (Fekete). Gl.: Gál, Lakatos, Medgyesi, Bocsó, Berki B. (öngól). Sárga lap: Szilvási. Kazár KSE - Mátraterenye SE 4-1 (1-0) Kazár, vezette: Kálmán Z. Kazár. Barkó - Dobos S. (Oláh K.), Kovács, Radics (Kómár), Holló, Sándor, Király (Haga), Milcsovics (Csonka), Dobos D. (Oláh L), Herman, Vinyei. » i Mátraterenye: Szőke - Kaposvári, Csikós G., Lantos, Nagy (Kisbali), Gazsi, Kotroczó, Oláh Z., Gecse (Szmilek), Fodor, Kakukk. GL: Dobos (2), Király (2), ill. Kakukk. Sárga lap: Dobos D., Herman, ill. Nagy, Oláh Z. Jobbágyi HSE-Vizslás AC 2-1 (1-0) Jobbágyi, vezette: Berki. Jobbágyi: Jeges - Berecz, Gere, Horváth, Gubik, Jernei (Buda), Figura G., Figura F., Baranyi, Kovács (Csorba), Gubicskó. Vizslás: Bánkúti - Homolya, Hajas, Póczos, Szűcs, Oláh, Keviczki, Komódy (Garamszegi), Bakonyi, Bata, Kabács. GL: Figura G., Gere, ill. Bata. Sárga lap: Baranyi. 1 Mátraverebély-Szentkút SE - TSKEtes 3-0 (1-0) Mátraverebély, vezette: Bogár Cs. Mátraverebély: Kormos - Petre, Kiss D. (Kiss B.), Galbács, Verebélyi L., Verebélyi B. (Po- zsár), Bohács, Oláh, Varga Á., Bolyki, Puporka. Etes: Sztremi - Gyüre, Jánosi, Varga Gy., Bada (Máté), Szőke, Zsosa, Berta, Harai (Szeri), Szőrös, Langa. GL: Kiss B. (2), Verebélyi L. Lucfalva SK - SK Karancsberény 0-1 (0-0) Lucfalva, vezette: Berta I. Lucfalva: Krizsanyik - Szabó, Németh, Boros P., Bartkó O. (Bartkó J.), Pribisán V., Jeles, Tóth, Boros B., Babus, Vas. Karancsberény: Mezei K. - Pál, Jenei, Simon, Klimasz, Babka, Mórocz (Gyetvai), Szőke Sz., Torják, Földi (Fodor Cs. R), Kálmán (Szőke M.). GL: Jenei. A bajnokság állása 1. Karancsberény 3 3 0 0 9-5 9 2. Ságújfalu 3 2 1 0 9-3 7 3. Jobbágyi 3 2 0 1 9-5 6 4. Mátraverebély 3 2 0 1 7-4 6 5. Etes 3 2 0 1 9-7 6 6. Vizslás 3 1 1 1 11-8 4 7. Karancsalja 3 1 1 1 8-9 4 8. Buják 3 1 1 1 6-8 4 9. Kazár 3 1 0 2 7-8 3 10. Lucfalva 3 0 1 2 2-5 1 11. Mátraterenye 3 0 1 2 5-9 1 12. Zagyvaróna 3 0 0 3 8-19 0 * i Ifjúságiak: Kazár KSE - Mátraterenye SE 12-1, Karancsalja MSE - Bujáki SC 1 -3, Jobbágyi HSE - Vizslás AC 4-4, Zagyvarónai SE - Ságújfalu KSE 1-2, Mátraverebély-Szentkút SE - TSK Etes 1 -3, Lucfalva SK - Karancsberény 3-2. A bajnokság állása 1. Etes 3 3 0 0 14-3 9 2. Buják 3 2 1 0 5-2 7 3. Lucfalva 3 2 0 1 19-4 6 4. Kazár 3 2 0 1 16-9 6 5. Ságújfalu 2 2 0 0 5-2 6 6. Karancsberény 3 1 1 1 8-4 4 7. Vizslás 2 1 1 0 7-4 4 8. Jobbágyi 3 0 3 0 6-6 3 9. Karancsalja 3 0 1 2 7-11 1 10. Mátraterenye 3 0 1 2 7-33 1 11. Mátraverebély 3 0 0 3 2-9 0 12. Zagyvaróna 3 0 0 3 1-10 0 > 1