Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-06 / 206. szám
A vár, a templom, kövek és pipacsok... Kiállítást nyitnak Salassagfafüjat. Verebes György festményeit bemutató kiállítás nyílik szeptember 6-án pénteken a művelődési központ Horváth Endre galériájában. Az érdeklődők október 24-ig tekinthetik meg a vajdasági születésű, sokoldalú alkotó képeit. Verebes György Budapesten folytatta művészeti iskolai tanulmányait. Több jazz- és világzenét játszó zenekarban közreműködött mint alapító tag, zongorista, zeneszerző. 2002-től a Szolnoki Művésztelepen él és alkot, 2003-tól ennek művészeti vezetője, alapító tagja a Szolnoki Képzőművészeti Társaságnak. Negyven egyéni kiállításon és több mint dupla ennyi csoportos tárlaton mutatkozott be. A festészetről így vall: „A festés célja, a jelenlét intenzitásának tapasztalása a pillanatban. A képek a teljes, tudatos tapasztalásért folytatott küzdelem lenyomatai. A világ a lezárt szem mögött egyszerre van kívül és belül. Ez a világ senkié és mindenkié.” HIRDETÉS NP0RT.hu NÓGRÁD MEGYEI INFOPORTÁL Szantla. „Fotózd SzandátÚjra!” címmel hirdetett (digitális) fotópályázatot a nyáron az integrált közösségi szolgáltató tér (IKSZT). Az augusztus második felében lezárult jelentkezési határidőig összesen 31 pályázó küldte be alkotásait. A közönségdíjat internetes voksoláson ítélték oda, a versengés győztese 106 szavazattal Galbács Tamás „Szanda - Szent Márton Templom” című fotója, valamint 88 szavazattal KárpátiLászlóné „Kis kút, kerekes kút” című képe lett. A fotópályázatot Szigeti Lászlóné, a nógrádmegyeri IKSZT- Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója és Ispán Dániel, a Cserhát Natúrpark ügyvezetője bírálta el. A zsűri tagjai nehéz feladatot kaptak, igényes, látványos pályamunkák között kellett kiválasztaniuk a legjobbakat. Az összesítés eredményeként az első helyen Handl Krisztina „Kövek, pincék, pipacsok”, a második-helyen Marosvölgyi Áhim „Rózsa utca”, a harmadikon Benedek Hajnal „A vár tavasszal” című fényképét jutalmazták. A díjakat Bíró Anna, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Nógrád megyei referense és Rugáné Pongrácz Mária polgármester adta át pár napja a szandai IKSZT- ben. Az esemény pályázati program keretében valósult meg. Szelei szilva nap Nyolcadik alkalommal rendezik meg Mátraszelén a Szelei szilva napot szeptember 7-én, ahol színes programokkal várják az érdeklő-, dőket. Mátraszeie. A programok délelőtt 10 órakor kezdődnek a rendezvény megnyitójával, majd ezt követően indulnak a kispályás csapatok labdarúgó mérkőzései, amivel párhuzamosan elstartol a főzőver- seny is. A délutáni műsoros összeállítás a főzőverseny és a sportversenyek díjainak átadásával kezdődik. Ezt követően megtekinthetik Berecz Veronika szin- tetizátoros műsorát, az ECDS Hip-Hop Break Team, az Ifjú Nógrád Táncegyüttes és a Mátra- szelei Amatőr Színjátszók Köre előadását. Á nap sztárvendégei Szabó Ádám harmonika művész és Tóth Gabi énekes lesznek. Az ünnepet az este kezdődő szabadtéri bál zárja le. A rendezvény ideje alatt állandó program lesz az arcfestés, valamint az egész napos kirakodó vásár, illetve változatos étel-ital kínálat és szilvás gombóc várja a vendégeket. HIRDETÉS mmm 2013 KOTSHffi PUNTO 2013. SIMPLY MORE 2.690.000 FT-TÓL* M Ű MOTOI (ÍTIÓNAS AUTOMATA KltMABEIENDEIÉS FI)GGONriEG25ÄK •»• OS KÖNNYŰFÉM KEREKEK BŐI MIILTIKOÍMANY IA0IÖ-CD MP3 LEJÁTSZÓVAL 5 ÉY VAGY 100.000 KM GARANCIA!** www.fiat.hu “ 2*a év. vagy 100 OSQ fen lutaazg feteiie-tíett yarattcra, a rcwráerttűn ÁSZT teBetdei alapján. A Képek HtossíFtóöfe Fial PuWo E* Í7 LE Emerge 5 ajtós. Vegyes üzemanyag tagyasaás 5,7 t'tOO kín CO, kibocsátás 132 gfttn 3100 Salgótarján, Szérúskert ót 120. AH041AK 't1 KFt X/F.: 06-32/512-243 wwtt.«ttotrftd«91 .hu Továbbra is élen a Rádió Focus! (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád megye. A nap 24 órájában fogható műsoraikat megyénkben továbbra is az FM 100,4 MHz-en találják a rádió- hallgatók, de az internetes honlapjukon (www.radiofocus.hu) elérhető web-rádiós lehetőség használatával, gyakorlatilag a Föld minden pontján hallgatható a műsor. Napi szintű visszajelzéseik alapján a szülőföldtől távol élők, dolgozók élnek is a kínálkozó lehetőséggel. Legutóbbi fejlesztéseik kapcsán műsoraik on-line hallgatása már az okos-telefonokra kifejlesztett alkalmazáson keresztül is elérhető, mely szintén a rádió web oldaláról indítható. Az elmúlt 17 és fél év munkája a rádió legfrissebb hallgatottsági adatain is érződik. A TNS - Hoffmann Mediameter által 2013 nyarán készített és nemrégiben publikált adatai szerint, a Rádió Focus meggyőző fölénnyel vezeti a hallgatottsági listát Nógrád megyében, megelőzve az országos sugárzású kereskedelmi- és köz- szolgálati rádiókat is. A megjelent adatok szerint a Focus, a 15- 59 éves korosztály rádióhallgatóinak 39 százalékát éri el napi rendszerességgel. Méhészklubok Saigótarján/Baiassagyannat. A Magyar Nemzeti Méhészprogram változásaira hívja fel a figyelmet Tukacs Zsófia megyei koordinátor a salgótarjáni méhészklub szeptember 61 (mai), a József Attila Művelődési Központban 14 órakor kezdődő összejövetelén. Ezzel a témával is foglalkozik a szeptember 74 szombati, balassagyarmati méhészklub a városi művelődési központban, ahol 16 órától Fekete József, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület általános elnökhelyettese, szaktanácsadó tájékoztatóját hallgatják meg a résztvevők. Ezen a rendezvényen Csáki Balázs a növényvédelem és méhészkedés összefüggéseiről, problémáiról tart előadást. Kutyákat raboltak Karancslapujtő. Három fekete maszkot és fekete ruhát viselő személy ment be pár napja, az éjjeli órákban egy karancslapujtői kutyakiképző telephelyre. Ott a rablók erőszakkal lekötözték a két alkalmazottat és a telephelyről mintegy tizenöt képzés alatt álló - németjuhász, illetve német- és belgajuhász keverék - négylábút tulajdonítottak el. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőfiijárást ismeretlen tettesek ellen. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetésével, az elkövetőkkel, illetve az eltulajdonított ebekkel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tegyen bejelentést a „Telefontanú” ingyenesen hívható, 06-80-810-107- es zöld számán, vagy a 107- es, illetve 112-es központi segélyhívók valamelyikén. Aktív pihenés és tornaklub Salgótarján. A bakony- szűcsi Lelki Rehabilitációs Otthonban töltenek egy hetet szeptember 5-től azok, akik a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete szervezésében jelentkeztek erre a programra. A résztvevők relaxációs és speciális tornagyakorlatokat végeznek, valamint különböző foglalkozások is segítik a kikapcsolódást, az aktív pihenést. A csoport koordinátora: Vitek Eszter. Szintén az alapszervezet indította el szeptember 5- től a csütörtökönkénti tornaklubot: 15,30 órától a József Attila Művelődési Központ Klubtermében Meridián 3-12 torna, kiegészítve nyak- váll-hát gyógytornával áll az érdeklődők rendelkezésére, majd 16.30-17-ig az információs tanácsadást is igénybe lehet venni. Újra megnyílt a patika Sokak örömére szeptember elején újra megnyílt a gyógyszertár a községben a megszokott helyen. A receptjüket az alábbi napokon lehet kiváltani: hétfő 11-15, szerda 11-15, csütörtök 13-15, és péntek 11-14 óra. *. 4 h 4 B < »