Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-04 / 204. szám
SZOLGALTATAS ft Szeptember 2. 3 8 9 12 15 17 23 26 35 36 40 41 44 47 48 51 58 75 79 80 2013. SZEPTEMBER 4., SZERDA Harmadszor is Szimfonik Live A fellépők között lesz Szirtes Edina Mókus is Velencében kevés a sárm...? Immár harmadszor rendezik meg a Szimfonik Live című koncertet. A közmédia napján, szeptember 7-én este harminc könnyűzenei énekes ad elő egy-egy ismert hazai vagy nemzetközi slágert az MR Szimfonikusok kíséretében a budapesti Millenáris parkban. Budapest Az idei produkció címe stílszerűen Szimfonik Liv3, a próbák már hetek óta zajlanak, a koncerten ezúttal a rádió férfi- , nó'i és gyerekkórusa is részt vesz. Milkovics Mátyás zenei rendező' az MTI-nek elmondta: zenekarával, a Neóval fellépett a tavalyi Szimfonik Live-on, 2012 áprilisa óta pedig önálló rovata van a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorában.- Óhatatlan, hogy abból a mintegy háromszáz dalból, amelyet az elmúlt több mint egy év során a Kultúrfitneszben elemeztem, jó néhány belekerül az idei műsorba. Példaként említhetem Gotye Somebody That I Used To Know című dalát, amelyet a Szimfonik Liv3-on Fábián Juli fog énekelni, a Rudimental Not Giving In-jét, amelyet Kovács Katitól hallhat a közönség, vagy a Basement Jaxx Good Luck-ját, utóbbit Judie Jay adja elő - sorolta Milkovics Mátyás. A fellépők között lesz mások mellett Lovasi András, Zorán, Mező Misi, Radios Gigi, Álba Hyseni, Dorogi Péter (Intim Torna Illegál), Szirtes Edina Mókus, Baricz Gergő, Vitáris Iván (Ivan & the Parazol), Sena, MC Columbo (Irie Maffia, Brains), Walkó Csaba (Compact Disco), Németh Juci, Beck Zoltán (30Y), Fehér Balázs (Carbonfools), Manoya, Kardos-Horváth János (Kaukázus) vagy Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) is. Az MR Szimfonikusok és az énekesek mellett egy rockzenekar is színpadon lesz, ebben Ábrahám Zsolt, a Heaven Street Seven gitárosa, Gátos Bálint, a Váczi Eszter és a Szörp zenekar basszusgitárosa, Benedek Tamás, a Neo dobosa, valamint Milkovics Mátyás, a Neo billentyűse szerepel.- Minél több olyan produkció van, amely a könnyűzenébe is képes ízlésesen belevinni a szimfonikusokat, annál többen kedvelik meg az igényes, minőségi zenét - fejtette ki Milkovics Mátyás. Nem mindenkit nyűgözött le Velencében a vízitaxit kormányzó George Clooney látványa: a lagúnák városának egyik lakója ugyanis azzal fordult a helyi rendőrséghez, hogy indítsanak eljárást a színész ellen, ha csak a sármőr nem tudja bemutatni a helyi csatornákon való navigáláshoz szükséges engedélyeket. Velence. Az ügyvédként tevékenykedő Mario D'Elia részéről érkezett felszólítás különösen aktuális, mivel az MTI beszámolója szerint egyre nő az aggodalom a Canal Grande - a város vízi főútjának - kaotikus forgalma miatt: augusztus közepén például egy német turista veszítette életét, amikor gondolája motoros vízibusszal, egy úgynevezett vaporettóval ütközött. Velence polgármestere, Giorgio Orsoni a közelmúltban a vízi forgalom korlátozására irányuló javaslatok egész garmadájával rukkolt elő, egyebek között az előzés, a gyorshajtás és a navigálás közbeni mobiltelefonás szigorításával, valamint a gondolásokat ellenőrző drogtesztekkel. George Clooneyt a jelek szerint kissé megviselte a város csatornáit keresztülszelő rövid kalandja, ugyanis, amikor; Gravitáció című új filmjéről kérdezték a hetvenedik alkalommal megrendezett Velencei Filmfesztiválon, a színész elmondta, hogy Velencét körbejárni egy hajóval keményebb megpróbáltatás, mint elveszve lenni az űrben. „A velencei városháza forrása szerint D'Elia úr panaszát továbbították a rendőrséghez és ki fogják vizsgálni az ügyet. A helyi parti őrség egyik illetékese szerint a velencei vízitaxizáshoz hivatalos engedélyre van szükség” - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. A városháza egyik munkatársa azonban elhessegette annak lehetőségét, hogy Clooney azonnal rácsok mögé kerüljön.