Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)

2013-09-25 / 222. szám

t 2013. SZEPTEMBER 25., SZERDA Véradás a„Közgében” Szeptember 27-én, pénteken 8 és 13 óra között véradást rendeznek a Táncsics Mihály Közgazda- sági, Ügyviteli, Kereskedel­mi és Vendéglátó-ipari Szak- középiskola és Szakiskolá­ban. A szervezők várnak minden segíteni tudót, aki betöltötte a 18. életévét és a súlya legalább 50 kilo­gramm. A nyári hónapokban megcsappant az ország vér­készlete. Rendkívüli maconkai telepítés Bátonytereitye-Haconka. Lassan befejeződik a maconkai versenyszezon, de sokszor pont az őszi na­pok hozzák a legjobb pon- tyos eredményeket. Dr. Dérer István, a BSHE elnöke tájékoztatta lapun­kat, hogy a vízpótlás sikere után a versenyek bevételei­ből ezúttal rendkívüli telepí­tésre kerülhetett sor Macon- kán a II., III. tórészletben és a fő tározótérben is, a felso­rolás szerint 15-35-50 száza­lékos kihelyezési arányban. A 3 tonnányi betelepített 1,5- 2,5 kilogrammos tükrös-, tő- és nyurgapontyokra tilalom az itt már megszokott szabá­lyozás szerint nincs, azaz is­mét a szerencsén, a halakon és a horgászokon múlik a folytatás. Megszépült a templom Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök számos egyházi és közéleti személyiség, valamint a hívek jelenlétében fel­szentelte a felújított templomot az elmúlt vasárnap Karancslapujtőn. A keresztségre emlékezve a püspök megáldotta a hívőket, a közösséget, a templom falait és az oltárt. A szentmise után a templom előtti téren a hí­vők és az egyháztanács tagjai a közösen megszervezett ünnepségen vendégelték meg egymást. Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök szentelte fel a templomot Karancslapujtö. Tóth Miklós, a he­lyi egyháztanács elnöke elmondta: a karancslapujtői római katolikus templom 1899-ben készült neoro- mán stílusban. Már 2004-ben az akkori egyháztanács készíttetett egy talajmechanikai szakvéle­ményt a külső felújítással kapcso­latban. A templom tetőszerkezete gyakran beázott, falain vastag re­pedések, lehulló vakolatok jelez­ték, hogy sürgősen tenni kell vala­mit. A 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesülethez pályázatot nyújtot­tak be 2009. december Aén. A Me­zőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2011. június 16-án határo­zatban értesítette őket, hogy több mint 25 millió forint támogatási kérelmüknek helyt ad.- Szász Gyula plébános vezeté­sével megalakult az új, 13 tagból álló egyháztanács, amely azonnal hozzákezdett a munkálatok meg­szervezéséhez. Sok segítséget kaptunk a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület kazári munkacsoport­jától, hiszen egy ilyen volumenű és adminisztrációs kötelezettsé­gekkel járó munka komoly beru­házás-szervezői tevékenységgel jár. Ezúton is köszönjük nekik - fejtette ki Tóth Miklós. Mint mondta, a kivitelező ki­választásánál a szakmai felké­szültség, a stabil gazdasági hát­tér voltak a főbb szempontok, emellett fontosnak tartották, hogy helyi munkaerőt foglalkoz­tató vállalkozás legyen és nem utolsó sorban a műszaki tarta­lom-ár arányát. A pályázatban vállalt kötelezettségeiken kívül, felbuzdulva a szépülő templo­muk látványán, célul tűzték ki a külső térburkolat és tereprende­zés, vízelvezetés elvégzését is. Erre a fedezetet a hívek adomá­nya, a Karancslapujtö község ön- kormányzatától kapott 2 millió és a váci püspöki hivatal által utalt 1 millió forint biztosította.- Hálásan köszönjük minden segítő, közreműködő munkáját, az adományokat, hogy megszé­pülhetett templomunk és kör­nyezete - zárta szavait a karancslapujtői egyháztanács elnöke. Népmesedélután és palóc búcsú Szent Mihály-napi palóc búcsút és nép­mesedélutánt rendeznek szeptember 28-29-én a településen. Varsám Szombaton a népmesedélután várja az érdeklődőket a falumúzeumban, ahol a népművé­szet mestere, Bárány Antalné mesél. A vasárnapi program-összeállítás a délelőtt kezdődő szentmisével indul a római katolikus templomban. Ezt követően délután a falurosszá­val és a kisbíróval az élükön felvonulnak a fő ut­cán a hagyományőrző csoportok, muzsikusok, lovasok és az ünnepi díszbe öltözött hintók. A menetet tovább színesítik a szőlőskosarat vivő lányok, a borlovagok és a gólyalábas komédiá­sok. Ezután a szabadtéri színpadon Pintérné Kanyó Judit polgármester köszönti az egybe­gyűlteket, majd kezdetét veszi a vidám, zenés szórakoztató műsor. A kétnapos ünnepséget az esti tábortűzzel zárják. Megjelenés előtt a Vadászati és erdészeti klaszter marketing tanulmányai A sikeres pályázatnak köszönhetően a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósul meg az „Erdészeti és vadászati klaszter a határon átnyúló fenntartható fejlődés elősegítésé- re”című, HUSK/1001/1.1.2/0022 számú projekt, mely 2012. február elsején elkezdődött és 2014. februárjában fejeződik be. A projekt vezető partnere az Ipoly biztosítására, a folyamatos tájékoz­Erdő Zrt. (Balassagyarmat), fő hatá­ron túli szlovák partner a Középső Ipoly-mente Regionális Fejlesztési Ügynökség (Nagykürtös), magyar partner a Nógrád Megyei Kereske­delmi és Iparkamara (Salgótarján), szlovák partner a Nemzeti Erdészeti Centrum (Zólyom), nem támogatott partner a szlovákiai Állami Erdészeti Vállalat (Besztercebánya). A projekt megvalósulásával új üzleti, tanács­adói és információs szolgáltatást nyújtó klaszter jön létre, melynek ki­emelt célja az erdészettel, vadászattal és turisztikával foglalkozó vállalkozá­sok üzleti környezetének javítása, az információs környezet és a határon átnyúló üzleti kapcsolatok fejlesztése. A pályázat partnerei a pályázatban foglaltak végrehajtása során kiemelt figyelmet fordítanak a nyilvánosság Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 tatásra. A projekt kezdete óta ennek megfelelően országos napilapban, helyi újságokban, rádióban és tele­vízióban jelentek meg cikkek, tudó­sítások a program rendezvényeiről: konferenciáiról, workshopjairól, a klaszter szervezésének folyamatáról. A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján lévő klasz­ter menüpontban megtalálhatók a programmal kapcsolatos alapinfor­mációk. A klaszter megalakulását követően a pályázatban vállalt feladat részeként a későbbiekben megjelenő minden információs anyag is felkerül a honlapra. Ugyanakkor - az inter­nettel nem, vagy nem folyamatosan rendelkező klaszter tagok részére valamennyi információs anyagot - tagok listáját, elérhetőségét, tanul­mányokat, kiadvány információkat- nyomtatott formában is rendelke­zésre bocsájtanak. A projekt keretében marketing tanulmányok készülnek (3 magyar nyelvű, 3 szlovák nyelvű) a biomassza, mint megújuló energiahordozó erdé­szeti termék, a vadászat, vadgazdálko­dás, és az ökoturisztika témaköreiben, amelyek felhasználása, ismerete új együttműködési formákat, lehetősége­ket és piacokat teremt a fenntartható fejlesztések elősegítésére. Ezek elő­készítése folyamatban van. Legutóbb 2013. szeptember 20-án a szlovák Nemzeti Erdészeti Centrum szervezé­sében Zólyomban került sor a Vadá­szati és erdészeti klaszter tanulmányait készítő szakemberek koordináviós értekezletére, ahol a szerzői csoportok egyeztették tartalmi mondanivalóju­kat, majd prezentáció keretében be­mutatták a tanulmányok szerkezetét. A marketing tanulmányok a tervek szerint 2013. november első felében készülnek el nyomtatott formában és ekkor lesznek elérhetőek a klaszter honlapján is. Jelen cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját. Partnerséget építünk Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap A projekt az EU társfinanszírozásával, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg. www.husk-cbc.eu - HUSK/1001/1.1.2/0022 Megszűnik az antennás televíziózás Szigeti András (Folytatás az 1. oldalról.) Saigótarjál. Országszerte már több mint 120 ezer háztartásban szereltek be digitális vételi eszközöket az eddig beérkezett 140 ezer jogos igénylésből. Az érintettek már sokkal jobb kép- és hangminőséggel tudják a digitális földfelszíni adást nézni.- A támogatott háztartások esetében vagy bel­ső vevődekódert, más néven set-top-boxot és anten­nát, vagy műholdas vételre alkalmas vevőegységet szereltünk be, de a rászorulók választhattak a re­gisztrált szolgáltatók kedvezményes, támogatott csomagjai közül is - emelte ki Zsuppán Attila, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatója. A Nógrád megyei domborzati viszonyok miatt speciális megoldásokat alkalmaztak, így az átállás­hoz kapcsolódóan a meglévő három, a Karancson, Balassagyarmaton és Pásztón található átjátszó adó mellett további két új szolgálja majd ki a né­zőket. Ezeket Nagylócon és Patakon építik ki.- Célunk az volt, hogy a lehető legtöbb emberhez megfelelő minőségben jusson el a digitális földfel­színi jel - hangsúlyozta Vári Péter, áz NMHH mű­szaki főigazgató helyettese. Azok, akik jelenleg valami-1 lyen kábel- vagy' műholdas szol-g gáltatónál előfizetéssel rendel- 1 keznek, vagy televíziójukban | beépített vevődekóder van, eset­leg interneten keresztül televízi­óznak, közveüenül nem érintet­tek az átállásban. Azon lakosok­nak viszont, akik j elenleg ingye­nesen, szoba- vagy tetőantenná­val fogják az Ml, az RTL Klub vagy a TV2 műsorát, fel kell ké­szülniük a technológia-váltásra, és digitális vételi eszközöket szükséges beszerezniük. Nógrádban október 31-én váltja fel végleg a hagyományos, analóg adást a di­gitális földfelszíni. Vári Péter azt is elmondta, hogy a korábbi három ingyenes csatorna helyett hét lesz. Mindazoknak, akiknek önerőből nem sike­rülne a váltást megvalósítania, az NMHH segít az erre a célra létrehozott szociális alapú támogatási rendszer révén. A hatóság beszerzi, beszereli és kulcsrakészen adja át a jogosult részére a digitá­lis vételi rendszert. Fenyvesi Gábor, Salgótarján alpolgármestere el­mondta, hogy több, mint egy éve kezdték meg az együttműködést az NMHH-val. Ennek célja az volt, hogy mind megyei, mind városi szinten segítsék azonosítani mindazokat, akik szociálisan rászo­rultak, és akiknek az átállás valószínűleg erejüket meghaladó anyagi terhet jelentett volna.- A hatóság az így összegyűjtött adatok alapján több mint 15 ezer lakost keresett fel, közülük 3634- en éltek is a támogatás nyújtotta lehetőséggel. Sal­gótarjánban a 2676 jogosult közül eddig 358-an igényelték az ingyenesen elérhető vételi eszközö­ket - zárta szavait az alpolgármester. A megyében már több mint kétezer helyen a szak­emberek be is fejezték a szerelési munkákat, és ha­marosan eljutnak a még hátralévő címekre is. Több mint kétezer helyen a szakemberek már befejezték a szerelési mun­kákat megyénkben 1 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom