Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-26 / 223. szám

NOGRAD Megkezdődtek a szirénapróbák A megyei la­kossági riasztó rendszer ri­asztó, valamint riasztó-tájé­koztató végpontjait, az eszkö­zök meglétét, állapotát, kar- bantartottságát és működő- képességét ellenőrzi a következő hetekben a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a területileg il­letékes ELMŰ-ÉMÁSZ Nyit A napokban megkezdett munkálatokat az igazgatóság informatikai osztályának munkatársai, a szolgáltató és a helyi katasztrófavédelmi szerv végzi. Az ellenőrzés so­rán hangos próbával győződ­nek meg az eszköz működő- képességéről, a motoros szi­rénák hangospróbáját pedig a morgató szignál kiadásá­val végzik el. Az ellenőrzé­sek az előzetes tervek sze­rint október 29-én fejeződ­nek majd be. Nyakon csípték Egy 21 éves kiskunlacházai férfit vontak ellenőrzés alá nemrég a Pász­tói Rendőrkapitányság körze­ti megbízottjai jobbágyiban. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a fiatal­ember ellen a Ráckevei Járás- bíróság lopás bűntett elköve­tésének megalapozott gyanú­ja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Éppen ezért el­fogták, előállították, majd őrizetbe vették őt - közölte Kovács Zsófia, a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. HIRDETÉS Szaporodnak a gombák, nő a mérgezések száma www.mti.hu (Folytatás az 1. oldalról.) Nógrád megye. Évente át­lagosan száz-kétszáz gom- bamérgezéses esetről ér­kezik jelentés az Országos Kémiai Biztonsági Intézet Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálatához, és mivel a hűvösebbre for­duló, csapadékosabb őszi időjárás kedvez a gombák szaporodásának, ezzel együtt jár, hogy a mérge­zések száma is növekszik - olvasható az MTl-hez el­juttatott tájékoztatóban. Az egészségügyi szolgál­tatók jelentései szerint a gombamérgezéses esetek 25-35 százalékában 14 év alatti gyermek betegszik meg, idén eddig 83 esetről érkezett bejelentés, ezek közül 35 gyermek volt érintve, többségében azért, mert a szabadban játszó gyermek megkóstolta a gombát. Mint írták, a gombámén- gezéses tünetek skálája az enyhe gyomorrontástól a halálos kimenetelig terjed- het'Az egyik legveszedelmesebb gomba a gyilkos galóca, hiszen egy példány vagy akár egy kis da­rabka a többi gomba mellé kerül­ve már elég ahhoz, hogy a kosár tartalmából készített 'étéi végze­tes legyen. De több más, hazánk­ban megtalálható gombafaj is ké­pes komoly mérgezést okozni, rá­adásul a súlyos tünetek késlelte­tetten is jelentkezhetnek. Az ÁNTSZ ezért á'zt ajánlja, hogy az összegyűjtött gom­bákat kivétel nélkül min­den alkalommal meg kell mutatni gombavizsgáló­nak. Az ország számos pontján - rendszerint pia­cokon - ingyenesen ellen­őrzik a gombákat, a mérge­zőeket pedig megsemmisí­tik. A bevizsgáltatás elen­gedhetetlen akkor is, ha va­laki úgy gondolja, hogy jól ismeri a gombákat, ez ugyanis az egyetlen garan­cia arra, hogy ne történjen gomba eredetű mérgezés. Fontos erre figyelni akkor is, ha a gombát szomszé­doktól, ismerősöktől kap­juk, illetve elkészített étel esetén kérdezzünk rá, hogy a gombavizsgálatot előzőleg elvégeztették-e. Abban az esetben, ha a gomba elfogyasztása után a legkisebb rosszullét tüne­tei jelentkeznek, azonnal orvoshoz kell fordulni. Mérgezés gyanúja esetén a szükséges teendőkkel kap­csolatban az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat is kereshető a 06- 80/221-199-es, éjjel-nappal hív­ható ingyenéi telefiihszámon. férges gombák nérgezéses esetek száma Magyarországon, 2003-2012: hónap 1 i. II. III. IV. V. VI. VII. Vili. IX. X. XI. XII. merges gombák gyilkos galóca x X X ?