Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-25 / 222. szám
HIRDETÉS 2013. SZEPTEMBER 25., SZERDA Work Way Club A MUNKAERŐ MESTER íunkahelyi etikai normák Múlt év júliusa óta már az új Munka Törvénykönyve (Mt.) is foglalkozik a munkáltató és a munkavállaló egymással szembeni, általános magatartási követelményeit megfogalmazó szabályokkal. Ezen a héten a munkakultúráról beszélgetett Kopeczny Zsuzsa Tóth-Korom Kingával, a Work Way Club Kft. vezetői HR szaktanácsadójával. Miért tartja fontosnak ezt a témát? Korábban is esett szó arról, hogy életünk nagy részéta munkahelyünkön töltjük. Éppen ezért tartom létfontosságúnak, hogy a munkavállalók - még a munka világába történő belépés előtt - tisztában legyenek az alapvető viselkedési normákkal. Az ember pici gyerekkorától része egy-egy közösségnek, és mint ahogy az óvodában, vagy az iskolában; úgy a munkahelyen is megvannak a szabályok, amelyekhez alkalmazkodnunk kell. Az illemszabályok, etikai normák betartásának célja az emberek közötti kapcsolatok, a közösségi élet szabályozása. A munkahelyi etika pedig nem más, mint korrekt hozzáállás munkatársakhoz, alkalmazottakhoz. Fontos, hogy akár vezetői-, akár beosztott szerepről legyen szó, felül tudjunk emelkedni mások hibáin, és az esetleges csalódásokon. Gyakran a pozícióféltés, irigység, vagy a munkatárs negatív hozzáállása vezet konfliktushelyzethez. Némi toleranciával és kölcsönös igyekezettel, és a cégre szabott etikai normák meghatározásával, ezen problémák többsége elkerülhető. Fontos kihangsúlyozni, hogy a közösségi érintkezési szabályok helyes megválasztása segítheti társadalmi-, üzleti érvényesülésünket, vagy ellenkező esetben annak akadálya is lehet. Milyen kérdéseket érint a jogszabály? A törvény kimondja, hogy a munkaviszony során a felek kötelesek úgy eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, azaz egyik fél sem tanúsíthat olyan magatartást, amely a másik fél jogos érdekeit sérti. Továbbá mindkét fél köteles egymást minden olyan tényről, adatról, körülményről tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az Mt-ben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. Alapvető követelmény az is, hogy a munkaviszonnyal összefüggésben mind a munkáltató, mind pedig a dolgozó magatartását a jóhiszeműség, a tisztesség, valamint a kölcsönös együttműködés jellemezze. A munkavállaló munkaviszonya fennállása alatt munkahelyén kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely közvetlenül és ténylegesen alkalmas a cég jó hírnevének, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére. A vezető kizárólag a munkaviszonnyal összefüggő magatartását ellenőrizheti alkalmazottainak. A dolgozók magánélete nem ellenőrizhető! A munkaadót széleskörű döntési, utasítási jog illeti meg és az utasítások nagy részét egyoldalúan hozza meg, de ilyen esetekben is méltányosan köteles eljárni úgy, hogy a munkavállaló jogait, jogos érdekeit tiszteletben tartja és aránytalan sérelmet nem okoz. Amit még kiemelnék, hogy tilos mások jogos érdekeinek csorbítása, érdekérvényesítési lehetőségeinek korlátozása, zaklatása és véleménynyilvánításának elfojtása! A törvény mellett mivel lehet a munkahelyi viselkedést szabályozni? Manapság egyre több szektorban, egyre több vállalkozásnak van saját etikai kódexe, amelyet saját tevékenységi-körére igazít. Egy cég értékét az anyagi források mellett, a nem kézzelfogható, azaz az immateriális tényezők határozzák meg. Ezek közül az egyik legfontosabb a külvilágnak a cégről kialakított képe, azaz a vállalati image. Hiszen a fogyasztók választását is egyre gyakrabban befolyásolja a vállalkozásról kialakult piaci kép: a cég viszonya az őt körülvevő társadalmi és természeti környezethez, az ügyfelekhez, a versenytársakhoz és saját munkatársaihoz. A vállalkozás piaci megjelenését meghatározó viselkedési formák jelentős része jogi normák mentén alakul ki, de nagyrészüket nem szabályozza a jog. Márpedig a jog által nem szabályozott kérdésekben a társadalom értékítéletét annak „íratlan szabályai" - az embereknek az etikus magatartásról kialakult elképzelései - határozzák meg. A vállalkozás morális működése tehát az image alapvető eleme. Egy vállalat etikai szabályrendszerének megalkotásával és annak betartatásával a menedzsment jelentős lépést tehet a vállalati arculat erősítése és ezen keresztül a vállalkozás értékének növelése felé. Mit tartalmaz(hat) egy etikai kódex? Az etikai kódex deklarált normákat rögzít, társadalmi felelősségvállalást jelent, kifejezésre juttatja a vállalatnak környezetéhez való felelős viszonyát, hozzáadott értéket generál, image-építő hatással bír, és jótékony hatást gyakorol a vállalat versenyképességére. Az etikai kódex széleskörűen szabályozza (szabályozhatja) egy vállalkozás életét, hiszen kötelezi, alapkövetelményként állítja munkavállalói elé a jogszabályok, szerződések betartását, az tisztességes üzleti gyakorlatot. Szabályozhatja a partnerekkel-fogyasztókkal való kapcsolatot és a versenytársakkal való viszonyt is. Mint ahogy azt is garantálja, hogy olyan munkakörnyezetet biztosít, amelyben a kölcsönös bizalom és tisztelet uralkodik, és ahol minden munkavállaló felelősnek érzi magát a társaság teljesítménye és jó hírneve iránt. Gondot fordít az életkor, nem, családi állapot, nemzeti-nemzetiségi hovatartozás, vallás, és egyéb alapokon történő megkülönböztetés elleni védelemre, amely minden munkavállalót megillető emberi jog. Valamint lefektetheti azt az alapelvet is, hogy a cég elkötelezett a környezetvédelem iránt; és célja az, hogy olyan, bizalomra méltó társadalmi és közösségi szereplő legyen, amely megfelel környezete és a társadalom elvárásainak. A társaság elvárja alkalmazottaitól, hogy kerüljék azokat a személyes tevékenységeket és pénzügyi érdekeket, amelyek munkahelyi elkötelezettségükkel ellentétesek lehetnek. A munkavállalók pedig nem szerezhetnek előnyt saját maguk vagy mások számára a pozíciójukból származó lehetőségeik helytelen felhasználásával. Mit javasol azoknak a cégeknek, ahol nincs etikai kódex? Minden vezető tisztában van azzal, hogy cége sikere munkavállalóin múlik. A jó munkahelyi légkör, az együttműködés, a bizalom, a tisztelet mind legalább annyira fontosak, mint a cég marketing stratégiájának meghatározása. A legjobb reklám az elégedett dolgozó! Javaslom, hogy a vállalkozás vezetői a dolgozókkal együtt fogalmazzák meg azokat az értékeket, amelyek mentén képesek a hatékony és örömteli munkavégzésre. Elérhetőség: korom.kinga@workwayclub.hu • mobil: +36-20-849-5142 • tanacsado@workwayclub.hu • mobil:+36-20-849-5176