- Az újságban megjelent fényképek nem számítanak bizonyítéknak, ezért kivizsgálják az ügyet - mondta, hozzátéve, hogy amennyiben bebizonyosodik a szabálysértés, akkor pénzbírságot fognak kiszabni, de akkor sem Clooneynak, hanem a taxi tulajdonosának kell fizetnie. Mosolya helyett engedélyt kell, hogy mutasson George Clooney TELEVIZIO-MUSOR 2013. SZEPTEMBER 4., SZERDA 5.35 Top Shop 6.05 Jó reggelt, skacok! <i2) Benne:- BeyBlade • A dinoszauruszok királya ■ SpongyaBob Kockanadrág ■ Chima legendái 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel 9.10 ízes élet Mautner Zsófival 9.40 Reflektor (12| | 10.00 Top Shop | 11.40 Asztro Show 12.50 Reflektor Reggel (12) 13.05 Mi muzsikus lelkek 13.40 Éjjel-nappal Budapest (izi . ............(magyar filmsorozat) ................. 6. 25 Tények Reggel 6.55 Mokka <12) A TV2 reggeli magazinműsora 9.20 Stahl konyhája (12) 9.30 Babapercek (12) 9.40 Teleshop 10.50 Astro-Világ 12.00 Amit a szív diktál ( 12) (mex. vfgj. sor., 127. rész) 5.23 Az Este (ism.) 5.55 Ma Reggel Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 9.00 CapriAz álmok szigete 112) (olaszfilmsor., 59. rész) 9.55 Rex felügyelő (12) 10.45 Család-barát 14.50 15.25 16.25 17.30 18.30 19.25 19.50 20.55 21.35 Fókusz (12) A végső akarat (12) (török filmsor., 59. rész) Kettős játszma (12) A bosszú angyala (12) RTL Klub Híradó Fókusz (i2) Éjjel-nappal Budapest (12) Barátok közt (12) Szulejmán (12) jtörök filmsor.j 46-47. rész)___ Ni gart a szultán közvetlen szolgálói közé emelik, a nő ezt azzal éri el, hogy megzsarolja Mahidevrant, akire bizonyítható lenne, hogy felbujtotta Gülsaht Hörrem megtámadására. ! 23.55 Reflektort <12) Sztármagazin 13.00 Monk - Flúgos nyomozó (12) (am. krimisor., VI./88. rész) 14.00 Tények Délután 14.55 Született feleségek 112) 15.55 Csapdába csalva <12) 16.55 Fogyj Rékával és Norbival! (12) 17.00 Veled is megtörténhet! m 18.00 Tények 19.05 Családi'TitkoK (12) ........... 20 .10 Aktív (12) ' 21.00 Jóban Rosszban 112) (magyarfilmsor., 2185. rész) 21.35 21-Las Vegas ostroma (12) (am. filmdráma, 2008) Ben zseniális matekos, egyetemi professzora (Kevin Spacey) fel is figyel különleges képességeire. Meghívja, vegyen részt különóráján, mely már nem a tanteremben, hanem a zöld ...........posztó melleltJolyik................... 0. 10 Ringer - A vér kötelez <12> (am. krimisor., 12. rész, 2011) 1.10 Fogyj Rékával és Norbival! (12) 1.15 Tények Este 1.50 Astro-Világ Éjjel 12.01 Híradó délben 12.25 Hrvatska krónika 12.55 Ecranul nostru 13.25 Útravaló 13.40 Ridikül (12) 14.30 Hungarythm (12) 14.55 Család csak egy van (12) (auszt vígj. sor., II./21. rész)- 15.40 A szenvedélyek lángjai iií) 16.25 Híradó Délután 16.40 Rex felügyelő (12) 17.25 Híradó 17.35 A múlt fogságában (12) 18.30 A következő! (12) 19.30 Híradó este 20.20 Egyszer volt, hol nem volt <121 21.05 Gyilkosság (16) (am.-kan. krimisor., 8. rész) 21.55 Az Este 22.30 Hacktion Újratöltve <12) 23.25 Híradó I 23.40 Summa Pedagógusbérek, népesedési akcióterv 0.10 Átok (16) /rttíírti.srfiImenr III ráéri 6.00 Gyermekeknek Benne: Maja, a méhecske, Trombi és a tűzmanó, A legkisebb Ugrifüles, Richard Scarry Tesz-vesz városa, Lolka és Bolka a vadnyugaton, Magyar népmesék, Frakk, a macskák reme, Allatkert a hátizsákban, Kalandozások Andyvel, Angelina, a balerina, Patrick, a postás, Mumin-völgy, Tickety Toc, Egér-úti kalandok, trombi és a tuzmaoó.A Legkisebb. UgrifüJes, .Miss BG, Hetedhét gyerekhiradó, Gógyi felügyelő, Shaun a bárány, Fixi, Foxi es barataik, Mi micsoda, Willy Fog újabb kalandjai 12.1b Hunyormajor (6) 12.35 A Mozart Band (6) 13.05 Született kémek (12) 13.25 Varázslók a Waverly helyről <12) 14.15 Rocky és Bakacsin ...........kalandjai (12)..................... 14 .40 Hunyormajor (12) 15.00 Willy Fog újabb kalandjai (6) 15.30 Gyermekeknek Benne: Fixi, Foxi és barátaik, Gógyi felügyelő, Shaun a bárány, Richard Scarry Tesz-vesz városa, lolka és Bolka a vadnyugaton, Tickety Toc, Aprónép, Egér-úti kalandok, Miss BG, Magyar népmesék, Frakk, a macskák réme, Állatkert a hátizsákban, Kalandozások Andyvel, Angelina, a balerina, Patrick, a .postás, Mumin-völgr.Hetedhét®erekbíradó 20.00 Híradó este 20.45 Kapa, kasza, fakanál (angol ism. sor., 1. rész) 21.10 Vérvörös nyár (12) (francia tévéfilm sor., 5, rész) 22.05 A következő! 112) 23.00 Quincy Jones 5.35 Zsírégetők(i2) jam. reali 6.30 Harmadik műszak(i2) (am. filmsor., V./1-2. rész) 8.25 Ahol számít a barátság (12) (osztrák-német film, 2007) 10.20 Rémvadászok (12) (am. akciófilm-sor., I./3. rész) 11.20 Esküdt ellenségek (is) 6.30 Híradó 6.35 Unser Bildschirm 7.00 Srpski Ekran 7.30 Híradó 7.35 Határtalanul magyar 8.00 Térkép <121 8.30 Híradó 13.20 Monk - Flúgos nyomozó 112) (am. krimisor., V./64-65. rész) 15.20 Shark (12) (am. krimisor., I./14-15. rész) 17.20 Gyilkos számok (12) (am, krimisor., II./16. rész) 18.20 Férjek gyöngye (12) (am. vígj. sor., I./22-23. rész) 19.20 Jóbarátok (12) ...........(am:vígj. sor.,-lh./54=56:rész)- • • ■ 8. 35 Mesélő cégtáblák 9.00 Közlekedés XXI. 9.30 Angyali érintés 112) (am. tévéfilm sor., VII./20. rész) 10.15 Kisváros (12) (magyartévéfilm sor., 76. rész) 10.55 A falu jegyzője (6) (magyartévéfilmsor,, 1. rész) . .12,02. Híradó.............. 6. 20 Balu kapitány kalandjai (12) (am. rajzfilm sor., 1990) 7.10 A gumimacik (12) (am. anim.sor, 1985) 7.35 W.I.T.C.H., a tiniboszorkányok (6) (am. anim. sorozat 3. rész) 8.00 Dallas (12) (am. filmsor., 302. rész) '9.00' Televíziós vásárlást......... mű sorablak 9.30 Laptopkonyha (12) 9.35 Televíziós vásárlási műsorablak 9.50 Laptopkonyha (12) 9.55 Televíziós vásárlási műsorablak 10.30 Zárt ajtók mögött .........(reality;spr,2; rész).................. 20.25 Két pasi-meg egy kicsi (12) (tévéfilm sor, VI./127-128. rész) 21.25 Doom (is) (angol-cseh-német akciót.,) Valami elszabadult a marsbéli kutatóbázison. A Földről Sarge- ot (Dwayne Johnson) és kicsi, de marcona csapatát küldik oda, hogy rendet tegyen. De még ők sem sejtik, milyen nehéz küldetés lesz ez. 12.20 12.45 13.05 13.40 14.30 16.35 17.10 18.00 A Balaton-felvidék egyedi tájértékei (magyar ism. sor., 3. rész) Virágzó Magyarország Kolozsvári Magyar Napok Széchenyi napjai (12) Kívánságkosár Térkép (12) Everwood (12) (am. tévéfilm sor, I./14. rész) Híradó 23.40 Sebhelyek (is) 18.20 (am. akciót., 2001) 18.30 1.50 Rémvadászok mi | 19.10 (am. akciófilm-sor, 1/3. rész) j 20.00 2.40 Nikita (15) j 21.00 (am. akciófilm-sor, II./26. rész) j 21.15 Dunasport Kisváros (12) Angyali érintés <121 Linda (12) Hírek Négybalkezes (i6) (francia vígj, 1986) 11.30 Doktor Addison (12) (am. filmsor, I1I./8. rész) 12.30 Született feleségek (12) (am. vígj. sorozat) 14.30 Columbo: Szemfényvesztő (12) 16.20 Jim szerint a világ 112) 16.50 Gordon Ramsay A pokol konyhája (12) 17.50 Hír24 18.00 Zárt ajtók mögött 112) 19.00 Hír24 19.30 Downton Abbey (12) (angol drámasorozat I./4. rész) 20.30 Álomhajó (12) (NSZK filmsor, 1981) 22.25 Columbo: Nehéz ügy (12) 0.15 Jim szerint a világ (12) 21.10 Szulejmán 112) (török filmsor, 46-47. rész) 21.00 Jóban Rosszban (12) (magyarfilmsor, 2185. rész) 21.05 Gyilkosság (16) (am.-kan. krimisor, 8. rész) 21.10 Vérvörös nyár (121 (francia tévéfilm sor., 5. rész) 21.25 Doom (is) (angol-cseh-német akciót,) 17.10 Everwood (12) (am. tévéfilm sor., I./14. rész) 19.30 Downton Abbey 112) (angol drámasorozat I./4. rész) TARJAN TV 09.00 Hírfüzér09.30 Tarjánl életképek(51. és 52. rész) 10.15 Mozgásban 10.30 Hír- tüzér 11.00 INFO TV 13.00 Hírfüzér 13.30 INFOTV 19.00 Hírfüzér 19.30 Egyházmegyei körkép 20.30 HírfQzér21.00 INFOTV j 11.05 Stopper. 1130 GyógyHfr (12). 12.00 Déli híradó. 12.45 Teleshop. 13.05 lapzárta. 1330 Paletta. 14.05 VeW (12). 15.00 Híradó. 1530 Retrográd. 16.05 Páholy (ism.) 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. 1730Panaákönyv. 18,00 Híradó. 19.00 Híradó. 19.30 Ma&arorság élőben. 21.00 Híradó 21. 2130 Panaszkönyv (ism.). 22.00 Híradó.2230 lkon 23.05 Ma^arotszágélöben 10.50 Laci bácsi konyhája 11.10 Teleshop 11.30 Álomsztori 11.55 Déli Híradó 12.15 Teleshop 15.00 Fó az egészség 15.25 ATV START 16.00 700-as klub 16.35 Start*- (ism.) 16.55 Világhíradó 17.10 Fórum 17.55 Híradó 1830 Fórum 18.50 Sporthíradó 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.40 No comment 20.45 Világhíradó (ism.) 20.55 Híradó 8.20 A féljem védelmében 9.20 Testvérek 10.20 Kisvárosi gyilkosság 12.20 Psych - Dilis detektfvek.13.20 Monk - Flúgos nyomozó. 14.20 A féljem védelmébe. 15.20 Testvérek 16.20 Kisvárosi gyilkosság 18.20 Psych-Dilis detektívek 19.20 Monk - Flúgos nyomozó. 20.20 Luxusdoki 21.20. Jack Hunter 23.20 Észlelés 0.20 Haven 1.20 Mitgondolsz, ki va$? 9.00 Póker(ism.) ll.OOTeleshop 12.00Bikar- odeó (ism.) 13.00 Labdanígás (ism.) Holland bajnokság, összefoglaló 14.00 Labdarúgás (ism.) Spanyol bajnokság,, összefoglaló 15.00 Reszta (ism.) 16.00 Fieszta+16.15 Goal'issimo 17.15 Arany pillanatok 1730Jégkorong 20.00 Mai helyzet 20.15 Labdarúgás (éló) Ligakupa, 1. forduló 22.30 Sport science SPEKTRUM ........................ 10 .00 RwerCottage-Csbdútam(l2) ll.OOAFöld kialakulása (12) 12.00 Állati rekordok IV. (12) 14.00 ÉletaFöldöntúl(l2) 15.00Életazembeiek után(l2) 17.00 Jégőisé^ren: cirkálunkésvédünk (12) 1800 Életazemberekután (12) 19.00Állati rekordok IV.(12) 20.00 ÓetaFöldöntúl(l2)21.00 Tudomány a spoit mögött (12) 22.00 Az emberi testtitkai (12) 23.00 Igaz legendák (12) 9.55 Mdaod lányai (12). 10.55 McLeod lányai (12).11.55 Teleshop. 13.00 Rosalinda (12). 14.00Avégzethatalma (12) 15.00 Sebzettszívek (12). 16.00 Meneküfeaszerelembe(12). 17.00 A szív parancsa (12). 18.00 Rubí, az elbűvöld szörnyeteg (12). 19.00 Időtlen szerelem (12). 20.05 Afarm, ahol élünk (12) 21.10 Twist Olivér (12). 22.10 Downton Abbey (16). 23.10 Híi24 A műsor es a kezdési időpont mecvaltoztatasanak loeat minden tévéadó fenntart EH f r l V « « r ! t I