< x párdúc galóca E X X X X X X" légyölő galóca X X világító tölcsérgomba X X X X hánytató galambgomba X X X X X sárguló csiperke X X X X X nagy döggomba X X X X X X kerti susulyka 2* X X X X X mezei töicsérgomba _ IM X X X X X FonSs OKK-OKBI/ÁNTSZ/VTVF S«j1ó- éa Fotóarchívum / MTI | r Átadják a művelődési házat SZÉCHENYI TERV MAGYARORSZÁG MEGÚJUL H A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nemti. A Szent Mihály-napi búcsú keretein belül szeptem­ber 29-én, vasárnap 14 órakor ünnepélyesen átadják a felújí­tott művelődési házat Neműben. Az ÉMOP 3.1.3-11-2012.0130 azonosító számú projekt az Eu­rópai Unió támogatásával, az Eu­rópai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A fejlesztés eredménye­ként a község kulturális életé­nek felpezsdülésében bízik a te­lepülés vezetése. Az ünnepélyes megnyitót követően máris helyi művészek, valamint helyi- és környékbeli fellépők veszik bir­tokba az igényesen rendbe tett kultúrotthont, hogy élettel tölt­sék meg az eddig kihasználatía- nul álló épületet A szoborállító asztalosmester Bátonyterenye-Maconka. A Politikai Foglyok Orszá­gos Szövetsége kereste meg legutóbb azzal a kérés­sel, hogy faragjon kopjafát ’56 nógrádi résztvevői­nek emlékére. A maconkai asztalosmester azonnal igent mondott és munkához látott. Nem nézte meny­nyi a dolga, a felajánlását tette első helyre, az alko­tást csütörtökön délelőtt kilenc órakor dr. Beer Mik­lós, a váci egyházmegye püspöke szenteli majd fel. Akinek kalapács van a kezében, az megtalálja a szöget. Dancsó János a mestersége révén nem egy­szer megmutatta már, hogy önzetlenül mi mindent tehet a környezetéért. Hitének, szülőföldjének és hazaszeretetének is ékes bizonyítékát adta azzal, hogy a portáján tizenöt méter magas kettős keresz­tet ácsolt, majd földet hordatott köré a hatvannégy egykori vármegyénkből, s a nemzeti összetartozás jelképeként mindegyiket egy-egy, általa készített, megyetérképet kirajzoló kopjafához szórta le. A maconkai Szent István-templom szomszédságában lévő Szent István- kertet több ezer zarándok kereste már fel azóta. Az idei Szent István ünnepen egy 2,5 méter magas Szent István-szo- bor is került ide. Dancsó mester püspökhatvani faszobrász barátjának ajándékát szerették volna a forgalmas főút mellett felállítani, ám végül egy­házi területen kapott helyet. Szentkirá­lyunk innen, a távolból tekint az uta­zókra. A Bobály Attila szobrászmű­vész által szintén az asztalosmester­nek ajándékozott bronz mellszobor pe­dig a templom védett fali közt látható. Dancsó János nem csak elismerésre méltó műveli szakmáját, de nem akár­milyen szinten oktatja is. Arra is volt példa, hogy még autista fiataloknak is megtanította az asztalosmesterség fo­gásait, a szakmája kiváló tehetségeit pedig világversenyeken vitte sikerre. Kamarai elismerései mellé szeptem­berben került a Bonis Bona-díja, amellyel a nemzet tehetségeiért kima­gaslóan sokat tett pedagógusokat jutal­mazzák. A szoborállító Dancsó József üzenetként vette ezt: a múltnak emlé­ket állító alkotásait a mai fiatalokban kell tovább éltetnie. 4 » 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom