Nógrád Megyei Hírlap, 2013. szeptember (24. évfolyam, 202-226. szám)
2013-09-16 / 214. szám
BELPOLITIKA Megkezdte ülését a NATO Katonai Bizottsága Budapest Az aktuális kihívások, köztük a közel-keleti és az észak-afrikai helyzet meg-' vitatásával megkezdte ülését a NATO legmagasabb szintű katonai szervezete, a Katonai Bizottság Budapesten. Knud Bartels, a bizottság elnöke kifejtette: a Katonai Bizottság vezérkari szintű szervezete évente egyszer találkozik ebben a formában, annak érdekében, hogy a NATO katonai hatóságai előtt íjlló fontos kérdéseket megbeszéljék, és az Atlanti Tanácsot megfelelő időben reális, konszenzus alapú tanáccsal lássák el. Azt mondta: a bizottság ülésén a szövetség átalakításáról és az azt bemutató 2015-ös hadgyakorlatról is tárgyalni fognak. Mindezek előtt azonban a szövetség afganisztáni, majd nyugat-balkáni - koszovói - szerepvállalásáról egyeztetnek. Hende Csaba honvédelmi miniszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy a Magyar Honvédség 1000 fős műveleti szerepvállalásának szintjét a jövőben is fenn akarják tartani, ezért megkezdték az afganisztáni kivonulással felszabaduló erőik más műveleti területen alkalmazásának tervezését. Hangsúlyozta a Nyugat-Balkán, így Koszovó biztonságának kiemelt jelentőségét. Kijelentette: a KFOR- művelet kulcsfontosságú a régió biztonsaga szeipponfp-"' hói, és eí&dáthatúun a jövőben is az marad.- A katonai erő fontos eszköz a biztonság szavatolása szempontjából, bár a helyzetet a NATO egyedül nerii képes megoldani - fogalmazott a miniszter, megjegyezve: Észak- Koszovó helyzetének rendezésében az Európai Unió által támogatott politikai megállapodás végrehajtása szükséges. A szövetségnek továbbra is támogatnia kell a koszovói biztonsági szektort, különös tekintettel a Koszovói Biztonsági Erőre - tette hozzá. A miniszter szerint az említett műveletek nemcsak biztonságosabbá és stabilabbá tettek egy-egy térséget, hanem azt is eredményezték, hogy a szövetségesek egymás közötti és a partnerekkel történő együttműködése még magasabb szintre fejlődött, amelyet a „műveleti tempó csökkenésével” is meg kell őrizni. Hende Csaba üdvözölte, hogy a budapesti vezérkari főnöki találkozónak Afganisztánon túl kiemelt témája az úgynevezett Kapcsolt erők-kezdeményezés is, amely - mint mondta - nagymértékben meghatározza, hogy a nemzeti haderők milyen tevékenységet folytatnak majd 2014 után, a chicagói védelmi csomagban megfogalmazott „NATO Erők 2020” cél elérése érdekében. Hende Csaba szerint „ezért nem túlzás, hogy a Kapcsolt erők-kezdeményezés a jövő NATO-jának is egyik fő mozgatórugója lesz”. Azt is elmondta, hogy a* Kapcsolt erők-kezdeményezés egyik fő eleme - a kiképzés és a gyakorlatok mellett - a NATO Reagáló Erők fejlesztése, amelyhez lehetőségeihez mérten Magyarország is hozzá fog járulni. Botka László, a választmány elnöke és Mesterházy Attila pártelnök az MSZP választmányának ülésén a párt székházában. Penny ERZSEBET UTALVÁNY Okos megoldás ELFOGADJUK! Jobbik: Demszky Gábor még mindig érinthetetlen M^est A Jobbik szerint „emberileg és az elszámoltatás fényében” is elfogadhatatlan, hogy Demszky Gábor volt főpolgármester „még mindig érinthetetlen", és elutasították a párt feljelentését a ferihegyi taxidrosztok ingyenes átadásával kapcsolatban. Staudt Gábor ellenzéki országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: még 2011-ben tett feljelentést, amiért a főváros vezetése 2006-ban ingyenes átadta a Budapest Airportnak (BA) a ferihegyi repülőtéren található taxidrosztok üzemeltetését öt plusz öt évre. A jobbikos politikus emlékeztetett rá: a BA-nak körülbelül 200 millió forint bevétele származott a drosztok üzemeltetéséből, a nyomozás pedig megállapította, hogy a BA akkori vezetősége közvetlenül Demszky Gábort kereste meg az ügyben, és a főpolgármester személyesen döntött, közvetlenül az ő utasítására változtatták meg az erre vonatkozó rendeletet. Ezek tükrében Staudt Gábor szerint elfogadhatatlan, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást, ráadásul az első öt év letelte után a mostani városvezetőség - Tarlós István főpolgármester - meghosszabbítottá' a korábbán kötött szerződést. A Jobbik szerint mindez azt bizonyítja, hogy Demszky Gábor „még mindig érinthetetlen”. Fidesz: az egészségügy erősödik Budapest. - A Fidesz szerint az MSZP állításával szemben az egészségügy nem omlik össze, hanem „a szocialista kormányzás végzetes rombolása után” jelenleg „lábadozik, erősödik” - reagált a nagyobbik kormánypárt szombati közleményében Havas Szófia sajtótájékoztatójára. A szocialista párt fővárosi képviselője, szakpolitikusa sajtótájékoztatóján arról beszélt: a pénzkivonás, az intézmények államosítása, az osztálybezárások és az orvoselvándorlás miatt összeomlás előtt áll az egészségügy. A Fidesz közleménye szerint ezzel szemben a béremelési program, a fejlesztések és az adósságrendezés segíti az egészségügy talpra állását. Hangsúlyozzák: a kórházakból hiányzó több ezer orvos és ápoló a szocialisták kormányzása alatt hagyta el az országot, mert „kilátástalannak érezte helyzetét”. Ezzel szemben jelenleg az egészségügyi dolgozók munkáját fizetésemeléssel ismerik el: a tavalyi béremeléseket követően ebben a hónapban kapta meg minden fekvő- és járóbeteg-ellátásban dolgozó a 10-40 ezer forinttal magasabb fizetését januárig visszamenően - írták. A Fidesz hangsúlyozza azt is: 60 mentőállomás felújítása zajlik, a kormány 120 új mentőautót állított már munkába, és további 200 új mentőautó beszerzése zajlik. Az MSZP választmányának ülése